Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 224-250. szám)

1941-10-22 / 242. szám

(Trianon 22.) 1941 október 22. Halálbüntetést szabnak ki már Spanyolországban is az árdrágítókra, az áruelrejtőkre és mindazokra, akik a háború ide­jét akarják felhasználni a gyors vagyonosodásra. Láttuk az önzés őrjöngő mamnonizmusát a mult világháborúban és a háborút köve­tő években. Láttuk, mire képges a vad tülekedés a gazdagodás után. Papírbakancsot szállítottak és a hazáért vérző magyar fiúk lábát amputálni kellett, mert megfagytak a papiros lebbeliben, csak azért, hogy egyeseknek a merész megtol­lasodásra volt gondjuk, mig mil­liók a fronton véreztek. Láttuk a láncolókat. akik idejöttek idegen­bői és hívatlanul, kéretlenül csap­tak fel közvetítőknek a piacokon. Éhség és nyomor a fekete termése ennek a bűnös vetésnek. Németor­szágban nem emelkedtek az árak. nem nyílt ki az agrárolló, mert ott is halállal sújtják azokat, akik a harcoló nemzet ellen önzéssel vé­tenek. Várjuk itt is a szigorú ren­delkezéseket. Igaza van a KIOSZ­nak. amikor előre fél a tisztvise­lőknek nyújtandó fizetésemelésre kövekező drágítástól. De meg­nyugtatjuk a félőket, ma nem le* het utánozni 1918-at, ma nem le­het vég nélkül emelni az árakat, y Lesz itt erő és van is erélv. amely, amely már a közeli napokban megérezteti, hogy mondjon le min­denki a profitról ezekben az idők­ben. Igaz, hogy itt a közösségi szellem még csírájában van és ezt * sajnálatosan mutatja a Vörös Ke­reszt adakozásában néhány olyan ember tétele, akiről tudják, hogy földje van. háza van. jövedelme van és azt is, hogy hévvel hirdeti az erkölcsöt, ha erre sor kerül, de adni. azt nem szeret. Éppen azért, mert ilyen gyenge lábon áll még itt az önzetlen áldozatkészség, kell. hoí*v erős kézzel nyúljanak bele a magyar élet gazdasági rendjébe. Vár juk az intézkedéseket és min= den reményünk megvan rá. hogy nem is maradnak el. Október 23 csütörtök NAPIREND Rém. kat. Ignác, OOT. kat. Jakab. Prot. Gyön­gyike. A nap kél 6 óra 14 perckor, nyugszik 16 őra 42 perckor. A hold kél 9 őra 27 perckor, le­nyugszik 19 óra 10 perckor. Magyar napirend Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a gazdasági életet nem lehet az egész vonalon az egyetemes nemzeti érde­kek szolgálatába állítani. Ha vannak is emberek, akik itt-ott rést találnak, mind kevesebb lesz ezeknek a száma. És ahogyan előbujt a tojás, ugy elő­jön majd minden s lesz — mert van — mindenki számára elegendő élejem. » Nálunk nem ís a hiány volt az oka 1 sohasem annak, hogy egyik-másik cikk \ lekerült a piacról, hanem a lelkiisme­retlen spekuláció és az indokolatlan árufelvásárlás. Ami azt jelenti, hogy nem vagyunk eléggé fegyelmezettek, hogy szükség van még fegyelmező, irányító erőre. GYÓGYSZERTÁRAK . Szombat estig a {következő gyógyszer­tárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Gonda (Nyírvíz-palota, Széchenyi-ét), Gergalyify (Kállói-utca). Október hónapban a közgyógyszer­ellátás, Tüdőbeteg-Szanatórium. Gyer­mekmenhely, Stefánia vényeire a gyógy­HrmnDtK ^ 5Z ABOIX3I HIRLAF 7. oldd SOMON!! ASVMYVIZ Szénsavas, üdítő és gyomorbetegségeknél gyógyhatási ásványvíz. Kapható mindenütt! szereket Osgyári József (Bessenyei-tér) gyógyszertára szolgáltatja ki. A gyógyszertárak reggel 8 órától este 7 óráig, az éjjeli szolgáltatot tel­jesítő gyógyszertárak este 9 óráiig vanma.k nyitva. A 200.500—1934. Rm. sz. rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vénykészátésnél 25 szá­zalék, kéziieladásnál 50 f. pótdíj jár. A városi (főz- és kádfürdő nyitva. — Orvosi hír. Dr. Szabolcs Jenő volt tanársegéd, szülész—nőorvos rendeléséit új lakásán, Széchenyi «u. 10 szám alMt isiméit megkezdte. — Telefon: 99. — Orvosi hír. Dr. Faftus Pál hal­gyógyász szakorvos rendelését újból megkezdte Horthy Miklós =tér 3. sz. alatt. Katona- levente- diák- sport mindennemű és minéségü sapkák legol­csóbban és legszebb kiviteiben Papp Déliesnél Nyíregyháza, Luther utca 6. szám. — Megverte a szomszédja. Benlke Miihátyné 53 éves, bailikányi lakost a szomszédasszony, Madár Mlháilyné úgy megverte, hogy kórháziba kellett száffiíüaraii. Benkie Milháilynét a nyír­egyházit Erzsébet kórházban ápolják. A verekedés ügyében megindult a vizsgálat. — Drágábban mérte a húst. száz pengőre büntették. Fodor János hen­tes és mészáros mester Rak amazon árdrágítással' van vádolva, mert Ta­kács Aladárnénak a húst a ímegátta.­pitott árnál magasabban' adta el. A nyíregyházi törvényszék Fodor Já­nosit' árdrágításért 100 pengő pémzs büntetésre ítélte. cs aiKatri hanglemezek, csillárok, zseblámpák olcsón kaphatók Garay Zoltán műszaki üzletében, Luther utca 3 Javító műhely. — Anyakönyvi hírek. Október hó 18—20. S| zi ü 1) e t é e k : Deinkó Lász­ló igk-, Szabó Juöüárana aik., Rájcz Ho­na ev., Garai László lelvi. Szorovcsák Pál ev.. Fekete Tivadar rik„ Bifi Mi­háfjy gk., Dániel Miiháüy ev., Lövei János irk.. Magéra Is-tváin ev.. Vadász 'Margit ref., Trauirág Tibor iizr.. Malcsi Irón dk., Bokor hajtva sröletiett lleány, Balázs Imre nk., iMorauszki. hallva sz. léálny. fiai 1 álOziás : Vidoven Zsu* 'zsálmna, ev. 6Í7 éves, özv. Dankó Jó­zseifnlé rk. 54 éces, iBállnmt Sándor lev. 7 'hónapos. Zagyi Mária rk. 4 hóna­pos. Szabó Istiváh ev. 63 éves, 'Nagy Magdolna rk. 65 éves, Nyers Iloinia rk. 14 éves. Házasságkötés: Görömlbei János dk.—'Gutyáin Anna ev. —• . Niaigy János ref.—PáJliwszk.i Erzsébet ev. — iGetrlfilczfcl Mihály elv. —Kov.ács Zsoizsalnna ref. — w. Gön­czi lAmitafl! relf.—Sáliúgai Juliánná rk. — Faragó (Gyöngy ÍZT.—Farber Irén izr. Hoülainder József izr.—Gelb Amá'lia izr. Adakozzunk a Vörös Keresztnek Nyáregyháza cársadiallma egy szív­veldHél ékkel ált a mozgalom mellié, 'amel>1nielk cféflíja a magyar Vörös Ke­reszt anyagi megsegítése, A háborús Műkhöz tmlétó komolvsáiggial sietett mindenki ífiijlérjeiive! a Vörös Ke­reszt, segíiíségéire 'és ma máir számot­tevő összeg gyüH össze Nyíregyhá­zám Az adíományok naponta érkez­nek szerkesztőségünkbe. A miati inas pon a követlkiazők adakoztak: . Simkovics Lajos szűcs 20 pengőt, Paliitz Istiván' (Kiss Ernő-u.) 2 P, Mas gera Karollla 3 P, Községi Elöljáróság Révaranyos 12.50 P, Községi Elöljá­róság iKapócsapáti 28.30 P. Ralksányi Gyulla 5 P. Rozgonyi József 1 P. Weisz Laj'Os paplanos 1 P. Golttes­manin Hermán 10 P, Hu dák György vendéglős a multheti '10 pengős ado­mányához ujabb 5 P-t, Fejes Pádlné fűszeres 5 P=t, Csengerv Mayer Ernő 20 panigőt küldtek szerkesztasé­igünkbe. Mai gyűjtésünk: 112.80 .pengő, ed­digi .gyüjtésünk: 1458.78 pengő. — összesen: 1571.58 pengő. Ha tartós és jó bélyegzőt, pecsétnyomót zománctáblát akar, csakis FELSENFELD RUDOLF élét kérjen a papír és szaküzletekben — Kivégzés Sátoraljaúhelyen. Ha­lász MiSiólly bárányi juhászbojtár és Mrálz András az élsötéitítés ideje allaltt betörés követtek eí 1 & csöngői mallombá, ahonnan gépsziiíjat öbptak. A staitiáriáliis (bíróság .mindkettőjüket halálra ítéfllfce. Az ítéletet kedden végrehajtották. — Akasztott ember az országúton. Szeged és ,Szabadkai között a nem­zetközi műúton, Horgos közelében egy akasztott férfi holttestére buk­kantak. A vizsgálat megállapította, hogy az ismemetllen Férfit agyon is lőtték. Az áldozat ruhájából és zseb­kendőjéből kivágták a manialgraim­mokiait. Az áldozat jolbb táirsadallmn 'osztáilyhoz tartozó egyéni llehet, mert ruhaneműi alsőrendűak, kezei, llálb= ujján is ápoltak. Az áll'dözat kilétét most igyekszik megállapítani a rend­őrségs a tetteseiket is keresik. — Mindenféle szabvánvfüzet és írószer kapható Jóbánál. (x) A legkitűnőbb aktatáskák és iskolatáskák legolcsóbban Etey böröndösnél Takarékpalota. kapható a Honvéd Tór­lntécet ktadásfl 50 «Uér«8 . Kapható Jóbéoál x — Eljegyzés. Pusiztai (Pop ovifis) Irénke (Nyáregyházai) és vitéz A'mássy Béla (iKisikiunlfélegyháza) je* gyesek. — Nagyságos Asszonyom f Önnek is feltétlen meg kell nézni a főző­beimutatóit, ahol meggyőződik a. Jéna-i Duirax üvegfőzőedény előnyeié ről. A bemutató Chriszt Dezső üveö­és poreeMáinüzletébelni lesz a Nyrívíz­paliotáiban. folyó hó 23-án délután 4-től 6 óráig, folyó hó 24sén délelőtt' 10-től 12 óráig és délután 4-től 6 óráig. Folyó hó 25^án délelőtt lOstőfl 12-iiig és délután 4-töl 6 óráig. — Dr. Kain Bertalan orvos ismét rendel. Katolikus bérpalotái Bethlen* utca 2., I. em. Teleifan 613. 2x — Levélpapírok, légiposta levél­papír nagy választékban JóbánóL, Nyíregyháza, telefon 77. x Rádió SZERDA, október 22. Budapest I. 7.00: Hangllemezek. 10.20: Előadás. 10.45: Felolvasás 12.10: Hanglemezeik. 13.30: Korányi Aladár cigányzenekara. 15.20: Or­szágos Postászeradkar. 16.15: Dr. Rúd vay fetlván' őrnagy előadása. 17.15 A Ifüftamíile. (Hangfelvétel.) 17.30: Előadás. 17.45: Vécsey Ernő jaz»­zongorasziámaii, 78.00: Elbeszélés. — 18.20: Honvédiműsoir. 19.20: Külügyi negyedóra. 19.35: Az Operaház okt. 14-iki előadásánaik közvtetítése aMfc gyar Művelődés Házából. (Hanigfel­vétel.) „Tosea". 'Meilodnáma hároi* félvonjásiban. 22.10: Riádiózenekaa-. 23.25: Bura Sándor ciigányizenekiíw* muzsikál. CSÜTÖRTÖK, október 23. Budapest I. (DéWőtt.) é-4»: flk­reszitő, torna, hirek, hangiwMwA M.06: Hírek. 1020: Felolvas**. UJOk Vízjeízés. 12.00: Hümnuae. 12.10: »eikairi hainigyerseny. 12.40: Hírt®. 13.20: Időjelzés. 13.30: lhaogvers«aiy. 14.30: Híaak. Budapest I. 7.00: Hanglemezek­10.20: iFeloíviasás. 10.45: Külföldi híradó. 12.10: A Mária' Terézia 1. honvéd gyalogezred 'zenékara. 13.30: Heinemiainn Sándor tánezeRiiékara'. 15.20: íSzórakOzltiáté zene hanigfelvé­teffiriöl). 16.15: Ruszin hallgatóinknak. 17.15: Tánelemezek. 17.40: A földl­imívé'ésiügytt mliniisztériium rádióelő« ladássoiriozatia. 18.10: Horváthné Vieö­rtos Júiliiia zongorázik. 18.35: ESőa­dáls. 19.20: Matolcsy Mangit és Lloin­ita,y Rialjnler László miaigyair nótákiat éntkeJ. 20.00: Oedipus király. Tirajgé­d'iia. 21.40: Híreik, Sőiversenyeredlmléí (nyék. 10.15: Temesvári Ráez József cigány zenék ara miuzsritöl. 23.30: (Hí­res sztalónizene karok hatmgle,mezői. Kassa. 6.40—11.00: Bpeat I. 11.05: Szlovák halllglatóinknak. (Előadás.) 11.20: Haingillemozelk. magyar nóták'. 11.40: Híreik magyar és szlovák nyel­ven. műsorsmiertetés. 12.00—18.10: Budapest I. 18.10: A tfakóOieány és a pejilegéhy. (Hangjáték.) 18.50: Hamgr lemezek. 19 00—0.15: Buda-pest I.

Next

/
Thumbnails
Contents