Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 50-98. szám)
1940-03-16 / 62. szám
m oldal hírlap (Trianon 20.) 1940 március 16. A Nyíregyházi Ének és Zeneegyesületek flNGVERSEIVYE a magyar repülők javára 1940. március I6-án szombaton este fél 9 órakor a KORONA nagytermében. Jegyek előre válthatók a JÓBA papírüzletben, Bethlen utca U Telefonszám: 77. 100 SZEREPLŐ Az ipart mozgósítás szerepe és lehetősége a háborús előkészületben Ipar és hadviselés mindig kapcsolatban állott egymással. Ez a kapcsolat az utolsó 100 év rohamos fejlődése folytán a hadviselés minden lényeges kérdésére kiterjedt, azzal elválaszthatatlanul szorossá vált é,s egészen újszerű formát öltött. A hadviselés szempontjából az elmúlt szá-zad technikai alkotásai közül a vasat, a gyorstüzelő-fegyver és a távíró (távbeszélő) kihatása volt korszakalkotó. A haditechnika bekapcsolódása a •hadviselésbe teljes erővel a világháború után 'indult meg, mikor is a háborús tapasztalatok alapján a páncélos és motorizált alakulatok, a gépkocsi anyagszállítás, a repülő erők és a rádió alkalmazása lépett előtérbe. Ma már ott tartunk, hogy a technika vívmányaival kellőkép el nem látott haderő szinte csak prédája egy, e téren fölényes haderőnek. Tehát a hadviselés elválaszthatatlan szoros kapcsolatban áll az.zal az iparral, amelynek az a fel ad t, hogy haderő fenti szükségletét előállítsa. Ebből folyik, hogy az ipar legyen képes arra, hogy a haderő békefelszerelését elvégezze, majd a háborút viselő nemzet szükség létéit kellő mennyiségű termékekkel idejében és folytatólagosan kielégítse. Am a békében élő, illetve háborút •viselő nemzet szükségletei között lényeges eltérés mutatkozik. Amíg élelmezési cikkekben egy nemzet békebeli és háborús szükségletei mind mennyiségileg, mind minőségileg nagyban és egészben azonosak, addig a háborús nemzet ipari szükségletei a békebelinek többszörösét teszik ki s éppen azokban a cikkekben merül fel a le ghat- ványozottabb igény, amelyekből a békeszükséglet aránylag kevés. Tehát a békebeli gazdasági életben elégíti ki a háborús életet. A szabad kereslethez igazodó békebeli szabad — irányítatlan — termelés nem lehet képes a sokszoros és egész másirányú, szorosan a haderő igényeihez igazodó, háborús szükségletek előteremtésére. A termelés legfeszesebb háborús .vezetése, különbségeit többféieikép lehet kiegyenlíteni. Valnnak nézetek, amelyek szerint a háborús szükséglet előnegyártása és tárolása a célszerű. Minél inkább szegény egy ország iparilag és nyersanyagban, annál inkább kell békében előre gyártani. A másik nézet viszont súllyal a háború alatti termelésre alapozza az ipari ellátást. Eme két felfogásnak megvannak az előnyei és hátrányai, amelyek egybevetésével egy ideális irányelv az alábbi követelményeket határozza meg: 1. A várható háborús ipari szükségleteknek megfelelően elő kell készíteni a békeipar átállítását háborús teljesítőképességre, akként, hogy az ipar a háború szükségleteit minél rövidebb idő alatt legyen képes minél nagyobb fokban kielégíteni. 2. Az iparnak a fenti idő alatt fedezetlenül maradó termékeit, már békében legyártva, tárolni kelik 3. A béke iparpolitikáját a hadvezetés érdekeinek figyelembevételével úgy kell irányítani, hogy az ipar békében, mint háború esetén is a vázolt követelményeket kielégíthesse. A háborús ipar előkészítésének ki kell terjednie tehát az ipari ellátásHúsvéti sonkák naponta friss húsok és felvágottak kitűnő minőségben Hegedűs Sándor hentes és mészárosnál, Kossuth tér — Telefonszám 5 54. Anya és fia a bíróság előtt tehát elengedhetetlen követelmény. A fogyasztás — az anyaggal szükséges legnagyobb takarékosság miatt — sem lőhet tetszőleges, hanem csakis olyan és annyi, amennyit éllamvezetés a helyzet szerint megengedhetőnek tart. A béke és háborús élet óriási ipari Egészen szokatlan, megmagyarázhatatlan ügy került a törvényszék elé: anya és fia állottak egymással szemben engesztelhetetlen indulattal. Végig kellett folytatni az egész bizonyítást, amelynek során megdöbbentő részletek derültek ki az engesztelhetetlen gyűlöletről: csupán akkor egyeztek meg, bár a megbékéléstől még messze vannak, amikor a tanácselnök ismételten megmagyarázta nekik anya és gyermek egymás iránti kötelességét. Akkor kezdődött az ellentét Nemes Józsefné és fia, Nemes Antal között, amikor a fiú megnősült s az új asszony sehogy sem tetszett az anyának. Napról napra heves jelenetek, veszekedések játszódtak le közöttük, végül is addig fajult a dolog, hogy a fiataloknak külön házba kellett vonulniok s a két szomszédos tanyát kerítéssel kellett elválasztani, hogy legalább az védje őket egymástól. A kerítés azonban nem volt elég. Amikor csak szerét ejthették, egymásba akadtak. Egyszer irányítása, ( ez anya verekedett össze rnenyéI kezdte menyét, végül is egymásnak estek. Nemesné feljelentése szerint fia ekkor alaposan elverte. A fiú felmenő ágon elkövetett súlyos testi- sértéssel vádolva került a törvényszék elé, ahol anyja dühösen kérte megbüntetését. A bíróságnak számos tanút kellett kihalgatnia, akiknek valomásából kiderült az áldatlan, kölcsönösen okozott helyzet. Akadtak tanúk, akik megcáfolták azt, mintha a fiú bántalmazta volna anyját, 'ezek szerint az asszony nekiment az ajtófélfának, hogy bevádolhassa fiát a sérülésekért. ‘Közvetlenül az ítélet előtt azonban mégis csak sikerült valamennyire összebékíteni a két ádáz ellenfelet, sál összefüggő minden kérdésre,, azaz az ipari teljesítőképesség fokozására, megfelelő üzemi berendezésekre, a munkaerőnk, gyártási idomszereknek, tárolási lehetőségeknek biztosítására, a nyersanyag szükség1* let előteremtésére és elosztáára, az energiaszükséglet biztosítására s végül a termeléssel összefüggő szállítási eszközökre, .valamint üzemek biztonságára (a légvédelem és a nemzeti megbízhatóság szempontjából). Az iparnak fentiek szerint valói háborús előkészítése képezi az ipar- mozgósítást, amely egy tervezteti! háború sikerének époiy alapfeltétele, mint pl. az emberanyag kiképzésének foka. — * t — I anyát és fiát, de a béke majdnem felborult, amikor a perköltségekről voltí szó. Hosszas erőszakoskodás után vállalkozott az anya, hogy fiával közösen viseli a költségeket. De a tárgyalóteremből anélkül távoztak, hogy egy szót is szóltak volna egymáshoz. — Állatkivitelünk február havában. Szabolcs vármegye területéről februárban Németországba 40 darab szarvasmarhát, 238 darab kövér sertést és 140 darab juhot; Olaszországba 40 darab szarvasmarhát szállítottak el. Olcsón és jól vásárol Mayer Ágoston űtvatflzletébea női és férfi divatcikek, kötőit: áruk, fehéremük, divatsely- mek, szövetek. Tűzifa aprított és aprítatlan állapotban legelőnyösebben szerezhető be vei, sőt kitépte annak füléből a fül bevalót, emiatt fia és menye feljelentette, de a bírónak az utolsó percben sikerült békét, látszólagos kiegyezést teremteni. A béke csak na- az 1 pokig tartott, egy csirke miatt megint egymás ellen támadtak. Az asz- szony észrevett egy csirkét, amely átjött fia portájáról, 'emiatt szidni Mezőgazdasági cikkek KÉRI f ÉSFONATOK Wirtschafter Ármin vaskereskedésében, Nyíregyháza. Telefon 90. sz. nagy választékban kaphat* — Mindene enafl vasára ölesé ária dr. gr. Károlyi István fatelepén Kisvasúti végállomás. Telefon: 335. szám Ruha teszi az embert! Hí elegánsan a ar öltözködni KÉSZÍTÉSSÉ RUHÁIT Varéba József úri szabóságában, Egvhá u ca 4. (Dr. Kerekes ház)