Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 125-147. szám)
1941-06-26 / 144. szám
4. eletei SZABOLCSÍ HIRLAP (Trianon 21.) 1941 június hó 26. KSKS Holnap fejeződik be az evangélikus pedagógusok nyíregyházi evangelizáclója Hié'tifőn este kezdődött meg Nyíregyházáin a négynapos evangélikus pedagógusHawangé'lizáció a Kossutlhgimnáziuim épület élheti. A reggel 8 órától kevés megszakítással este fél 9 órá'íg tartó ösiszejovetíeleken sok )értlákes előadás hangzik el s naponta töhb izibein alkalotm nyílik a csendes elmélyedésre is. Az eviangélizációs napok vezetője és lelke maga Turóczy Zoltán püspök, akii a tervezet szerint vállalt öt ©stá áhítat mellett, báró Pocim aniczky Pál egyetemi tanár elmaradása miatt, még nyolc előadás tartásóira vállalkozott s naponta 2-2 kiyáiló pedagógus életét ;és munkássáigát ismerteti lebilincselő előadásban. A szorosan vett pedagógiai kérdések során kedden Zsolnai Vilmos, a Kossuth-gilmnázium .igazgatója a tanár- és tanítólhiány kérdését világította meg. Reámutatott arra a közismert szomorú helyzetre, amelyben anyagilag vannak a pedagógusok s ez a tény igen sokakat visszariaszt a pedagógiai pályáitól. Azután imaga a 'társadalom sem becsüli meg értékük szerint a pedagógusokat, jóllehet az egész magyar társadalom s a .nemzet jövendője is éppen a pedagógusok Lelkiismeretes munkaiján nyugszik. Az előadást élénk vita követte, melynek végeztével Turóezy Zoltán püspök megnyugtatásképpen kijelentette, hogy maga a kormányzat is ismeri a tanügyi személyzet anyagi helyzetének nehézségeit és nemzetnevelési szempontból is érzi a pedagógusok fize!résrendezésének szükségességét. Szerdán délután a konferencia résztvevői meglátogatták a Sóstót, s ott hallgattak meg két' előadást. A mesiszeföldiről hozzánk érkező pedagógusok elismeréssel szóltak a Sóstó szépségéről. Szerdán délután Mölitor Gusztáv a imisíkolci ev. tanítóképző intézet igazgatója a,z evangélikus iskolák autonómiájának kérdéséről tartott történelmi hátterű s a mai, helyzetet egyházi és nemzeti szempontlből feltáró igen élvezetes előadást. Olcsóé és jól vásárol ASZTALOS dlvaíözletébei Férfi QÖÍ és gyermek üivaicisKcKücii nagy vaiaaztek. Vay Adám-u, 1. Telefon: 535. Hozzászólások után ismét Turóczy Zoltán püspök alotit összefoglalót a kérdésről és rámutatott arra, ihiiigy valamikor a protestáns iskolák önerejküből, a hívek áldozatkészségéből tartották fenn magúkat s egyben azokat az értékeket is jobban kidomborították, amelyek az evangélikus egyháznak sajátosságai. Hangsúlyozta, hogy nem a tantervek, hanem az egyéniségek adják meg az iskola igazi értékét. Kiviálló pedagógusokat kell növelni, mert még rossz tanterv, vagy még roszszabb tankönyvek mellett is kiváló munkáit 'tudnak végezni Ma, a pedagógiai kérdések sorozatálban dr. Kárpáti Ede, a rozsnyói ev. kereskedelmi iskola igazgatója •tart előadást, holnap pedig elérkezik az előadások utolsó napja. Az evangélizáieiót pénteken este 6 órakor zárják be, hogy a vidékiek este 8 órakor már elutazhassanak. Évzáró a katélikus gimnáziumba! A szülői társadalom nagy érdeklődése mellett tarltot,tai meg szerdán a katolikus ' gimnázium év.záró ünnepségét. Az intézet tanári kara és •ifjúsága Te Deum-os szentmisén adott hálát 'Istennek., a tanév folyamán vett jókért. A szentmise után a bensőséges ünnepség a Hilmnusz eléneklésévte! vette kezdetét. Korányi 1 Aladár igazgaító összefoglaló isimertetésében a mai forrongó 'világnézetű korral foglalkozott. A világ ma a jó és rossz, az épiiitő és romboló erők harcának szin tere s az emberiség jövendő sorsa, boldogsáiga ennek az apokaliptikus küzdelemnek kimeneteléitől függ. Az iskola feladata e küzdelem számára kemény, harcos férfiakat nevelni. Mivel a világnézetek harcában az ifjúság, a magyar jövő reménysége csak akkor álllibaitija meg a 'helyét, ha a tudás és az erkölcsiség fegyvereivel felvértezive jelenlik meg a porondon, a vezetése alatt álló gimnázium katolikus és hazafias szellemben nevelve azokat a szóiáírd pontokat igyekezett tmultévi liélekforímáló munkájában is megadni, mellyek mindenkor eligazítják az élet útijára tért, az Alma Mater ölelő kanjaiból meglvált ifjút kétsége iben. Célkitűzésében az iskola tehát nem egyoldalúan intellektualista, sőt a szellem kiművelése mellett a jellemerő, a jellemszillárdság .mindenekelőtt való fontosságát vallja. Az elmúlt 'tanévre visszatekintve megállapítja ,az igazgató, hogy az iskolának nemes céljai munkálásában sok nehézséggel kellett megküzdenie. örökre búcsút mondott az initézetnek két tanára': Gazsó József és Csuhai István. Az előbbinek élete delén, az utóbbinak pedig fiatalon lobbant utolsót másokat világítva önmagát fogyasztó életfáklyája. A tanári kar a haza szolgálatában fegyverrel a kezében is igyekezett kivenni részét. Ezekhez járult még az iskola épületének a katonaság álltai majidniam egy hónapig való lefoglalása. Ezen nehézségek ellenére örömmel mutat rá az igazgató a szép eredményre; 'ez csak úgy volt tehetséges, hogy a tanári kar és a Hajdaszolwszléi Gyóiyfiirdő ma már európai hirü. — Az ország egyik legolcsóbb és páratlan gyógyhatású fürdőjeFedett gyógymedencék, ivócsarnok, inhalatóríum, strandfürdő, hullámfürdő Páratlanul eredményes fürdő, ivó és belélegzőkurák. A fürdőt Hajdúszoboszló 73 és 78 fokes sós-, jódos-, bromos-, hidrocarbonátos hévvizei táplálják. 3.000 liter forrómé percenként. Magyar és német nyelvű ismertetével készséggel szolgál a fürdő igazgatósága gondjaira bizott ifjúság is tehetsége javát adítta. A gimnáziumnak az elmúlt év folyamán 347 növendéke volt, s ezek közül 327 kapott bizonyítványt. .A részletes statisztika tekintetéiben az igazgató utalt a jú'iius elején .megjelenő évkönyvre. Meglepő volt a jutalmazott, csillogó szemű, tiszta homlokú gyerekek nagy száma, akik katonás léptekkel jelentek meg az igazgató előtt az iskola nagylelkű barátai által adott jutalmak átvételére. Petráskó László testnevelő tanár nyujtota át ezután az „iskola legr jobb sportoló diákjának" Ma,yer István által adományozott diszes serleget. Rámutatitt airra, hogy a négyes összetételű versenyben az atleiíika, a szertorna és a céllövészet mellett a tanulmányi eredmény is számit. A •verseny nyertese Zsanda Zoltán VI. o. t.. második Pócz János VI. o. t., a következő helyezettek pedig Szendrey G. és Usfcerllh L. — Szép számmal részesültek a tanulók a jelvényszerző verseny jutalmában. A Diáikkaptár arany- és ezüst jelvényét is sok leendő nemzőt,ga.zda mellére tűzte ki Leskó Pál, a Diákkaptáir vezető-tanára. ASzózat záró akkordjai után a résztvevők azzal a meggyőződéssel távozhattak, hogy a ,magyar jövendő munkálása jó kezekiben van, s az ifjúsági is megértette az Űj Magyar Élet szatvát. Dr. Svéda Pál. B1VAT03EKEE selyemujdonságok, gyapjúszövetek, kötött áruk, fehérneműk nagy választékban Mayer Ágoston divatüzletében, Zrínyi Ilona utca — S PORT mssmmmammmiimiwmm NyTVE—LOSONCZI AFC. OSZTÁLYOZÓ MÉRKŐZÉS LESZ VASÁRNAP. A műit évben megalakult N'BC. csoportban a Szövetség két alcsoportot alakított azzal, hogy a két alcsoport bajnoka egymás ellen két ífoindulós mérkőzésen dönítse el, hogy melyik csapat jut be az NBB. osztályába, így a NyTVE-nek, minit bajnoknak a Mátra alcsoport győzteséivel osztályozó mérkőzést kell játszania. A Mátra alcsoportban a Losonci AFC. csapalta nyerte a bajnokságot és a sorsolás szerint első izben Nyíregyházáin június 29-én, mig a revánsmérkőzés júius 6-án Losoncon; kerüil lejátszásra,. A két mérkőzés eredménye alapján kikerült győztes csapat jut be az NBB. tekointéllyes játékerőt képviselő osztályba. NyTVE-nek tehát mór először kell idehaza biztosítani, hogy jó eredményt érjen el, és így nyugodtan mehessen idegenbe, hogy a győzelmeit, liltetve a bejutást biztosítsa. A NyTVE vezefíők mindent elkövetnek, hogy legjobb összeáíitásban állhassanak ki e sorsdöntő mérkőzésre és így egész évi szép szereplésük után az őket .megillető s országos 'viszonylatban is előkelő csoportban jtszihassanak s ezáltal a közönség is szép sportot láthasson. ,Ez természetesen csak úgy sikerül, ha a csapat minden játékosa átérzi maijd ennek a döntő fontosságú mérkőzésnek a jelentőségét és szívvel-lélekkel küzd majd színeiért és egyúttal Nyíregyháza város sportjáért. Ehhez azonban szükséges az is, hogy a -közönség is pártáfllás nélkül buzdítsa és lelkesítse a NyTVE csapatát a győzelem kivívásában. A mérkőzés részleteire még viszsza térünk. Kereskedők és ip arosok figyelmébe 1 Az uj bevásárlási könyvecskébe cégbélyegzőt gyorsan elkészítjük. Jóba papír üzlet Bethlen utca 1. szám. Telefon 77 — Iparostanonciskolába a beiiratások az 1941—42. tanévre e hó 27-én és 28-án lesznek. Kérem a tanonctartó mestereket, szíveskedjenek ezeken a napokon 'tanulóikait beíratni. /gazgatóság. LEFH0Y1TS ZSIGMOND bútorgyári raktára Kossuth tér 7. sz. (Törvényszék mellett.