Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 147-173. szám)

1940-07-18 / 162. szám

Ara 10 fillér Nyíregyháza, 1940. julius 18. (Trf &non 21.) Vili. évfolyam 162 (2175.) szám. • • j • U $ttHKMrt6ség ta kiadóhivatal: Biítklen-utca i, feartlltalttréki esakkszám: 47.139. Teieíón: 77, * POLITIKAI NAPILAP * Előfizetés: 1 hónapra 2.50, negyedévre 7.50 £. Köztisztviselőknek 20%-os engedmény. Az Igazságnak mindig két oldala van. A magyar igazság pedig -nem fél-igazsag, nem egyoldaJ'i. Tehát kettős tételen alap­szik. Az egyik az, hogy a békét, a nyugatoiat, a termelő munka zavar­talanságát akarjuk itt a Duna-völ­gyében, a másik pedig az, hogy en­nek a 'békének előfeltétele egy igaz­ságos és állandó jellegű rendezés. •Mert nem elegendő gyáva módon békét prédikálna, hanem meg kell te­remteni azokat a sziklaszilárd alapo­kat, amelyekre fel lehet építeni a béke épületét. >Ez volt a lényege annak a világ­szerte hatalmas érdeklődéssel foga­dott beszámolónak, amelyet Csáky István gróf külügyminiszter az or­szággyűlés két házának külügyi bi­zottságaibanelmondott. E z a külügy­miniszteri beszámoló méltán sorako­zik a magyar külpolitika eddigi állo­másai mellé. Határozott volt, vilá­igos, félre nem. érthető és józan. Tud­juk jól, hogy a diplomácia nyelve nem ismer szír-^s szavakat, hangza­tos kifejezéseket. Néha árnyalatok döntik el egy-egy kijelentésnek az igazi értelmét, egyszerű és tárgyila­gos tőmoodatok g)edig nem egyszer többet jelentenek 'hosszú köntörfala­,z ásnál. A magyar külügyminiszter expozéja az utóbbi diplomáciai meg­nyilatkozások közé tartozik. Hatá­rozottan kimondja, &ogy Magyaror­<szág nem az omladozó régi, hanem a most születő új Európa oldalán áll és ragaszkodik nagy barátaihoz. Ki­fejezi azt a reményt, hogy békés szándékainkat senki sem fogja ke­resBitezni, de ha ez megtörténnék is, «zeffnbenézünk a békeboptókkal. Jó­zan belátásra hivatkozik, amikor rá­OTuta't arra, hogy Magyarország nem akar gyógyíthatatlan sebeket oszto­gatni, hanem józan megegyezés út­ján megbízható barátokat, nem pe­dig acsarkodó ellenfeleket kíván ma­gának szerezni. De számolunk azzal is, hogy nehéz küzdelmek sorozata vár még ránk. Ezeket Magyarország minden téren megvívja, egyetértés­ben azokkal a baráti nagyhatalmak­kal, amelyek már annyiszor segítet­ték előre a magyar ügyet. Az expo­zé befejező részében a külügyminisz­ter a nemzet háláját fejezte ki a tengelyhatalmaknak és óva intett minden magyart attól, hogy felelőt­len és ellenséges érdekeket szolgáló propagandairatoknak, vagy híreknek hitelt adjon s ilymódon a tengely­hatalmak iránta hűségtől, ezzel együtt pedig a magyar haza érdekei­től eltántorodjiék. A magyar külügyminiszter nyilat­kozata nemcsupán azért jelentős eseménye a nemzetközi diplomáciá­nak, mert az európai történelemnek egyik fontos fordulópontján 'hang­zott el, hanem azért is, mert az első világháború óta eltelt húsz esztendő szomorú magyar sorsának végét is jelenti. Európa népei az érdekek kö­Németország jegyzéket intézett Romániához Románia ujabb kormányválság előtt áll — A tengelyhatalmakhoz való csatlakozás feltétele a Magyai országgal való megegyezés — A magyar külpolitika olyan magaslatra ért, ahonnan már látni lehet Magyarország jobb jövőjének hajnalhasadását Szói iából jeí ?ntik: Az Utro című bolgár lap azt a ifeltűnéstkeltő hírt közli,.hogy a német kormány jegy­zéket intézett % román kormányhoz b fellszólítija, ho.gy rendezze a Ma­gyarországgal fennálló függő kérdé­seit. Genfből jelentik: A Neues Zsri­ciier Zeitung szerint annak, hogy Románia a tengelyhatalmaikhoz kö­zeledjék, ekő feIfietele az, feogv igye­kezzék megegyezni Magyarországgal. Genfből jelentik: A Basekr Nach­richten értesülése szerint Romániá­ban a helyzet ismét zavaros. Anto­nescji tábornok újabb letartóztatása ismét el mérgesít ette a helyzetet. A .vasgárdisták erőteljes akciót kezdtek a kormány ellen. A vasgárdisták cél­;ja az, hogy & külpolitika irányítását a kezükbe kaparintsák, vagy lega­lább is a külpolitika irányításában jelentős szerepet kapjanak. A Bukarestiből érkező jelentések arról számolnak be, hogy újabb kor­mányválság küszöbén áll Románia. A belgrádi Politika szerint is na­gyon valószínű, 'hogy rövid időn be­lül át kel! alakítani a román kor­mányt. A nemzetközi sajtó továbbra is méltatja a magyar külügyminiszter­nek a külügyi bizottságban elmon­dott beszédét A Tribuna szerint a külügyminiszter fejtegetéseit a bi­zottság egyhangú helyesléssel kísér­te. A képviselők Hitler és Mussolini nevének említésekor lelkesen tüntet­tek a tengelyhatalmak mellett. Ez a tüntetés megismétlődött akikor is, amikor a külügyminiszter a magyar­ság háláját fejezte ki a tengelyhatal­mak iránt. A Corriere deli a Sera szerint a magyar külügyminiszter beszédéből magyar politikai körökben azt a kö­vetkeztetést vonták le, hogy meg lehetne a módja annak, hogy a Ro­mániával való ügyet békésen Intéz­zék el. A magyar fővárosba olyan hírek is érkeztek, — írja a lap — hogy a Balkán-szövetség államai Istanbul­ban gazdasági és politikai tanácsko­zást akarnak tartani. Budapesten nem talált hitelre ez a hír, mert jól tudják, hogy a Balkán-szövetség már halott. A Zora című bolgár lap is foglal­kozik a magyar külügyminiszter ex­pozéjáal és közli a miniszter •fény­képét is. Az expozé nyomán azt írja a lap, hogy Magyarország tudatában van a xiélkeleteurópai béke szövetsé­gének. A magyar külpolitika olyan magas­latra ért, ahonnan már látni lehet i Magyarország jobb jövőjének a haij­•' nalhasadását, — fejezte be cikkét I a Zora című lap. Súlyos sebekbei menekült meg a benzinraktárból, de eddig hült helye van a benzintolvafnak Azonnal jelentkezzék a rendőrségen, aki tud a sebesült emberről 'Nyíregyházán a benzinraktárban tolvaj járt az éjszaka. A hordókban felhalmozott benzinből bizonyára lopni akart az illető, de vesztére, égő lámpával lépett a benzin raktárba. Nem hallott senki robbanást, de reg­gel olyan jelek mutatkoztak, melyek kétségtelenné teszik, hogy a felgyü­lemlett benzingáz a lámpa .lángjától felrobbanhatott. A helyszínen ugyanis konmot, füstös falakat és a használt lámpa megolvadt alkatré­szeit találták meg. Nyilvánvaló, hogy ilyen robbanás­nak súlyos égési sebek lehettek a következményei. A tolvajnak volt annyi ereje, hogy sebesülése ellené­re is megmeneküljön, de bizonyos, hogy valahol gyógykezelte ti fájdal­mas sérüléseit. A rendőrségnek ok­vetlen nyomára kell jutnia a benzin­raktár merénylőjének és azért arra kérjük a közönséget, hogyha bárki­nek tudomása van égési sebeket szenvedő emberről, vagy hallotta, hogy ilyen sebekkel valakit' otthon, vagy orvosnál kezelnek, szíveskedjék azonnal jelenteni a rendőrségen. A .benzinrobbanás helyén talált olvadt tárgyak arra engednek követ­keztetni, hogy óriási hő fejlődhetett ki, amely megolvasztotta a fémet is. Ilyen hő jelenléte okvetlen súlyos 'égési sérüléseket okozott. Az illető — hogy fel .ne fedezzék — nem je­lentkezett kórházban, de valószínű, '•hogy ottihon orvosi segítséget vesz majd igénybe ivagy házi ápolással igyekszik meggyógyítani sérüléseit. Ezért könnyen nyomiára juthat a hatóság,, ha a környezet vagy a gyó­I gyításban résztvevő tényezők idejé­ben megteszik kötelességszerű felje­lentésüket. A budapesti holland követ halála Vos van Seenvijk budapesti hol­land követ, aki egy éve tartózkodik a magyar fővárosban, néhány nappal ezelőtt megbetegedett. Megállapítot­ták, hogy gennyes vakbélgyulladása és agyhártyagyulladása van. A kö­vét a gondos ápolás ellenére is az éjszaka meghalt. (MTI.) Osztálysorsjáték 60.000 pengőt nyert: 47715. 10.000 pengőt nyert: 15140, 69629. 2000 pengőt nyert: 81876. 1000 pengőt nyert: 23556, 52345, 56506, 75252. (Felelősség nélkül.) zösségén alapuló, nagysfzabású békés építő munkára késizülnek. Nagy ba­rátaink olyan nemzetközi rendét igyekeznek megvalósítani, amelyben kicsinyes hatalmi villongások és a népek szociális érdekeivel nem törő­dő gazdasági hatalmasságok szeszé­lyei nem fenyegetik minduntalan az élet folytonosságát. Ebben az új Európában Magyarországnak előke­lő szerepet szántak a tengelyhatal­mak. Amikor tehát nemzeti céljaink­ért minden eszközzel hajlandók va­gyunk harcolni, nemcsak a magyar­ság önérdekeit keressük, hanem se­gédkezet nyujtunk az óvilág minden népének ahhoz, hogy felépítse az emberségesebb Európát. Légitámadás Anglia ellen Londonból jelentik: A Reuter-iro­da jelentése szerint az elmúlt éjsza­ka Anglia felett ellenséges repülőgé­pek jelentek meg s bombákat dob­tak le. A légi támadásnak több halá­los áldozata van. (MTI.) Állampolgári jogok megvonása Franciaországban Bernből jelentik: A francia hiva­talos lap rendeletet közöl. A rendelet értelmében azoktól az idegen állam­polgároktól, akik francia állampol­gárjogot nyertek, megvonják a fran­cia állampolgári jogokat. (MTI.) id&;*rls Mérsékelt szél, felhőátvonulások, egyes helyeken még eső várható. A hőmérséklet alig változik. Budapes­ten ma délben a hőmérséklet 24 Celsius fok volt. A légnyomás 759 mm., mérsékelten emelkedő.

Next

/
Thumbnails
Contents