Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 125-147. szám)
1941-06-24 / 142. szám
('ríanon 21. (1941 június hó 24.) 5Z ABOLXSI HXRLAP 5. •Idd LNQKSftG kétszínüség, hátbatámadási tomos áskálódás, szándék óvatos l leplezése, de kellő pillanatban orvgyilkosság, íme ezekkel vádolja a terjedelmes vádiirat a szovjetet. Olyan tulajdonságok ezek, amelyek a valláserkölcsi nevelés hijján burjánozhatnak fel a lelkek mélyén. Borzalmas tudat alatti ösztönök késztetik az egyéneket és társadalmakat arra, hogy ártsanak még a barátnak fogadott társaknak is. Most jól érzékelhető, mi a bolsevizmus lényege, és jól látható, miért vannak a szovjetben istentagadók. Azt is észlelhetjük, hogy a német világrend milyen bátor kiállással fordul a bűn kígyója ellen. Most már láthatja a világ, hogy míg annyian álszenteskedve káromolják a szovjetet, de nem áldoznak az ellen való harcra egy fabatkát sem, a nemzeti szocialista és a fascista társadalmak teljes kockázattal veszik fel a harcot a bűnös ösztönökkel szemben, Isten megáldja fegyvereiket, mert Isten nem tűri soká azok uralmát, kik nem hisznek benne. A magyarság hite megingathatatlan a német győzelemben, abban, hogy isten eszköze a tiszta erkölcsök fegyvere, a bűnös világ rontására tettrekész bátor férfiaké lesz a diadal. De a magyar hitnek és bizalomnak fel kell emelnie szavát minden hazug álhír ellen. Fel kell jelenteni a rémfcírtsrjesztőket, a fantázia beteg áldc . . ai jái h< k ma szabadon. NAPIREND Rém. kat. Vilmos. G#r. kat. Febrónia Prot. Vilmos.A nap kél 3 óra 48 perckor, nyugszik 19 óra 45 perekor. A hold kél 4 óra 39 perckor, lenyugszik 19 óra 56 perckor. Magyar napirend A németek által megindított háború nem csupán Németország ügye. Elismeri ezt minden kulturáltam. S talán nem is lenne őszintébb és igazabb elismerés annál, mint amilyet a francia közvélemény juttatott kifejezésre. Franciaország saját bukásán át ísmerte|meg a szovjet kétszinüségét és a bolsevista szellemet. GYÓGYSZERTARAK : Szombat estig a következő gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot: SZOPKÓ, TÖRÖK.éc HAISS1NGER Junius hónapban a köegyógyszarellatás, TüdöbetegrSzanatórthm. Gyermekmenhely, Sfelánia vényeit: a gyógyszereket Gonckz Mihály gyógyszertára (Széchenyi ut) szolgáltba Rí. A gyógy»«ertárak reggal • órától «t« 7 őráig, az éjjeli »aolgálatot teljeríté gyógyieartárak aite 9 Aráig Tannak »fitya. A 280.500—1934. Bn. m. randeUt árLégoltalmi sisak tüzifecskendő szikracsapó, stb. megrendelhető Horváth cégnél Bethlen ntca 2. Telefon: 562. S0K0MI ÁSVÁNYVÍZ SzénsaYas, üéftő és gyomorbetegségeknél gyógyhatású ásványvíz. Kapható mindenütt isimében «ita 9 órától raggal 7 óráig ránykéazitésnél 25 izáxalék, Uaioladái nál 50 fillér pótdil iár. 3. acámu uj postahivatal Szent István •tea M. Felvesz mindennemű postafcüMfeméayt Telefon éc távtré. 8— 12-ig és délrtfct 2A sóstói nyitva. kádfürdő és trandfürdő A városi gőz- és kádfürdő nyitva. — Eljegyzés. Szedleczky Margit és Kovács Gábor jegyesek. Budapest— Debrecen, 1941 június 8. — Hivatalvizsgálat. A m. kir. törvényszék ügymenetének szokásos hivatali felülvizsgálatára Nyíregyházára érkezett dr. Oláh Lajos, a debreceni kir. ítélőtábla elnöke, dr. Uray István kir. ítélőtáblán bíró és dr. Szabó Mihály kir. ítélőtáblai elnöki titkár kíséretélben. Katona- levente- diák- sport mindennemű és minőségű sapkák legolcsóbban és legszebb kiviteibea Papp Dénesnél Nyíregyháza, Luther utca 6. szám. — Beiratás a kereskedelmi középiskolába és a női kereskedelmi szaktanfolyamra. A községi gróf Széchenyi István kereskedelmi középiskolába és a vele kapcsolatos egyéives mnői kereskedelmi szaktanfolyamra június 26-án és 27-én délelőtt 9—l-ig lehet beiratkozni. Felvételi díj mind a két tagozaton 30.— iP. Az évi tanr díj a kereskedelmi középiskoláiban 160.—, a női szaktanfolyamon 100.— pengő. A beiratásShoz a születési anyakönyvi kivonat és az ölőző évi iskolai bizonyítvány szükséges. — 3x Igazgatóság. Olcsón és jól fásáról ASZTALOS divatözletébei Férfi nöi és gyermek divatcikkekben nagy választék. Vay Ádám-u. 1. Telefon: 535.. — Betörtek egy kisvárdai mézeskalácsoshoz. Vécsi Sándor kisvárdaá mézeskalácskészítő lakását ismeretlen tettesek feltörték és a szekrények felkutatása után 520 pengő készpénzét elvitték. A gyanú egy cigányasszonyra terelődött, akit többen láttak a ház előtt ólálkodni A betörő kézrekerítésére a nyomozás megindult. — Némeországban értékesítjük a magyar háziipari cikkeket a kivitel biztosításával. A Magyar Vidéki Sajtótudósító budapesti jelentése szerint a legutóbb lefolytatott tárgyalások eredményeként sikerült németországi kivitelre kerülő cserépipar számára 300.000 márkás keretet megállapítani. — Ügyvédi hír. Dr. Révész Gyula nyírbátori ügyvéd székhelyét Nyíregyházára tette át és irodáját Kálvin-tér 14. szám alatt megnyitotta. — Elítélték orgazdaságért. KandelIa Mihály nyírszőllősi iföldmívest orgazdasággal vádolta meg az ügyészség, mert fiatalkorú tolvajoktól öszszevásárolta a bűnös úton szerzett •burgonyát és termén yf él éket. Dr. Aradiványi Endre büntető egyesbíró Kandellát jogerősen két heti fogház büntetésre ítélte. — LÉGVÉDELMI elsötétítéshe* kék papír kapható a Jóba-papírüzletben. — Beiratások az Angolkisasszonyok B. M. V. Intézetének leánygimnáziumába és kereskedelmi leányisközépáskodáljába f. évi június hó 26án és 27-én d. e. 9—1 óráig, x — A gróf Apponyi Albert községi polgári leányiskolában a beiratások az 1941—43. tanévre június 26 és 27-én délelőtt 9—1 óráig lesznek. Uj növendék iskolai bizonyítványán kívül születési anyakönyvi kivonatát és újra oltási (bizonyítványát is hozza magával. Beiratási díj I. o. tanulónak 10 P 90, többieknek 10 pengő PO fillér. x — A nyíregyházi kir. kat. gimnáziumban az 1941—41. tanévre szóló beírások f. hó 26-án és 27-én, csütörtökön és pénteken, délelőtt 9—12 óra között lesznek. Az I. osztályba, vagy más gimnáziumból való átlépés esetén bármely osztályba beiratkozó tanuló atyja, anyja, esetleg gyámja kíséretében köteles megjelenni. A beírás I. osztályos tanulóknál 1. a születési anyakönyvi kivonat, 2. legalább négy elemi osztály elvégzését igazoló bizonyítvány és 3. himlőoltási bizonyítvány; II—VIII. osztályos tanulóknál pedig Tanulmányi Értesítő alapján történik. A beiratási díj: 13 P 70 f., tandíjkedvezményes tanulóknál valamivel keveseblb. Akik segítőegyesületi tagsági díjukat most akarják lefizetni, ennek összege: 2.— P. Az igazgatóság. — A községi női kereskedelmi szaktanfolyam záróvizsgálata. A gr. Széchenyi István kereskedelmi középiskolával kapcsolatos községi női kereskedelmi szaktanfolyamon a .záróvizsgálat a napokban folyt le, Gáspár Gyula tankerületi kir. főigazgató elnöklete alatt, a körvetkező eredménnyel: Jelesen felelt meg: Dáné Róza, Gajdos Ilona, Kádár Irma, Keresztury Éva, Lehoczky Lenke, Nagy Julianna, Radványi Jolán, Rá.vai írén, Schwalm Elma, Tótfii Borbála, Tóth Lidia; jól felelt meg: Battyányi Edtit, Bodnár Anna, Cseik Edit, Csizmár Antónia, Dombtrádii Margit, Drotárcsik Margit, FeÍhér Éva, Fridii Edit, Groszman Ilona, Hegyi Ilona, Hódy Gahriella, Kiss Gabiiella, Kerényi Erzsébet, Peohán Éva, Reha Ilona, Sum Anna, Szoiboszlay Irén; megfelelt 15. ÍZLÉSES nyomtatványt, e£y«zeröi s művészit pontosan és olcsón Orosz Károly nyomdaüzeme készít. Nyíregyháza, Bercsényiutca 3. — Telefon asáaa: 57* Ftádió KEDD, június 24. Budapest I. 3.20: Hegedűs Mária hegedül. 3.40: Mit főzzünk? 3.55: Gergely László zongorázik. 4.10: Gyermekdélután. 4.45: Ldőjélzés, hírek. 5.00: Hírek szlovák és ruszin •nyelven. 5.15: Mindnyájunk gondjai. 5.30: A Rádió Szalonzenekara. 6.30: Magyar misszióban. 7.00: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: Hullámzó Balaton tetején. Magyar nótacsokor. 8.10: Pécsi öregdiákok vidám estje. 8.40: Vers, zene az utazásról. 9.40: Hírek. 10.10: Hanglemezek. 11.00: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 1125: Mursi Elek cigányzenekara. 12.00: Hírek. Budapest II. 5.30: Ruszin hallgatóinknak. 6.00: Mezőgazdasági félóra. 6.30: Hanglemezek. 7.30: Emlékezés Karacs Terézre. 8.00: Hírek. 8.20: A József nádor 2. honvéd gyalogezred zenekara. 9.20: Pest-budai építészek. Kerékpárok és alkatrészei minden kivitelben, szolid árak mellett beszerezhetők Kibarek Ferenc rádió és villany szaküzletében Zrinyi Ilona utca 8. Telefon 4-76. Hock Kálmán rádiólaboratóriuma— SZERDA, június 25. Budapest I. (Délelőtt.) 6.40: Ébresztő, Itoirna, hírek, hanglemezek 10.00: Hírek. 10.20: Felolvasás. 11.10: Vízjelzés. 12.00: Himnusz. 12.10: Zenekari hangverseny. 12.40: Hírek. 13.20: Időjelzés. 13.30: Zenekari hangverseny. 14.30: Hírek, árak. Budapest I. 14.45: Műsor isme rteítés. 15.00: Anfolyamhírek, paci árak, élelnisze rárak. 15.20: Cigányzene. 16.15: Előadás. 16.45: Időjelzés, hírek. 17.00: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 17.15: Szalonzenekar. 17.45: Hangképek a bukoivinai magyarok hazaérkezéséről. 18.10: Hanglemez. 18.30: Esztergomi diákok beszélgetnek a Diákkaptár munkájáról. 18.40: Hárfaikettősök. 19.00: Hírek magyar, német és román nyelven. 19.20: Közvetítés Rómáiból. 21.40: Hírek. 22.10: Közvetítés a budai Kis Royal-étteremiböl (cigányzene). 23.00: Hírek német, olasz, angol, francia és esz>perantó nyelven. 24.00: Hírek. Budapest II. 18.30: Cigányzene. 19.35: Felolvasás: 20.00: Hírek. 20.10: Melles Béla-zenekar. 21.10: Előadás. Kassa 6.40—11.00: Budapest I. 11.05: Előadás. 11-25: Hanglemezek. 11.40: Hírek magyar és szlovák nyelven, műsorismertetés. 12.00—17.15: Budapest I. 17.15: Előadás. 17.40: A 21-ik honvédgyalogezred zenekarának műsora. 18.30—0.15: Bpest I.