Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 175-198. szám)

1941-08-30 / 198. szám

fTrianon 82.) 1941 MHaMHMMM 9. oldal 'iimmmtMimiM^mm Erdély fiai tartózkodnak városunkban. Sze­mélyükön és játékukon keresztül így válik a sport nemzeti üggyé. Nemrég a sport még üzlet volt. Az üzlet természetszerűen prima­donnákat is nevelt. Ma nemzeti ügy, amelyben a cél a test edzése, a lovagias gondolkodás fejlesztése és nem utolsó sorban az egymás­tól távollevő országrészek fiainak egymásra találása, megismerése és a barátság szálaival való össze­kapcsolása. A sportnak a testne­velés ügye mellett elsősorban ezt a célt kell szolgálnia. Csak ilyen szellem mellett érhető el azután az, hogy akár bent az országban, aikár a határain túl, ha két magyar ember összetalálkozik, nem ellen­felet vagy éppen nem ellenséget lát egymásban, akik egymás ellen törnek, hanem barátot és testvért, akik eygmás mellé állnak, egy­mást segítik és mindketten egyért élnek, a nemzeti közösségért, amelyet szolgálnak tudásban, munkában, szórakozásban, sport­ban. NAPIREND Augusztus 31 vasárnap Rém. kat. Rajmund Göt. kat. B. A. öve. Prot. Etika A nap kél 5 óra 1 perc­kor, nyugszik 18 óra 27 perckor. A hold kél 14 óra 48 perckor, le­nyugszik 0 óra 0 perckor. Szeptember 1. Hétfő. Róm. kat. Egyed. Gőr. kat. Simon. Prot. Egyed. A nap kél 5 óra 2 perckor, nyug­sak 18 óra 25 perckor. A kold kél 15 óra 39 perckor, nyug­szik 0 óra 19 perckor. Magyar napirend A Laval ellen elkövetett merénylet is figyelmeztető arra, hogy a kommuniz­mus nem adta fel a harcot seholsem. Célja általános nyugtalanság, bizony­talanság érzésének keltése s végered­ményben a fennálló társadalmi rend­nek a felboritisa. A bolsevizmus nem államforma, nem eszmékért küzd. Nin­csenek ideáljai. A bolsevizmus csak egyet ismer: a hatalom birtoklását egy pár ember számára és a nagy néptö­megek ki«zsorázását. Valami atavisz­tikus gyűlölet sűrűsödik össze a bol­sevizmus vezetőiben. Amit a keresz­ténységgel szemben, a nemzeti álla­mokkal szemben el tud követni meg­semmisítésükre, minden eszköz felhasz­nálásával véghez is viszi. Laval csak egy sebesültje rolt ennek a törekvés­nek, de int mindenkit, egyént és nem­zetet, hogy óvakodjék ettől az Istentől elrugaszkodott társaságtól és irtsa ki magját is annak minden állam, ami a bolsevizmussal való kacérkodást je­lenti. GYÓGYSZERTÁRAK : Szombat estig a kivetkező gyógyszer­tárak tartanak ügyeleti szolgálatot: ff^rvte-palaW, feéofcaayt-M), (Wtfelftty (KáDK-utoa). Kerékpárt Csillárt Rádiót Bethlen utca 2. szám SOKONAI ÁSVÁNYVÍZ Széasaias, öditő és gyomorbetegségeknél gyógyhatásn ásfáayriz. lapható misánttM! Szombat estétől cgéae héten a KÜT»T­lt«*ó gyógyszertárak tartanak JANCSÓ-REICHMANN (Luther-u. 1) éí FEJÉR (Rákóczi-utca) Szeptember hónapban a közgyógy­3*rellátás, Tüdőbeteg-Szanatórium. Gyermekmenhely, Stefánia vényeire a gyógyszereket Haisinger Károly gyógy­szertára (Bethlen u.) szolgáltatja ki. A i;étfTHsrtárak reggal • érátül witc líráig, az éjjali welgálatot teijairft* Yógyaaartárak a»ta í éráig vaneak aytk i, A 2M.MO-1934. Ra. u. raadelat ír­óméban a«ta H órátél vafgal 7 áráig éaykévzitétaél 35 (xáaaták, kániotalái ál 50 fillér pótéi) fár. A sóstói kádfürdő és trandfürdő nyitva. A bujtosi stranfürdő nyitva. A várMi gőc- é« kádfürdő zárv*. Ha rossz viselhetetlen a kalapja Papp Dénes kalapos (Luther utca 6.) megjavítja. Kalapfestést, vasasalást, tisztítást formálást, a legelő­nyösebb árban vállalok. Horváthnál — Az iparostanonciskolában a bearaitások szeptember 2-án és 3-ámi lesznek. Az iskola igaizglaitósága kérii a itianonctairtó mestereket, hogy bte­iraiiási kötelíeaettiséigüknek ezeken a napokon d. .e. 8—12nig és d. u. 3—5­ig szíveskedjenek elieigiet) tenndl iBie­iraltásá díj 10 P. A beiratkozó tanon­co kaz elmuillt Lsikoliaii évi élenőrző könyvecskéjüket kötelesek maguk­kiall hozni. Talníítás kezdete: szep­tember 9. (x) — Vertésné Volkmann Róza a zon-^oraitlanítáislt szeptember 1-én megkezdi. Szarvas-utca 18. — Az értékbiztosítás, amelynek itlárgiya a postai éntékküldeméniyiek, különösen bankok, itlakarékpénztá­rak és áltlaillábain mindazon .vállUaíatok számáira jelenít tetemes, költségmeg­takarítást, 'amelyeik üzletkörébe készpénz, é'rtékpapilr, ki nem sor­salit sorsjegy, hiltjellllieivélék, váltók isitíb postán történő 'továbbítása tar­tozik. Az értékiküilidemények ibiatoo­sításii díja ugyanis sokkal atlacso­íny.abb, mint a postai értékdíjszabás. A biztosító ninltéiaet szavatossága pedig kiterjedtebb mimlt a. postáé. Az T857-ben aiapítoitt, liegrégiibb magyar biztosító magánvállalat, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság (.központja: iBudapesIt 1, IV. kerület Vig(aidótér 1.), helybeli fő­ügynöksége Szédhienyi-ut 2. kész­séggel ad felvilágosításit .minden biz­tosiiltálsi voWatkoizású ügyben. — A Jótékony Nőegylet nőipar­iskolájában ia beilraitások szeptember 1, 2 és 3-árn; tesznek. Jelentkezni lie­het a záskofa hely tógában, .Kálvin­tér 3. szám alDajttt délélőtt 9 órától 12 óráig. IAZ első osztályba beiratkozok szüleik ikísénatében tartoznak meg­jeillanmi. A beiiratásokhaz szükséges okmányoik, utolisóévi bizoniyítválny, anyakönyvi kivonat és orvosi bizo­ny tívány 'arról, hogy ipari 'páüyiárta alkalimia®. ,A felvételhez szükséges elíőképzefttség a poligám leányiskola vagy középiskola IV. osztályának, vagy az elemi Pápiiskolla VIII. oiszltá­lyálniak sikeres elvégzése. Érdeklő­dőknek mindennemű féliviilágosítáis­J s>al szolgál 1 az iskola .igiaizgatósága. x — Eljegyzési hír. Bacskiay Ancikia és Fairkas IsltJvtáln m. kiir. hadapród őrmesiter jegyesek. (Minidéin külön értesítés helyett.) — Eskövői hír. Kalló Erzsébet és Tassy István augusztus hő 29-én, szombaton idéOiubáia 6 órakor talrltiják esküvőjüket a helytbeili 'rom. kait. templomban. — Német nyelvoktatás. Tisztelet­tel értesítem az iskoláztató szülő­ket. hogy 25 év óta eredménnyel működő rnyelviiskolámlbaln a beirat­kozás szeptember elsejétől kezdő­dik. Egyéni oktatás kezdőknek és haladóknak, a középiskoDa tainiainiya­.gáihoz alkalmazkodva.. Mérteélkélfc díjazás. Született bécsi német taní­tónő. Szairvas-ulWca 8. 3x — Dr. Liener Jenőné Balkányi Anna németnyelvű gyermekfoglal­koztatóját Deák Ferenc-utca 11. sz. aíaltit szeptember hó l-:én újból meg­nyitja. 2x — Megkezdték a Nemzeti Mun­kaközpont nyíregyházi csoportjának szervezését. A Nemzeti. Mumikiaiköz­pomt Országos Szövetsége nyíregy­házi csoportjának 'szervezési mun­káiliaitai megkezdődtek. A szervezést a központ megbízásából viltéz Pál látván végzi. Jelentkezni'liehgt aidéll­etőtti órákban a Vay Adám-u. 15. szám a'jatt Miét. — Árdrágítás. Mráz Jánosné Itéj­termékiáruis a nyíregyházi piilalcoin a 'tejfel literjét a megállapított 1.30 helyett 180 Járt árusította. Árdrágító visszaélés miatt mcgirtdullt ©Illene a büntető eljárás. •^immuiHiiiiiniiii iiiiiiiiiiiii in IWIIIIIIII WW BIIIP IIW Brada Rezső balettmester a m. kir. Operaház tagja magán balettakadémiájáa a beírat ások megkezdődtek Budapest, VI. Jókai tér 8. - KERjEN PROSPEKTUST mMHBBMMHmHHIMM — Beiratások a gr. Apponyi Al­bert községi polgári leányiskolában. A községi polgári leányiskolában <a beiratások szept. 5—6-áin Hasiznék. A javító- és fölvétel, vafLamánt ia ma­gánvizsgálatokat stziept. 3—4-én tart­juk. A tanévniy.ilt!ás szeipt. 9-én liesz^ A manides tanítás szept. 10-én kez­dődik. Az. igazgatósáig. l(x) — Ovódai beiratások. A közséfeii óvódákban hétfőn, szeptamlber 1-én a beiraltásolk ímegkezdődnek. Kér jük a szülőket, hogy miinél hiaimaftialblb Írassák 'be óvóköteks gyarmekeilkielti, mert a llletszám belteillte után senki sem vélhető iföl. (x) — N«gy /téa gyorsíró é» íépíró iskolájába « bein-fltésok 2ó-án r'eogeí megkezdődnek és effész hé»en tar*«­nak. A tanítás szeptember 1-éa megkezdődik. x — Az iskolai év megkezdése az evangélikus Kossuth-gimnáziumban. Az evángéliiikus iKossuth-gámnáiziiium­ban. szeptembeír 1—4 nlapjaiin 'tlairit­ják meg az írásbeli, és sízóbe'li éiretlt­ségii vi:zs tgál;atokat. Szeptember 2—3. napján lesz a magánvizsgálat és kü­lönbözeti vizsgálat. 5én ilesz. a,zi I'— Vll. osztály jiavítóviizsigálllaitia. A be­Jr.atkozás szeptember 6—8. napjain: üesz déliáöM 8—12 'éis délután 3—5 ráig. A tanlév ünniepéilyles meglnyi­tása szeptember 9-én .délelőtt 10 órakor ilesz. Ezt megelőzően délli­élőtlt 9 órakor a tanulók felekezetük .templomában üstenJtliszteléten vesz­nek részt. (x) — Eljegyzési hír. 'sviábóczi és itóbh­falvy Sváby Judilthot eljegyezte dir. namies Hencz. MiklióS', Somogy vm. árvaszékii' ükiökia, íőispáinii. tiiltkár. — Beiratások az Angolkisasszo­nyok Keresk. Leány Középiskolájá­ba és iLeánygimiinázaiumiba' szep't 5— 6-áire d. e. 9—l-ig Jies'Zniek. A javító­viizsgálliatot szept. 3-án d. e. 9 órakor, a különbözeltái vizsigálllatot pedig sziept. 4-éin d. e. 8 órakor Itlairtjulk. A Keresik. Leáínyközépisk Veni Sanc­tejiai szept. 8-ián reggel 8 óralk-or, a. Leányigimázlum Venii Sianiott-ija szept. 8-án reggel 9 órakor lieisiz. Szeptember 9-én rendes tanítás. Az eliami iSikoki beiratások -saapt. 1, 2 és 3-án teszniek, a Veni Sanete 4-én és utána: rlemides tanítás. A legkitűnőbb és i legolcsóbban Etey httröadosaél Takarékpalota. — Tűzhalál. Szin községben Jónás Béla gazdáilkodó 5 évies kisfia gyu­fával játiszóttt. A láng belleklapotlt a ruhájába s mire segítséget kapott úgy összeégelttt, hogy inem Mnetett rajta segíteni. Rettenetes kínok kö­zött a kórházban történt beszállítás után kiszenvedett. — Félárú utazási igazolványok már kaphatók az őszi Lakberende­zési és Háztartási Vásárr® Lapunk kiadóhivatalában. lOx — Zongoraórát ad úriasszony gyiermekeknek 'és felnőttekneik ..Ma­gyar noíát is tanít ciigáinyosan. (Ér­tekezniii d.. u. 1—5-tig Szent I.-u. 22. — Pótbeiratás. Falihívjuk az igen tsztelt szülőket, hogy akák júmius hónapban nem klatlták be tainlkötielies korú gyermekeiket a nyíregyházá •ref. elemi népisikölába, aizok szep­tember 1—2—3-án délelőtt 8—.12-ig okvetlenül írassák be. Ebben az iis­kollai évben a VII. osztályt .is meg­nyiitjuk. Az évnyi/tó iistelntiszteletet szeptember 4-én d. e. 9 órakor tarti­juk. ÍRef. iskolaszék. (x) — Utrakeltek a fecskék és a gó­lyák. Vándonmadiairaiink lérzilk aiinyár wéigának köziefcdtéJt. ,'Hefcekkeil ez­•edöítjt' elvégezték száirmypróbáufcalt a fiatal feicskefiókiák és sizorgafllmasan készülőditek a nagy útra a gólyák is. Az utóbbi napdkban megindult a .mad'arak igyü'ekezésie, 'nagyobb cso­portok már él ois iindul'tiak téli pihe­nőjükre, a melegebb égjhlaijíat)ú oir­szágokba. A legtöbb fecske- é® fió­lyáfészket már elhagyta .lakója. Eladó a BABLEVES CSÁRDA Nyirfa tér 10. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents