Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 175-198. szám)
1941-08-04 / 177. szám
(Trianon 22.) 1941 augusztus 2. Ntiryidék ^ 5ZA»oi£ti kixELAP SZ 9. oldal A cári koronaékszerek elszállítása Amerikába a legbiztosabb jele annak, hogy a szovjet urai melegnek érzik talpuk alatt a talajt. Azt meg igazán senki sem kívánhatja tőlük, hogy a szovjet urak késő vénségükre száraz kenyéren éljenek. Egy kis öregségi biztosítás jól esik. És kellene-e jobb biztosíték a cári koronaékszereknél. Mesés kincsek azok. Eszünkbe jut erről Benes Edus is, aki annak idején szintén részesedett ezekből a javakból s bizony okos ember volt nnnak idején, amikor a szerzett vagyont Párizsban fektette be palotákba. Arról viszont nem tehet, hogy nem volt eléggé előrelátó és hogy nem Angliában igyekezett befektetni a vagyonát. Ezek a nagy világmegváltók így szereznek maguknak jólétet, bőséget. NAPIREND Róm. kat. Havai B. A. Oör. kat. Fábiusz. Prot Oszvald. A ;nap kél 4 óra 26 perckor, nyugszik 19 óra 13 perckor. A hold kél 17 óra 45 perckor, lenyugszik 2 óra 27 perckoi. Magyar napirend A magyar katonát dicséri a német sajtó. Őszinte lehet ez az elismerés, mert a kontinensnek a német katonán ki írül értékesebb katonája a magyarnál nincs. Megvan benne i lendület, a személyes bátorság, a leleményesség s ami a katonánál a legfontosabb, a bajtársias, önfeláldozó szellem. Birja a fáradságot. Türi a hideget és meleget, Tud koplalni, de akkor is tud dalolva menetelni. És ahova érkezik, jó szive nyomban megmutatkozik. Kenyerét megszegi az éhezőnek. Nagyszerű erények ezek. Mi természetesnek vesszük, sokszor észre sem vesszük azt, amit mások meglátnak. Pedig nagyon jó volna, ha ezt is meglátnánk és eszerint értékelnénk is minden haditettet, amit most a mi fiaink visznek véghez az emberiség kultúrájának megvédésére. GYÓGYSZERTÁRAK: PJSzombat estig a következő gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot: JANCSÓ-REICHMANN (Luther-u. 1) és FEJÉR (Rákóczi-utca) Augusztus hónapban a közgyógyszer ellátás, Tüdőbeteg-Szanatórium. Gyer- mekmenhely, Stefánia vényeire a gyógyszereket Fejér Ferenc ^gyógyszertára (Rákóczi u.) .szolgáltatja ki. A gyógytaartárak reffal • érától MU J tóráig, az éjj.li uolgálatot teijeatM lyógywartárak aita 9 éráig vaanak a«it> ra. A 280.500—1934. Ba. M. randeiet éráiméban aata 9 éráiéi raggal 7 éráig Ténykéuzitéinél 35 száaalék, kéalaladáaaál 50 fillér pótdíj jár. A sóstói kádfürdő és trandfürdó nyitva. A várni Bfe- és kfelfcmif. A bujtosi stranfürdő nyitva. — 3000 vagon hagymát exportálunk. A Magyar Vidéki Sajtótudósító értesülése szerint igen jónak ígérkezik laiz idei 'hagymatermés. Az eddigi becslések 3000 vagonra teszik a kivitelre kerülő hagyma mennyiségét. Ebből m exportkontingieaisböl 1000 vagont a námlelt, a öbbi pedig az északi piacokra irányul. A kivitel minden valószínűség szerint három hét múlva indul meg. S0K0HAI ÁSVÁNYVÍZ SzéistTas, üáiti és gyuurbcteggégekaél gyóntatása áSYáKyvíz. Kaphiti nMaaAtt! — Orvosi hír. Dr. Oláh Dániel egyetemi magántanár, kórházi főorvos szabadságáról visszaérkezett s rendelését iámét megkezdte. Lutborirtca 18. 3x — ötvenezer pengőig mentesítik a közmunkákat az árellenőrzés alól. A közimumkák eddig minden értékhatár nélkül az árkonmánybiztosság ellenőrzése alatt áilloltitalk. A Magyar Vidéki iSaijtótudósátó éirtiesülésie szerint illetékes körökben azzá 1! a tervvel foglalkoznak, hogy 50.000 pengős értékhatárig a közmunkákat mentesítik az árellenőrzés -alllóli— „Három nap Debrecenben és a Hortobágyon", „Kirándulás Szegedre" címmel! az IBUSZ, mint eddig ós, az idén szintén kiadta 1 a nagyközönség kényelmére ellátásos jegyfüzeteib. Az egész évien át érvényes jegyfüzeitlek nagy kedvezményt és kellemes időtöltést biztosítanak az utazóközönség nészéne. A „Három nap Debrecenben és a Hortobágyion" című jegy füzet) ára 49 pengő, a „Kirándulás Sziegedre" című jegyfüzet iára 23 pengő. Részletes felivilágosítáissail szolgálnak az IBUSZ MÁV Hiv. Menetjegyirodái. Minden autótulajdonos érdeke, hogy szavatossági biztosítást kössön, mert ugy szemé yben és tárgyban okozott kára megtérül — Kinevezések. A m. kir. .belügyminiszter a visszacsatolt keleti és erdélyi területire laiz alább felsorolt óvónőket ideiglenes hatállyal kinevezte állami óvónőkké; Neuwirth Sára rakamazi lakost a csíktusnádi, Véhner Vüímosné Jabloncay Irén kántorján! llakost a. szatimáméméti; állami segéd óvónővé pedig özv. Nyerges Amlbrusmé Szalbó Ilona újfahértói lakost a nagybaKjoni, Rakisániyi Sándorné Szembratoivics Irma nyíregyházi lakost iaz érimihályfalvai óvodáihoz. Kitna- levente- diík- spirt mindennemű és minéséjjti sapkák legel csébhan és legszebb kivitelben Papp Déliesnél Nyíregyháza, Luther utca C. szánt. — Réztartalmú szénre bukkantak Németországban. A szudéltavidéki Wernersdorfban olyan szántelepre találtak', laimely rezet tartalmaz. Ugyanis ezen szén hamujában 5 százalék rezet találtak. A rézen kívül a szénben 0.1 százalék nikkel és kobalt ós volt. Ezen. szántelep imaigas réztartalim árnak kiaknázása igen előnyösnek ígérkezik. IsjMár, _ tas, rajctfesrek Jöb« t TsMknt 77. — Az „Ungarn" augusztusi száma László Gyula a kalandozó .magyaroknak egy rtegenslbungi kolosto.rkövain felfedeztet 1 ti ezeréves képmásait mutatja be. Rédvay István a székely határőrség szerepét, vitéz M'óricz Kálmán az európai újjárendezés német elképzeléseit IsmerteM. Papp Antall a ,.Kraifí durch Freude"-moizgalloimiról, Keiresztiiry Dezső a romantikus 'Magyarország német irodalmi képéről, Györgypál Eekert Irma a igosiará parasztmúzeum mt gyár szobor járói ír. A mellékletben: 'Kosztolányi Dezső balatoni történetié, Bartalis János és Mécs László ersei és Szőnyi stván dunai tájképei. A magyar-fitémet kultúrcsere szemléjében Bárdoissy Láíszló miiniszltierelnök Magyarország európai hivatásáról írt nagy feltűnést kelltett tanulr mányámk hiteles szövege. A Pukánszky Béla szerkesztésében megjelenő „Unigam" ára 1 pengő, kaphalttó mindenütt. — Felvétel a debreceni egyetemre. A debreceni m. kir. Tiisza Is tván Tudoimáiniy egy etem hit-, jogi- és állam-, orvos-, bölcsészettudományi, ennek matematikai és terméiszétitudomáhyi csoportjára a Tendes beiratkozás az 1941—42. tanév I. felévére szeptember hő 1—16-ig tart. Dékáni engedéllyel beiratkozni) szeptember 16—20-ig, inektoni engedélyivel szeptember 21—30-ág lelhet. A felvételi kérvényeket ai z ifeíéikes karihoz címzetten 1941 augusztus 1 és 31 között kell benyújtani. Eredeti •o'kiiraltok szükségesek. A dékáni hivatalok csak kellőleg felszerelt kérvényeket fogadnak el. Akik tandíjmentességért folyaimodnlak, kérelmüket az iililétiákes fcamhoz 1941 szeptember l-ig nyújtsák be. Űrlapok az illetékes dékáni hivatalban kaphatók. Részletes tájék ozitatás jeleint meg ai Budapesti Közlönyben s felvilágosítást nyújts a rektori hi)valtail. Az egyetemen férfi és női interináh tusok működnek. Erire nézve az iur terinátus, illetőleg a kollégium igazgatósága nyújt részletes tájékoz tatást. x , — Védőoltással emelik a termelést Németországban. Németországbain újabban ai betegségek ímegelőzésáne nemcsak embereket és állatokat, hanem növényeket is oltanak. Különösen a csírázás idején alkalmazzák a különleges kémiai atnyaglú 'oltásokat. A német mezőgazdasági kutatóintézetiben különféle eljárásokat 'alkalmaztak a növényi megbetegedések megelőzésére. így különösen a hüvelyes veteménveknél magas teljesítmény érhető al, ha a vetést nlifrogénbak'téTiium.m'al oltják be, amely ai növények ellenálilókéipességét nagy mértékben elsegíti. Úgyszintén a gabonaféléknél' is a károkozók leküzdésén fáradoznak. Ezzel karöltve rendszeres talajvizsgáltat indult meg.,'mely megállapítja, hogy a talaij javítás kellőképpen bizto&ított-e. A mémat földműves szir gortúan betartja ezeket a tudomány által előírt utasításokat, hoiffv ezáltal egyre jobb és nagyobb eredményeket érhessenek el. BALI MEGHÍVÓK, alkalmi értesítések, körlevelek, gyászlapok, résxvétkártyák soronkivül és a legelőnyösebb áron készülnek OROSZ KAROLY nyomdaüzemében, Nylr— A német templomok védelme légitámadások ellen. A német templomok és kultúrépiü Letek ellem az utóbbi Mő'ben egyre gyakoribb elileinséges ilégiitámadáBok következtében .a nléjmet püspöki kar vezetője, dr. iBertiham az összes fcaltölikus püspöksógeikíheiz rendeleitet bocsátott ki, hogy az érték'es templomi, fes/tméniyekitít lés a többi drága kegytárgyakat különleges védőberendezésekkel lássák el. Ahol ez a lehetőség nem áll fenn, ott az értékes tárgvakait biomlbalbtúztos helyen a templomon kívül kell elhelyezni. Ezen. intézkedést aiz a 1 tény tétbe szükségessé, hogy egyes 'templomokat kétháromszor ért ellenséges bombatámadás. — Levélpapírok, légiposta levélpapír nagy válasatékbao Jóbánál, Nyiregyháes, tslefoo 77. x Rádió HÉTFŐ, augusztus 4. Budapest I. 3.20: Hanglemezek. 4.15: A méh-álllam. F elolvasás. 4.45: Időjelzés, hírék. 5.00: Hírek szlovák és ruszini nyelven. 5.15: Mindnyájunk gondjai. 5.35: Faragó Ibolyái zongorázik. 6.00: Ollasz szellem Dalmáciában. Előadás. 6.25: Bura Sándor cigányzenekara. 7.00: Hírek magyar, német és román nyekven. 7.20: Augusztus. Előadás. 7.45: Szép Ilonka. Elmondja Abonyi Géz». 8.00: Tátnclemezek. 8.45: Ditrói Mór emlékezése Szerémy. Zoltánira és Vendriey Ferencre. 9.10: A Honvéd Légierők Fúvós Zenekara. 9.50: Hírek. 10.10: Hangliemezek. 11.00: Hírek néimet, olasz, angol és francia nyelven. 11.30: Lovászi' Ferenc cigányzenekara. 12.00: Hríek. KEDD, augusztus 5. Budapest I. (Délelőtt.) 6.40: tir resztő, torna, hírek, hanglemezek. 10.00: Hírek. 10.20: Felolvasás. 11.10: Vízjelzés. 12.00: Himnusz. 12.10: Zenekari hangverseny. 12.40: Hírek. 13.20: Időjelzés. 13.30: Zenek»ri hangverseny. 14.30: Hírek, áiak. Budapest I. 3.i20: Palliagi János hegedül, 3.40: Mit főzzünk? Háziasztszonyok beszélgetnek. 3.55: Ráoz Tilda Énekel. 4.15: Bónlis Mária meséli. 4.45: Időjelzés, hírek. 5.00: Hírek s'zloák és ruszin nyelven^ 5.15: Stihymmicl Miklós tánczeinékairta. 6.00 A balatoni szőlő- iés gyümölcsgyógymódok. Felolvasás. 6.20: Wehner Géza orgonái. 6.45: A közellátás rendijének védelme. 7.00: Hirek magyar, német és román nyelven. 7.20: Magyar Női Kamarazenekar. 8.10: Itália magyar lanton. Versek. 8.25:: A Rádió Zenekara. 9.00: Hajókairaváiiíba natz Atlanti-óceánon át. 9.40: Hírek. 10.10: Pertis Jenő eiigányzaniekaria. 11.00: Hírek német, ollasz. angol és francia nyelven. 11.23. 'Hanglemezek. 12.00: Hírek.