Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 175-198. szám)
1941-08-07 / 180. szám
0 Nytrvidék ^ OZABOLCSI HIRIAP SZ 9. oldal SOKOMI ÁSVÁNYVÍZ Szénsavas, üdítő és gyomorbetegségeknél gyógyhatású ásványvíz. Kapható mindenütt! (Trianon 22.) 1941 augusztus 2. Tehetségkutató munka folyik öt református gimnáziumban — olvassuk az erről szóló tudósításokat. Tehetségkutató munka folyik más részről is. Ha szabad ezzel a kifejezéssel élnünk, divatossá vált a falukutatás és minden ezzel kapcsolatos gondolat. Nem akarjuk azonban ezzel lebecsülni a falukutató, tehetségkutató munkákat s ha mégis foglalkozunk ezen a helyen ezzel a kérdéssel, csupán arra akarunk rámutatni, hogy annak az öt református gimnáziumnak a munkája példát mutathat minden komoly falukutató, tehetségkutató munkára. A tudósítás szerint ezek az iskolák eddig 30.000 pengőt fordítottak tehetségkutatásra. Sémimképpen sem lebecsülendő öszszeg. És emelkedik ennek ez öszszegnek az értéke, ha megtudjuk, hogy ez a pénz miből gyűlt össze. Az iskolák volt diákjai, tanárai, sőt maguk a diákok is, az egyházközségek juttatták el jó szívvel adományaikat a nemes célra és eddig 80 olvan fiút emeltek ki a szegénységből, akik elkallódtak volna a magyar ugaron, akik azonban így kitűnő előmenetellel nemcsak az iskolának, hanem a magyar ügynek is díszeivé váltak. NAPIREND j Rém. kai. Cirjék. üői. í Augusztus ka t Emilián. Proi. Lász8 ló. A nap kél 4 óra 31 ] péntek perckor, nyugszik 19 óra ' 9 perckor. A hold kél 19 óra 38 perckor, lenyugszik 5 óra 47 perckor. Magyar napirend A magyar léleknek megvan az a vonása, hogy még ellenségével szemben is lovagias magatartást tanusit. És bár most a szovjet elleni háborúban nemcsak a tengelyhatalmak s azok sorában mi vesszük ki a részünket a dicsőségből és az áldozathozatalból egyformán, hanem ott találjuk a küzdők sorában azokat is, akik nem tudják megbocsátani nekünk azt, hogy élünk és hogy sikereink vannak, mi az európai győzelem érdekében nem tudnánk olyan lépést tenni, amely bárki ellen is irányulna, aki ma velünk egy sorban küzd. Ez fegyelmezettségnek, hivatástudatnak a kérdése. GYÓGYSZERTÁRAK : föSzombat estig a következő gyógyszerárak tartanak ügyeleti szolgálatot: JANCSÓ-REICHMANN (Luther-u. 1) és FEJÉR (Rákóczi-utca) Augusztus hónapban a közgyógyszerellátás, Tüdőbeteg-Szanatórium. Gyer-mekmenhely, Stefánia vényeire a gyógyszereket Fejér Ferenc < gyógyszertára (Rákóczi u.), szolgáltatja ki. A frógyiiariárak reg|«l • órától utl 1 itráif, az éjjeli uolfálatot telfarft* tyótfyicartárak «*U 9 éráif vannak ayit* »a. A 280.500—1934. Ba. is. randeUt ér(•Inéban «.t. 9 órától ragfal 7 éráig rénykékzltéanél 25 ixáaalék, kéalaladá*aál 50 fillér pótdíj |ár, A sóstói kádfürdő és trandfürdő nyitva. A városi sóz- és kádfürdő zfrva. A bujtosi stranfürdő nyitva. — Ma Nyíregyházán és az ország keleti részén 20 óra 10 perckor kell elsötétíteni. Az elsötétítés 4 óra 25 percig tart. — Ki kell függeszteni a hatósági árjegyzéket. A kormány rendeletet adott ka, amely kimoindja, hogy miniden kereskedő, illetve iparos köteles üzletibe! vségében vagy árusító helyén a<z árelllenőrZés országos kormán yibiztosánalk rendelkezése alapján kiadott ihaíósági árjegyzéket kifüggeszteni. Az a kereskedő vagy iparos, aki a rendelkezés ellen vét, kihágást követ el, mely hat hónapig terjedő elzárássá' büntetlhefcő. — Tisztviselőket felvesz a Fonciere Biztosító, Bercsényi-u. 13. Jelentkezés okmáin vökkatl e 'hó Hón fél 9— 10-,ig. — Tűz a nyíregyházi határban. A nyíregyházi határban lévő Vajdabokoriban a napokban kigyulladt egy 12 méter hosszú. 4 méer széle® isiKáililóépület tetőzete, amelyet Balogh Is'tivAn kovácsmester bérelt műhelynek. Az épületi teljesen leégett. Katona- levente- diák- sport mindennemű és minőségű sapkák legol csóbban és legszebb kiviteiben Papp Déliesnél Nyíregyháza, Luther utca 6. szám. — Egységes kiképzésben részesítik a tűzoltókat. Nagyfontosságú tervezeit készül az ország tűzoltóságának egységes kiképzésére. Eddig az vólit a .helyzet), hogv az egyes tűzóltótestüiletieik maguk állapították meg ai kiképzés módozatait és szarbál yait. A tűzoltóság munkájának jelentősége a mostani rendkívüli időben fokozódott s ma már nemcsak a tűz pusztítása ellen védik a nemzet vagyonát, hanem közveszélyek esetén' a műszaki mentést iis ellátják és ezenkívül rendlfanmitartó szolgálatot is végeznek. Ezért szükségesnek mutatkozott 'az egélsz országra kiiterjedő egyöntetű kiképzési terv és szabályzat előkészítése, amely egységesíti a tűzoltóság működésére vonatkozó összes intézkedéseiket. Lapunk értesülése szerint az erre vonatkozó terviek máir elkészülteik és megküldték az illetékes hatóságoknak, hogy decemiber közepéig terjesszék élő észirevébeleikeit. Kerékpárt Csillárt Rádiót Beihlen utca 2. szám, Horváthnál — Egy rézöngyujtóért kéthónapi fogház. Badáir Balog Laijos nagydobosi gazdasági cseléd' lopással .vádolt via állott a nyíregyházi büntetőtörvényszék egyesbírája, dr. tAradványi Endre előtt. A vád szerint Badar Balog egy rézöngyujtót lopott. Büntetett előéletére való tekiinitiefctei a bríóság kétihónapi fogházra ítélte. Az ítéliet jogerős. — Az ansbachi (Bajorország) galambversenven néhány galamb az 500 kilométeres versenypályán peroenkiiniH 970 méteres átlagsebességet ért el. — A kölni óvárosban folyó ásatások ailikalímáivali nagyszabású rómaii középület maradványai kerültek in.aprfényre. Az oszlopcsarnokokkal övezetfc épület összits helyiségeit falfestményeik díszítették. A római laikáskulltúra magas .színvonalát mutatja, hagy a padlózait imár deszkából készült, sőt a légfűtést is bevezették. — Rendelet a honvédség részére átengedendő autókról. A ihönvédelmi miniszter rendeletet adott ki, amely szerint (honvédelmin szolgái rtatás címén a honvédség részére szárazföldi (gépjármű átengedésének elrendelése esetén a gépjármű üzembentartója birtokában levő legújabb gumialbronesokkal felszerelve, valami int legalább ugyanilyen feltétlenül! használható tarta,lékabronccsa; köbeles a honvédségnek használatra átengedni. A Budapesti Közlöny ma reggeli száma közli a honvédelmi szolgáltatásra igénybevett gépjárművek új téritíési díjait. — Halálos ítéletet hoztak Szatmáron. A szaitmári törvényszéken rögíüönítélö bíróság tárgyalta Konczányi Jáinos, Balá !zs Vilmos és Kaniallas Aladár nagykárolyi sármunkások ügyét, akik 'Nagykárolyban elsötétítés idején 17 betörést követtek el. A lelfOly tátott bizonyítási eljárás uán a bríóság Konczányi Jánost kötétáiltaM halálra, Balázs Vifllmost- 12 évi fegyházra ítélte, Kanalas Aladár ügyét rendes bíróság elé uralták. Az ítélet után a bíróság kegyelmi tanáccsá alakult át. — A szlovák juhsajttermelés. — Szlovákia juhsajttermelő ország. 31 gyárba, n éven,kint mintegy 18.000 máizsa júhsajtot állítanak elő. Ezenkívül nagyon sok háziikészí'ttéaű sajtis kerül foraglomba. A julhsajttermelés nagy részét, évi 9000—10.000 mázsát, külföldire szállítják. — Pomázon megtalálták Árpád fejedelem sírját? A pom á zi rom területek ifeltárója, Sashegyi Sándor a kiváló régész bejelentette vitéz Endre László dr. alispánnak, hogy Pomáz tőszomszédságában megtalálta a 'honszerző Árpád fejedélem sírát. A szikHasírt a tudományos körök legkiválóbbjai is meglátogatták. — Rajzpapír, pauszpapír, pattazvászon, tus, rajzszerek Jóba papíriúdet. Telefon 77. x — Argentína déli hegyvidékének gleccserjei a szakértők megállapító sai szerinit egy idő óta feltűnő mértékben visszaJfejlődniek. Egyesek ebiből a déli sark lassú föllmelegedésélre következitietnek. Egyelőre azonban a déli sairk még mindig a föld leghidegebb .vidéke. "Rádió CSÜTÖRTÖK, augusztus 7. Budapest I. 3.20: Hanglemezek. 4.15: Ruszin haillgatóinkniak. 4.45: Időjelzés, hkek. 5.00: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Országöi Postástzenelkar. 6.00: Emlókezéa Justh Zsigmondira. Felolvasás. 6.20: Tánclemezek. 6.55: Műemlékeik a Balaton mellett. Felolvasás. 7.00: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: Kalmár Pál magyar nótáikat énekel, kísér Oiláh Károly cigányzenekarra. 8.00: „Vitéz lélek." Színmű három felvonásban. 9.40: Hírek. 10.10: Szervánszky Péter hegedül. 10.40: A Rádió Zenekara. 11.00: Hírek német, olasz, angol 1 éa francia nyeHlven. 12.00: Hírek. PÉNTEK, augusztus 8. Budapest L (Délelőtt.) 6.40: ébresztő, torna, hírek, hanglemezek 10.00: Hírek. 10.20: Felolvasás. 11.10: Vízjelzés. 12.00: Himnusz. 12.10: Zenekari hangverseny. 12.40: Hírek. 13-20: Időjelzés. 1330: Zenekart hangverseny. 14.30: Hírek. árak. Budapest I. 3.20: Nagyné Varjiu Irma zongorázik. 3.40: Mit főzzünk? 3.55: Heinz Hugó oboázik. 4.15: Gyorsnaszádok. Előadás. 4.45: Időjelzés, híreik. 5.00: Hírek szlovák és ruszin nyelven'. 4.15: A Rádió Zenekara. 5.40: Sportközlemények. 6.10: A közgazdaságtan klasszikusai magyrairul. 6.40: Cirikiuszparádé. Hangképek a Fényes nagycirkuszból. 7.00 Híreik magyar, nétmea s román nyelven. 7.20: Sétalhamgverseny Hamburgból. 735: Gellért Endre szaval. 8.20: Aranyvirág. Operett,részletek. 9.40: Hírek. 10.10: Vidák József cigány zenekama. 11.00: Hírek német, olasz, angol és'francia nyelven. 11 _25 Táinel emezek. 12.00: Hírek. KÖZ/GAZGATASI, egyházi és katonai nyomtatványokat, az üzleti életben előforduló bármilyen nyomtatványt a legegyszerűbbtől a legkényesebb igényekig készít OROSZ KAROLY nyomdaüzeme Nyíregyháza. Bercsénvi-a. 3. Telefon: 577. Terményeit tűzkár ellen átalánybíztositás íieretében biztosíthatja legolcsóbban! JKerékpárok és alkatrészei minden kivitelben, szolid árak mellett beszerezhetők Xuharek Ferenc rádió és villany szaküzletében Zrinyi Ilona utca 8. Telefon 4-76. Hock Kálmán rádiólaboratóriuma —