Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 125-147. szám)
1941-06-11 / 132. szám
Nyíregyháza, 1941. junius 11. _ (Trianon 22.) ix. érfolyam 132 (2430,) szám. wjSé?/'(M* Rra 10 mér YÍRyiDEK m Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bethlen-utca 1. ^.D^I IT^l 1/ A I WAÍ^H ADa. Előfizetés: 1 hónapra 2.50, negyedévre 7.50 P. Postatakaréki csekkszámla: 47.139. Telefon: 77. V-/L.1 1 IlYf\l ll-»r\r VÍ Köztisztviselőknek 20% engedmény. A Magyar Élet Pártja letárgyalta a Ház mai ülése elé kerülő törvényjavaslatokat A Budapesti Értesítő jelenti: A Magyar Élet Pártja közjogi és igazságügyi bizottsága ma Jeggel 9 órakor megkezdte azoknak a törvényjavaslatoknak a tárgyalását, amit ma a Ház elé terjesztenek. Az igazságügyminíszter ugyancsak ma nyújtja be a felségsértés. lázadás és súlyosabb bűncselekményekre vonatkozó tőrvényjavaslatát. (MTI) JJ Kielégítő termés várhaté Európában A római nemzetközi mezőgazdasági intézet nem tudott megbízható értesüléseket szerezni a várható idei termésről, azonban az európai államokból beérkezett jelentés alapján már megállapíthatja azt, hogy a termés kieiégiíő lesz. A madridi nagykövet valenoiai útja A madridi nagykövet Valenciába érkezett, ahol egy szabadkikötő építése ügyében folytat tárgyalásokat. (MTI) Légigyakorlat Gibraltárban Gibraltárban kedden nagyszabású légigyakorlatot hajtottak végre. A feltevések szerint ellenséges cirkálók hatoltak be í szorosba. (MTI) Amerikának nem szándéka a portugál szigetek megszállása Az Egyesült Államok biztosították Portugália kormányát, hogy nincs támadási szándékuk a portugál szigetekkel szemben. Hull külügyminiszter ezt formális jegyzékben is közölte a portugál kormánnyal. Beavatottak ugy tudják, iiogy ezt a jegyzéket még május 30 án átnyújtották, de eddig semmiféle nyilatkozatot nem tettek arról. (MTI,) Amerika 26 segédhajét vásárol Roosevelt 100 millió dollár hitelre kért felhatalmazást 26 segédhajó vásárlására. Bománia légoltalmi intézkedései Bukarestből jelentik: A román kormány részletes utasítást adott ki arra, hogy miikéip védekezzék a 'lakosság légitámadás esetén. A rendelet figyelmezte'M a 'lakosságot arra, hogy a légitámadás hosszúi időn át tarthal s gyakran megismétlődhetik. Leglfontosab az, hogy a lakosság ne veszítse el a lélekjelenlétét g őrizze meg nyugalmát. Most megkezdték mindazoknak a bérházaknak a felülvizsgálatát, amelyeikben' óvóhelyeket kellett fétesáiteni, vájjon .a rendeletet végrehajtották-e s az óvóhelyek megfelelnek-e >a követelményeknek. (MTI) Az olasz sajtó és közvélemény a Duce beszédének hatása alatt áll Olaszország hadbaszállásának 1 éves évfordulója alkalmából a Duce tegnap nagy beszédet mondott, amelyben vázolta az egy év történetét és a tengelyhatalmaknak fegyveres és diplomáciai sikerét. Részletesen foglalkozott a háború fejleményeinek lehetőségeivel és a senki által kétségbe nem vonható győzelemmel. Különösen kiemelte Magyarország baráti szolgálatait és Fiume jelentőségét méltatva kiemelte, hogy a fiumei kikötő biztos jövő elé néz és feladata az lesz, hogy a horvát és magyar hátteret szolgálja. Majd közel egy órás beszédében rátért az esetleges amerikai beavatkozásra, azzal, hogy a háború első ^évfordulóján a győzelem bizonyosságát büszke és elvi bizonyossággal hirdeti. Én hiszem — fejezte be beszédét — szilárdan hiszem, hogy ebben a hatalmas harcban, amely az arany és a vér között folyik, az igazságos Isten a fiatal népek lelkében él, már választott, győzni fogunk ! Rómából jelentik. Az olasz közvélemény és sajtó a Duce beszédének a hatása alatt áll. A beszédeit százezres tömegek a szabadtereken felállított hangszórókon keresztül hallgatta. — A tömeg a beszéd elhangzása után a Palazzo Venezia elé vonult, ahol a Duce az erkélyen állva fogadta a lakosság lelkes hódolatát. Az olasz lapok teljes egészében közlik a beszédet és különösen azt emelik ki, amit a görög háború sikeréről mondott. Hangsúlyozzák a lapok hogy az angolokat most már feltartóztatás nélkül kiűzik a Földközi tenger keleti partjairól. Amikor majd a győzelem bekövetkezését láthatja majd világ, akkor fog kitűnni milyen ingatag volt a keletafrikai angol győzelem, ahová szintén győztesen fogunk visszatérni — állapítják meg a beszédhez fűzött kommentárok. Az egyéves évforduló alkalmából Garribaldi lábornok hadparancsot intézett a hadsereghez, amelyben kegyelettel emlékezett meg a hősi halottakról, akiknek elhullott véréért az olasz katona bosszút fog állani. (MTI) London behatóan vizsgálja a francia jegyzéket A Neues ZüricAier Zeitung londoni jelentése alapján megerősíti azt a hírt, hogy a francia kormány a madridi francia nagykövet útján tiltakozó jegyzéket intézett az angol kormányhoz aszíriai események miatt. Londoniban úgy tudják, hogy az angol kormány rövidesen válaszolni fog a jegyzékre, abban a reménybem azonban, hogy ez a válasz propaganda célokatszolgálhatna Szíriáiban. Londonban azonban azt is hangsúlyozzák, hogy ez a váilaszjegyzék semmiképpen sem fogja befolyásolni az angol csapatoknak és a 'De Gaule tábornok vezetése alatt álló francia esa/patoikna szíriai hadműveleteit. Más véleményszerint Londonban kedvezően ítélik meg azt a tény, hogy Franciaország egyelőre csak tiltakozásált jelentette be a szíriai események -miatt, de más lépést még nem tett. A francia jegyzéket Londoniban behatóan fogják tanulmányozni. Az a bír is elterjedt Londonban, hogy az angol válasz azt akarja hangsúlyozni, hgoy az angol lépés egyenesen a franciák érdekében történt. (MTI.) A kormány benyújtotta törvényjavaslatait a Házban A képviselőház ma délelőtt formális ülést tartott, amely alig fél óráig tartott. Az ülésen a kormány valamennyi tagja résztvett. Tasnády Nagy András 12 órakor nyitotta meg ülést. Bejelentette, hogy a bolgár parlamenlt elnöke meleghangú átiratot intézett a magyar képviselőházhoz abból az alkalomból, hogy a magyar hadsereg oly sikeresen küzdött a déli hadjárat alkalmával. Bemutatta a Gömbös Gyula Társaság meghívóját Gömbös Gyula síremlékének felavatására. Több más kisebb jelentőségű ügy bejelentése után Bárdossy László miniszterelnök a gazdasági és hitelélet biztosítása érdekéiben az 1931. évben megadott felhatalmazás meghosszabbítását kérte, majd a 36-os országos bizottság Itagjainak újabb tagokkal való kiegészítését kérte, A miniszterelnök bejelentései után Radocsay László igazságügyminiszter négy fontos törvényjavaslatot terjesztett be. Ezek a törvényjavaslatok a következők: 1. A házassági törvény kiegészítésére vonatkozó törvényjavaslat. 2. A felségsértés, lázadás és súlyosabb természetű 'bűncselekmények előkészítésére vonatkozó törvény módosítására vonatkozó javaslat. 3. Az ügyvédek, ügyvédjelöltek és az ügyvédi önkormányzati testületek egyes kérdéseire vonatkozó törvényjavaslat. 4. Nemzeti nagyjaink, szentek nevének az ipari és a kereskedelmi életben való felhasználásáról szóló törvényjavaslat. Ezután Varga József két törvényjavaslatot terjesztett be, közöttük az üzletek zárórájára .vonatkozó javaslatot, végül Bánffy Dániel báró az 1939. évre engedélyezett rendkívüli fakitermelési engedélyre vonatkozó újabb törvényjavaslatot. A Ház ezután megállapította a napirendet, amelynek értelmében holnap délelőtt ülést tairt a Ház és ezen amost benyújtott törvényjavaslatokat kezdi tárgyalni. Az ülés félilórakor ért véget. Tilalmi zóna Konstanza elétt Bukarestből jelentik: Konstanza előtt tilalmi zónát jelöltek ki a románok. Idegen hajók a kikötő bejárata előtt négy és fél mérföldnyire kötelesek megállani s ott kell beváirniok a katonai révkalauzt. A révkalauzok éjjel és nappal állandóan szolgálatban állanak. (MTI) Hull tárgyalása a francia nagykövettel Newyorkiból jelentik: Hull külügyi államtitkár hosszabb megbeszélést folytatott a washingtoni francia nagykövettel s főkép az észak afrikaii francia gyarmatokra .vonatkozóan akart 'felvilágosításokat szerezni. (MTI) Németországban ismét saabad a tánc A német rendőrség főnöke rendeletet adott ki s ebben a rendeletében megengedte, hogy a birodalom területén hetenként háromszor táncolhassanak a mulatóhelyeken. Ismeretes ugyanis, hogy a jugoszláviai hadjárat megindulása napján, áiprilis 6-án betiltották a nyilvános helyeken való táncokat. Osztilysarsiátéfc Az osztálysorsjáték mai húzásán a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki: 50.000 pengőt nyert 72625. 15.000 pengőt nyert 18403. 1-.000 pengőt nyert 24873, 38642. 3000 pengőt nyert 21411. (Felelősség nélkül.)