Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 147-173. szám)

1940-07-11 / 156. szám

1 oldd sz, ILC81 H (Trianon 21.) 1940 július hó 11. Túljutottunk az esős korszakon A junius időjárása Nem tudnak elnémulni az idei időjárás elleni panaszok, s nem osz­lanak el gazdáink aggodalmai sem. Mi lesz a búzával, a gyümölccsel? Bizony, erről a hónapról sem lehet sok jót írni időjárási szempontból. Első .napjai borúsak és hűvösek vol­tak, állandóan fujt az északnyugati szél s majdnem naponta esett kevés eső is. Végre 6 ám megindult a 'felmelegedés s már azt reméltük, hogy itt a várva­várt nyár. De nem így következett! 1 0-é.n ránk zudult az első jéggel ve­gyes zivatar, s ezután majd minden nap zivatart, vagy legalább tekintélyes záport él­tünk át. Ennek a helyzetnek csupán Péter és Pál-kor szakadt vége, amikor a pin­cékben .már magasabban állt a víz mint valaha s a mélyebben fekvő me­zősiégek és kérték méteres víz alá kerültek. A hónap utolsó két naipja végre kitett magáért szárazság dol­gában, úgyhogy a 30-án délután ke­rekedett szél már tekintélyes porfel­hőket kavargatott. Hőmérséklet dolgában a hónap majdnem normálisnak mond­ható, amennyiben a hiány csupán fél fok •volt. (Középhőmérséklet 18.3 Celsius fok). .A hőmérő ritkáin szállott a 10 fok alá, de nem érte el egyszer sem a 30 fokot, ami rendes körülmények között többször is előfordul június­ban. A .nyári .napok száma (25 Cel­sius fok feletti legmagasabb hőmér­séklettel) is csak 9 volt a szokásos 13 mai szemben. A hőmérsékletnek ezt a kis ingadozását épúgy, mint májusban, most is a nagy borultság: okozta, amely 33%-os többletet mu­tat. A június a nyári hónapok közül ugyan a legborultabb szokott lenni, de az idei megközelíti borultságban a novembert. Ezt a szomorú tényt mutatja a napsütéses órák kis száma is, amennyiben ez a nyíregyházi meg­figyelések 70 éves történetében ez idén a legkisebb, 176 óra. Eddig 185 volt a legkevesebb 1926-ban, rendsze-j rint 250 körüli szokott lenni, de volt már 359 is 1930-ban, tehát kétszer' annyi, mint ezidén. A nagy borultsággal együtt gya­kori és bőséges esők jártak. A 71 mm-es átlagértékkel szemben. 176 mm volt a csapadék, ennél csak; 1881-be.n esett több .néhány mm-re 1. Nagyobb méret.ü felhőszakadások —• hála legyen Istennek — ugyan elke­rültek bennünket, de négy esetben volt a csapadék mennyisége 20 és 30 mm. között s az esős napok száma a szokványos 12-vel szemben ezidén 20 volt, köz-j tük 11 zivatarral egybekötve. IA szélről annyit kell megjegyez-' nem, hogy alig volt szélcsendes megfigye­lési időpont, s az esetek 56%-ábian északias irá­nyú, közepes erősségű szél f.ujt. Megragadom itt az alkalmat arra, hogy a 'Medárd-napi és az utána kö­vetkező 40 napos esőről szóló népi szabályt kissé megvilágítsam. Ezidén június 8-án csupán néhány csepp eső hullott, annyi, hogy az esőm érőben nyoma sem maradt. Viszont 20 más napon ugyancsak bőséges esőben volt részünk. A július elején kialakult időjá­rási helyzet pedig arra enged kö­vetkeztetni, hogy az esős korsza­kon túljutottunk. Mindkét körülmény amellett 1 bizo­nyít, hogy a ímedárdnapi szabályt sohasem szía'bad szó szerint .venni sem a kezdőpontot, sem az időtar­tamot illetően. Meteorológiai szem­pontból mindenesetre megvan az a jelentősége, hogy hazánk egyik legcsapadékosabb hónapja a június. Ez az esős periódus ezidén már má­jus 11-én kezdődött meg s tartott június 28-áig, tehát 40 /napnál to­vább, viszont máskor csak 10 napig •esik, vagy egészen el is marad, mint pl. 1936iba n, amikor ugyancsak esett 8-án s mégsem volt az akkori június •csapadékos. Sokan hivatkoznak ilyenkor em­lékeikre, mint amelyek ezt a szabályt mindig igazolják. Az emlékezet nagyon) meg tudja csalni tulajdonosát s nincs is rá .szükségünk, mert sok évtized óta történnek naponta feljegyzések, me lyeknek mindenesetre nagyobb meg bízhatóságot kell tulajdonítanunk s ezek egyáltalában nem igazolják ezt a niépi szabályt szószerinti formá­Ambrózy Géza Butorkiilöníegessfgek, szalongarnlturát, rekamiék fe fnifíií'^l/ a legszebb kidolgozásban lUlUJUft és meglepő olcsó árban vásárolhatók Gittek bútor házában Ezüstérmekkel és díszoklevéllel többszörösen kitüntetve. Alapítva 1903-ban. 6—8 havi részlet. Színház Szülők iskolája A 'Netazeti Színház közönsége nagy tetszéssel fogadta Budapesten a nagysikerű Jean Loeher vígjátékot, amely a humor és karrikatúra görbe tükrében mutatja bé az álerkölcsön alapuló társadalom családi válságát, •a< cinizmusát, rothadt léhaságát, me­lyet szánalmasan nevetségessé tud tenni és keményen meg tud büntetni és pedig nem erőszakos eszközökkel, hanem mint a darab .végén az egyik főszereplő, a lázadó nagymama mondja: szemléltető oktatással, ügyes beláttatással. Annyi bizonyos, hogy Lccher .nem a légből vette ezt ia házasság szentségét megcsúfoilóían alantas családi erkölosi darab alak­jait, hanem hazájának társadalmi képletei közül válogatta össze. Az a társadalom, amely ilyen családi pil­léreken épül fel, össze kell hogy ömöljék az első viharra, amint Fran­ciaország össze is roskadt a Petain tábornok által .felsorolt bűnök miatt. A nagysikerű vígjátéknak figyelmez­tetően komoly nevelő hatása vian s ezért Í9 elismeréssel kell adóznunk a nemes irodalmi kulturáltságú Thuró- J czy Gyulának, aki ezt a darabot be- ! mutatta Nyiregyházán 'S aki semimi- j képpen sem. érdemli a.z adott körül- í menyiek okozta .mostohaságot, melyet r a közönség egy része vele szemben mutat. A tegnapi előadáson is csak egyharmad, illetve egy negyed ház gyűlt össze. A sziínügyi bizottság tagjai közül Dohanics János igazga­tó, Osgyáni József gyógyszerész je­lent meg. örömmel látjuk, hogy a bizottságnak vannak a színházi kul­túrára időt szánó tagjai. Az előadás •a rendezés kitűnő .volt. Vass Ir- : ma kedves .szívjósággal játszott part nerével, Horvát Jenővel, aki disz krét, finom eszközökkel dolgozik a jellemifiestésnél. Ingeholm szerepében Tábori Rezső annyi találó .megfigye­lést és olyan kerek, határozott .jel­lemzést nyújtott, hogy elsőrangú áb­rázolásként ünnepelték játékát. Tí pusokat kellett itt megszólaltatni és egész sora volt azoknak a színészek­nek, akik a jellemrajzolásban meste­reknek tűntek ki. A hölgyek közül H. Loivassy K., Fogarassy Mária, Majtényi Gabi, Sz. Csanády Ida, Lontay Margit, a férfiak közül Kéd­Iy Gyula, juhász János, Porfi Mi­hály, Horváth Jenő, Kásmárky K., Szalma iLajos, Ütő Endre adtak élve­zetes, mélyen átélt alakokat, akik teljes illúziót keltettek és maradék­talanul felszínre hozták az író szán­dékait. Nagyoin szép irodaimii és tár­sadalomkritikai estet adott Nyíregy­házának a társulat, kár, hogy sokan voltak azok, akik nem is sejtették, mit nyertek volna, ha megtekintik a nagyszerűen mulattató és elmélyí­tően tanulságos vígjátékot. HETI MŰSOR: Csütörtök: Ki a harmadik? Péntek: Hamlet. Nyi.rvidék-akciós. Szombat: Gyurkovics lányok. Vasárnap délután: Bubus. Vasárnap este: Limonádé ezredes. Kiss Ferenc és Tőkés Anna ma •este vendégszerepelnek a nyíregyhá­zi Városi Színház sok forró sikert látott öreg színpadán. Soha el nem felejthető élmény lesz mindenki szá­mára a két istenáldotta n.agy művész örökéletű alakítása. Kiss Ferenc és Tőkés Anna, a ma élő két legna­gyobb művész Bego.vics Milán, a zág­rábi Nemzeti Színház igazgatójának Katonai T ÉRKÉPTÜSKfl ÉRKÉPMÉRŐ ÉRKÉPKRÉTA és mindenféle irodaszer nagy választékban Jóba papirttzletében Nyíregyháza, Bethlen utca 1. szám. Városháza épület. nagysikerű darabjában: „Ki a har­madik?" című társadalmi színművé­ben lépnek fel. Jegyek még korlátolt számban kaphatók. Pénteken: „Hamlet", a dán király­fi tragédiája kerül színre a „Nyir.vi­dék"-akciós előadásában. A szelvény itt levágandó! TggJJ A „Városi Színház" 12-iki pénteki előadásara érvényes 50 százalékos jegykedvezményt nyújtó szelvény. Újítások a posta­forgalomban A kereskedelemügyi miniszter rendeletet adott ki, amely szerint a mult évi buanosairesi egyetemes pos­taegyezmény és megáMa/podáisok ha­tározatai alapján július 1-én a postai díjszabásokban és üzlétszlabá'lyziaitban számos érdekes változás lépett élet­be. Ezek között számos olyan is van, amely mindenkit érdekel, ilyenek: A nemzetközi csOmagforgalamban az eddigi 1 és 5 kg-mos súlyfokozatok közé egy új, 3 kg-mos súlyfokozatot léptetnek életbe. A külföldre szóló csomagok express-díja darabonként 130 fillér. Július 1-től levelezőlapoknak keli! tekinteni azokat az összehajtott pa­pírlapokat is, amelyeknek azonos nagyságú két belső felületét teljes egészéiben egymásra ragasztották. A belíföldi forgalomban a posta tovább­ra sem kifogasolja, ha a feladó a 'e­veliezőla/p törzslapjára nem teljes egé­szébe.'n ragasztotta rá vagy pedig csak bélyeggel, kapoccsal erősítette oda; üzlei'papínnak, nyomtatványnak tekintenek a jövőben olyan hírlapo­kat vagy folyóiratokat, amelyek kéz­írással írt keresztrejtvénym'egfej'té­seket .tartalmaznak. A kézírásai vagy írógéppel készült szövegnek vala­mely gépi eljárás útj'án eIőá ;'u:aoi, ha a postahivatalinál egyszerre lega­lább öt egyező szövegű példányban kerülnek feladásra. Címváltoztatási értesítőkön szabad feljegyezni, Vagy hozzáírni a .feladók új címé.t és azt a napot, amikor a változás megtör­tént. Kis csomagban zsebórákat is fel le­het ezentúl adni, ha azok nincsenek aranyból, ezüstből vagy más nemes­fémből. 'Ugyancsak fel lehet adni kis csomagokbaini töltőtollakat stb. ha nincsenek nemesfémből. Szinház-Filne-Szárakozás A Hunnia két hatalmas műtermében lázasan folyik a munka. Alig feje­ződtek be .az Igen vagy nem és az Ismeretlen ellenség című filmek fel­ételei, ezen a héten, máris két új filmet kezdtek forgatni. Az egyik az Egy csók és más semmi című zenés vígjáték, amelyet a Mester-film ké­szít, .a másik Zilahy La.jos nagysike­rű regényének, a Hazajáró léleknek filmváltozata. * Az 1940—41-es filmszezón augusztus 10-én kezdődik. Nagy ké­szülődés folyik az egész vonalon. Az első szakmai bemutatót már a jövő héten megtartják. Egyelőre a külföl­di filimhiámy komoly. A kereskedel­mi minisztériumban mult héten foly­tatott tárgyalások mindezideig nem vezettek eredményre. A helyzet nem úgy alakul, hogy ezt a bonyolult kér­dést ímeg lelhetne oldani. A külföldi űrnek hiánya nagyban emeli a jövő szezónra a magyar filmek kelendő­ségét.

Next

/
Thumbnails
Contents