Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 224-249. szám)
1940-10-04 / 227. szám
4. oMoi J^YtKVIDÉK sz ABOLC8I HÍRLAP (Trianon 21.) 1940 október hó 4. A repülők kiképzése Olaszországban Az olasz légi haderő fennállásának tizennyolcadik évfordulója alkalmat ad a világsajtónak is, hogy behatóbban foglalkozzék azokkal a módszerekkel, amelyek lehetővé tették az olasz légihaderő fejlődésének csodálatos lendületét. Olaszországban az intézmények egész sora vesz részt a repülők kiképzésében, amely a fiúk nyolcadik életévében kezdődik, az elemi ismeretekből indul ki és végül úgy elméletileg mint gyakorlatilag tökéletes repülőt nevel. Ezek az intézmények: a Runa, az országos olasz királyi repülőegyesület, mely repülőgépmodelleket előállító iskolákat tart fenn, ezenkívül szakiskolákat, amelyek a repülőgépvezetés és a vitorlás repülés tudományát tanítják, A második ilyen intézmény a GIL, a Littorio olasz ifjúságának szervezete. Ez a katonai szolgálatra előkészítő tanfolyamokat rendez pilótaképzésre s ezenkívül Forliban repülőintézetet tart fenn. Harmadik jól bevált módszer a tartalékos tisztek és a repülőzászlósok közt rendezett versenypályázatok, amelyek minden évben ismétlődnek. A negyedik a repüléstudomány casertai akadémiája, ahol a repülőlajstromon szereplő tiszteket képezik ki repülésben. Ide tartozik a firenzei gyakorlati iskola is, amely ennek az akadémiának a kiegészítésére szolgál. A RUNA vezeti a repülőgépmodellkészítő iskolákat. Ezek az elemi tanfolyamok kitűnő oktatók és szakértők irányítása alatt állnak. Az idetartozó csoportok száma eleinte huszonhét volt, de számuk az utolsó néhány év alatt 969-re emelkedett. A RUNA már tíz éves gyermekeket munkába vesz s kioktatja őket a repüléstudomány minden ágában. Természetesen a fiúkat megfelelő testnevelésben is részesíti. Aki ezt az iskolát elvégzi, bizonyítványt kap, mint polgári repülő, mint pilóta és mint a repülés valamely mellékágazatának szakértője. Az ifjú ennek a bizonyítványnak a birtokában lép be a repülés polgári akadémiájába. Eddig már néhány ezer ilyen bizonyítványt állítottak ki. Az efajta bizonyítványok megszerzése a kormány támogatása révén egészen jelentéktelen költségbefektetést kíván. A RUNA külön iskolákat tart fenn a vitorlásrepülők számára. Az iskolák a repülőknek előkészítő kurzusokat tartanak és a turista repülőknek igen előnyös áron bocsátanak rendelkezésükre repülőgépeket. A kiképzésnek ezt a ciklusát magasabb fokán a forlii repülőintézet folytatja. Ennek az intézménynek az a rendeltetése, hogy az ifjakat még középiskolai vagy főiskolai tanulmányaik közben előkészítse a repülésre, amennyiben az volna a tervük, hogy felvétetik magukat a repülőakadémiába, A forlii kollégiumnak már teljesen katonai jellege van, a tanulók azonban ettől függetlenül folytathatják egyéb iskolai tanulmányaikat. Azok a fiatalemberek, akik a katonai szolgálatra elkészít repültanfolyam elvégzéséri bizonyítványt kapnak, a repülőakadémiába kerülnek tartalékos alhadnagyi vagy zászlósi ranggal, előképzettségüknek megfelelően. A tényleges szolgálatot teljesítő tiszteket a casertai repülőakadémia készíti elő a versenypályázatra. A tanfolyamok három esztendeig tartanak. A gyakorlati kiképzés a közeli Capua pilótaiskolájában történik, a nöfl Namén yi asztalos üzem tovább folytatja működését Mindennemű asztalosmunkát vállal! SZENT ISTVÁN UTCA vendékek ott gyakorolják be a különböző repülőgéptípusok vezetését. Rendkívül modernül berendezett akadémiának külföldön olyan nagy tekintélye van, hogy rtiás nemzetek is elküldik ide fiaikat kiképzésre. A tanítványok, miután elvégezték az akadémia három esztendejét, alhadnagyi ranggal kerülnek a firenzei gyakorlati iskolába. A firenzei iskolát már hadnagyi ranggal hagyják el. A hadi repülőiskola legmagasabb fokon készíti elő a tiszteket a repülésre, Ilymódon Olaszország nagyszámú, tökéletesen kiképzett repülőgárdával rendelkezik s erre a gárdára nyugodtan rábízhatja a haza sorsát. Feltűnően szépek az őszi női ruhamodelíjeim átmeneti és télikabátjaim Maibanm Mari Feltűnően szépek az őszi női ruhamodelíjeim átmeneti és télikabátjaim Maibanm Mari Vásárlás előtt tekintse meg kirakataimat és raktáromat Feltűnően szépek az őszi női ruhamodelíjeim átmeneti és télikabátjaim Maibanm Mari ska BMMBMÜHIHIPHII llll 1 Bll'liiil IIUMHIinsa^OTIBBIMMi divatüzlete, Rákőczi-u. 4. szám — Takarékossági 2hi(el. Egy hivatalvezető, huszonkét alkalmazott működik Nyíregyháza közélelmezési hivatalában .Nyíregyházáin a kötött élelmiszergiazdálk adással járó hivatali teendők ellátásába közélelmezési hivatalt szervezett meg a város. Egy hivatalvezető és huszonkét alkalmazott működik ebben a hivatalban. Az előadói teendőket egy fogalmazó látjla el. A közélelmezési hivatal hatáskörébe tartozik a lakosság cukorellátásával és petroleumellátásával járó teendők, ezenkívül különféle élelmezésihez tartozó összeírások végzése. Volt már btíza, rozs, tengeri, ár,pa, zab, széna, szalma, bab, borsó, lencse stb. összeírás. Legnagyobb adminisztráció szükséges a cukor- és petroleumellátásihoz, melyek közül az utóbbi még a kezdet stádiumában vain és még megoldatlan nehézségeket okoz. Az idevonatkozó rendeletek olyan komplikált ügykezelést írnak elő, hogy azokat különösen a perifériákon élő kisebb kereskedőkkel megértetni alig lehet. Ebben az ügyiben a kiskereskedők körében az ügyosztályvezető fogalmazó előadást' is tartott, de csak nagyon részleges eredménnyel. Fokozza a nehézséget, hogy a város riagykeresk e dőine k pét r oleume 11 á t ása nem kielégítő. Ez ügyben a város az ásványolaji bizottsághoz fordult, ahonnan biztató Ígérete kapott. Általánosságban a petroleumelilátásra vonatkozó rendeletek, hirdetmények •azt eredményezték, hogy a közönség figyelme fokozottabb mértékben •fordult a petróleum felé :és olyan nagymérvű igény érkezett be, különösen a városi lakosság részéről, ami csak a tanyai és villannyal el .nem látott lakosság kárára volna kielégíthető. Jelenleg a húsz kat. holdnál nagyobb gazdálkodók cséplési eredményeinek összeírása van folyamatban, továbbá a zsír és a hízósertések összeírása. Nagy jelentősége van tudományos körökben a hajnalos-tanyai avarleleteknek A Hajnalos-t arnyán, az őriháztól mintegy százötven méterre, a tiszai ánvéd elemihez földet szállító munkások sírra bukkantak. A hatóság nyomban értesítette Kiss Lajost, a Jósa-Múzeum igazgatóját a leletről. Kiss Lajos többízben kiszállt a -helyszínen és megállapította, hogy a tudományos világban szenzációt jelentő avarkori leletről van szó. Hajnaloson tömeges leletre akadtak a föld tömeg ímegmozdítása közben, de eleinte nem vették figyelembe, hogy minduntalan cserepek vetődnek fel. Egész halom keletkezett az öszszehordott kőkorszakbeli cserepekből, amelyek a bükki kultúra sza Dolcsi .ny.amait mutatták. Kiss Lajos sorra .feltárta a közelben található sírokat, öt sírt talált, amelyeknek valamennyije a harcos avarok itt tartózkodásának őrzi emlékét. Az első sírban bronzkarikák kerültek felszínre, továbbá mészgyöngyöket, fémdarabot találtak. A második sírban két csontváz is volt. Koponyájuk összeért. Az egyik váz bal felső lábszárcsontja mellett vas csatot leltek. A harmadik sírbVii 'tőr vagy késhegyek voltak a csontok közeiéiben. A lábfejnél lókoponya feküdt zablarésszel. Itt találtak egy bizonyító erejű .leletet, egy avar kengyelt, amely alatt lóláibszárcsontok voltak. Lóoldalbordák, kengyeldaraboik, vascsatok mutatták, hogy lovas harcos sírjára bukkantak. A negyedik sírban is /vasdarabok voltak a csontok mellett, míg^ az ötödik sír mélyén a csontváz fejének fültáján kétoldalt egy-egy ezüst karika és ezüst gomb volt, bizonyara fülbevaló. A lelettel kapcsolatban kérdést intéztünk Kiss Lajos igazgatóhoz, aki elmondotta, hogy nálunk hasonló avar lelet csak Kemecséről ismeretes. Szórványosan van több lelet is, de ilyen soros sírra, mint most Hajna.loson, eddig csak Ke mecsén bukkantak. Szabolcs vármegye történetére .igen jelentős tehát az új leletek feltárása. Kiss Lajos igazgató, aki kéttízben is kint volt Hajmaloson, részletes és pontos helyszíni rajzokat készített az avarkori leletről, amelynek minden darabját behozta a múzeumba és amelyről az illetékes tudományos köröket nyomban értesítette. Szülők, nevelők és tanitók figyelmébe! A Bessenyei Társaság képzőművészeti szakosztálya elhatározta', hogy összegyűjti és pártfogásába veszi .vármegyénk területén élő őstehetségeket, kik a rajzolásban, festésben vagy akár az iparművészkedésben, az átlagot felülmúló művészi érzékről tesztnek tanúbizonyságot. A nyilvántartásba felvett tehetségekről a képzőművészeti szakosztály ingyen gondoskodik, pártfogásba veszi, szakszerűen irányítja, neveli és továbbképzésükről gondoskodik. Minden évben karácsonykor egy niagyobbszabásiú tehetség bemutató képkiállítást rendez müveikből. Jelentkezni is ingyen lehet a Bessenyei Társaság képzőművészeti szakosztálya elnökénél. Minden jelentkező egy rajzot vagy festményt, esetleg egy iparművészeti munkát tartozik bemutatni. zalai Szalay Pál, festőművész-tanár, Tűzoltóutca 21., képzőművészeti (x) szakosztályi elnök •••MCaBnHBHMBHaaHHBBaiaiHBMHBBWBSSBBM — A „Ferenc József" keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ha tó természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emészltést javítja és aa étvágyat fokozza. Kérdezze meg orvosát! (x) Kétszázéves tapasztalat szerint enyhe tél következik Egy híres svájci időjós következtetései: , Az elmúlt hosszú és roppant hideg j tél, a sok tavaszi esőzés és kánikula nélküli nyár után nagy aggódással gondol mindenki az el jövendő új télre. Az aggodalmat bizonyára letompítja kissé a klimatológia körétből érkezett híradás, amely a régebbi történeti források, feljegyzések, évkönyvek alapján valószínű következtetéseket von le. Egy svájci időjós átvizsgálta ezeket az adatokat tizenkét évszázadra .visszamenően és megállapította, hogy szigorú télre sohasem következett szigorú tél s csak egyetlen' egyszer jött hideg tél. Ezek a nagy telek ritkák s úgy nincs rajta mit csodálkoznunk, hogy nem ismétlődnek meg közvetlenül. Másfelől érdekes azonban, hogy az egyik ilyen zord télre, az 1408-iki 'télre, amelyik az 1830-iki tél mellett évezredünk legborzasztóbb tele volt, az évezredek egyik legimeiegebib tele következett. A svájci időjós, akit említettünk, összeállította az utolsó két század leghidegebb teleinek sorát az utálna következő telekkel összehasonlítva. Ez a sor véletlenül pontosan 200 évvel ezelőtt, a rendkívül kemény 1739 —40-iki téllel kezdődik. Az utolsó két évszázad leghidegebb 13 telére az adatok azt mutatják, hogy kivételesen szigorú telet még soha nem követett egy máisodik szélsőséges tél. Négy esetben enyhe, vagy nagyon enyhe tél követte a zord teleket s a fennmaradó nyolc következő tél sem különösen hideg, sem különösen enyhe nem volt. így, ha a tapasztalatok utám indulunk, amelyek az időjárásiban be szoktak .válni, nem kell különösen aggodalmaskodnunk a következő téltől. Ellenkezőleg, a legnagyobb valószínűség szerint normális, sőt enyhe, esetleg nagyon enyhe télre számíthatunk. — Tanuljon gyors- és gépírást, helyesírást Nagy Irén gyorsír*iskolájában, Szent István-út 25. szára