Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 1-25. szám)
1941-01-30 / 24. szám
4. oldal (Trianon 21.) 1941 január hó 30. i rwnmiiri—iiTrin imn nni uiiw ih Ui mm w Uj tárogató szólal meg a*Képző vasárnapi kulturdéluiánján A nyiregyházi ALI. tanítókénző kultúrdélutámjai szeretette] .várt és támogatott népművelési és nemesen szórakoztató alkalmaik Nyíregyházán. Most, vasánnap víg hangulatú kul túr délután lesz a képző nagytermélben, délután 4 órai kezdettel. Sok érdekes szám között felhangzik a képző gyönyörű új szerzeménye, az új tárogató is és eltáncolják a Fiúk a magyaros toborzót. Megelőzőleg, szombaton, a diákifjóságnak mutatják be a műsort ugyancsak négy órai kezdettel és utána kétórás derűs táncra kérik a megjelenít leányokat a táncos fiatalok. Megfagyott gazdájukat hazavitték a magukra maradt lovak Toka András 45 éves kántorjánosii gazda terményt viiitt szerdáin Mátészalkára. Délután kissé italosan indult hazafelé. Útközben azonban hirtelen lefordult az ülésről és holtan bukott a saroglyába. A gazdátlanul maradt lovak azonban Ihalott gazdájukat hazavitték. A halottorvosi vizsgálat megállapította, hogy Toka András a 13 fokos hidegben megfagyott. Eltemetésére a nyiregyházi kir. ügyészség a temetési engedélyt megadta. Megalakult a Gabona és Terménykereskedők Egyesülete A Magyar Vidéki Sajtótudósító budaipesti jelentése szerint a galbonaés terménynagykereskedők érdekképviseleti szerveként megalakult a Galbona- és Terménynagykereskedők Egyesülete, mely céljául tűzte ki a nemzeti alapon álló gabona- és terménykereskedők érdekeinek képviseletét s ezeknek az érdekeknek — mindenkor a köz egyetemes érdekeinek figyelembevételével — megvédését és előmozdítását. !Az egyesület tagjai részben azok a galbona- és terménynagykereskedők, akik .eddig semmiféle egyesületnek tagjai nem voltak, részben pedig olyanok, akik más egyesületnek valtak tagjai, de szükségesnek 'látták, hogy a szakmai érdekeknek a közérdekkel összhangban való képviselete szempontjából egy új egyesület is alapíttassék, amelyben kizárólag szakmai előképzettséggel bíró nagykereskedők vesznek részt. lAz alapításiban résztvettek: Bisahoff László tőzsde tanácsos, Alex Béla, a Bischoff és Alex cég társtulajdonosa, Gál Barnabás, a Barázda ÍKift. igazgatója, Kriegs-Áu Gyula, Koós Elemér, Aniclrássi Bertalan, dr. Gunde László országgyűlési képviselő, Czéh Andor, Duray Gyula, iFruges Rt., Visky Balázs József, a Délmagyarországi Gazdatárház Rt., Orosházi Kislbir tokos ok Kereskedelmi Rt., a Nyiregyházi Gabonakereskedelmi Rt., Burget Zsolt Miskolc. Ügy a budapesti, mint a vidéki komoly szakmai felkészültséggel bíró és kereskedelmi múltra ívisszatekintő cégek előreláthatólag igen •nagy számban -csatlakoznak majd. A szakma komoly elemei örömmel fogadták ezt az új alakulatot, miiután az elmúlt ősz óta a gabonaszakmában — a textilszakmáhaz hasonlóan — olyan anomáliák fordultak elő, hogy 100 pengő ellenében boldogboldogtalan foglalkozhat gabonake r esk e de 1 e mm e 1. Csillaghullás volt... Gróf Csáky István és Lőrinezy György emlékére. Csillaghullás volt. A magyarság tiszta egéről Két fényes csillag hullt le örökre megint. Egyik a pályáját szelíden végig befutotta. Fájón lobbant szét másik az ég magasán. Pásztortűz nyájas melegét hintette az egyik, Másik fényével új utakat mutatott. Egyik a múlté volt, de hagyott ránk szellemi kincset, Élvezetes, zamatos, mélyhitü künyveiben ; Másik a kátyúból segített kiemelni az ország Elsüllyedt szekerét, — újkori, ifjú titán. Hogy beborúlt az az égi Sírj, sírj, te szegény Magyarország! Hű kebledre fogadd most hazatért fiaid! Vietórisz István dr. Vasárnap lesz a Ferences tea amelyre az egész város katolikus társadalma készül A Ferencesek iránt érzett hódoló •tisztelet jele az a törekvés, hogy a város katolikus társadalma keresse ai találkozást és eszmecserét a magyar szociális megújhodás történelmi feladatát vállaló rend kiiváló tagjaival. A rend a nagyszámú hívősereg kívánságára határozta el, hogy évenként néhány teaestet rendez a Ferences Alverna lelkigyakorlatos házban. Már a rendnek Nyíregyházára történt letelepedése évében ki tűnt, hogy ezek a Ferences teák seregszemléi a keresztény társadalomnak, összefogói a lelkeknek, a baráti eszmeváltás alkalmaiban. Ilyen alkalmaknak tekintette ennek a városnak társadalma a Ferences teákat és most, amikor szétmentek a Ferences tea meghívói és kitűnt, hogy vasárnaip, február 2-án lesz a teás összejövetel, máris összefogott a katolikusság, hogy az idei teás öszszejövetiel is bensőséges, lelkes táborozássá erősödhessék. Az idei öszszejövetel magasztos célja a kápolna megújítási költségeihez való hozzájárulás. Addig is, amiig a Ferencesek gyönyörű új temploma felépül, a zalai Szalay Pál festőművész által művészi freskókkal ékesített kápolna nyújt otthont az égi szépségekre szomjas fáradt embernek, a ifeLfelé szárnyalást vágyó lelkeknek. Abban ai tudatban, hogy miniden csésze tea hozzájárul a kápolna költségeihez, megkétszereződik a lelkesedés, lángolóbb lesz a vágyakozás és szilárdabb az elhatározás, hogy ott lesz mindenki a vasárnan délután öt órakor kezdődő fer>einces-teán. Még mindig érkeznek feljelentések a szigorított dologházra ítélt Gonda Balázs ellen Megírtuk, hogy a nyiregyházi büntetőtörvényszék az elmúlt hetekben hatesztendei dologházra ítélte Gon da Balázs többszörösen büntetett előéletű, hat gimnáziumot végzett volt magántisztviselőt 1, aki a szabolcsi falvakat végig szélhámoskcdta azzal, hogy mint a Ganz-gyár élelmezési tisztviselője, rizst, cukrot és egyéb nehezen beszerezhető élelmiszert tud vásárolni. Az így felvett előlegeket a saját céljaira költötte s a> károsultaknál természetesen többé nem jelentkezett. Gonda Balázst hétfőn már el is szállították a nyiregyházi fogházból, de a feljelentések özöne még mindig érkezik ellene. Tegnap a szolnoki rendőrség tette át két rendbeli csalás és öt rendbeli csalás kísérlete miatt a nyomozás iratait a nyiregyházi kir. ügyészségre. Gonda Balázs hasonló trükkel csapta be ott is áldozatait, de a károsultak között van két olyan család is, ahol Rekamiék, totőjok, garnitúrá k i°X" ivl>lezé8be n Kardos Zoltán kárpitos és díszítőnél, Vay Ádám.u. 2. — Üzem: Selyem utca 25. Sezlonnk, matracok, ágybetétek, nagy választékban, olcsá áron heteken át ingyen lakott és étkezett különböző mesékkel felültetve őket. Gonda Balázst az elítéltetése óta kiderült újabb dolgaiért is maljd a nyiregyházi kir. törvényszék vonlja felelősségre. Amíg Vh a Darmol dolgozik. Nyjuqod! alvását nem zavarja, mégis meghozza reggelre az enyhe és fájdalmatlan kiürülést. Kellemes hashajtó: VJ KERESKEDELMI nyomtatványod levélpapír, számla, memoran dum, cégkártya stb. egy vágj több színben nyomtatva, ízlése? kivitelben, jutányos árbar' készülnek OROSZ KÁROLY nyomdaüzemében Nyíregyháza Bercsényi-utca 3. Telefon: 57'? Budapest télen Amilyet! világszép Budapest nyáron:, ép olyan vonzó téli köntöséiben Vs. Ilyenkor tűnik ki legjobban, hogy Budapest az ország művészi életének kimagasló gócpontja. A színházakban egymást követik a premierek, a hangversenytermekben elsőrendű zenekarok élén világhírű karmesterek vezényelnek s ezt a magas színvonalú keretet kiegészítik a téli képtárlatok, iparművészeti kiállítások és a múzeumok értékes gyűjteményei. A főváros kelilemességeiihez szorosan hozzátartozik az ismert nevü éttermek, budai kisvendéglők, megihitt hangulatú kávéházak, kedélyes sörözők cigányzenés, jókedvű világa. Az üdülésre és gyógyulásra 'vágyókat télen is várják a gyógyforrások csodéshatású vizei, a modern kényelmű 'fürdőszállók, a Gellért pompás pezsgőfürdője és a számos, télen is látogatott úszómedence. Ennek a pezsgőéleíü téli Budapestnek rendkívül kedvezményes meglátogatását teszi lehetővé a Budapest télen utazási mozgalom február végéig féláru jeggyel, szállodai, színházi, zenei, fürdő, sport és más egyéb kedvezmények kíséretélben. DIVATCIKKEK selyemujdonságok, gyapjúszövetek, kötött áruk, fehérnemük nagy választékban Mayer Ágoston divatflzletében, Zrinyi Ilona utca — Csak 18- 42 év közötti férfiaknak kell ezután külön határátlépési engedély külföldi utazáshoz A magyar állampolgárokra régebben életbeléptetett határátlépési korlátozás alá ezután csak a 18—42. életév között levő '.férfiak esnek. Tizennyolc évesnek kell tekinteni azt, aki ebben az éivhen. tölti 'be tizennyolcadik életévét, 42 évesnek pedig még azt is, aki ebben tölti be negyvenkettedik életévét. Ezek alapján tehát csak a 18—42. életév között levő -magyar állampolgár férfiaknak kell az érvényes útiét véle n kívül a belügyminisztertől külön határátlépési engedélyt kérni, ha Magyarországot el akarják hagyni. A határátlépési engedélyt a belügyminiszter csak kivételes esetekiben adja meg és azokat a lakóhely szerint illetékes útlavélkiállító hatóság útján (budapesti rendőrkapitány, alispán, rendőrkapitányság) kell kérni. Ezzel a rendelkezéssel a magyar állampolgár nőkre vonatkozó minden határátlépési korlátozás megszűnik. Ez alkalommal is figyelmeztetik az utazni akaró közönséget, hogy saját érdekében is csak halaszthatatlan szükség esetén utazzék. mmm^ ISkmm Vass Tamás képviseli Széchenyi ut 10. Telefonszám*: 353.