Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 175-198. szám)
1941-08-02 / 176. szám
X oldal JZLLGTÓJTEW ÜS (Trianon 22.) 1941 augusztus 2. Ii az Abavit? A modem gazdálkodás elengedhetetlen követelménye, ihotgiy terményeit' .csak -ügy ve&sie ell, ha a vetőmag csázá.zva Iteffet Számítások ailapján súlyos milliókra rúg annak a veszteségnek az* összege, amit a gazdák elszenvednek iazálltai, -hogy glafoonla és egyéib "vetéseik tele vainmaik üszög-hetegjséigieikkel. Pedig enniek imeíggátliáisa ima már bizttos sikerrel végezhető anélkül, hagy nagyobb, mondhatnánk egyáiltaMin számibaiveh otő költség terlieltje a• ^azda szám tartását. Tudomásunk szerinti iái Magyair Mezőgazdák Szövetkezete Növényvédelmi oszitályai hoz fo®gaJ !oimba egy, a sziakemiberieik által' is ajánlott s 40 országban elterjedt umiverzá il'is higaíijitairtalimú csávázó szent ABAVIT né/veni. Minden neimaetgazídasáigi szempontokra is figyelő ;ga,zda kötelesséige az, hogy brzitos hatású, kipróbált lés aimeílett olcsó csá'vázószereíkkieil védje vetését. Háromszor kísérelt meg öngyilkosságot egy 78 éves ember y míg végre sikeralt meghalnia Brit tank - londoni taxi A il egújalbb •amgol harcilkocsált „Churchill" névre keresztelték. A miniszter elnök sajátlkeziiileg próbálta ki az új Iharici szörnyet. A próba után megellégedetben jelenítette ki : „Éppen olyan gyors és mozgékony, mint a londoni taxi." Ez a megállapítás sem az új tanflcna, sem annak büszke nevére nem éppen hízelgő. Köztudomású ugiyamis, hogy a 'londoni autótaxi a legrégibb a világon. Még' a párizsi taxiikat is legy őzi ezen a téren és ma^holmap már valóban muzeális él-féket fog kiópvisellni. A 'legtöbb londoni taxinak például nincsen .villan yvilágíiíásia, hanem petróleum mécsessel, jobbik lesiatben acetilén gázzal világít. Nagyon sok közülük tömör albTionesokoni szalad és rettenetes hangot adó kézidudávail tülköl. Van azonban a 'londoni taxiknak egy — különösen az angol igienttemanok szemében — igein miagy előnye: imagassiága foí'ytán kányeillmesen lelhet benne cilindenban is 'helyet foglalni. Mindazonáltal arra, hogy akár a brit hadigépezet, akár az angol iminisztdienök 'és politikája síziimboüumaként állítsák be, semmiképpen sem alikaillm'as. BÁLI MEGHÍVÓK, alkalmi értetí t«sek, körlevakk, tfyáttbpok, f«acvétkártyák •orooklrfll és a legel* oyöeebb áron készülnek OROSZ KAROLT ayomda&Mmében, Nyir. •gjhámm, Bercsényi-*. J. TeL: 577. Értesítem ugy a helyi mint a vidéki füszergyarmátiru, valamint fűszer és vegyeskereskedőket, hogy füsiergyarmat és festék áru nagykereskedésem cukar, pstrieum, rizs, szappan alsszfássaf is renaelkezik Szives támogatást kér: BUTA TESTVÉREK fűszer és csemege kereskedők. Az élettől valló menekülés szomorú áldoztatta lett WdHer József 78 éves komlódtótifalusi gazda. Minit az ottani csemdőrörs telefonon közölt© az nyiregyházii ügyészséggel, atz öreg ember afeletti elkeseredéséiben, hogy hozzátartozói már imiaijd mi nd mielgr ha'ltak s ©gyedül keliletit tengetnie éle bét, az utóbbi hetekben harmadízben kísérelt meg öngyilkosságot, így alkialommal az udvarán liövö eperifára felakasztotta mágiát; d'e tettét idejekoráin felfedezték és levágták. Néhány napra irá az istálló gerendájára kötötte fel imagát, de a madzag elszakadt és még sikerjült leszméletlenségéből éfi'ötrte kelteni. Maka'cs elhatározásáról azonibiain nem miondött le. A mára virradó éjszaka sötét terve végre sikerült, beretválj áva! átvágta nyalkáin aiz ereket. (Mire öngyilkossá gáa felfedezitek, elvérzett. Mindennap változatos menün! Hasfalai napolox hal és egyéb külpalegességek. Délelőttökön kitüli zónák. Frissen csapolt DRÉHER SÖRÖK, kitűnő FAJBOROK Vesszős László Hungária Ét erem sércsamekbsm. Bessenyei tér Végig lopkodta a környéket, mert csak Nyíregyházán tndta meg, kogy statárium van Szuronyos fosházőr állította dir. lAradványi Endre büntető letgyesibíriö elé Túsz József 34 éves napszámost, ialki a vádirat szerint a környéken tzenegy .rendbeli lopást követett el. Aiz elvitt dolgokban inlem. volt válogatós. mert kenyeret, csizmát, abllaik rámáit, ruhát s mindent elvitt, ami a kezieügyéíbe akadt. Tusz József, aki máir tizieineigiy ízben volt büntetve, egész testébein megremegett, amikor megkérdezte a tárgyalást vezető dr. Áradván>d bíró, hogv tudta-e, (hiogy •státáinium van? — Csak laimilkox N yi,nagyházára jötteim, akor íballottaim, attól kezdve nem követtem el semmiiit — válaszait a a vádlott idétlen gyermeki síiránkozásisal. A bíróság a megrögeött Tusz Józsefeit nyolohónaipi börtönbüntetésre ítiélite. Az ítéllet jogerős. Három év alaíi egyheiedére csökkent Magyarország külföldi autóforgalma Nyíregyháza, Takarékpalota Telefonszám 78. A Maigyar Statisizitikiai Sziomte legújalbib sízámában Petriohevich Horváth Miklós báró tanulmányt köz'öl Magyarország 1940. évi külföldi autóforgalmáról. Az 'elmúlt esztendő nemzetközi gépjármű farigadmára laiz európai háború már erősen Tányotmibai bélyegét. Az egiy'es országőklban bevezetett forgalmi korlátozások következtében vaigy egyáltalán oöm voltaik magánautók íoTgiailomban, vaigy pedig esaik igen szűk keretleik között engedélyezték azok üziembe IhieDyezéísiét. Ezeknek a körülimjényeiknek tulajdonítható', hogy az elmúlt évben (Magyarország külföldi eredetű auitiófoirgaillma is lényegesen visisziatesett. Az elimuít >esziteindőJben összesen: 7002 küliföWii giép jármű lépte át Malgyairorazáig ha'tárát. Ezek köziül 6292 személyautó, 233 Iteiherautó és 477 motorkerlélkipár wiolit. A személyautókon összesen 17.459 személy érkezett Magyarországra. Ha ezeket a számokat összehasonlítjuk >a három évvel előbbi, az 1937. éivi iadaitdkkail, amidőn az utóbbi évtizedben a külföldi eredetű autóforgólam a legnlagyobb volt, úgy megr állapítható, hogy az elmúlt esztanr dőbe;n Magyarország külföldi autóforgalma pontosan iá hetedére csökkant. 1937-ben ugyanis 49.288 külföldi giépjármű érkezett Magyarországra., mégpedig 38.972 autó, 5166 teherautó és 5130 motorkerékpár. A külföldről ideirányuló autós idegenforgalom három év alatt egyhetedére csökkent, ugyanakkor a Magyarországiból külföldre irányuló gépjármű forgaioim még hiatalmiasaibb airáinyban ^eseitt vissza. Az elmúlt évben ugyanis 1562 magyar gépjálrimű lépte át iá külföld fellé a imagyair hattárit, mégpedig 1497 személyautó, 53 teheriautó és 12 motorkerékpár. Háirom éwel ezelőtt 16.517 maigyair gépjármű ment külföldire 'éspedig 15.151 személyautó, 288 teharlaiultló és 979 motorkerékpár. Ha iái iho,zzánk ideérkezett külföldi 'gépjármüveik inemzetiségélt í'igyél|jük, megállapítható, hogiy azok tSlnyomó irésae német és szlovák vollr. Az ideérkezett 7002 külföldi gépjáirmüiből ugyanis 3065 német ás 3262 szlovák volt. íMáis nmzeitiségü autókra tiehát magyon kevés jutlört. Akadt még közöí'tiük 353 jugoszláv, 110 román, 44 holiland, 38 sivájci, 34 olasz, 18 frnneia, 12 belga,, 88 aingol és 9 atoerikai. | Elítélték a csendőrnek ellenszegülő cigányokat A nyíregyházi büntető törvényszék most vonta felelősségre Feka András, Eeíkia György és Orgováin Laj'os ciigáinyokiat, akiik a legutóbbi mándok'i vásáron összeverekedtek é» amikor a csendőr szét afoairta választani őket, mindhárman a kötelességét teljesítő tlisztlhelyettes ellen íordultak, úgy hogy az szorongatott hel;yzetébein> kénytelen volt kardiáit használni, lalmiiinek következtében Feka György a karján megsebesült. Az ügyészség vádat emelt Lakatio* Julianna nykegyfházi liak:os, cigányasszony ellen is, aki ahelyett^ hogy nyugalomra intieitte volna a felbőszült cigányokat, még ilnlkáibb ellenállásra unszolta őket. A .vádlottak részegségükkel védekeztek,, de ez mit sem használt. A bíróság bűnösnek mondta ki őket hatósági közeg elíein ierőszak vétségéiben és ezért Feka Andrást és Feka Györgyöt 3—3 hónapi, Orgován Laijost 2 hónapi, Lakatos Juliannát pedig kétheti fog|há,zí»üwte:téisire ítélte. Az ítélet jogerős. — Milyen kort ér el a mai ember? Németországban 'folytatott kutatások alapján' megállapítást nyert, )hog!y az utolsó 50 évben az emlber úgynevezett „életkor eilérésie" Európában 'feltűnően, emelkiedett'. Hála az orvosii tudomány -elörehaladottságánalk, m;ainiaipsá:g neon a ritikaiságok közé tartoziilk,, hogy 60—65 éves emberiek telj asitőkápességlük magaslatán állanak. De ezekből nem következtethető az, hogy az emberek az éviek folyamán bibliai kort érjenek él. Németországban aiz átlagos életkor férfiaknál 56 és nőknél 59 év. Ez az életkor egy magas szintvonal jele, imivei Indiában az emberek átlag csak 26 évet érnek el. Enndk a rövid életkornak a nagy csecsemő halandóság az oka. Elővigyázattal kel fogadni azokat a jeüentéseikeíti, aimieilyék 130, vagy . 150 éves emberekről számolnak be, mivel! megállapítást nyert, hogy 23 millió ember között csak egy 'ember éln el a száz évet. Zsák, zsineg, ponyva suizierfonal, dohányzsineg, pokrócok gazdasági kötélárak állandóan raktáron. Heringb Andor nagykereskedő, Bercsényi utca 3. (gör. kat. pispöki palotában) Aratáshoz: kaszák, sarlók, kaszakövek CSÉPLŐGÉPHEZ : dobsin, gépzsir, valamint, tizedes mérlegek és vassulyok olcsón beszerezhetők Zomborl András vaskereskedésében NTIRE9YH4ZA, BESSENYEI TÉR 6. szm. Telefon 752. Üzleti és piaci mérlegek, kerítés fonat, tüskés huzal, permetezőgépek, arzénes permetezőszer. Mindenféle vasáruk, zománc és alaminium edény,jégszekrény