Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 251-274. szám)

1941-11-11 / 258. szám

(Trianon 22.) 1941 november 11. S ZÁBQLOSÍ mmiA ? 5. m HMHI IilHi lll iW l'T niMrfir'rirrT"'t "Tm |n ir-inmmiTiiTl rpiHTnH Wi WllimiHI' IIilil S' SOKONAI ASVANTVIZ Szénsavas, üdítő és gyomorbetegségeknél gyógyhatású ásványvíz. Kapható mindenütt! Fekete listára teszik azokat az amerikai kereskedőket, akik tengelybaráti érzelmekrőladnak tanúságot. És ezt az úgynevezett demokrata államok követik el. Holott fennen hirdetik, hogy a demokráciák szentnek tart­ják az egyének véleményét, ők nem bánják, hogy ki mit vall, a boldog demokrácia tért enged min­den felfogásnak. Ámde úgy látszik, hogy ez a demokrácia erélyeseb­ben követeli azt, hogy engedelmess kedjenek neki, mint a diktatúrák. Csak éppen kendőzik az irányi* tást. Hát ebből az áldemokráciá­ból nem kér többé senki. A nagy demokrata hajlandóság mögött éppen olyan konok önzés van, mint a szabadságszerelmet suttogó libe­rális eszme mögött, amelynek hí­vei szabadon nyomják el a kis­embereket, és szabadon gazdagod­nak minden lehető eszközzel és módon. Nem, most már az a világ jött el, amikor a körmére néznek az embereknek. Mit tesznek a kö­zösség érdekében, milyen áldozati ra hajlandók a mások boldogítá­sára. Amerika urai már nyakig benne vannak a legönzőbb hatal­mi dühöngésben és szép szólamait a komikum színébe vonja a tárgyi­lagos mérlegelés. AP1BEND Rém. kai. Márton. Gőr. kat. János, Proi. Jónás. A nap kél 6 óra 44 perckor, nyugizife 16 óra 12 perckor. A hold kél 23 óra 35 petebor, le­ayugszik 12 óra 49 perckor. Magyar naptrend. Egy bolsevista ellenes előadáson va­sárnap a képek egész sorát láttuk, amelyek a bolsevizmusnak a keresz tyén vallás elleni propagandáját tár­ták fel. És amikor arra gondolunk, hogy milyen gyűlölet és az Üdvözítő­vel szemben miiven arcátlan Istenká­romlás tükröződik vissza ezekből a képekből, el sem tudjuk képzelni, ho*y miféle lélek lakozik a bolsevisták szö­vetségesében, az angol nemzetben, amelyik viszont minden hivatalos ak­tusban, esküben — legyen az királyi eskü, vagy hivatali eskü, vagy a tanú esküje, mindenüft a Bibliára hivatko­zik. A tűz és a viz, az Ég és a Pokol, az erény és a bün egyesülése nem lehetne olyan meglepő, mint az a szö­vetség. Ámbár ki tudja, A Biblia nem csak annak e kendőzésére szolgál e, hogy valami Angliában sincs rendben az erköles terén. GYÓGYSZERTÁRAK i Szombat estig a következő gyógyszer íárak tartanak ügyeleti szolgálatot: SZOPKÓ, TÖRÖK és HAISS1NGER November hónapban a közgyógy­szer iliátás, Tüdőbeteg-Szanatórium, Gyernekmenhelv, Stefánia vényeire a gyógyszereket Gergelyffy György Szent István u. gyógyszertára szolgáltatja ki. Kerékpárt Csillárt Bádiót B^hlen utca 2. sz^m, Horváthnál A gyógyszertárak reggel 8 órától este 7 óráig, az éjjeli szolgálatot tel­jesítő gyógyszertáraik este 9 órái® vannak nyitva. A 200.500—1934. Bm. az. rendelet értelmében este 9 órátóS reggel 7 óráig vényk észstbésnél. 25 sei­íaflék, kéziialadásnál 50 f. pórddj jár. A várod gőz- é# kádfürdő nyitva. — Az Evangélikus Nőegylet szer­dai bibliaóráját BaHiczó Andirás tart­ja. Luthersuzspnna' is Iteisz. Cuklröt k:i-ki hozzon 1 Oságacsiiináíláls'unkált is segítő szeretetükbe ajánljuk! — Elnökség. Katona- leverne- diák- sport mindennemű és minőségű sapkák legol csóbban és legszebb kivitelben Papp Déliesnél Nviregyháza, Luther utca 6 szám. — Szekeréből ellopták a ponyvát 8 kg. tengeridarával együtt. Mészá­ros Mihály Virág-utca 73 szám ailiaiti.li lakos szekeréből ellopták a ponyvát, >aime/y|hen 8 ikig. tangaridara ivolllt. A lopás ügyében folyik a nvolmlozás. — Országos vásárok. Zamplljén község eiőltjárósiágla köziii, hagy a (községiben november hó 20«án orszá­gos iváisáirt tartamaik. — Alsóimilháiyá községiben november hó 24-én lesz országos vásár. — Mindkét helyire vésizmentes helyről mindeinféle áffilai:' 'felhajítható. — Anyakönyvi hírek. 1941. évi nlavamlbeír hó 4—10-ig. S z ü il eté ­sek: Balogh IsiMin gk., Sztelhfló Agiotla rieif., Gottüefo Klára ázr., Pócsi Máinia gik., Bodináir Ilona rk., Ker­tész Mairgit ev., Déli LászCó naf., iKós Sándor irik., Kotiricz János gik., iKö­kéndy Mária ev., Bancsók Anidlrás rk., B'ainicsók -Iliona rk., Nagy Kaitailtn ref., Pálpia Magdöílinia rik., Fekete Isii­vén. rk., Stibi KaifiaLÜin fflk., Sipeká Er­zsébet ev., Fekete Éiva reí., Gairlaj Erzsébet ev., Clsermyimyák BoirbáCia gk., Sziaibó hlallvaszül. leány, MoSnár Mllháüy gk.., Madlairáisz Piroskai gk., Juhász Mairgiit rk., Maidzig Erzsébeit r.af., Maytar György rk., Csonka Anna irik.. Spekker Lálsziló rk., iNán György ®k., Lipkovijcs Mihály rk.— H ia| 1 á íl o z á s o : Gsom a András röf. 45 éves, Buzgondi Mária gk. 9 napos, Bíró Báliint Tik. 63 éves, Tóth György ev., 6 hónapos, Béires kén ref. 9 hónapos, Száíkora József eiv. 79 éves, Hibjáln Mihály ev. 32 évleis, Szalbó Irma >relf. 20 éves, özv. Hulvej Anidrásinié ev. 83 'éves, v. Elekes Gá­bor irik. 64 éves, Daniké József gk. 3 hónapos, iifj. FöLdeisii Mihályné gk. 23 éves, Gslomor András rk. 1 hóna­ipiois, Szőas Laijos 'rk. 50 éves, Uzoni Jien'ő raf. 67 éves, Ciimimenmann Sis mommé álztr. 46 éves, Gödény József •relf. 25 éves. H á z ai s s á g k ö'té sek Bartos Gyuáa gk.—Fekete Idla íref., Szűcs János igjk.—G'incsay Juliánná •ev., Larner Enidre izr.—Kohn Mag­dolna. izir., Lőjek Páll ev.—Vitái Ilona ev.., Sziaibó Józisef nk.—Horváth Er­zsébet 'rk., Truczkó Gyula igk.-— T;i,kos .Margit íref., Bagi Lajos 'reí.— Palluimbi Viid'la ref., Gerbaird Józsaf ev.—Bainesi Eszter ev., Fazekas Sán­dlor gk.—Hugi'ii Piroska rk., Bódi Ambrus iglk.—Tóth Ilona ir.ef., Dr. Görömbey Bélai reí.—Porkailáb Étvta nef. — Nemzetvédelmi Kereszt ado­mányozása. A Kormányzó úr ötfő­méltósága InsIHiitorísz Gyulát, a Nyír­egyházi Vilj'JaimlasIsiági Rt. irodalfőnö­kélt a .Neimzfatvéld'djmi KereszMel tüntette ki. — November 23-án lesz a tanító­képző Széchenyi-ünnepe. A nyílregy­háizii ál. líceum és tanítóképző inlo« vemlber 23-án délután 4 órai kezidiet­tieil remdlezi mleg Széchönyi-iinneipsé­gélt, aimíeiyen bemuitlatják ViráighiRe­•zisőnek Széehenyi munkásságáiróí írit' sziilmboCiiikus reivüjét. Az édékes mű= sor keirie télben Bolváry Zoli tán tanár Liszt egyik mövét játsszia ziongorán. Az iinltézielli zenekar egy Széchenyi­kon zenei ábrándot mutat be. — Húszmilliós hitelt kapnak a keresztény kereskedők. Reményi­Schnellliar Lajos pénzügyminiszter a a kökséigiveftési expozéban bejelen­tette, hiogiy :a keresztény keiresikede­lem megíeOalő íhitalelüátást kap. A hütjellre húszmiilülió pengő álil majd egyéőre rendellkeziéisire. A Törlesztési idő tartamáiról és a kőesőn felvéte­iliánlak módlozatiaiiról egy bizottság íőg döntanii. — Táncoljunk Somlyainál! — Háztulajdonosok figyelmébe! Felhívja a • Háiztuíajdonosok Egyesü­Iiete tagjainak figyelmét arra, hogy folytó hóbain) a Hiázbérbevatllási íiviet az adlóhivaltlalhoa beadni öl ine miu« íaisszálk. Az erre vonatkozó űtbanígla­zdtássall és egyéb a báztulaíjdlcnít ér­•diekilö fei'lviilliálglosításisal dr. Bálliirit Ist­'váin egyasüldtüi Jugyész (Barcsiányi­ultiűa 3 számi lalüatt) szolgál!. Elnökség. — Megloptak egy piaci árust. Damkó M'rháilynié piaci árus, Rákóczi utcai üákos feljelentést tett ismeret­.llen tet/tes eílllen, áki az éj Itepjle alatit bdhaltollt. a laikaisáíba és ellopott egy értékes tférlfi-itíéüibundát és egiy női feke e téliklabáitot. A lopás ügyében a nylom'ozáis meginidlult. — Ellopták a tyúkjait. Dorogi Miiklós Bátskai-utca 29 szám alatti ilakos fiel!jelllentésit , teltt isimieiretlen tet­tes ellen, aki háirlom tyúkját é.ibpitla. Nyíregyháza megyei város polgár­mesteri hivatalától. K: 31215-1941. Hirdetmény Nyíregyháza váró 9 helyha'tósága közhírré teszi, hogy a .november hó 15 napjára, szombatra eső hetivásá­runkat egy nappali előbb, november 14. napján, pénteken tartjuk meg. Nyíregyháza, 1941. évi november hó 8. napján. Szohor Pál s. k. 4x polgármestjer. DIVATCIKKEK mmm^mmmmmmmmmuum selyemujdonságok, gyapjúszö­vetek, kötött áruk, fehérneműk nagy választékban Mayer Rgoston divatüzletében, Zrinyi Ilona utca — — Magyar textilbizottság Milanó­ban. A Magyar Vidéki .Sajtótudósíí 'tó éröesüléso isziernht a magyar textil^ ipair 'töblb képviseilője most ifejezte be Milánóban aizokat a tárgyalásait, aimellyeket az olasz .ipiari érdekelltisé­gakfcel! ifollytatoitt. Tölbb ,fon;t;os kér= désben ímegegyiezésire jiutotlílak. Az odasz érdekeltségiek vezetőije a fa­siszta lipari szervezet vezeitője volt, a magyair bizottság élén Dischíka Győző őr. lállillt. KECÉRKEZTEK B Z Q|||Q{| 1941-42, évi ujtipusu rádlők. Hangminósésben utolérheletlen. Képviselet Kuhareknál kerékpár, gramofon, hanglemez, fegyver és lőszer szaküzletében. Zrínyi Ilona u. 8. Telefon 4 76. Fládió KEDD, november 11. Budapest I. 7.00: Hainglamez'ek. 10.20: Fieiloilivasás. 10.45: Divattudósí­'bás. (Felolvasás.) 12.10: Horváth Re­zső cigányzenekara. 12.15: A ka.ssiaá rádió műsorából. Gróf Teleki Pál kassai emléktáblájának leleplezése. 12.50: Morvái,h Rezső ciigányzenekas xa. 13.30: Országos Poa.iászieinekar 15.20: Sohiáir Vi.llma zongorázik. 15.40: Mit főzzünlk? (Háziasszonyok 'beszélí­götnek.) 15.55: Szienitimihályi Tiibotr énekel, zongorakísérettel. 16.15: Báb­színház. (Hangfellvétiell.) 17.15: Szóna­kozit'atő zieine. (Haingfcíivétel.) 18.05: Előadás. 18.35: Zalláraffy Alladáir or­gonál 'az óbudai evangélikus tamp­ÍOmibóL 19.20: A nyolcas akadáCy­(E beszélés.) 19.40: Zitita Emma dias lókat 'énekel, zongorakísérettel. 20.00: Katona József. ((Hangjáék.) 22.10: Szitára Sándor együttese. 22.35: UM Antal páirisá magyar lelkipásztor üze­nete ,a párisi magyarokhoz. — Uilána: Mimdtenfoől egy keveset. (Köztviatítés az Osltiende-kávélházbóili.) SZERDA, november 12. Budapest I. 7.00: Hangldmeziek. 10.20: Előadás. 10.45: Felioil'Vasást 12.10: Hangiemeziek. 13.30: Iniczky Lászlló szallónizenekairia, 15.20: A Jó­zsef nádor 2. honvéd gyalogezred ze­midkiara. 16.15: Diálk|fé'lóra. A pápai raformáus főisikolía. (Feloflv.) 17.15: Dr. Palksy Jenő és dr. Gáli Imire két­zongorás miagyaimó'taíműsora. 17.30: Előadás. 17.50: Magyar Revü Tánc­zienekair. 18.20: Honvédlműsior. 19.20: Az erdőpásztor. (Elbeszélés.) 19.40: Az Operiahiálz november 2-iiki előadá­sának közvetítése. (Hangfelivétel.) — ,,AiiidW". Dai'imü négy felvonáabam. 10.10: Az „Aiida" negyedik feilivonár sárnak közvetiíl.'ésie, (iHangfelivatel.) — 10.35: Gáspár Lajos cigányzenekara muzsiikáll. 23.25: Tánclemezek. Kassa. 6.40—11.00: Bpest I. 11.05: Előadás. 11.20: Hanigllemezek. (Ope­írettirészi'Jatek.) 11.40: Hírek imagyar és szfliaváik nyeilven, műsoriismiertatésL 12.00—17.15: Budapest I. 17.15: Dr Joáb Bóliánié, Gavora Hilda éniakeK zongorán kiíséri Fiisidher KároCv. — 17.40: Előadás. 18.05: Hanglemezek. 1820—0.15: Budapest I. N Novemb. 121 szerda

Next

/
Thumbnails
Contents