Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 224-250. szám)

1941-10-27 / 246. szám

(Trianon 22.) 1941 október 26. 5. oldal mzm&mmmmMxxm^imtmMmMM^*-, Nincs elég közönsége a miskolci színház; háznak és most olyan hírlapi po­lémiát kezdett a helyi sajtó, amin igazán csodálkozunk. Nyíregyhá­zán megmutatta a közönség, hogy minden visszavonulás sem árthat a magyar önérzettel és az új kor­szellemmel áthatott közönségnek. A színház itt igenis zsúfolt volt és az is lesz. Nagyon sajnáljuk a vi­rágzó, ősi színházi múlttal dicse­kedhető várost, amiért ott egyesek faji felhördülése számít még vala* mit. Csodáljuk, hogy abban a vár­megyében, amelyben öntudatos, magyar vezetés van, ilyen szánal­mas csatába verődtek a magyar újságok és olyan eszmemenettel dolgoznak, mintha most is báró Eötvös József szentimentális társa­dalomszemlélete volna a kor szel­leme. Régi harangszó kong a Szin­va partján a betűkből, elmúlt vis lágszemlélet siráma csendül késő zokogással. Nem, ma minden ma­gyar újságnak ebben az egy kér­désben, a magyar közönség talpra­állításának kérdésében egynek kell •ennie. Meg kell teremteni a ma­gyar közösség kulturális frontját az ú j idők szellemében és lesz szín­házi közönsége a magyar igéknek. Október 28 kedd NAPIREND Rém. kat. Simon és Jud, Oőr. kat. Ferene, Prot. Simon. A nap kél 6 óra 21 perckor, nyugszik 16 óra 34 perckor. A hold kél 13 óra 42 perckor, le­nyugszik 0 óra 0 perckor. Magyar napirend Magyarságunkat beszédünkben is írásunkDan is juttassuk kifejezésre. Különösen szól ez az intelmünk a hi­vatalok, testületek számára. Nálunk valóságos hivatali stílus fejlődött ki. amely azonban minden lehet, csak ép­pen nem magyar, Nem akarjuk senki­nek az érzékenységét megbántani, ép­pen ezért nem idézünk példákat, dt ha elfogadjuk Kölcseynek azt a meg­állapítását, hogy nyelvében él a nem­zet, akkor igyekezzünk ezt az életet nyelvünkben is kifejezésre juttatni. GYÓGYSZERTÁRAK . Szombat estig a következő gyógyszer­tárak tartanak ügyeleti szolgálatot: JANCSÓ-REICHMANN (Luther-u. 1) és FEJÉR (Rákóczi-utca) Október hónapban a közgyógyszer­ellátás, Tüdőbeteg-Szanatórium. Gyer­mekmenhely, Stefánia vényeire a gyógy­szereket Osgyáni József (Bessenyei-tér) gyógyszeitára szolgáltatja ki. A gyógyszertárak reggel 8 órától qste 7 óráig, az éjjeli szolgálatot rtteS­Jiesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva. A 200.500—1934. fim. sz. rendelet érteiméiben este 9 órától reggel 7 óráig vén ykésziítésnél 25 szá­zalék, kéziek:elásnál 50 f. pótdíj jár. A városi gőz- és kádfürdő nyitva. — Talált tárgyak. Egy sertést, egy pénztárcáit és egy pár .nőd kielsztyűt szolgáltattak ibe a rendőrségre. Iga* zolt tulajdonlásuk ,a .hivatalos órák alatt ávethetik. S0K0MI áSVAIYVIZ Szénsavas, üditő és gyomorbetegségeknél gyigyhatásn ásványvíz. Kapható mindenütt! — A MÁV. nyugdijasok, nyugbé­resek és ezek végellátást vagy kegy­dijat élvező özvegyei és szülőtlen árvái figyelmébe. Értesítem a cím­ben megnevezettekét, ihogy a Dél­vidék örvendetes visszatérésével pakcsolatibatn; birtokunkba kieirlült új­vidiéki épülletban a M'álv. Igazgatósás ga iintarmátust. illetve árvaházat léte­sít. Az intézetet a tatairozási és (be­rendezési munkák elvégzése utáin azonnal benépesíti:. A felvételi folya­modványok már most beadhatók. — Továbbiakra inézve Nyíregyháza: ál­lomás segédhiíviatallábain fcillvilágosí­táSst ad Nagy Sábdor segédellenőr. Egyen- diák- sport sapkák legnagyobb raktára Papp Dénes Luther utca 6. saám. — Érdekes talajvédelmi rendelet Németországban. Mint Ameriká­ban, éppúgy Európában és többek között Németországiban is aggodal­maikat keltő failajiromlbolMsokat oko­zott a liberális nemtő rlődömséggeil folytatott iparosítás. Ennék a folyás malinak meggátlásiárai mosit a német iföldimíveilélslüjglyii minisztérium ren­dieleitet adott ki, mely előírja 1, hogy építkezések stb. alkalmával a hu­musziréiteget talaj javítáisi célokra keli felhasználni. — Anyakönyvi hírek. Okt. 21— 24. Születésiek: Tuza Margit rk., Tóth József relf., Drobni Juliánná gk.. Or* báin Mláiria rk., 'Vaskó Zoltán lik., Győrífi Mária gkel., Augusztimyi Já­nos ev., Vékony Iloina gk., Haluska Erzsébet gk.. Munkácsi Vailéria rk., Mu/nikáfcsi MÜhálly relf'., Juhász József gk. •—• Halálozások: Gerlhát János ev. 85 éves, Racskó András rk. 41 éves, Révész László rk. 9 hónapos. Blaga Ferenc gk. 44 éves, Beink a János ev. 66 élves, Balogh Tibor rk. 8 hónapos, Kupferstein Laiszló izr. 12 é;ves, öziv. Kártyáin Lajosné elvi 63 éves, Laka­tos Erzsébet ref. 8 hónapos, özv. Pipcsák Istvánlné ev. 80 éves. Szop­ik ó Dezslőné tik. 30 éves, özv. Homo­myik Jánosné rk. 86 éves, fiekeMar­git rk. 21 éves, Benczúr János ev. 33 éves. — Házasságkötéseik: Hárs* falvi Anitái raf.—Lácz Ilona ev-. — Mindenféle szabványfüret éa írtím k**«tó íób^ál. (x) — Megállapították a kenyér bér­sütési díját. Az ÁmelUanőnzéS Or.sziá­igos Kormánylbizitosa rendeletet in* tézetti a kenyér íbérsütési megállapí­tása 1 tárgyában valamennyi törvény­hatóság első tiiszltlvilsiellőjélbez. A ren­dellet szerint az I. és II. kerületi cso­portba tartozó ihsliyiségekíbein a ke* nyer legmagasabb kilogrammonkénti béirsütési dija 8 fillér. A III. kerületi csoportban 7 fillér és a IV. kerületi csoportlban 6 iíililér lelhet. Az engs­idéilyeziett ffelső határon azonban csupán ioitt lállapítihiaitó .meg a kenyér bérsüfésii diiija, alhol a sütés kis­merayiisége 1, a tüziilfaibeszíerzés mdhéz­ségei vagy egyéb tényezőik szükse's gessé teszik. — Halottak napját november 3sán tartja az egyház. A hercegprímás rendeletéire ez. élvben a- Halottak Napját nem Milndienszantek utáni napoin, novietmlber 2-án tartják mag, 'hanam 3-án, hétfőn. Bririe az intézke­désre aizért volt szükség, mert ün­nepnapon, illetve .vasárnapon líekéte miseruhás glyásZmiisét mondaini nam lehet. Ilyenformáin a Halottak Nap­jának liturgikus részét, tahát a (ha* lottakért elmondandó három misét a vasárnap utláni napon tartja az egyház. 'A Halottak Napját megelő­ző ájtatosság (litánia) ivaSárnap eisite lesz a templomiolkbam,. A temetőláto­igatásűkra vowakiozóan és a sírok virágokkal és mécsesekkel történő feldíszítéséről az egylhaz inam intéz­kedik, erre semiilyen iDcnddlkeziés nincs. ez teljesen a hívektől függ, hiszen ez csak régi! szokás és nem kívánja a híveket 'irányítani, ki-ki akikor megy iclihunyt (hozzátartozójá­nak és (barátainak sírjához kegyele­tét ferióné, .amikor azt a múltban is .tette. IA temetői forgalom szabályo­zását a 'rendőrhatóság november 1. és 2. napijára rendeflíte el. — Ujabb japán lépés KeletsAzsia autarkiája felé. A vezető japán pénz­ügyi éis ipari körök „tanulmányi bi­zottságot" alakítottak Kelét 1'Ázsia kereskedelmének iés liparábak és a tbvábbfejlle^sztiés lehetőségéinek ta* nuHmányozásáira. A nagyszabású ter­vezeti, mélynek keretében a Távol® kelet- különböző gazdasági gócpotít­Ijain imáiris 18 tfiókitatézet alakult, a keletázsiai gazdaisági, élettér autiar­kiiájáinak mieglvialósitását akarja a szükséges élőtanulmániyok elvégzésié­sévell megkönnyíteni. Védje pótelhatatlam kerékpár és aitégumiját Protegommal Kaph^Jó a körzeti k ípviselőnél: Soltné Dicső Erzsébet műszaki fizletébsn Szent István utca 4. sz. — Az indiánok meggyilkoltak egy brazliai milliomost. Mint a (brazi­ljai Goyaz államból j elein tik, Heb.er iMagiei'Jhaes Aifert, az ismert spanyol imiill'itomost a R.io Araguaya mentén vélgizett kutatóét ja al'.ka'mával a ohavaraes-indíótaoik meggyilkolták. — Eziek az indiánok a 'braziiliiaii dtzsungel ilegkegyetleinieibib indián törzsei közé tartoznak. A milliomost sátraiban al­vás köziben gyilkolták meg:, mialatt kísérői a folyóban, halásztak. — Falragaszon hozzák nyilvános­ságra a drágító hentes büntetését. A kecskeméti; törvéb.yszélk, mint uzso­ralbíriósiág, zsírszáléKina dráigítáfea miatt hat hónapi börtönre ítiéOtie Föls di iBéternlé hentest. Az ítíélleltet a. Tálblla, imolsit pedig a Kúria jóvá­(haigyjöa. A .Kúriiai elrendelte, hogy Földi 1 Péternié 'büntetését Kecskemiéit 1 város terülieltén 'hirdetmény útján hozziák a lakosság tudomására'. — Mennyibe kerül a temetés? AB Árellli enőrzés Országos iKormlánybiz^ tosa a városokban és a községekben működő temetkezési vállalatok dijait megállapította. Az új ármegállapítás szerint ifélnőttek temetése 370 pen­gő, a gyermekek temetése 25 pengő­től 290 pengőig terjed. Megállapítot­ta a kormáinybiztois az egyes temet­kezési osztályok díjait, illetve szol* gáltaáisaiiit. Minden más szolgláltatlás árát szabad egyezkedés útján állapí­totta meg az árkormanybiztos. 30 százaléknál} nagyobb hasznot aZoln,­fean senki nem kérhet. Díszteimeté­seknél legfei'jebib 50 százalék bruttó haszon számítható. — Levélpapírok, légiposta levél­papír nagy választékban Jóbánál, Nyíregyháza, telefon 77. z Ftádió HÉTFŐ, október 27. Budapest I. 7.00: Hanglemezek. 10.20: Eőőaidlás. 10.45: Felolvasás. 12.10: Horváth Jancsi cigányzeneka­ra). 13.30: Országos jPosítfásjzenekar. 15.20: Hanglemezek. 16.15: FélOlvai­sás. 17.15: A Közellátási, Szolgálat közleményei. 17.30: Hanglemezak. 17.50: Felolvasás. 18.15: Marion An­derson hanglemezei. 18.30 Előadáis. 18.45: Sziaibó Káilmán magyar nótái kat zcngoná,zik. 19.20: Elbeszélés. — 19.45: Séta a hírős város szüreStjé)ni iés italali közötti. (IHiainsáfielvétiell) . 20.15: Sziákeslfőviárosi Zenekar. 22.10: iMo­ziart-ünnap Bécsiben,. (Haingfellvétel.) 22.45: Oláih Kálimán oiigáinyzenlekaira muzsikál KEDD, október 28. Budapest I. (Délelőtt.) 6.4* nese&é, torna, hírek, hans »Jf: Hírek. 10.20: F«loiy«cÍ5. ILAk Víageteés. 12.00: Himnuse. 12.1»: Mkairi hainigverfieny. 12.49: Hinfe. 18.2Í: Időjelzés. 13.39: ZmftMá ba**íiverseny. 14.30: Htrek. Itrak. Budapest I. 7.00: Hang.emezek. 10.20: Előadás. 10.45: Felolvasás. 12.10: A Józsielf niádor 2. honvéd gyailogezired zeinekiaraL 13.30: Rádió­zenek ar. 15.20: S oly mos Péter zon­gorázik. 15.40: (Mát főzzünk? (Házi­asszonyok beszélgetnlek.) 15.55: Ga­lánfify Hoór=Tempiisi Erzsébet énekei zongorakísérettel!. ,16.15: Gyermeik­dé[iütlán. 17.15: Magyar ReVű tánc­zönekar. 18.00: A Magyar Proites­táns Irodalmi 1 Társasáig irodalimi délutánja. 19.20: Hanglemez. 19.40: ,;Nóra". Színmű hálrOm fidlvoinláslban. 22.10: Magyar nótaest. 23.25: Hang­lemezek. Kassa. 6.40—11.00: Bpest I. 1Í.05: Előadás. 11.25: Hanglemezek. 11.40: Hírek maglyar és szlovák nyelven, •műsorisimertétíés. 12.00—15.20: Buda­pest I. 15.20: Szíltoiviálk hallgatóinks maik. (Előadás.) 15.35: Szórakoztató hanglemezek. 16.15—17.35: Budapest I. 17.35: Dr. Szabó Ernő hegedül 1, zongorakísérettel,. 18.00—0.15: Buda­pest I.

Next

/
Thumbnails
Contents