Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 224-250. szám)

1941-10-20 / 240. szám

(Trianon 22.) 1941 október 20. ffhilfflil _ SZA BOLCSI HIRLAP 1 dtfaí ••••••••NMlRSHHMiaMnHMnM Megvendégeltette magát, majd meglopta a házigazdát Juhász András hajdúnánásii lakos ittasan iniduilib „munkakeresésre". Ellátogatott Hizsnyai Jáinos és Tren­csényi József újfdhiértói lakosokhoz, akik megvendégelték. Juhász azon; ban ezzel nem elégedett meg, egy al­kalmas piililanaitlbam összeszedte a ház.baliek ruhaneműit és a konyhá­ban, talált élelmiszerekét és megszö­kött. Juhász Almdtást elfogták a csend­őrök, ügyében tegnap tartott' főtár* gyalást a nyíregyházi törvényszék. A vádlott beismerte bűnösségét, az­zal! védekezett, hogy olyan részeg volt, hogy nem is tudta mit cselek­szik. 4 hónapi fogházat kapott. Letiltják a vászon­abroszt és az asztal­kendőt a kávéházak asztaláról IA kávéházak, vendéglők, általában a vendéglátóipar üzelmeiben -igen nagymennyiségű textilarnyaigra ivan szükség- A .legkisebb üzem is töblb­száz vászon*aBzitalterítőt lés asztal­kendots kénytelen raktáron tartani, ihogy a gyorsan' piszkolódó holmikat állandóan válthassa. A mai körülmények között a vá­sZonalbroszdk, sízaitvietták utiáinipótílása inemcsiak sok költséget okoz, hanem leküzdihetatilen nehézséget is jelent. A közellátási .minisztérium épRien ezért aizzai a .tervelv foglalkozik, hogy a nyilvános étkezési üzemek­ben 'betiltja a textianyiagból készült terítők és kendők használatát és kö­telezővé teszi a papíraibroszolk és szalwetták alkalmazását. Ez ügybelr* ináir tárgyalások folynak a vendég' ílátóüzemek ércLekeiltségévél, ahoi ép­pan az dlólbb említett oknál fogva szívesen, és örömmai veszik a ren­delkezés mielőbbi életbeléptetését. (Magyar Tudósító.) Emlékezzünk 1914. Október 20. Ezen a napon Tamási András és Szanyi János a volt egri 60. közös gyalogezredben őrmesterek Rudnik-nál mint önállóan működő géppuskaosztag parancsnokok nagy körültekintéssel he­lyezték el géppuskáikat, hatásos tüze­lésükkel az ellenséget visszaszorították és nagy veszteségeket okoztak. Elesett géppuska osztagparancsnokaikat min­den tekintetben kiválóan helyettesitet­ték és tüzvezeiésükkel nagyban segí­tettek hozzá harci sikereinkhez. Ezért a fegyvertényért mindketten az arany vitézségi érmet kapták. Valami rendszert léptessünk életbe a zsirelosztás érdekében •A vidéki, városiban niagy gondot okoz a zsírszaloniraa kellő juttatása. Debreceniben megállapították, hogy szetptemlbe.r hónapban jóval több zsírsertést fceHatt levágni és még így sam volllt elég háj és szalonna. A vás sáirlók nagy tömegben álltaik a hen­tesüzletek előtt. A vizsgádat megál­lapította', 'hogy azért fogy több zsír­nak 'valló, mert a lakosok egy része pestíi ismerősökhöz juttatja a szalonnát. Erre most már goralodkodnak helye­sebb elosztási módról. Nyíregyházán különösen a szers dai és szombati nap okoz nagv fejtörést a henteseknek. Ilyenkor a falsiak és tanyasiak sűrű rap'okba jönnek és elállják az utat •a városi llkosság előtt. 'Ki tudja el­lenőrizlni, hogy az idegemből jött igénylők családjából nem áll-e töíbb hentes boltija előtt is egy-egy család­tag. Jó volna. itt is rendszert vinni •a vételbe, statisztikát csinálni a vás sárlókról. A hentesek általában panaszkod­nak, hogy ők a városi lakosság­nak, és pedig a rendes, ismerős vásárlóknak adnának el zsírnak­valót, c/helyett ismeretlen, emberek tömege rohanja meg a belső városrész' hem teseit. Soha nem látott emberek és asszonyok álllanak sorfalat és a hen­tes kénytelen kimérni azoknak, akiik ott szorongnak és akik sokszor gorombán utasít­ják el a rendes vásárlókat. Ezért kelleme elosztani a kimérésre kerülő zsínmennyiséget a külső kis henteseknek is, a. város belső részé­ben árusító henteseknek is és ki-ki a maga kerületéiben vegye meg a zsírnafcvailöt. Viszik a kenyere is, a .zsiam'lyét is a vidékre, s majd egy; szer inam lesz a város .száimára :. Ma, amikor a levágásra 'kerülő seiriésiekeit meghatározott mieminviséglben kapják a hentesek, jó volna ha a köellátási hivatal rendet teremtene az elosztás­ban is. Ma irányítani kei 1 az életet, az élet minden. megnyilvánulását. A közön­ség érdeke, Ihogy ha keveset .is, de kapjon imiindanlki és ott vásárolhas­son,, alhol' éveken át vásárol. Sok úgynevezett könyves vá­sárló sem juthat zsírhoz, ismeretlen emberek már hajnalban megjelenő és sokszor 'elviselhetetlen szavakkal köveitelőd'ző csoportjai miatt. Ha valahol', itt a zsírél'asztás; iban szükséges volna a jegyrendszer bevezetése. Az új haszonbérmérséklést rendelet a kis emberek javát szolgálja A Magyar Vidéki Sjitótudósító bu­dapesti jelenítése szerint az idei rendé kívüli vízkárok va^y elemi csapások -áltail sújtott földlbérilők haszonmér­sékiliést kérhetnek. A műit évi nein­delet tel, szemben most meg van ha­itánozvia, hogy ilyen kérelmet csak 1941 december 31-ig lelhet a íMezö; gazdasági. .Kamarai élé terjeszteni. Ha a földadót ánváz (földárja áltail oko­zott belvíz) folytán 50, 75, 100 szá­zalékban törölték, akkor a kötelező haszonbérmérséklés 25, 50, 75 szá­zalékban van most megállapítva, holott tavaly ez a mérséklés csak 25, 40 és 65 százallék volt. Tehát a kortmáiny iv imériéklés százalékát ia kisemberek javára felemelte. :Ez a kötelező Ihaszonibéresökkentés aziodban csak iákkor jár a bérlőnék, ha. a (bérelt birtok kiterjedése a 100 kataszteri iholdinál, illetőleg katasz* téri tiszita .jövedelme 1000 koronánál! kevesebb. Tavaly csak a terüiet­nagység Volt megjelölve, a. katasz­teri itiiisizta jövedelem inem,'tehát eb­ben is a kisgazdák jiavára intézkedik a rendelet. A szerződés időtartamá­val kapcsolatos kikötést is egy éiv* vei enyhítette most a kormány, mert mig tavaly öt éven túli időre kötött, vagy méP 1 ihárom évig tartó szerző­dés volt kizá.rva az automatikus Hungária Filmszínház Telelojű 503. szám Október 20-21. Budapesttel egyidőbenl Hétfőn és kedden Háry János Főszereplők: Dayka Margit, Páger Antal, Bárczy Kató ihércsökkentéslből:, ez idén hiait éven túli szerződés esetén^ vagy ha még legalább sn gy év van hátra, — csak ezen eset ban nem követelhet a bérlő automatikus béres ökkantést 50 szá­zalékos, vagy ennél több földadó el­engedés esetében sem. Itt tudniillik az a .feltevés, hogy a még hátralevő négy, vagy töblb esztendő alatt a ibérlő jóesztendőket is megérhet, amelyek őt még kárpótolhatják. Az idén a 'Gazd akaimarának 45 nap áll rendelkezésére, hogy a ké­relem beérkezésétől számítva az egyezségi tárgyalást lefolytathassa 1. Tavaly ez ai határidő csiak 30 nap volt, d'e sokszor kevésnek bizonyult. Az egész, egyezségi ejárás a Mező* gazdasági Kamara előtt teljesen il­letékmentes és költségmentes. Bárminő más ejemi káT elszenve­dése esetén is bénméreéklési igényt támaszthat a bérlő, de mielőtt a bí­rósághoz fordul és pert indít, előbb okvetlenül 1 egyezségi tárgyalást kél kérnie a kerületi Mezőgazdasági Ka­maránál. BALI MEGHÍVÓK, alkalmi értesí­tések, körlevelek, gyászlapok, ré«­vétkártyák soronkívül és a legelő­nyösebb áron készülnek OROSZ KAROLY nyomdaüzeméin, Nyír­egyháza, Bercsényi-u. 3. Tel: 577. Árdrágítás 27 deka Laci pecsenye: 2 pengő Dr. Reé Rezső igávai lakos 'felje­lentésére árdrágíitási eljálrás indult egy vásári', líaciipacsenyesütő árus el­len, aki 27 deka pecsenyéért 2 pem gőt- kért. Dr. Reé feljelentésében azt panaszoltja, ihogy a.z árdrágítás a gávaii országos vásárban történt. Alkálim ázott ját küldte el a vásárba azzal., hogy vásároljon egy darab lacipecsenyét. Hofffmann Józselfné sárospataki lakos vásári pecsenye­árus egy darab húsért 2 pengőt fi­zettetett a dr. Reé cselédjével. A vizsgálat során Hoffmann Jó­zsefné beismerte, hogy 2 pengőt kért egy darab pecsenyéért, azon­b.airu azt nem tudja, hogy milyen sús ilyú 'volllt, mert előzőleg azt .nem mér­te meg. A laciipecsenyét darabszám­ra, „szemre" árulta a vásárban. 'Min­dennek magas az ára., — mondta a 'pecsenyés asszony — tehát nem lesz sok, ha 8 pengőt áirul ki egy killő husiból. Hofímaoné eliten árdrá­gítás miatt folyik az eljárás. „A földre öntöm a tejet, de nem adom el a megállapított árban" Andrássi Jözsefné mátészalkai lakos ellen árdrágitási eljárás indult, mert a tejet házról-házra hordta és 40—50 fillérért mérte literenkint. Andrássi Jó­zsefnét tettenérték az árdrágításon s amikor figyelmeztették, hogy Mátészal­kán a tej hatóságilag megállapított ára 28 fillér, azt felelte, hogy akkor a földre önti ki a tejet, de 40 -50 fillérnél ol­csóbban nem adja, — A kereskedő rögtöni hatállyal felmondhatja az üzletbérletét és kár­térítést követelhet, ha hozzájárulása nélkül a háztulajdonos ugyanazon szakmabelinek ad ki üzlethelyiséget. A Magyar Tudósító jelenti: Ugyan* .azon szakmabéli kereskedőnek egy háziban való üzletnyitásájvall kapcso­latban felmerült kérdésben a Buda­pesti Kereskedelmi és Iparkamara a következő szakvéleményt adta. Nincsen olyan ipari közigazgatási jogszabály, amely általában megtil­taná, hogy ugyalrnazon cikkeket áru­sító kereskedők egy (háziban ibérielije< nek üzlethelyiséget. Budapest szé­kesfőváros lakbérleti szabályrende­lete azonban intézkedik ezirányban és kimondja, hogy iaz utcára nyiiló ipari vagy kereskedelmi célokra bé­relt helyiség bérlője mind a hatá­rozott mind a határozatlan tartamú 'bérletét rögitölnli hatállyal felmond* hatja és a báTbeadótól a nögltönii ha­tályú felmondás következtében elő­állott) kárának ímegériítését követel­heti, ha írásbeli hozzájárulása nél­kül szakmájához tartozó ipar vagy 'kereskedés gyakorlására a bérben .adó a bérleményt magáiban foglaló épületiben ugyanarra az utcára nyitó helyiséget ad bérbe. t»l«l0« II. SS. Uránia Filmszínház Tatokra m: Október 20 21. Budapesttel egyidőbenl Hétfőn és kedden Háry János Főszereplők: Dayka Margit, Páger Antal, Bárczy Kató Előadások mindennap 7*8, 7*5, »/•»? és 7*9 órai keedettel. Előadások mindennap 7*4, 7*6, 7*6 és 7*10 órai kezdettel. —

Next

/
Thumbnails
Contents