Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 251-274. szám)
1941-11-28 / 273. szám
4. oldal SZABOLCS! hirLAP együttes ülésén bemutatta G. Fekete Géza Aortásainak fényképfelMéfte« !ét. A szobor Benczúr Gyuláit áíló alakban áhíláziölja, A inagy festőművész műtermi mulháiban áll, kezében paletta és ecset 'és á lmod óz va; a szépségtől íittasultan néz a nyíri távoliba. A szobor alapzata (három méter, maga a főalak 2 méter 80 cm. nagyságú. Az, egész aOiktotás telhált éppen olyan rualgy lestz, mint a BesSe,nyelsz dbcxr taíaipzatítail együtt. A polgármester javaslata szerint, 'ameily javaslatot a szakosztállyá ülés egyhangúan magáévá is tett., a Benzoúr-szobar a VérauszsSBobor 'helyébe, .Bessenyeivel szembe kerül imaljid a- Károlyi -térre. A szobrot kemény érdél yi kőből faragja a művész és ebiből a kőbőll készül némi árnyalati küllönbséggtel 1 az alapzat is. Ez a kő tartás, 'és ma niem is lehet bronzanyagra gondolni sem. Azt, (hogy a Véniusiz-szobrot mai helyériöfl hová viszik, még ezideig nem dömitöttíék dl véglegesen, .de előtérbe került a .gondolat, hogy kiviszik a Vénuszt a sósitói fürdő együk Síziéjp helyére. A Benczúr-szobor eü« késiziítésére már a legközelebbi ihleteikben sor kémül. Tolvajt fogott az üdvarában Szikszay Pál asztalos, Honvéd utca 39. szám alatti lakos, tegnap az éjféli órákban munkából érkezett haza. Nagy meglepetésére az udvarban egy idegen embert talált, aki a tyukketrec mellé húzódva igyekezett megbújni a hazaérkezett Szikszay elől. Az asztalos megfogta az idegent és megkérdezte, hogy mit keres éjnek idején, egy idegen udvarban ? — Szállást keresek, — volt a meglepő felelet. Szikszay Pál, amikor jobban szemügyre vette az éjszakai „vendéget", ismerősnek tünt fel, kitűnt, hogy volt már nála, egy éjszaka szállást kért és mozdonyvezetőnek adta ki magát. Térjék Jánosnak hivják, 37 éves. Rendőrőrszemnek adták át Térjék Jánost, akit bekísértek a rendőrkapitányságra, ahol lopás gyanúja miatt őrizetbe vették. Előnyös ház és földvétellel iskolát létesit a város Görögszálláson Görögszáliláson eddig uradalmi iskola voftfi, de a Vkm. a birtok pats celílúzása következtében hozzájárult ahlhoz, Ihogy ezt az iskolát szüneteltessék. I'gy 100 gyermek iskola nélkül maradt -a göflgszáliási tanyáin. A közigazgatási bizottság kötelezne a vámosit, ihogy aiz iskolát építse -fel és nyissa meg A város megfelebbezte a haátirozaitot, de ezt a fellebbezést még, nem döntötték ed. Most azonban a város a dönitós bevárása előtt megoldja máir a ifonltos népncivelési kérdést. A birtokosok közül Roller Márta Majártulotta a városnak megvételre a görögszáillási tanyán levő házát. A •város ai házat felbecsülte; te és ennek alapján a kért 14.000 pengőt felajánlotta a házért és a hozzátartozó egy hóid földért. Ez a ház megfelelő átalakítással! — ám újra 14.000 pengő kiadást je« lenit? majd — alkalmas lesz egy kéttanierős .iskola és tanítói lakás építésére. A szakosztályok együttes ülése .elhatározta, hogy az iskola megépítésének és berendezésének keresztü'vitelét javasoltja a közgvűlésniek. Az iskolaépítéshez a város államsegélyt kér. — Rajzpapír, pauszpapír, pausz vászon, tus, rajzszegek Jóba papír felet. Telefon 77. s Knn^adt a Leningrád előtti szovjet hadikikfttő, melyet német bombázók támadnak A kép mufatja, amint egy a kikötőben lévő lőszerraktárt egy bomba telibetalál s az több, mint 400 méter magas lángokkal ég. Az erdélyi niyiereményköicsönnel kapcsolatban, amelynek az a hivatíása, hogy Erdély gazdasági 'életét frissebb mozgásiba hozza, felmerül a kérdés^ mit ttt eddig az anyaország Erdélyért? A sziámok, amelyek az egy év erdélyi beauiházásai.ról szólóak. igen besizédesek. Kiderült belőlük hogy az állam és a társadalom eddig együttesen 126.362,758 pengőt fordított a keleti országrészek céljaira. 'Ebből 17 és fél millió jutott a már befejezett és 772 miliő a még folyamatban levő állami és közületi be= ruházásokraö az Ipari Munkaszenvező 10 milliót adőttdparvállalatok alapítására és átalakítására, az IOKSz 2 milliót kisipari kölcsönökre, az Erdélyi Szociális Szervezet 10 milliót szociális célokra, az önállősátáisi 5 midiM-ólt fizetliek ki és végül az „Eis délyért" .nevet viselő társadalmi Alap 2 és fél milliót új exisztenciák alapítására, fatermelési hitel címén jegyzett. Ezi utóbbi összegből egészség házakat, napközi otthonokat építettek, kiházasítási kölcsönöket, egyéni segélyeket folyósítottak; diákszociális célokí't támogattak és hozzájárultak a csíksomlyói templom 'restaurálásához. Ezt a gyönyörű .munkát van hivatva folyhatni az erdélyi kölcsön 100 milliója, aimleynek révén a társadat lom veszi át az áflllamtől testvéri szeszere te.ünyilvánítás vezető szerepét. (Trianon 22.( 1941 november 28 A szakosztályi ülésen örömmel fogadták él a fogászati wndeliéö meg szervezésére otnatkozó javaslatot. — Ezzel kapcsolatban Szohor Pál méltatta dr. Jeszttrelbényi Ernő tisztiifőorvos 'tevékenységét. A főorvos ügyszeretete és buzgósága íette lehetővé), hogy Nyíregyházám most hat, im/oderu' furott kúlt készül dl és három kút fúrásaihoz már hozzá is fogtak. De ezienkívüil minden más közegészségügyi kérdésiben hathatósain segíti a váitost. A szakosztályok a polgármestejr szavad után 'köszönetet mondottak Jesztirebényi Ernő dtr»>nak. Felakasztotta magát egy öreg asszony Özv. Kiss Péterné 76 éves, nyirmthálydi lakos tegnapelőtt délelőtt 11 és 12 óra között a lakásán felakasztotta magát és meghalt. A vizsgálat megállapította, hogy bűncselekmény nem történt, valószínű, hogy az öregasszony gyógyíthatatlan betegsége miatt határozta el magát az öngyilkosságra. A nyíregyházi ügyészség a temetésére az engedélyt meg adta. — Az ülő életmód következtében jelentkező bajoknál, különösen renyhe bélműködésnél, albas vérp aratásnál és aranyere® bántalmaknál * természetes „Ferenc József" keserüvíí 'rendszeres 'használata által gyakran igen 'jó eredményeket lehet e'órní. Kérdezze meg orvosát! Szomszédja padlására járt tengerit lopni fi jövő évtől átvizsgálják, kezelik mind a hatezer nyíregyházi elemi iskolás gyermek fogait Megnyílik Nyíregyházán az iskolai fogászat - A szakosztályok ülésén köszönetet mondottak Jesztrebényi Ernő dr. vármegyei tiszti főorvosnak a város közegészségügyének intézményes támogatásáért Nyíregyháza város szakosztályainak együttes ülésén igen fontos 'nemzetefgészségügyi kérdésiben hoztak határozatott, .feszit rebényi Erlnő dlr. vármegyei 'tnisztii főorvos támogatása Idhetővé tetitle az iskolai fogászat bevezetését az egész város elemi iskolájába. Rendkívül fontos köz•egjéiszségügyi érdek fűződők a fogak helyes 'ápolásához és ezt az érdeket most már mindönkii felismeri és méltányolja. Pölimszky Páll dir. kultúrtainácsiniok terjesztette a szak osztályok elé a polgáirmtesternek a fogászat .felállítására vonatkozó javasllatát. E szerint a jövő évtől kezdődőieg hatezer nyíregyházi elemi .iskolás gyermek jár fogászaira. Átvizsgálj ák minden gyeinmdk fogazatált', a beteg 'fogaka/t gyógyítják, kiezeltk és mindezt a város biztosítja. A fogászat kifenjed a fogaik viizsgáatáia, gyógyításán kívül a szülők megfelelő felvilágosítására és a helyes fogápolás tudnivalóinak, gyako.rláiiáinak elsajátításéra. Az első évben a városnak 5500 pengő költségbe kerül a íogászat beállításai, a további években málr meglesz a rendéliő felszeretése és így csak a gyógy kezelés anyagára, költségére keli gondolni a városnak. A fogászat kiterjed minden 6—14 éves elemi iskolás gyermekre. Hoffher—Sachrantz—Clayton—Shutleworth Rt. j j m ezőgazdasági gépeinek körzeti képviselete. Mindenféle gépek eredeti gyári árakon. J SÍPOS Testvérek vaskereskedése Nyíregyháza, Vay Adám ntca 2. szám. Telefonszám: 352. Ifj Péter János kántorjánosi lakos padlásán lévő tengerijét megdézsmálták. A gazda megállapítása szerint 4-5 mázsa tengerit vihettek el a tolvajok. A megindult nyomozás hamarosan eredményre vezetett, megállapították, hogy Makkai János a gazda közeli szomszédja járt a padlásra tengerit lopni. Makkai beismerte, hogy több alkalommal zsákot vitt magával és a Péter János padlásáról tengerivel megrakodva távozott. Hogy mennyit vitt el összesen, azt megmondani nem tudta. Ékszereket lopott gazdájától egy szobaleány iLuby Géza megyeri földbirtokos íeljelentlésif tett, hogy az éjjiefezekrétnjye tetején levő dobozából egy arany kézelőgombot és leáln várnak briil'iánsiaklkal kiirakotlt arany tfübevalóját ismeretlen tettes ellopta. A ifieójellemtésire megindult nyomozás megáll ajpította, hogy az ékszereket a földbirtokos szolbaleánya lopta el. Apáti Ionia beismerte tetitét. 'Elmondotta, Ihogy almikor a. földbirtokosnál szolgált, takarítás közben látta a doboziban tevő ékszereké., azt magához vette .és a ruháli között rejtette el. Apáiti llon.a felmondásban ofllt, amikor .eihagyta a szolgálati helyé', 'eliment Fehérgyarmat,ra és oftt Frank Sáind'Or éikiszieirésztnek kánálta az ékszereket ela.dálsra, az ékszleréaz azonban igazolást kért a leánytól. Erre tfeliutazioltlt Budapestre és magáal vitte a .lopott értékeket is, hogy majd ott fogja elajdlnii. A toliviaj szobaleányt lettiaritóztialtitiák. — Tökéletes a Momt B1« « k tfthegyíl töltőtoH. Jóba p«pWWet, telefon 77. * Mit teltünk eddig Erdélyért 1