Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 99-146. szám)
1940-06-11 / 131. szám
(Trianon 21.) 1940 június hó 11. m mmmmák mm» JNYtRYIDÉK SZABOLCSI HÍRLAP 5. dánt Mámoros előtörésről imák a hadi jelentések, a harc teuton mámoráról, a lelkesedés tüzéről, amely a hit erejétől tü- zesedik fel. Á magyarság legjobbjai- ban is él, lángol a hit, a ronthatat- lan, a győzheietlen hit ennek a fajtának, ennek a népnek történelmi hivatásában, hit a magyar igazság végső győzelmében. Botor, makacs, ádáz gyűlölet mérgét lehellő az, aki még mindig öröknek, megvédésre méltónak mondja a Trianonban megrajzolt, megvásárolt, hazudott határokat. A hittel szemben a Ma- ginot-vonal is védhetetlen volt és a magyar hit ereje áttör most már minden gáton. """“'""""'l Róm. kát. Fa!k János. Junius I Gör. kát. Onofrium. Prot. \l I Ktandium. A nap kél 3 szerda I óra 46 Perckor> nyu8" I szik 19 óra 40 perckor. A hold kél 9 óra 42 perckor, lenyugszik 23 óra 15 perckor. Magyar napirend A nagy hábo.u újabb fejezetéhez érkezett. A Páris-környéki békék rendszere által húsz esztendeig sújtott és leigázott nemzetek történelmi és nagyságuk alapjain felépítették országukat és harcbaindultak az egészségesebb* békés európai rendszer megvalósításáért, az álnokságok, ámítások és hazugságok megsemmisítésére. A baráti Olaszország hatalmas vezére kimondta a döntő szót: a fegyverek becsületes eszközeivel vívja ki az emberek meg- békülését, a világ békés megnyugvását. Gyógyszertárak: Szombat estig a következő gyógyszer- tárak tartanak ügyeleti szolgálatot: GONDA (Nyírvíz palota, Széchenyi ut), GERGÉLYFFY (Kállai-u.) Szombat estétől egé*z héten a következő gyógyszertárak tartanak ügyelet szolgálatot : JANCSÓ-RE1CHMANN (Luther-u, 1.) és FEJÉR (Rákóczi-utca) Junius hónapban a közgyógyszer íl- látas, a tüdőbeteg-szanatórium, gyermek menhely, Stefánia vényeire a Jancsó Reichmann (Luther utca) gyógyszertára szolgáltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8-tól este 7 áráig, az éjjel szolgálatot teljesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva, A 260,500/1934. B. M. rendelet értelmében •Ste 9 órától reggel 7 óráig vénykészités- nél 25 százalék, kézleladásnál 50 fillér . pótdij jár. Sóstói kádfürdő nyitva. A sóstói strandfürdő nyitva. — Országos vásár Kisvárdán. Kisvárdán június hó 17-én, hétfőn tartják meg az országos vásárt, mindennemű áll&tif elhajt ássál és kirakodó vásárral. VILLANY «SBaeas^saoHttratTO» KERÉKPÁR Horváth ELADÁS, JAVÍTÁS BETHLEN U. 2. | 111 Ml i ml llHU TEL 562. WIMT — Eljegyzés. Staub Imre eljegyezte Bőhm Editet. (Minden külön értesítés helyett.) — A leventeképzés szüneteltetése. A m. kár. Honvédelmi Miniszter 68.820—1940. El.n. h. kiv. kig. szám alatt akként rendelkezett, hogy a rendkívüli viszonyokra való tekintettel a levente- és lövész kiképzést folyó évi június hó 9-ével be kell szüntetni és ettől a naptól kezdve szeptember hó 1-ig levente- és lö- .vészkikélpzés nem tartható. ! a legújabb női és férfi Tekintse meg nagy választékomat Papp Dénes kalapüzlete, — Luther utca 6. szám — Pünkösd-ünnep. A zsidó pünkösd-ünnep f. hó 12 és 13-,án, szerdán és csütörtökön lesz. Az esti ima háromnegyed 8 órakor kezdődik, a reggeli ima mindkét nap fél 9 órakor. Csütörtökön délelőtt fél 11 órakor Mázkir, ima a halottak üdvéért. Előzőleg hitszónoklat, tartja dr. Bernstein Béla főrabbi. Földes rt. Drogéria „AZ ARANY KERESZTHEZ“ Nyíregyháza, Városházpalota. Legjobb és legrégibb szaküzlet. Foto cikkek állandóan raktáron Telefonszám : 148. — Édesanyja sírjánál mérgezte meg magát. Hortobágyi Anna huszonhárom éves debreceni leány édesanyja 3 évvel ezelőtt meghalt. Azóta a leány búskomor volt. A napokban kiment édesanyja sírjához s megmérgezte magát. Négy napi szenvedés után meghalt. A boncolás megállapította, hogy hét- mérget vett be. M. Kir. Meteorológiai Államán Nyiregyhi«« Időjárás 1940. Junius 10 reggel 6*SS-tó? Junius 11. 6’33-ig Hőmérséklet: maximum 24'9. Hőmérséklet: minimum 10 9. Talajmentén: 10 6. Szél erőssége, iránya (0—12) 6. Erős viharos szél délután. Felhőzet nagyság (0—10) 6. Változó délután teljesen borult. Csapadék milliméterekben reggel 7- tő! 7-ig 26*0. Záporeső, jég. Látás: 2 km. Napfénytartam : 6 óra 30 perc. Diák. Testvérek A tavaszi nöidivat legszebb RÉTIKÜL ÚJDONSÁGAIT olcsón beszerezheti ETET bőröndősnél Takarékpalota. — A ref. elemi népiskola vizsgarendje. A nyíregyházi református ■elemi népiskola évzáró istentiszteletét "június hó 12-én reggel 9 órakor tartjuk meg. A közvizsgák sorrendje a következő: Június 13-án reggel 8—dO-iig L fiúosztály. Tanító: Tóth Jenő. — Június 13-án délelőtt 10— 12-ig I. leány osztály. Tanító: G. Szabó Eszter. —- Június 14-án délután 3—5-ig Iil. fiúosztály. Tanító : László Gyula. — Június 14-én reggel 8—il0-ig II. leányosztály. Tanító: D.-sné Horváth Anna. — Június hó 14-é.n délelőtt 10—12-ig IFI. fiúosztály. Tanító: László Zoltán. — Június 14-én délután 3—5-ig TTL leány- osztály. Tanító: Csergő Piroska. — Június 15-én reggel 8—10-ig TV. fiúosztály. Tanító: Bakk Júlia. — Június 15-ém délelőtt 10r— 12-ig TV. leányosztály. Tanító: Gspkés Klára. Június 15-én délután 3—5 lg VI. vegyesosztály. Tanító: Petneházy Ferenc. Ezek az osztályok a templomban vizsgáznak. — Június 15-én délután 3—-5-i.g V. végyesosztály. Tanító: Kováes Ábel, az iskola dísztermében. -— Az 1940—41. iskolai évre a behatásokat június hó 17 és 18-án délelőtt 8—17-ig tartjuk meg. Kérjük a mélyen tisztelt szülőket, hogy gyermekeiket a jelzett napokon okvetlenül Írassák be. — A köz vizsgákra egyházunk nagyérdemű elöljáróit, a mélyen tisztelt szülőket és a tanügy iránt érdeklődőket tisztelettel meghívja a Ref. Tanítótestület. Legmagasabb napi áron vásárol vadon termő és termesztett gyógynövényeket KORBA gyógynövény, drogáru kereskedés borsBienta beváltási főosztálya Nyíregyháza Központi iroda és beváltó telep Kótaji u. 3. Telefonszám 764. Fiókbeváltótelep Epreskert u. 49. Tel. 854 Vidéki beváltótelepek Kemecse, Beszterec — Részletek az új vadászrendelet i n téz k edései r ől. Vad á sz kő r 5 k b e n érthető érdeklődéssel várják, miképpen. orvosolja májd a kormány azt a károsodást, ami a vadászokat a szibériai keménységű tél következmény eképp-en érte. A földművelésügyi kormány több felterjesztést tett belható tanulmány tárgyává é9 ai falterjesztések főbb pontjai nyomán vadászati körökben remélik, hogy a kibocsátandó vadászrendelet a következő intézkedéseket fogja tartalmazni: A fogoly vadászat Magyarország egész területén 1941 február 1-ig tilos, de a tilalmi idő az ország egyes részein a szükséghez képest meghosszabbítható. Azok a vadászbérlők, akiknek területén az utolsó bérbeadás alkalmával a fogoly állomány számottevő -volt s a területet három éven át okszerűen kezelték, a bérszerződést 1940 augusztus 1-rc felmondhatják. Akinek bérlete 1941 február 1-ie előtt jár le és •a (feltételeknek az elmúlt három esztendőben mindig pontosan megfelelt, kérheti, hogy bérszerződését 1946 január 31-ig hosszabbítsák meg. Nyu!at 1940 november 1. előtt tilos lőni, azontúl is csak kör- és hajt óvad ászát oikoin szabad. Fácán október 15-ike előtt nem lőhető. A vadászbér let -fel m on d ás tárg y á b an a községi képviselőtestület, illetőleg a vadászati tudósító .meghallgatásával a járási főszolgabíró, megyei városokban az alispán, törvényhatóságokban pedig a földművelésügyi miniszter határoz. Miért Örvend nagy közkedveltségnek s sokonal Ásványvíz MER! a legkiválóbb orvosprofesszorok megállapították, hogy a viz kiváló gyógyhatással bir gyomorhurutos megbetegedéseknél, gyomorégésnél Nemcsak gyógyvíznek jó a Csokonai Ásványvíz. Szénsavas, üdítő és kellemes ásványvíz ez, mely bor mellé is kitűnő! KAPHATÓ MINDENÜTT! — A nyíregyházi nyomdászság Guttenberg-ünnepélyét igen nagy érdeklődés mellett tartották meg vasárnap délelőtt. Guttemberg é'e- tét, munkásságát és találmányának jelentőségét a magyar nyomdai munkásság egyik ismert egyénisége, idős Venkovi'cs Károly miskolci nyomdász ismertette. A nagysikerű előadásért Fazekas János nyomdász mondott köszönetét. Az emlékértekezletet iífj. Venkovics Károly, a nyíregyházi nyomdászság elnökének felszólalása zárta be. Felejthetetlen Margitunk elhunyta alkalmából kifejezett jóleső részvétekért ezúton fejezzük ki hálás köszönetünket 0 ROMHOLMI CSALOD — Megjelent a repülők lapja. A Horthy Miklós Nemzeti Repülőafap támogatásával szerkesztett repülésügyi folyóirat, a Magyar Szánnyak júniusi száma .most jelent meg. A lap repülőkrónikáját Bisits Tibor repülőőrnagy írta, míg a holland és a belga volt légiflottát Jánosy István főszerkesztő ismerteti. A szokásos „ifjú repülő“, gépismertetési és regényrovatok mellett, Danovszky Ferenc és Hédi Sándor repülő ok taták írtak érdekes cikket. A lap új számában .repülőregény pályázatot is hirdet. A Magyar Szárnyak mindenütt kapható. Ara 60 fillér. Mutatványszámot a kiadóhivatal (VIII., Üli!ői-út 12.) kívánatra ingyen küld. Tavaszra férfi, női és gyermek harisnyák, fehér ne mtiek, kesztyűk és relikülök n3gy választékban legolcsóbban Friedmann 1 ESTVEREK divatüzleiébsn