Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 224-249. szám)
1940-10-09 / 231. szám
4. otiol tsimm (Trianon 21.) 1940 október hó 9. Női és férfi gyapjúszövetek, ruhaselymek, ruha csipkekfllönlegességek ÖSZÍ és téli újdonságok ,ehérnemü és a ny ag° k- szőnyegek nagy választékban Hartos Lajosnál Nyíregyháza, Vay Ádám utca 2. sz. Takarékossági hitel! és batárokat elsöpörjön és az élet áradatával elmosson. Sok feladat hárul ezek közül reánk, népnevelőkre, főleg itt abban a Szabolcsban, ahol minden iskola zsúfolt, ahol sok a született gyermek, de sok az olyan is, amelyik megfelelő gondozás híján elpusztul. Minden magyiar életért nagy kár, mert mindegyik élet a maga helyién és a nemzeti életközösségben nagy feladatokra volna hivatva. Az isteni Gomdiviselés kegyelméből immár 13 millióra duzzadt a mai •nyelvi határok között élő magyarság számára. Üj feladatunk most az, hogy a visszanyert Erdély életterein a megritkult magyarság számát erőteljes módon felduzzasszuk, életképessé és ezáltal Erdélyt ismét színmagyiarrá, műveltté és gazdaggá tegyük. 'Ezekkel a gondolatokkal köszöntjük a visszatért Erdélyt, köszöntjük magyar és székely testvéreinket, szeretettel öleljük őket keblünkre most és majd akkor, ha alkalmunk lesz, elzarándokolunk Szent László sírjához és dicsőséges Mátyás királyunk kolozsvári szobrához. És örömmel kezdjük meg az új tanévet, mert látjuk és érezzük, hogy becsületes munkánkon Isten áldása van s ha azt Erdélyért és az Erdéllyel meginagyobbod o tt Magya r o rszágé rt lelkesen és áldozatos szeretettel folytatjuk, a még szebb és még boldogabb magyar jövőt építjük meg. Emlékezzünk 1915. E napon a volt soproni 18. honvéd gyalogezred egyik kiváló altisztje, Both Lajos tiszthelyettes vitézségével és haláltmegvető bátorságával tüntette ki magát. Az ezred a Luck környéki Moszczanica község erdejéből kiindulva, támadást kezdett a Putilowka folyő irányában. A Putilowka előtt vagy 200 lépésnyire az ellenségnek egy előretolt állása volt. Both Lajos tiszthelyettes 6 emberrel önszántából megrohampzta a háromszoros drótakadályon keresztül az előretolt állást. Járőre élén elsőként hatolt az árokba, 4 tisztet és 61 orosz katonát foglyul ejíett. Mivel Both tiszthelyettes fegyverténye nemcsak kiválóan bátor egyéni cselekedett volt, hanem egyszersmind a helyzet alakulására is kihatott, amennyiben az orosz balszárnyat megingatta, a vitéz tiszthelyettest az arany vitézségi éremmel tüntették ki. — Megelégedett vevők százai dicsérik a TINTAKULI-t. Kapható a Jóba-papírüzletben. (x) Titokzatosan eltűnt és megkerült 1000 pengő Horváth Sándor Szegényház-tér 8. sz. alatti lakos az elmúlt hetekben eladta a házát és előlegnek kapott 1000 pengőt. Horváth Sándor féltette a pénzét s úgy gondolta, hogy legjobb lesz, ha magánál hordja. Egy nap betért az egyik vendéglőbe és késő este ért haza. Amikor reggel felébredt, megdöbbenve vette észre, hogy az 1000 pengő eltűnt. Sietett a rendőrségre ahol feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki ellopta az 1000 pengőjét. A rendőri nyomozást Vass Gyula polgáriruhás rendőr, a bűnügyi osztály tagja meglepő ügyességgel és eredményesen fejezte be. Három hétig nyomozott az eltűnt 1000 pengő után, míg végre megkerült az eltűnt pénz. A kertben egy fazékban volt elásva, egy harisnyába bekötve. Vásárlás előtt tekintse meg kirakataimat és raktáromat Feltűnően szépek az őszi női ruhamodeiíjeim átmeneti és télikabátjaim Maibanm Mariska divatüzlete, Rákóczi-u. 4. szám — Takarékossági,hitel. A pénzt Horváth Sándor egyik ismerőse rejtette el, így akarta biztosítani a pénzt, nehogy valaki ellopja. A kérdéses éjszakán, amikor Horváth Sándor hazajött, kivette zsebéből a pénzt és elásta a kertben egy rossz fazékban, harisnyába rejtve. Nagyhatású, szépséges ünnep volt a tanítóképzőben október 6-án Később kezdődött az idén a tanítás, de ez nem hátráltatta és nem akadályozta a liceum és áll. tanítóképző tanári karát és ifjúságát abban^ hogy minden vonatkozásban nívós ünnepség keretében idézzék fel a ma is rabláncokban sínylődő aradi vértanúk emlékét. Az intézet október hó 6-án délelőtt 10 órai kezdettel rendezte meg emlékünnepségét. Az intézet dísztermét zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség. Ott volt Füzesséry Elemér ny. alezredes, a Tűzharcos Szövetség mindig példátadóan lelkes vezetője és katonai s társadalmi életünk számos reprezentánsa, akik most is elismeréssel adóztak a tanítóképző műsorának. Az intézet énekkara Bolváry Zoltán invenciózus vezetésével választékos előadásban szólaltatta meg a Himnuszt. A kórus zengő akkordja, remek fortéi és pianói megmutatták, milyen más a nemzeti ima zenei gondosság tekintetében, -ha így adjuk elő, mint a tanítóképző és liceum ifjúsági énekkara. Azután Halasi Miklós, a liceum III. o. t. Szabó Lőrinc megható vallomását, az Ipoly ünnepe c. költeményét adta elő a szív legérzékenyebb húrjait megszólaltató bensőséggel. Majd Szőlősi Jáj nos ifjúsági elnök jelent meg az előadó j asztalnál és a mai ifjúság érzéseit tolj mácsoló lelkes beszédet mondva, mutatta ki, mit jelent ma Aradra emlékezni, mit jelent ma magyarnak lenni. A nagyhatású ünnepi beszédet a regőscsoport fi. nom muzikalitási szereplése követte. Az intézet címzetes igazgatójának Bácsfalvy ,i Antalnak Magyarország, édes hazám » kezdetű dalát adták elő meglepő konzonáciával és árnyalatos dinamikával. Megrázóan újszerű volt Szemán Gyula lic. III. o. tanuló szavalata, aki Petőfi Két ország ölelkezése c. remek ódáját adta PDTPCITPC f Értesítem az igen tisztelt közönséget, hogy a LltlLdlILd ! Bessenyei tér 6 szám alatt, közvétlentil a vármegye——háza mellett a volt HERING FÉLE füszertízlet helyiségében teljesen modernül berendezett és tökéletesen felszerelt VASKERESKEDÉST NYITOTTAM Hosszú évekig Nyíregyházán a legnagyobb vaskereskedésekben dolgoztam s így remélni merem, hogy a vevőközönség igényeit mindenben kielégitheten. Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy üzletemet szolid alapokon vezethessem és vevőimet olejón—jól szolgálhassam ki. — Szives támogatást kér Zombori András SSft«. elő mély emocionális hatást keltve. A j műsor fénypontja következett ezután. A szabadság nemzetének, a tragikus lengyel népnek nagy költője, Chopin beszélt az álmodó szomorúság önfeledt hangján, mikor Bolvári Zoltán tanár bravúros technikával és konzseniális elméllyedéssei megszólaltatta a zeneköltészet egyik remekét, a Desz-dur prelude-öt. A viharos tetszést jelentő taps után a mai modern magyarság, a népi-nemzeti erők váteszi erejű új Petőfije, Erdélyi József jutott szóhoz. Áradás c. szimbolikus mélységű versét Reöthy Ferenc V. é. tan. növ, szólaltatta meg diszkrét hangszereléssel, amelynek fátyolozottsága mögül zengő szépségben bontakozott ki a nagyszerű igék a magyar sors nagy kérdéséről. A komoly erőtől duzzadó műsorszám közé finom szőttesként rajzolódtak a gyakorló elemi iskola számai. Farkas Emma IV. oszt. tanuló érett intonálással és értelmezéssel szólaltatta meg Poda Arad című versét_ majd az énekkarban zengett a gyermekkor szíve. Bácsfalvy Antal Az aradi tizenhárom c. dalát adta elő a gyakorlósok énekkara Lakatos Emil tanítójuk melegszívű vezetése mellett. Megkapó volt, amikor Perjésy Lajos IV. é. növ. beszédet intézett az elemi iskolásokhoz arról, mit jelent a magyar mult és jövő szempontjából a mártírhalál. Simon Éva intelligens interpretálásban mutatta be ezután Mora: Bánateső hull Aradra c. költeményét. A gyakorlósok meghatóan szépséges számait újra a tanítóképző és liceum vette át. Hatalmas, szuggesztív erővel fogta í meg a szíveket Gárdonyi Zoltán Kánon október 6-ra c. opusza, amelynek nehéz ritmikai és tonikai feladatát Bolvári Zoltán vezénylésével ragyogó sikerrel oldotta meg az intézet énekkara. A gazdag műsor ezután is újat és szemléltetőt adott, Somogyvári Zoltán olvasta fel ér1 tekezését Erdély 1849 után címmel. Űj I adatok, a mai időkben is eligazító fényt nyújtó megállapítások jelölték ki a gondolat és érzés egyedül helyes útját a kitűnő diák szorgalmas, gondos feldolgozású munkája nyomán. A mai időknek Erdéllyel kapcsolatos asszociációit zendítette meg a költészet hangszerén a miskolci költőnek, Sassy Csabának verse, Zágon csillaga < amelyet Honfi Ferenc 1. áv. növendék adott elő mély érzéssel és átéreztető tolmácsolásban. A nagyszabású műsort a Nemzeti Hiszekegy előadása fejezte be, amely énekszám maga is élmény volt Bolvári Zoltán vezetésével, A közönség elismeréssel adózott a tanítóképző együttesének, élükön Dohanids Játiós igazgatónak, a nevelő hatású, mély magyar szépségeket revelláló műsor után. FERENCJOZSEF KESERŰVÍZ Lugkőoldatott ivott egy ötéves kisleány Súlyos gondatlanság történt Kemecsén. Egy ötéves kisleány gondatlanság áldozata lett. Bunkóczi Mária ötéves kisleány a konyhában játszogatott s közben közben kezébe került a lugkőoldattal telt bögre, amelyből ivott is. Bunkóczi Máriát súlyos állapotban szállították a nyíregyházi Erzsébet kórházba. A nyomozás megindult, annak megállapítására, hogy a gyermek hogyan juthatott a Iugkőoldathoz, melyet édesanyja mosáshoz készített elő. A gyermek haláláért gondatlanság terheli a szülőket is. ÍZLÉSES nyomtatványt, egyszerűt, s művészit pontosan és olcsón Orosz Károly nyomdaüzeme készít. Nyíregyháza, Bercsényiutca 3. — Telefon szám: 577. Modernizálva megszépítve, modern uj hajszárító burákkal van felszerelve a Guttmann Márton hölgyfodrászata BESSENYEI TÉR 7. sz. Telefonszám : 732.