Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 26-49. szám)
1941-02-22 / 44. szám
2. oldal ^JfötMlÜÉK SZABOICSI HIRÍAP (Trianon 21.) 1941 február hó 15 . Báli selyemuj donságok estélyi ruhaanyagok, csipkék nagy választékban Hartos Lajosnál Gyapjúszövetek, fehérnemű és ágynemű anyagok, szőnyegek nagy raktára. — Telefonszám: 793, Nyiregyháza, Vay Ádám ntca 2. sz. Agrárhitelek Az új Európa vérrel, vassal, de kemény munkával is vajúdó kialakulásában nagy és komoly feladatok •várnak a magyar életre is. Teleki 1 Pál gróf kormánya céltudatos előrelátással, határozott programmal dolgozik s a sokfelé ágazó tervek és munkálatok között igen fontos 'helyet foglal el az a gondoskodás, amely a termelés fokozását célozza. Ebben az irányban igen figyelemreméltó, értékes tanulmányt írt az „Országépítés" legújabb számában Remén yiSahneller Lajos pénzügyminiszter, aki a mezőgazdaság legfontosabb és legidőszerűbb kérdéséről, a beruházási hitelről mondotta el a magyar kormányzati politika állásfoglalását és terveit. A magyar termelés fokozásánál, a gazdasági csúcsminiszter megállapítása szerint, figyelemmel kell lenni arra, hogy ne csak a mai szükségleteket biztosítsuk, hanem arra is, hogy termelésünket megnagyobbodott országiunk változott természeti és gazdasági adottságai irányában fejleszszük. Természetes, hogy e kérdésnél sürgetően lép közbe a háború, amely világszerte érezteti gazdasági hatását s arra kényszerít, 'hogv minden erőnkkel biztosítsuk saját szükségleteinknek saját termelésünkkel való kielégítését. Különös jelentősége van itt a magyar mezőgazdaságnak s ezért elsősorbam a mezőgazdasági Ihozaim minőslégi javítására és mennyiségi emelésére kell törekedni. Ennek viszont anyagi alapiéit ételei vannak, amit a hitelelátás jó megszervezésével érhetünk el. A magyar mezőgazdaságnak két irányban .vain múlhatatlan szüksége jó hitelellátásra. Aa egyik a rövidle járatú termelési hitel, a másik a hosszúlejáratú beruházási hitel. Mind a kettőnél elengedhetetlen kellék a méltányos hozzáférhetőség és az olcsó kamat. iMiind a két hitetnek nagyon nagy jelentőséige van, de tailáin a beruházási hitel az, amely jelentőségében súlyosalbb. A haladás, a fejlődés csak ezáltal biztosítható. Csak alacsony kamatozású, hosszúlejáratú hitelek segítségéivel tehetjük termővé az eddig meddő területeket, fokozhatjuk a már megmunkált földek termőképességét s vezethetünk be új termelési ágakat és új művelési módozatokat. Mindieö természetesen kihat a gazdasági éleit egyetemére, mert hiszen az egész ipari és kereskedelmi élet .vérikeringése frissül meg, ha megsokasodnak az agrárimuinkaalkalmak, ha kelendők a mezőgazdasági gép>ek s megindul szerte magyar földeken a mezőgazdaság inten zívitásához nélkülözhetetlen építkezés. A kérdés rendezésének ma már hitel technikai szempontból sincsenek akadályai, mert a pénzügyi világ megnyugvással tudja, hogy a folyó év végén megszűnik a gazdaadósvédelem rendszere s ekként teljesen, helyre állító ftnak tekinthető a magyar mezőgazdaság hitelképessége. A tavalyi rossz termés hosszabbította meg egy évvel e rendszer életét s ma már tiszitán látjuk, hogv e kényszerintézkedés megtette a magáét, éppen ezért fenntartása célszerűtlen és időszerűtlen lenne. Magától értetődik, hogy a kormányzat gondosan vigyáz arra, hogy e hiteleket a szigorúan megszabott cél szolgálatába állítsák. Nem lesz lehetséges tehát, hogy az igénybevevő régi adósságokat rendezzen a beruházási hitelből s csak azok részesülhetnek e komoly segítségben, akik hivatássa erűen foglalkoznak mezőgazdasági termeléssel. S mindezeken túl, esetenkénti bírálat állapítja majd meg, hogy az igénybevett beruházásii kölcsön, a maga méltányos kamatszolgálatát is figyelembevéve, milyen időtartam alatt törleszthető biztonságosan. Nehéz időket élünk, de im, az illetékes kormánytényezők a nehéz helyzetihez illő előrelátással dolgoznak 9 megtesznek minden emberileg lehetőt arra, hogy jóvá és jolbbá tegyék a megnagyobbodott ország életét! mmmm^^mmmmmBmmmnmmmMnmM33mmamwn> — Zsebatlasz 50 fillérért ismét kapható Jóbánál. 99 Nincsen szép nő szép frizura nélkül! A szépség titka MARIKA" hölgyfodrászata ahol a legszebb estélyi és báli^frizurák készülnek a legújabb villany és villanynélkűli gépen. Dauert 6-8 P helyett 4 pengőért garancia mellett készítünk. (Csak most szezon előtt. Hajfestés, szőkítés, gyógypakolás. Bencs László tér 1. szám. Nagykorona épület. Szobor Pálné, Bertalan Kálmánná is vállaltak háziasszonyi tisztet a holnapi Baross teán iHolnaip, vasárnap délután rendezi meg a Baross Szövetség első női teadélutánját, amelyen megbeszélik a Baross Női Csoport megalakítását. A teadélutánon felkért háziasszonyok élén ott látjuk Szohor Pálné és Bertalan Kálmánmé, a Baross Szövetség díszielmökei feleségének nevét is. Egész női társadalmunk megmozdul a holnapi tea alkalmából, mert tudja minden magyar asszony és leány, hogy a Baross női csoport megalakulása nélkül nem lehet igazi Barossmunkát kifejteni. A város asszonyés ieánytársadalma szeretettel köszönti az elnökök, a díszelnökök é« a tisztikar asszonyait, akik példáit mutatnak a szerlvezkedés támogatására az egész városban. Százszorosan meghálálja a gyümölcs, szőlő és zöldség a műtrágyát. Használjunk F étisét, Szuperfoszfaiot, Maiisói nagyban VAS S TAMÁSNÁL Nyiregyháza, Széchenyi utca 10. — Telefonszám : 353. Kiss Károlynál Hajnal Lajosnál KICSINYBEN Kossuth tér 14. Tel. 136 Luther u. 3. Tel. 87. Tavasszal megkezdődik a püspöki és káptalani építkezés a városmajori telken A Nyravidék-Szabolcsi Hírlap ismertette aat a városi közigyűlési határozatát, amely hálás köszönettel vette Dudás Miikilós haijdúdorogi gör. kat. püspöknek azt a bejelentését, hogy véglegesen Nyíregyházáit választja székhelyéül. 'Ugyanakkor a képviselőtestület elhatározta, hogy területet ad a püspöki és káptalani építkezésekre a városmajori telken. Az építkezések a tavasszal meg is indulnak. Megépül a püspöki palota és kétoldalt a káptalani tagok lakásai épülnek sorra. Valószínűleg emeletes épületek lesznek a kanonoki építmények, úgyhogy 'egy emeletes házban két lakás lesa. Értesülésünk szeriint a nyíregyházi gör. kait. plébánosi állást különválasztják a kanonoki stallumtól, tehát a városiban külön paróchus lesz. — Nyíregyházán a munkálsság örömmel várja a nagyobbarányú építkezéseket, mert már évek óta alig van dolga a kőműlves és a vele kapcsolatos iparoknak. Ha villanyt akar szereltetni forduljon bizalommal Síikszayhoz Horthy Miklós tér 8. Telefon: 864. Komoly értékálló bútorokat a legszolidabb áron vásárolhat, a többszörösen kitüntetett szakembernél A bútor egy életre szól! Suhanesz bútorcsarnokában Vay Ádám utca 4. szám. — Szebbnél-szebb bútoraimat tekintsék meg vételkényszer nélkül