Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 99-146. szám)
1940-05-27 / 118. szám
(Trianon 20.) 1940 május hó 27. Nyírvidék ÄB Olcsj s-í IP LAP Uj világ lesz, új ember, új érzés, eszme, akarat, életforma. Ezt hangoztatták tegnap a Baross Szövetség közgyűlésén és ezt érzi, mint közeledő új tavaszok illatát érezzük, minden gondolkodó, eszmélkedni tudó, az események lelki rugóit is ismerő ember. Az új világ lényege az, amire alapjában Sokrates óta min-, den bölcs, minden igaz, minden jó ember törekedett: hogy ne legyen külön eszme és valóság, hanem költözzék az eszme a valóságba, a jóság, a szeretet, a tisztesség a mindennapi tettekbe. Minden korszak ott kezdte a hanyatlást, a bukást, amikor a testi javak csábító démona felülkerekedett az isteni lélek erői fölé. Az általános romlás már a világháború előtti időben megmutatta halálstigmáit és jelezte is az irodalom, a vallás, az iskola. Gondoljunk csak Herczeg Bizáncára, Ady verseire, Prohász- ka váteszi jóslataira. Az emberek azonban nem hallgatták meg a bölcseket hanem rohantak tovább a romlás táncainak sátáni figurái szerint. Most itt a vég és itt a kezdet. A történelem vihara megtisztítja a világot, mint tavaszi zápor a földet. Rám. kát. Ágoston. Gör. kát. Eutik. Prot. Emil. A nap kél 3 óra 54 perckor, lény ug ízik 19 óra 29 perckor. A hold kél 0 óra 0 perckor, lenyugszik 10 óra 48 perckor. Magyar rapírend A miniszterelnök mondotta: „A ke reszíény politika nem lehet egyéni érdekek versenye. A keresztény politika az egyes ember szempontjából és ezzel mindenki szempontjából az egyéni munkák felolvadása, a köz, a származás, az egy földön való együttélés, az egy egymásrautaltság alapján az egy országhoz, egy nagy családhoz tartozó emberek közösségének szolgálatában. Gyógyszertárak : Szombat estig a következő gyógyszer- tárak tartahak ügyéleti szolgálatot: SZOPKÓ, TÖRÖK és HA1SSINQER Május hónapban a közgyógyszeril- Sát&s, a tüdőbeteg-szanatórium, gyermek men hely, Stefánia vényeire a üer- gelyffy Gvörgy (Káliói u.) Szent István u. gyógyszertára szolgáltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak réggel 8-tól este 7 Aráig, az éjjel szolgálatot teljesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannáfc nyitva, A 280,509/1934. B. M. rendelet élelmében #8te 9 órától reggel 7 óráig vénykészités- aél 25 százalék, kézieladásnál 59 fillér pótdij jár. Sóstói kádfürdő nyitva. A. várost gö®- éb kadfürdA nyítvt. — Állomásfőnöki megbízatás. Ratiogih Zoltán újlfeíhiéntói állomástfőnö- köt, Máv. intézőt a mátészalkai vasútállomás főnöki teendőivel bízták meg. Balogh Zoltán már meg is kezdte működését Mátészalkán. — Lezuhant a kerékpárról. Péter .Sándor földműves tanyai lakos, tegnap este a kocsmából haza menet, kerékpárjáról lezuhant s súlyos agyrázkódást szenvedett. A kórháziban ápolják. \ — Nagy részvét mellett temették el özv. tolcsvai Mezőssy Gusztáv- nét. A részvét rendkívül impozáns megnyilatkozása mellett helyezték •örök nyugalomra Gégényben néhai tolcsvai Mezőssy Gusztáv földbirtokos, törv. hat. bizottsági tag özvegyét, özv. tolcsvai Mezőssy Gusztáváé szül. iKoczog Zsuzsannát. A jóságos szívű nagyasszony koporsója if elett Kiss Lajos detmeeseri esperes mondott 'gyászbeszédet, a sírnál pedig Kiss Pál gégén yi lelkész imádkozott. Az elhunytat leányai, unokái és kiterjedt előkelő rokonság gyászolja. f I ’ a legújabb női és férfi Tekintse meg nagy választékomat Papp Dénes kdapüzíete, — Luther utca 6. szám — Kettős gyilkosság a szegedi tanyák között. Túri József 28 és Túri István 29 éves legények egy szegedkörnyéki tanyai tárnámul at Ságról hazafelé tartottak. Útközben nagyobb csoport legény támadt rájuk s karókkal úgy agybadőbe -verték őket, hogy nemsokára rá belehaltak sérüléseikbe. A csend őri nyomozás megindult. — Kinevezés. Dr. vitéz Jé key Ferenc főispán Kecskés Margit és Jakab György vármegyei díjú ok ok at iradáségóőtisztmek nevezte ki. Mindketten kiváló szaktudásukkal és hosszú éveke-n teljesített vármegyei szolgálatukkal méltán kiérdemelték az előléptetést. — Meghívó. Tisztelettel értesítjük t. tagtársainkat, hogy a nyíregyházi „Vasutas Otthon“ évi rendes közgyűlését e hó 29-én, szerdán este 18 órakor, határozatképtelenség esetén június 1 én, szombaton este 18 órakor tartja az állomás iskolaszobájában, tekintettel arra, (hogy az „Otthon“ helyiségét a katonaság veszi igénybe. A június 1-re kitűzött közgyűlés határozatképes lesz, tekintet nélkül a megjelent tagok számára A közgyűlés tárgysorozata az aláb- bi: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Pénztári jelentés. 4. Zárszámadás bemutatása. 5. Számvizsgáló bizottság jelentése és a felmen t vény megadása. 6. Költségelőirányzat. 7. Tisztikar és választmány kiegészítése. 8. Esetleges indítványok. — A t. tagtársak minél számosabb megjelenését kéri az elnökség. — Orvosi hír. Dr. Kis István sebész-szakorvos hazaérkezett s rendelését Bocskai-utca 21. szám alatt ismét megkezdte. (x) BLOMBERG álhüröOT, meslavltja — A széngazdálkodási bizottság elnöke hozzájárult 5000 vágón háztartási és 10.000 vágón német ipari szén behozatal álhoz. — Anyakönyvi hírek. Május 25— 26. Születés: Bogár Béla ág. h. eiv., Mihcleez Mária ág. h. ev., Lakatos Hona ág. h. ev., Sárosi Kiára r. kát., Farkas Etelk aref. Házasság: FLiatky Tivadar gör. kát. és Német Margit ref., Nagy József ág. h. ev. és Trip- sánszky Emma r. kát., Bües Béni ref. és Mándi Jolán gör. kát. Halálozás: Oosenás János ág. h. ev. 63 éves, Spisák Sándor r. kát. 3 hónapos. — A borpiacon 20—25 százalékos áremelkedés mutatkozik, bár az üzlet a MVS jelentése szerint a legszűkebb keretek között mozog. A svájci borexport például — amely elég jelentős tétel volt — úgyszólván teljesen szünetel. A nyíregyházi István Malein eladó I Felvilágosítást és tárgyalni csakis Róna Sándor tu’ajdonossal lehet. \ Nyáregyháza, Rákóczi utca 5 sz. — Egységesítik a tűzoltó egyen- I ruhákat. A belügyminiszter a honvédelmi miniszterrel egyetértőén egységesen .megállapította a tűzoltóság egyenruháját és rangjelzését. — Az iparügyi minisztériumban a malmok képviselőinek bevonásával értekezletet tartottak, melyen meg- besz-ékíék, hogy miképpen lelhet a ma,Lmokat augusztus -végéig búzával ; ellátni. — Lisztraktárkönyv kapható a I J ó b a-féle papírüzletben, Bethlen- í utca 1 Telefon: 77. (x) ; — A közszolgálati alkalmazottak j gyermekei nyárra vasúti arcképes igazolványt kapnak- Az érvényessé- ’ gi időtartam június 15-től szeptember 15-ig tart. Kiállítási díj állami alkalmazottak gyermekeinél 2 pen- | gő, illetve új igazolványnál 4 pengő, [ .nem állami alkalmazottak gyermekeinél 4, illetve 6 pengő. — Négy hónappal meghosszabbították a kivételes hatalom gyakorlását. A hivatalos lap szombati száma közli a miniszterelnök rendeletét, amellyel a kormány a kivételes hatalmát folytatólagosan egyelőre | szeptember 2-ig továbbra is igény- I beveszi. 1 — A gyomor túlterhelése és az ennek következtében jelentkező émelygés és hányinger esetén a természetes „Ferenc József“ keserűvíz kitűnő szolgálatot tesz, mert a tápM. Kir. Meteorológiai Állomás Nyíregyház« csatornát gyorsan és alaposan kitisztítja és így biztos megkönnyebbülést Időjárás jelentése 1940. Május 26. reggel ÍF33-&U Május 27. 6-33Hg Hőmérséklet: maximum 273. Hőmérséklet: minimum 14 8. Talaj mentén: 121. Szél erőssége, iránya (0—12) 2. Gyenge délnyugati szél. Felhőzet nagyság (0—10) 1. Kissé felhős. Csapadék milliméterekben reggel 7- től 7-ig 0. Harmat. Látás: 10 km. Napfénytartam: 13 óra. Diák. Testvérek szerez. Kérdezze meg orvosát! legszakszerübben készíti Halász áil. vizsg. asztalos mester Kálvin tér 9 (Postával szemben) Miért őrvend nagy közkedveltségnek a sokonal Ásványvíz MERT a legkiválóbb orvosprofesszorok megállapították, hogy a viz kiváló gyógyhatássai bir gyomorhurutos megbetegedéseknél, gyomorégésnél Nemcsak gyógyvíznek jó a Csokonai Ásványvíz. Szénsavas, üdítő és kellemes ásványvíz ez, mely bsr mellé is kitűnő! KAPHATÓ MINDENÜTT! RÁDIÓ HÉTFŐ, május 27. Budapest I. 16.15: Dáákfélóra. 17.15 Varsányi Rudolf magyar nótákat énekel, kíséri Gáspár Lajos és cigányzenekara. 17.55: Előadás. 18.15:' A rádió szalonzenekara. 18.40: Beszélgetés a „Diákkaptár“ munkájáról. 19.25: Marta Ander-Runge észt népdalokat énekel zongorakísérettel. 19.45: Felolvasás. 20.20: Az operaházi zenekar. 22.10: Oláh Kálmán és cigányzenekara. 23.25: Tánclemezek. Budapest II. 18.45: Német nyelv- oktatás. 19.20: Tíz év a magyar szellemi életből. Előadás. 20.00: Hírek. 20.25: Versfordítások. 20.45: Tánc- lemezek. 21.35: Idöj'árásjelentés. KEDD, május 28. Budapest I. 16.10: Asszonyok tanácsadója. 17-15: A rádió szalonzenekara. 18.05: Felolvasás. 18.30: Suki Tóni és cigányzenekara. 19.25: Előadás hanglemezekkel. 20.10: „Kézfogó.“ Népszínmű 3 felv. 22.10: Arizona jazz-band. 23.20: Toki Horváth Gyula és cigányzenekara. Budapest II. 17.45: Ruszin félóra. 18.45: Francia nyelvoktatás. 19.25: Mezőgazdasági félóra. 20.00: Hírek. 20.25: Hanglemezek. 21.25: Előadás. 21.45: Időjárásjelentés. Kassa. 10.00: Bpest I. 11.05: Előadás. 11.25: Hanglemezek. 11.40: Hírék. 12.00: Bpest I. 15.25: A 21. honvéd gy. ezred zenekara. 16.10: Budapest I. 18.45: Bpest II. 19.15: Bpest I. Töltőtől! állandó öröm. r r r JOBANAL nagy választék. — NE HIGYJE, hogy nyomtatványait mindegy akárhogy készítik el, mert a szép nyomtatvány emeli az üzleti életben a bizalmat. Rendelje nyomtatványait OROSZ KÁROLY nyomdaüzemében Nyíregyháza. Bercsényi-utca 3. sz. Telefon : 577.