Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 199-223. szám)
1940-09-06 / 203. szám
£ oldal — JfttRVWÉK ^ SZABOtcat HÍRLAP rÖBS!ia (Trianon 21.) 1940 szeptember 6. tnammmumarnum itrun ír v mi n> unni Katonai ^ ÉRKÉPTÁSKI ÉRKÉPMÉRŐ ÉRKÉPKRÉTA és mindenféle irodaszer nagy választékban Jóba papirüzletében Nyíregyháza, Bethlen utca 1. szám. Városháza épület. Szigora rendelkezések a hulladékpapirral kapcsolatosan Az iparügyi minisztérim rendeletet adott ki, mely nem csak megtiltja a hulladék papír szabad forgalmát, de elrendeli mindennemű hulladék és selejtpapir beszolgáltatását is. — A rendeletet a helyes 'és okszerű nyersanyaggazdálkodás szülte s az elsősorban a papirfeldolgozó ipart étinti De érinti a hivatalokat is, mely a selejtpapirt most már szintén nem értékesítheti szabadon és érinti a társadalom széles rétegeit is annyiban, hogy semmiféle hulladék, selejt és úgynevezett makulatura papirt nem szabad fűtés céljaira felhasználni A tilalom természetesen nem vonatkőzik a tüz meggyújtására szükséges papírmennyiségre. Mindennemű hulladékpapirost csak a rendelet alapján létesült Magyar Papirosipari Nyersanyagbeszerzö Kft. vásárolhat, illetőleg a hulladékpapirkereskedő is csak ennek adkat el. A hulladékpapir kizárólagos átvételével megbízott vállalat az ország különböző részein bizományosokat nevez ki, akik kötelesek a rendeletben előirt feltételek szerint a hulladékpapiros átvenni. A rendelet szigorú — két hónapig terjedő elzárás büntetést helyez kilátásba azokkal szemben, akik a rendeletet megszegik. A hulladékpapir ara 4—14 fillér lesz minőség szerint. Nyíregyháza megyei város polgármesteri hivatala. Jöv. 6499—1940. Felhívás A városi jövedéki hivatal az 1923 évi XXXIII. tc. 3 § ának végrehajtásaképpen kiadott 121.100—1923. P. M. számú utasítás függelékét képező szabályrendelet 23 § a alapján felhivja a bortermelők figyelmét, hogy kedvezményes boritaladó iránti igényüket folyó évi szeptember hó 15-ig okvetleaül jelentsék be. A bejelentéshez, annak igazolásául hogy a bejelentést tévő szőlőbirtokos, köteles az adóhivataltól (37 és 41. sz. szoba, kataszter) igazolványt hozni. Későbbi bejelentések nem vétetnek figyelembe. A bejelentéssel egyidőben az 1939 évi termés hátralékos borfogyasztási adója is befizetendő. Nyíregyháza, 1940. szeptember 3. Városi Jövedéki Hivatal 9597—1940. végrh. sz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-KIVONAT A nyíregyházi kir. járásbíróságnak 2971—1940. szám {alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Tiberlusz Rt. javára 180 P 64 fillér töke s járulékai erejéig 1940. évi augusztus hó 6 napján végrehajtás futján felülfoglalt 1364 P íe becsült ingóságok, u. m. lakásberendezés stb. a nyíregyházi kir, járásbíróságnak Pk. 19398—1940. szám alatt kelt árvetést ren delő végzése következtében Nyíregyházán a Szentmihály ut 1. szám alatti háznál 1940. évi szeptember hó 12. napján délelőtt 11 órakor nyilvános birói árverésen el fognak adatni. Nyíregyháza, 1940. augusztus 24. Dr. ZATHURECZKY ÁLMOS kir. jb. végrehajtó Nyíregyháza megyei város polgár mentei s K. 24090-1940. Hirdetmény Közhírré teszem, hogy folyó évi szeptember hó 12 én délelőtt 9 órakor a Buzatéren ménvizsgálatot tartok, melyre a város belterületéről az összes 1 éves és ennél idősebb méncsikók és mének elövezetendök. Figyelmeztetem a méntulajdonosokat, hogy a mulasztókat az 1927. évi XXV. törvényeik 6 paragrafusác. pontja szerint büntetni fogom. Nyíregyháza, 1940. augusztus 29. Szohor Pál »k H polgármester Bérautó túrára és esküvőre FERENCZY Kossuth utca 2. Tel. 209. — Zsebírónok nagy választékban, 70 fillértől, négyszínű zsebirón 2,40 pengőtől, töltőtollak, megbízhatók, 1.40 pengőtől JÓBA papírüzletben, Nyáregyháza, Bethlen-utca 1. Telefon: 77. szám. (x) A üszalöki kir járásbíróságtól, mint telekkönyvi hatóságtól. 3200—1940. tksz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY KIVONAT Tiszapolgári Hitelbank rt. polgári bej. cég végrehajtatónak Weisz Adoifné sz. Wahl Juliánná végrehajtást szenvedő elen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság utóajánlatra az ujabb árverést 445 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a tiszalöki kir. járásbíróság területén levő, Polgár községben fekvő s a polgári 3083. sz. telekkönyvi betétben A. kereszt 1. sorszám és 840. hrszám alatt foglalt Weisz Adoifné Vahl Ju iánna nevén álló 125 négyszögöl belteleki ház és udvar ingatlanra 4840 P-ben ezennel megállapított becsérték és kikiáltást árban.: Az árverést 1940. szeptember hó 25. napján délelőtt 11 órakor Polgár községházánál fogják megtartani Az árverés alá kerüö ingatlan a kikiáltási árnál alacsouyabb áron nem adható el. (Az érverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1911. I. toc. 127. $-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánaltpénzek előlegesen bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni, de ha ismét Tálai József lenne az árverési vevő ugy bánatpénze betudandó és az árverési feltéleleket aláírni. (1881. LX. tc. 147., 150., 170. S. 1908. XLI. tc. 21. Az, aJci az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet) tett, ha többet senki sem igér, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa igért ér ugyanannyi százalékáig kiegészíeni. 1908: XLI. t. c. 25. § Tiszalök, 1940. augusztus hó 5. Dr. Pápay sk. kir. jb A kiadmány hiteléül: KERÉSZTY, kiadó. A vidéki uriközönség kedvenc hotelje az Esplanade nagyszálloda, Budapest, III. Zsigmond utca 38/40. — Telefonok 151-735. 151-738 157-299 Szemben a világhírű Lukácsfürdővel és Császár-fürdővel, a Rózsadomb alján. Teljes komfort, folyó melegvíz, központi fűtés. A Nyugati pályaudvartól 1 kisszakasz távolságra. A szálloda teljesen átalakítva, uj vezeés alatt áll Elsőrangú cafe restaurant polgári árakl — Olcsó szobák pensióval, vagy anélkül. Hosszabb tartózkodásnál külön ENGEDMÉNYEK Tűzhelyeit, kályhák, kerékpárok olcsó árron nagy választéhban ^ Wirtschafter Ármin vaskereskedésében, Nyíregyháza. Telefon 90. sz. Mezőgazdasági gépek raktára. Ejcpress hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Frissen érkezett és biztoshatásu patkányirtószer kapható NANASSY CIÚNOZÓHÚL Kossuth utca 9. Telefon: 742. Intézeti evöeszközök diák órák legolcsóbban 1HAYER ISTVÁN órás és ékszerésznél. Rom. kat. bérpalota. Te'efon : 29$. Reich-féle korcsmahelyiség berendezéssel kiadó. Buza tér 4. sz Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további szé 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fillér. KIADÓ LAKASOK Külőnbejáratu kisebb csinósan bútorozott szoba a Luther-házban kiadó. Clm a kiadóban. 4001-$ Két külőnbejáratu szoba irodanak alkalmas, azonnal kiadó. Luther utca 20. sz.. 3897-2 Egy u cai szoba, konyha kiadó magányosnak november I-re. Rákóczi utca 47. BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Mindenest ke esek azonnalra, esetleg 15-re, ki áegitení tud a főzésnét és stoppolni tud. Szent István ut i8. Diákotthon.. 4244-S Tanulót felvesz a Mendek fotószalon. Nyíregyháza, Széchenyi ut 25. 4248 «• KÜLÖNFÉLÉK lskolahegedü, háromnegyedes, tok és vonó, kotta állvány, hegedüiskola eladó. Megtekinthető a kiadóhivatalban. 4000 4 Vidéki városban jól bevezetett hőlgyfodrász üzlet elutazás miatt átadó. Érdeklődni láger fodrásznál, Bessenyei tér. 4165-2 J*g utca 11. kéri a jelentkezett kosztosdiák ismétlen megjelenését Diákfiuk ellátását válaljuk. Jég-u. 11 Megvételre keresek 2 szárnyú vagy dupla üvegajtót és egy szimpla betelt, vagy egyszárnyú ajtót. Cím a kiadóban. 42t6 2' Olcsóüzemü, nagy munkateljesítményük fogatos cukorrépakiszedők, a legkedveltebb talajmiveló ;és sorvetőgépek, szőlészeti s takarmányozó gépek és mindenfajta használatlan uj gazdasági gépek legelőnyösebben beszerezhetők. Ezenkívül használt traktoros szántókészletek, cséplőgépek lóherefejtógépek, szalmaprések, valamint a takarmányozást lényegesen elősegítő „Ásványi" féle rekonsturált finomanfoszlató tengeriszártépőgépek, stb. gépezetek bérkölcsönként és csereként is kaphatók Llchtmann-Lukács Vilmos gépkereskedő cég dúsan felszerelt raktárkészletéből, ;Nyiregyhözán, Horthy Miklós ér 3 szám. A szerkesztésért felelős: Jóba Elek. A kiadásért felelős: A Szabolcsi HirUp lapkiadó betéti társaság. Kovách B. és Társai kiadótulajdonos. Nyomatott • ,-Merkur"-nyomdában, Nyíregyházán, Bercsényi-utca 3. sz. Felelőn Orosi Károly.