Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 251-274. szám)

1941-11-20 / 266. szám

{Trianon 22.) 1941 november 20. e HrimmÉK ^ SZAbo^csi htpVKF 5. oldal 85* Német, olasz, spanyol nyelv beszélt Nyíregyhá­záról, nagy világlapok írták meg a lovasdandár hazatérésének fensé­ges ünnepét és meghatódott szív» vei idézték Kormányzó Urunknak a városháza előtti díszpáholyban elmondott beszédét. Ezekben a mély erkölcsi komolyságot sugár­zó szavakban Őfőméltósága han­goztatta, jó volna, ha más kultúr­nemzétek is bepillantanának a bol­sevista világ függönye mögé. Mert ha ide betekintenének, magukra­döbbenve ismernék be, hogy a vi­lág hálával tartozik annak a né­met nemzetnek, amely felismerte a szovjet óriási készülődésének ves szedelmét. Bizonyára tudomást szerzett Churchill is, Roosewelt is a Nyíregyházán elhangzó figyel­meztetésről és most már csak a legnagyobb cinizmussal tehetik meg, hogy odaállanak a rombolás, az erkölcsi mételyezés hada mellé. Soha ilyen erkölcsi zsákutcába nem sodródott a nyugati angol­szász világ, mint most, amikor a szovjet Szekere rúdját tolja. Lehet, hogy a Nyíregyházán felsugárzó fény keresztülhatol azon a ködön, amely ma még sokmillió ember szemén ül és elhomályosítja a lá­tást Nyíregyháza a kiinduló pont­ja talán egy új fejlődésnek, új for­dulatnak, amely meghozhatja a keresztény világnézetet valló em­beriség összefogását és a tengely­hatalmak küzdelmében kifejeződő erkölcsi beállítottság elismerését. NAPIREND Róm. kat. Sz. M. bem. Ifír. kat B. A. felaj. Prot. Olivér. A nap kél 6 óra 57 perckor, nyugszik 16 óra 3 perckor. A hold kél 9 óra 20 percko;, le­nyugszik 18 óra 40 peickor. Magyar napirend. Két fronton kell küzdenie a magyar népnek. Az egyik a kulturális front, a másik a gazdasági front Ez a kettő 1 'elenti a nemzet létalapját Ha ez a :ettö megvan és a küzdelem eredmé­nyes, akkor erős lesz honvédsége is, amely állandó készenlétben mindig fel tudja venni a küzde met a reátörhető elle tséggel szemben Most a gazda­sági front felé fordul a figyelem. Aho­gyan milliárdos áldozathozatallal te remtette meg korszerű hadseregük ket. épugy milliárdos áldozathozatal te­remti meg gazdasági jólétünket is. Erre az áldozathoza'alra is szükség van, ha a nemzet jövőjét biztosítani akaijuk. GYÓGYSZERTÁRAK i Szombat estig a következő gyógyszer­tárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Gonda (Nyirvlz-palota, Scéchenyi-it), Ger<«lytty (Kállai-utca). November hónapban a közgyógy­3zerd!látás, Tüdőbeteg-Szanatórium, Gyermekmenhely, Stefánia vényeire a gyógyszereket Gergelyffy G/örgy Szent István u. gyógy <zertára szolgáltatja ki. Kerékpárt C;sillárt Rádiót B^h'en utca 2. 8z*m. Horváthnál S0K0NAI ÁSVÁNYVÍZ Szénsavas, fiditő és gyomorbetegségeknél gyógy hatása ásványvíz. Kapható mindenütt! A űyógyMQríúrak reggel 8 órától este 7 óráig, m éjjeü seolgáktot hoi­>B8Étő evónyueráárak este 9 óráig vwmak ny*ra. A 200.500—1934. Bn. se. rondciat érteknébea oste 9 órától oeogeé 7 óráig rénykéaaftésnól 25 mí­zalét, LéMekdfanái 50 f. pósdíj Jár. A vároai flór- és k*tfflrd« ovitm — Véglegesités. IA m. kir. fiöldmí* vélésügyi mnnliisziter Zeöld László nyínegylházi ideiglenes minőségű gazdasági íeilügyeliiőt jelenlegi állásá­ban vég'JegesítetitC. — A Baross Szövetség gyűlése. A Baross Szövetség Nyíregyháza és vidéke fiókja Bocslkai-utéa 13. szám 'alatti székházaiban pénteken este 8 órakor egy ülést tairt. Egyen- diák- sport sapkák legnagyobb raktára Papp Dénes Luther utca 6. szám. — A tatár khánok palotája. A né* met csapatoknak a Krim Ciszigleten valló előnyomulása folyamain nőmet kézibe került a taltár ldhánok legen­dás hírű rezidenciája is. A művé­szettörténeti éritélkékiben igein gaz­dag kastély, almeily a kiráimi ta.árok­nak még ima: iís nemzeti kegyeleti he­lyist jielemt, Bafeiisair.i-ban van. — A Nyíregyházavidéki Kisvasu­tak Üzletvezetősége értesíti a t. uta­zóközönséget, hogy f. hó 20ítól a N yíregyháza—Bessenyei-térről 8.06 ónalkotr Erd!ei-kiité<rő felé induló 6. sz. villamos j árat 9 perccel korábban, vagyis 7.57-kor "fog indulni, elleni­inán ylból pedig a 7 sz. helyi jártait Erdiahkitérőből 10 percoel korábban, vagyis 8.06-kor indul és 8.16»kor ér­kezik a Bessa.nyieHér áilomásma. — Üzemvezetőség. x DIVATCIKKEK selyernujdonságok, gyapjúszö­vetek, kötött áruk, fehérneműk nagy választékban Mayer Ágoston divatüzletében, Zrínyi Ilona utca — — Két húsiparostól megvonták a vásárlási jogot, mert minősíthetetlen modort tanúsítottak. A Magyar Tu­dósító jeleníti,: Miskolcon péüdás in­tézkedést hozott a polgármester két ibúsiparos ©Illem, áfcik a közelátás •szabályait' niem tartották 'be. Kát hús­liiparostál, Otropécsi-Végh Dánielitől és Koíeszár Zoltántól a siartésivásár­lási és vágási jogoit megvonta. Az indokolás szerint az linitézkedésre azért volH szükség, mert a két mé­száros a kiadott rendelkezéseiket nicim tarto-ita be és a hatóságii zsírellátás­ra hozzájuk beosztott fogyasztókon zönsággel, ismételt fiigyalimezta.és lenére is, minősítheitetlem modort ta­núsítottak, amely ;magatartás a fo­gyasztók özaniségnél igen inagy elége­detlenséget vállitott ki. — özv. Bencs Kálmánné adomá­nya a Vörös Kereszt javára. A Vö­röskereszt javára történő gyűjtések ilegjutólbbi (kimutatásaiban özv. dr. Bemcs Kálmánné 1 pengős adomány* nyai!: szerepel. Ez hilbás közlés, és té­vedés folytán került a kimutatásba. A vallóság az, hogy dlr. Bencs Kál­mánné 10 pengőt juttatóit a Vörös Kereszt Egyletnek. Ezit miiint előző kimutatásunk helyesbítéséit közöljük. — A Kálvineum növendékeinek adománya a honvédek karácsonyára. Városszerte megindult a gyűjtés a szabolcsi honvédek karácsonyi aján­dékozása érdekében. A Káilíviinieum raformáitus polgári leányiskolájának hazafias érzésű növendékei a mai napon 50 pengőt jutattak a nemes eélra. Az összegeit- rendeltetési he­lyére jutattuk. — Kérelem. Vasárnap, f. hó 9s*étn> Debreceniből Nyíregyházára utazó magas, szőke, bordó ruhás hölgyet kéri zöld sportruhás vis a vi-ja kö­zölje címét a káiadóhávaitaliba „Va­dász jeligére". Kérésiem ékitibevá­góan fontos. — Meddig érvényesek az ezüst­pengősök? A Magyar Nemzett Bank­tól nyert haivataüos értesítés allapjáni közöljük, hogy az ezüsit egy- és kiét­pengősök november 30-iig biezáró'ag fizetési eszközül szroiligáHnak, aziofcait mindenki tartozik elfogadni, vüszonlll 1942 január 31-ig a Magyar Niamizeti Bamk 'fiókjai beváltják mindem Havo­nás né'iVüI. Az 5 pemgős ezüst pénz foirgailimának a koTllártozására nézve még semmiféle intézkedés inetm tör. •tiénlf. Szeretettel mondunk mind­azoknak köszönetet, akik fe­lejthetetlen gyermekem és test­vérünk elhunytával fájdalmun­kat részvétükkel enyhíteni szí­veskedtek. Filcsik család. — Férje temetésén megmérgezte magát egy karcagi gyógyszerész öz­vegye. Keddiem temették el Karcagon Stern Lajos gyógyszerészt, a város eiayik gyógyszertárának Itiuilaíjdcnio­sát. A 'temetésen megrendítő tragés dia játszódott le. A gyógyszerész fe­lesége a temetési szertartás allatt híneien rosszul lett, úgyhogy orvost kellett előhívni. Az onvos miegálllapí­tottta, hogy Stenn Lajosné megmér­gezJe magát. A gyógyszerész özve­gyéit a mentők a debreceni k'l'r likára szállították. Az onvosi megállilapítás szerint Sternmé nagyobb adag lümi­nált nxítit be. hölgyek figyelmébe! Kitűnő munkaerő érkezett Juhá sz Mlpyfodrászatába. Vay Ádim u 9 Rádió CSÜTÖRTÖK, november 20. Budapest I. 7.00: Hanglemezeik. 10.20: 1. Szalay bácsi nótája. 2. Berta ibáiasá szűzdóhánya. (Fdlolvasáls.) — 10.45: Kiifflföldn (híradó. (Felolvasás.) 12.10: Reandiőnzeniekiar. 13.30: Pertils PaÜ cigányzenekara. 15.20: Szória­kozitiaitó zene. (Hangfelvétel.) 16.15: Ruszin hjalilgaltóilnikmjak. (Felolivosás és 'Eiugen Stepat ruszin nép dalok ait játszóik hanmonikiánO 17.15: Felolva­sás. 17.35: 'Mindemlbőll egy keveset. 18.10: A ifiöldlmívelléisiügyi inántiszté­riium rádióeiLőadássorozla'ta. 18.40: Mátihé Aron Laijos és Beider Béla Mozart kkrinétikéötősöket ad .ellő.. 19.20: RiádiiÓzenekar. 20.20: Az utolsó kiiasszrükus. (Felolvasás és versek.) 20.50: Mecseky Rudolf és Szőmyi Je­nő kc'tzoin'goráis jazziműsora. 21.10: Haingjemez. 22.10: A Strausst=csiallád fcétoögN'edes ütemben. (Máriai Teré­zia 1. honvéd gyiallogezred zenekiaira.) 23.30: Horváth Elemér cigányzene­kara muzsikál. MEGÉRKEZTEK a z Qft|Q|f 1941-42, évi ujtipusu rádiók. Hangminőségben utolérheletlen. Képviselet Kuhareknál kerékpár, gramofon, hanglemez, fegyrer és lőszer szaküzletében. Zríavi Ilona u. 8. Telefon 4-76. PÉNTEK, november 21. Budapest I. (Daeiüőfct.) 6.40: 6b­reszi'.ő, tonna, hírdk, hanglemezek. 10.00: Hírek. 10.20: FaMvasás. 11.00: Vízjelzés. 12.00: Himnusz. 12.10: Ze­nekari hangverseny. 12.40: Hírek. 13.20: Időjielaéts. 13.30: Zenek,airí hangverseny. 14.30: Hírek, árak. Budapest I. 7.00: Hanglemezek. 10.20: A fertőzések. (Feloilvasás.) — 10.45: Goethe éfielmód'ja. (Feilolva­sás.) 12.10: Weidlinger Ede azialóo­zenekaria. 13.30: Beszkárt-zeirueklar. 15.20: Ddhnányái: Hegedű—zongora­szonáta. 15.40: Miit főzzünk? (Házi* asszonyok beszélgetnek.) 15.55: Éne­kek Szent Ceci'fláról. 16.15: Előadás. 17.15: Tabáni Tóth Ida cimlballom­Úiiámmias'ai. 17.30: Felolvasás. 18.00: Táinciktmlezek. 18.30: Felolvasás.. 19.20: AJ, 0)peralh,áz november 16-iikli elő­adáMlnaik közvetítése. (Hanigfelvéí tdl.) „Don Gar'os. Opera háirom .fiell :­Vomáislbam. 20.20: Spartközlemények. 22.10: Az Openaház előadáisiánlak fo:ytialtiása. 22.40: Bura Sándor és ci­gányzenekara játszik. 23.25: Hang­ikmeiziek G'éczy Barnabás zonekűrá­inialk műsorálból. Kassa. 6.40—11.00: Bpest I. 11.05: Előadás. 11.20: Hanglemezek. 11.40: Hírak magyar .és szlovák nyelven, műsorismertetés. 12.00—15.20: Buda* pesti I. 15.20: Hanglemezek. Szóra­kozható zene. 16.05: Szlovák ibal'ga­tóinik.niak. (Blőadás.) 16.25: Korányi Ilona magyair nó.ákat zongorázik. BALI MEGHÍVÓK, alkalmi ért«*­tések, körlevelek, gyászlapok, ré» vétkártyák soronklviil és « legelő­nyösebb áron készülnek OROSZ KAROLY nyomdaüzemében, Nyii­egyháoa, Bercsényi-*. 3. Tel: $7*

Next

/
Thumbnails
Contents