Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-15 / 11. szám

2. oldal JfríKVIDÉK 5ZA»ot.cai híMUP Családi házat, bérházat, földet, telket és mindennemű ingatlant Arató közvetít m. kir. földmívelésügyí minisztérium által engedélyezett INGOTLANFORGOLMI IRODÁJA Nyíregyháza, Széchenyi ut 1. Nyírvíz-palota. — Telefon 601. 34891—1940. K. Pályázati hirdetmény Nyíregyháza megyei városnál üre­sedésben lévő a X. fizetési osztály 3. fokoza­zatába sorozott II. aljegyzői, valamint ennek betöltése után eset­leg megüresedő és a M. lir. Bel­ügyminisztérium által megállapított r.ormalstatus keretén belül be ölt hető állásokra, vslamint K. 24480— 192Y. számú képviselőtestületi vég határozatban megállapított javadal­mazásban részesülő egy városi szülésznői állátra pályázatot hirdetek. Felhívom a pályázni kívánókat, hogy az alábbiak szerint felszereit pályázati kérelmeiket hivatalomnál 1941. évi február hó 10. napjának déli 12 órájáig annál is inkább nyújtsák be, mert a később érkéz' kérelmeket figyelembevenni nem fogtm. A pályázati kérelmeithez eredeti ben, vagy hitelesített másolatban a következő okmányokat kell csato'ni: 1. születési anyakönyvi livonatot, valamint a szülők születési és h& zassági anyakönyvi kivonatát, 2. megyar honosságot igazoló hatósági bizonyítványt, esetleg a magyar á lampoigárságra vonatkozó igény szabályszerű bf jelentését iga zoló okmányt, 3. a képesítést igazoló okiratot, 4. hatói-ági orvosi bizonyítványt az egészségi állapot igazolására, 5. a fedhetetlen előéletet, valamint a proletár diktatúra és megszállás alatti magatartást igazoló hatósági bizonyítványt, 6. az eddigi szolgálatot igazoló okiratokat, 7. arravonatkozó okmányokat, hogy a folyamodó nem esik az 1939 évi IV. tc. 5 § ában foglalt tilalom hatálya alá. Nyíregyháza megyei város szol­gálatában ;álló, rendszeres állást betöltő pályázóknak a felsorolt ok iratokat nem kell bemutatni. Az íiletméuveket Nyiiegyháza m, város az 1927. évi V. tc. értelmé­ben a II. aljegyzői állápra vonatko zólag a X. fizetési osztá y 3. foko zatának megfelelő fízete&ben, vala mint ezenkívül a III. lakáspénzosz­tály szerinti lakáspénzben és eset leg családipótlékban, míg a megvá­lasztandó egy városi szülésznő ré szere az 1927, évi V. tc. vegreluj tása tárgyában ho?ott és kormány hatósági jóváhagyást (nyert Kgy. 537-1927. K 24480-15-27 számú képviselt testületi véghatározatben megállapított fizetésben folyósítja. Minősítési kellékek az 1912 évi LVill, tc. 22. § ában foglalt feltéte leken felül a II, aljegyzői és fogai mazói állásoknál az 1929. évi XXX. tc. 65. § ában meghatározott eimé leti képesítés, egyeb állásoknál a, 1883. évi I. tc. 18, § ában mégha tározott képesités, a szüésznői ál­lásra vonatkozólag valamely belföldi bábaképző intézet által kiállított szü lésznőí ok evél. A megválasztott szülésznőnek a város polgármestere által kijelölendő körzetben ktll lakni. A meghirdetett állások betöltése választás utján tört nik s a válasz tás hatálya 1929. évi XXX tc. 68 §• ának 6 bekezdése alapján- élet­fogytiglan tart. A választás kitűzése iránt külön fogok intézkedni. Nyírepyháza, 1941. január hó 7, Dr. BORBÉLY SÁNDOR sk. ali'-p^n . Nyíregyháza m. város adóhivatala. 17-1941. adó. Hirdetmény az 1941. évre elnyerhető házadó­kedvezményekről. 1. A m. kir. Pénzügyminiszter Ur az 1940. évi 139.800. számú rende­letével adókedvezményben részesiti azokat a házbírto osokat, akiknek a bérházakban lakó családok gyerme­keinek száma az összes lélekszám riak — háztartási ! alkalmazottak fi gyeimen kívül hagyásával legalább felét teszi ki. A törvény alkalmazása szempont­jából gyermek alatt a házban lakó azokat a gyermekeket kell érteni akik 1941. jaruár 31 ike ulán töltik be a 18-ik életévüket. A ház tényleges birtokosa az adó kedvezményre csak abban az eset ben tarthat ig'nyt, ha a házát tul nyomó részben berbeadás utján hasznosítja. Ebből a szempontból bérháznak csak az olyan házat lehet tekinteni, amelyben a lakás céljára szolgáló helyiségeknek több mint a felét bérbeadás utján hasznosítják. A lélekszám megállapításánál mindazokat a családokat számításba kell venni, akik adóköteles helyisé gekben laknak, ha a lakás haszná latiért bért rem is fizetnek, p, hásb.rtokos, vagy rokona, házfal ügyelő, stb. — Ha valamelyik lakás ber ője a háztulajdonos tudtával vagy engedélyével albérlőt is tart, az al bérlő háztartásához tartozó gyerme keket szintén számításba kell venni. A kedvezmény mértéke a követ­kező : a) ha a gyermekek száma az ösz­szes lélekszámnak 50 százalékát teszi ki, a házadónak ,és járulékai­nak 5 százalékát, b) ha a gyermekek száma az ösz­szes lélekszámnak 60 százalékát teszi ki, a házadónak és járulékai­nak 6 százalékát, c) ha a gyermekek száma az ösz­szes lé ekszamnak 70 százalékát is meghaladja, a házadónak és járuié kainak 10 százalékát kell utólag törölni. HÍ a házbirtokosnak a fentiek szerint adókedvezményre van igé nye, legkésőbb folyó évi január hó 31 éig kell a kedvezmény mértéké, nek megállapítását és a törlés elren deiését a városi adóhivataltól írás­án kérni. A kervényhez mellékelni kell: a) a főbérlők névjegyzékét, b) lakásonként azoknak a szemé­lyeknek a névsorát, akik állandóan a lakásban laknak, c) a főbérlő »vilatkozatát, h<gy a lakssban hány 18 évesnél nem idő­sebb gyermek van és hogy ezek mikor ( öv, hó, nap) születtek. 2 Azokat a házbirtokosokat, akik a bérházukban levő lakásokat kizá­óiag többgyermekes csaladoknak ddjak bérbe és ezt az eihatározásu kat 1941. év január hó 31-ig a m. Kir. adóhivatalnál előzetesen nyilván t rtát-ba vétetik az a kedvezmény i leti meg, hogy a Mvetett házadó­ból minden lakás után külön külön számítva egy egy gyermek Ufán évenként 5—5 szazalektt keli mind addig tóröini, amig a kedvezmény feltételei fennállnak A bejelentéseket Írásban ke;! megtenni és jmu<tr hó 31-ig ki keil muaini, hogy a hájban lévő egye lakásokban hány olyan gyermek van, akiket a kedvezmény mértékének kiszámításával figyelembe lehel venni \z igényjogosult8ág igazolása ugyanugy történik, mint at előbbi kedvezménynél. Ennek a kedvezménynek az el nyersse esetén, ha az sdóev folya mán bérlőváltozás történik és en nek folyamán a gyermekek száma csökken vagy emelkedik, a házbir. tokos a változást minden lakbér negyed 15 ik napjáig köteles Írás­ban bejelenten?. Nyíregyháza, 1941. január hó 14 RiJTIK, tanácsnok. Vh. 434-1940. Árverési hirdetmény Alulírott bírósági végrehajtó köz hírré teszem, hogy Focbr Testvérek és csatlakozott tárnái javára végre hajtást szenvedett ellen 896 P tőke és jár. erejéig a teljesített fi etések betudásával 1208 P re becsült két halottaskocsi, gyászfüggöny, falborító drapíria és egyéb ingóságok 1941. j-inuár hó 20-an délelőtt 11 órahor Nyíregyházán, Kossuth u'ca 11 sz alatt a leg'öbbet ígérőnek eladatnak. Nyíregyháza, 1940. december 27. BERKY ISTVÁN sk. kir. jb. v^greh-ijtó. tjepress hirdetés^ 15 szóig 1 P 50 fillér, minden továbhi szó tO fillér. rribben ei kezeu sváb és ruszlilrtó po? és biztoshatásu patkányirtószei kapható NANASSY CIÚNOZONÚL Kossuth utca 9. Telefon : 427 Apróhirdetésed KIADÓ LAKASOK 4 szobás, előszobás, fürdőszobás ma" gános lakás Szabadka utca 10. februá 1" I re elfoglalható. — Érdeklődni Grünspan ingatlan iroda, Vay Ádám utca. 245 2 (Trianon 21.) 1941 január hó 16. BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Mindenest keresek azonnalra. Gácsi mérnök, Szarvas utca 30a. 246 Tisztességes gyermekszeretö mindenes lányt vagy asszonyt bentlakót -'keresek azonnalra. Roisa utca 4 25C Bejarouót azonnalra felveszek. Rósen­stein ügyvéd, VÜy Ádám utca 7. 258-2 KÜLÖNFÉLÉK mtin Ml KHWirrnim m»m imi ||I»I HIHIHI—iniwmami 28 m. ho d termő gyümölcsös eladó Nyíregyházától 20 kin. távolságra vasútállomás mellett, komfortos kastéllyal. ARATÓ ingatlanforgalmi iroda Nyiregy­haza, Széchenyi ut I. Nyir/iz-paiota. 174-7 E adó ház Öt szoba, felszerelt fürdőszoba és min­den mellekheiyiseg, szép udvar, kedvelt helyen. Azonnal elfoglalható. Dr Tóth László ingatlaniroda, Nyíregyháza Zrínyi Ilona-u. 4. t elefon 6-15. 198 5 1000 q taka mányrépa eladó. — Balika Sándor gazdasaga, Felsősimapuszta. 202 3 Zongorát, cimbalmot megvételre keres Kvanduk zongorakészitő hangszerszaküzlete. Alkatrészek raktára. Harmónikák nagy választékban. Bethlen utca 3. 189 Szoptatós dadának elmennék. Turóczy Emma, Honvéd utca 34. 247 Kétezer pengő körül vennék azonnal egy adómen­tes kis házat. — Érdeklődni lehet Kovács Dezsó mérnöknél, Széchenyi ut 32. 185 Eladó mangalica sertés vagy 125 kilós. Kemecsei ut 8 249 Kitűnően főzó intelligens 27 éves nő házvezetőnőnek vagy nevelőnőnek gyer­mek mellé elhelyezkedést keres vidékre is. Cim a kiadóban. 257-2 Keresék megvételre 1940. szeptember 6 iki 203. szá nu Nyirvidéket. — Kérem a kiadóhivatalba leadni. 2JC Keresek február I re 2 vagy 3 szobás lakást. Ajánlatokat Csillag köz 1. Í52-2 A uarkaiztéiért ialalós: Jóba EUk. A kládáiért UU16s: A Sxabolcal Űrlap lapkiadó betéti Umiá|. Kovách B. ét Társai kladótala|4oa«a. Alkalmi házvétel 4 szobás, elószobás felszerelt fürdőszoba, száraz pince, déli és keleti lekvésü, 30 éves adóm. évi adója 78 P, jövedelme 1300 P, 14.600 P ért eladó, 8000 pengővel átvehető. 3 s obás modern adómentes, palatetős massziv épület 1 hold búzatermő földel 6500 P, — 2 szobás és 1 szobás száraz pince, stb évi jövedelme 840 P adómsntes 7500 P-ért eladó — 20 hold szőlő és termő gyümölcsös 13000 P-ért Eladó tanyásbirtok 100 Hold tanyás, búzatermő 48 000 P-ért 105 hold tavyás, szőlővel, gyümölctössel, városhoz 2 km 58 000 P, 80 hold nagy­részt búzatermő tanyés 32 000 P, kövesut vsut 2 km. továbbá 50 800 holdig príma fekete 550 650 pengőig, város alatt. Hauberger adás vételi és földparcellázási irodája. — Bencs L.-tér 1. Telefon 845. (pótfüzet) Tűzhelyek, kályhák, kerékpárok oicso áron nagy választékban Wirtschafíer Ármin vaskereskedésében, Nyíregyháza. Telefon 90. sz. Mezőgazdasági gépek raktára. SS atott a „Merkmr'-ayomdábaa, NyUvgyhasaa, ••rc**ayl-ntoa 3. •». alatt. — faiatoai Oroai tarolj.

Next

/
Thumbnails
Contents