Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 224-250. szám)

1941-10-30 / 249. szám

Ara lO íillér Nyíregyháza, 1941. október 30 (TriaSOfl 22.) IX. évfolyam 249 2647.) szám. YIRVIDBK Csütörtök EttZEtt-StSZ*. *POLITIKAI NAPILAP* Előfizetés: 1 hónapra 2.50, negyedévre 7.50 P Nem lesz infláció iNagy mieginyugvássial, sőt mond­hatjuk: megkönnyebbüléssel fogad­ta az ország közvéleménye Remiéinyi­Sclhneller Lajos jpéazüg>imináisz'. ler 1942. 'övi költségivetését. A nagysza­fbású pénzügyminiszteri beszámoló* bó'l az a 'határozott, tényekkel és számszerű adatokkal alá támasztott meggyőződés sugárzott ki, 'hogy nemcsak) a maigyar állaimháizifcairit'ás­ííák, de egész gazdásági és pénzügyi életünknek a;lapjaii és zavartalan mű­köidéséiniek keretei — hála a kor­mány előrelátó és gondos irámyítá­sáimak — még a mai rendkívüli idők­ben is biztosítya vannak. A foöltségíweltés tudvalevőleg ma­gálbain foglalja és visszatükrözi az áiMiamháztartásniak és a magyar gaz­dasági életnek jövő évi egész sorsát lefolyását. Amint a pénzügyminisz­ter közölte, a kormány gondoskodás sának előterében természetesem a jövő esztendőben is a magyar hon­.védlség áll, imár pedig a hadsereg szükségietinek kielégítése a folyta­tőlagios felszerelésről való gcindosko­dás 'és honvédelmünk korszerűvé té­tele oly kadásokat jelent, amiellyek elsősorban a magyar iparra fognak nalglyotm termékenyítőleg hatni. Erről az ipáiról' egyébként a pénzügymi; nisziter azt is kijelentette, hogy jö­vőjét fél telnünk neim ke®, ment az európai ü j j'árende.z'ésbeni, 'tehát a most folyó világháború befejezése után nagy (feladatok várnak a ma­gyar iparra. Igen sok munkát és ke­reseti lehetőségieket jelentenek üz ipiar számára a különböző, nem ka* itonai/ jellegű beruházások is, így elsősorban az állalmivasutak be.ruJhá­zásaési a posta beruházási programm­ja. Nem szalbad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a töbib mint 3 milliárdos költségvetés keretein kí­vül ugyancsak a íberúházások, ttíháta magyar gazdaságii éleit megterméke. nyítés.éinelk oélj'aiiit szolgálja a nemze­ti beruházási proigraimim, amelyet néhai Darányi Káilmáin, elhunyt mi­niszterelnökünk indított: el báróim évvel ezelőtt Győriben egy milliár­dos alapon, s amely immár négv és Ifél milliárdra fog emelkedni. De nagy magnyugvást és bizton* ságott jielenit a magyar gazdasági élet számár iái pénzügyminiszternek az a kijelentése is, hogy a kormán,y egyrészt ez év végéig rendezni kí­vánja a mezőgazdasági és ipari ára­kat, imieglf elelő viszolnyt kíván terem­iteni az általános* árszínvonal és a munkabérek, valamint a fizetések között, másrészt gondoskodni, kíván arról lis, hqgy a jövő év elejétől kezdve az áraikban indokolatlan hul* lá mz ások, emelkiedléselk ne legyenek. A kormainy tehát a mai európai' 'vi­szonyoknak megfelelő árszínvonalat fog kiilailaikítainli és azt imfindem esz­közzel tartani íoigjai. Telheti ezt a kormány annyival .is inkább, mivel ugyancsak a pénzügyminiszter! meg'­A magyar csapatok elérték a Dooec folyót A sziavjet ellen küzdő szövetséges csapiatok elfoglalták a Donec me­dénce utolsó sávját is. A legújabb jelentés szerint' a magyar csapatok elérték a Donec folyót. A szovjet a imagy-ar csapatok lendületes táma­dásával szemben meg sem kísérli az elenáWásil. A legutolsó harcok során, az egyik egységünk 120 foglyot ej­tett és egy nagy pálnoélkoicsiit zsák­mányait. A szovjet már csak légi erőkéi támadja a magyar csapatokat. A magyar csapatok vesztesége to= váibra is aránytalanul kitesiny. (MTI.) i Krím félsziget elfoglalásának jelentősége A Völkisdher iBeolbadhter fogla'ko* .zik a Krkn félsziget elfoglalásával s az ebiből eredő következményekkel. A félsziget eJfogfalásának egyik eredménye az, hogy a szovjet egyik legfontosabb fekete tengeri hadikikö­tője, iSzielbasztopol is elveszett a szovjet száimára. A német csapatok rövidesen birtokba veszik az egész félszigetet. -A félsziget elfoglalásaival menyilt az út- a Kaukázus 'északi lejtőinél levő érctelepeklhiez is. Török katonai köröklbeim is megál­lapítják, ihogy Németország könnvan és rövidesem elvághatja a szovjet és az angol csapatok közötti összeköt­tetésit. .Még veszedelmeséblb a szov­jetre a német csapatoknak a kaiuká* zusi olajimedeinioék faié való előtöré­se. Ennek elfoglalása kettős veszte­ségglefl járnia a szovjetre. Nem ma­radna más olajfornása, csak az Ural­Iban levő, ez pedig semmiképpen seim fedezi a szükségletet, másfelől pediig ez az Olaj a rnéimet hadsereg gépeit táplálná. Nem csoda, ha a szovjet és Ang­lia mindent! elkövet, hogy megaika* dályozza Németországot a további előr enyoimuláslban. Ankarai jelenés szerin t Tiimosen­kó Wawel tábornokkal hároim napig tanácskozott erről a kérdésről s en­nek a tanácskozásnak eredménye a.z volt, hogy Anglia a Kaukázusban mi­nél előbb ki akarja építeni a védlelmi ál 1 ások alti (MTI.) Moszkvára a zutanófeombák állandó zápora hnll A keleti charook nagy .lendülettel folynak. A Donec medcincában sehol sem kísérelnék meg már ellenállást a szovjet' csapatok és a.z előnyomuló szövetséges haderők az értékes te­rületnek mind nagyobb részét száll­ják meg. Moszkva környékén hatailmas csa* ta tombol. A város egész környékére iszalkadiatlianul erős zuhanóbomba­zápoir hull. Hasonlóaln nagycin heves repülőtámadás érii Leningrádot is. Itt máir a hajnali szürkületben ímeg 1­kezdődEik miniden nap a zúbanólboim­bák támadása és az ágyúzás, amely elpusztít minden fontos erőművet és katonai berendezést. (MTI.) A szovjet veresége Anglia biztos pusztulása lesz A Popoilo D' Italia londoni körök­ből vett értesülése szeriint Anglliá* ban két felfogás áll szeimlben egy­mással a szovjet helyzetiről. A szak­szervezetek hangoztatják, hogy a szovjet és Anglia sorsa elválasztha­tatlanul egybe van kapcsiolva. Ha a szovjetét' legyőzik, alkkor Anglia is .véglegesen le van vemve, ha a szovjet győz, Anglia is győz. Ez a munkások felllfogása, akik a kommu­nisa párttal rokonszenveznek. Ezek szeriint azonnal és hathatósan se­gíteni. kell a szovjetét és ezek a kö* rök aben az irányban, akarják beifo­•lyáiso'jnli a kormányt. Azonnali tá­mogatálst és pedig .új front kialakí­tását ikövet'eiliJk a k ármánytól. — Angii iáiban ezzal szemíbein a vezetők körében az a felfogás alakult ki, hogy a szovjet támogatása Anglia rovására történik. Ha a szovjelCnek nagy mennyiségű hadianyagot küldenek Angliából, akoir a szigetország vé­delmének ügyét árulják el. Ezek a körök vonakodnak nagyobb segítsé­get adni a szovjetnek. (MTI.) nyugtató kijelentése szerint .ezúttal neim ifog ímegisimétllődlnii az elmúlt, 1914. évi világháború szomorú emilé* kű pémziromllásla, az infláció, amely tönkiretette annak idején gazdasági életünk biztos alapját és értékmérő­jét 'és a kisemberek százezreinek megtakarított vagyonát tette semmi­vé. ,Ma ettől az infilációól tartami nem üdéül, hiszen a pénzügyiminsz­ter számszerű adatokkal bizonyítot­ta be, hogy a kormány ma sokkal helyesebb és a mai időknek megfe* Idlőfcib eszközökkel gondoskodik az állaim! kiadásokhoz szükséges fede­ze előteremtéséről, mint egy negyed századdal ezelőtt, amikor az állam pénzügyül giaz'dálikodásának új mód­szerei még niam voltak ismertek. A kormány okos és a nemzet tie­Moszkva körül keméay csata dal (Moszkvai jelenés szerint a nélme­tek az egész arcvonalon támadnak. A szovjet szerint a .német csapatok •az Oka 'folyó felé törnek előre. — Moszkva ellen egyre fokozódik a itáimadás. A szovjet szerint a néme­tek Mozsajszik 'és iKailinin között in» dítanaik nagyobb támadást. (MTI.) Wawol tábornok expedíciós sereget szervez Az angol! kormány, hogy a beavat* kozásnak leglalábib látszatát .mutassa, azt a parancsot intézte Wawel tá­bornokihoz, Ihogy azonnal lásson hoz­zá az indiai expedíciós sereg meg­szervCizéséhez. Ez a, sereg sietne a szorongatott szOvje't' tehermentesí­tésére azzal, hogy India felől, Iránom át woniulna a németek elleni. Ennek a tervnek kivitele azonban számos súlyos ineibézséigekibe ütközik. Ilyen nehézség a, .vásottak íhliányai, a gör* dülő anyag kevés : volta. Egy év kel­lene aihlhoz, hogy Uránion át komoffiy ihadsereg vonu'lbaitina fél. A vasút felépítése legalább ennyi időbe ke­rülne. (MTI.) Nápoly íépe b&szko elleaállás sal fogadja a bombatámadásokat Nápolyi (jelentés szerint a város lakossága jól tudja 1, hogy Anglia ed­digi immár 54 boimjbatáimadásának célja, hogy az ollasz népet demorali* zállja. Ezt az angolok .neim érik el soha. Az, olasz lakosság lelkesedése határtalan és a bomlbaltámadáísokat büszke ellenállássá!, megvetéssel fo­gadják. Bátorság és egység jellemzi ezt a lakosságot 'és soha egyetlen tü­relmetllani gesztus sam mutatkozott. Reggel nyolc araikor már zsúfoltak a közlekedési, eszközök, a munkások, polgárok, diákok, hiivatalnok'ok jó­kedvűen, a Victória sza'jlemének 'lel­kesedésével mennek munkáiba. Nem látszik meg Nápoly életén a, tárna* dások hatása. Az olasz nép lelke tö­retlen, ihite szilárd és az angolok itt is elszámítják magukat, amikor ezt a népet meg akarják törni a soroza­tos támadásokkal. (MTI.) SVÉDORSZÁG SEM VONHATJA KI MAGAT AZ ESEMÉNYEK HATÁSA ALÓL. IGünltlher svéd külügyminiszter az országgyűlés két házában isimertette a ,külpolitikai helyzetet. Kijelentette, hogy bár Svédország megőrzi semle­gességét, ez mégsem, jelentheti azt, hogy kivonja magát az események hatása allól .(MTI.) berlbíró képességével! száimoiló péínz­ügyi* és aidópolitiká'já, másrészt azonban a nemzet áldcftiatkészsége szükségtelenné teszi azt, hogy a kor­mány ia Ibankóprés kétes értékű fegyveréhez iniyúlljion s így mindent magyar ember nyugodt lélekkel, bi­zalammlal tekinthet a> jövő elé, aimell^ miatt aggódtad semmi okunk nincsen.

Next

/
Thumbnails
Contents