Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 50-98. szám)
1940-03-16 / 62. szám
(Trianon 20.) 1940 március 16. Tűzharcai baltársak! Szövetségiünk & Ponté di Piave mellett emlékművet állát fel. A leleplezés az olasz bajtársakkal történt közös megállapodás alapján május 12-én, pünkösd vasárnapján történik meg. A magyar résztvevők — az útiterv szerint — május hó 11-én, regg'el indulnak a Déli pályaudvarról az Országos elnök vezetésével és este érkeznek Triesztbe, ahonnan másnap, azaz 12-én az Országos Tűzharcos Szövetség vezetőivel és tagjaival együtt mennek ki a Ponte di piavei hídfőhöz a magyar-olasz felírásé ■emléktábla felavatási ünnepségre. A leleplezési ünnepségek után a magyar résztvevők program szerint megtekintik Velencét. Előzetes számítás szerint a négynapos kirándulás ösiszes utazási, elszállásolási és élelmezési költsége hozzávetőlegesen 125 pengőt tesz ki. Az Országos Elnökség felhívja a Szövetség összes vezetőségét és sor- tagjait, hogy részvételi szándékukat közvetlenül az Országos Elnökségnél mielőbb jelentsék be, hogy a jelentkezések sorrendjében számukra elszállásolási kedvezmények biztosíthatók legyenek. (Megjegyezni kívánjuk, hogy a Szövetség hivatalos küldöttségében csakis oly bájtársak jelentkezhetnek, akik alap&zabályszerű formaruhával rendelkeznek. Kísérőként csatlakozhatnak a hivatalos küldöttséghez a frontharcosok hozzátartozód és egyéb olyan vendégek, kiknek jelentkezését az országos elnökség elfogadja. Jelentkezni a Tűzharcos Főcsoport irodájában is lehet. Tűzharcos Főcsoport elnöksége A Soli Deo Gloria szSvi-lanlolyaoia Egy hónap 6ta komoly háziipari munka folyik a Soli Deo Gloria ref. hínycsaportjában. A háziipari munka felkarolása és a szövés művészi szépségeinek elsajátítása céljából az egyesület szövőipari tanfolyamot szervezett. A tanfolyam már egy feánap óta tart és még két hónapig tartja oktató előadásait a ref. elemi Iskolában. A tanfolyam a magyaros népi háziipari művészetet kívánja meghonosítani. iMagyar népi művészetünk külföldön igen megbecsült érték. Ennek minél nagyobb mértékben való ápolása és mesterségbeli FONTOS ad tudói, hogy legszebb és legdivatosabb ■AI As férfi d|Ak a legfinomabb kidolgozásban Ma Gipőszalonhan fxerezhetök be. — Vay Ádára utca. A főváros egyik legjobb cukrásza készíti a legkitűnőbb sfllsménykOlönlegosségekot az újonnan berendezett Bácsik cukrászdákai LUTHER PALOTA. elsajátítása nemcsak saját hajlékunk számára jelent értéket, hanem a kivitel szempontjából is számottevő tényező lehet. A tanfolyamon fajvédőket, futókat, szőnyegeket, törülközőket s általában a háztartásban használható szövött dolgokat készítenek. Hogy milyen munkát végez a tanfolyam, annak igazolására egy falvédőt lapunk szerkesztőségének kirakatában helyeztünk el. Ez a kézimunka magáért beszél, minden ékes dicséretnél szebben. Március Március cgj volt csak! Csak az eloö! Nemzeti álmok Váltak örökséggé, mint csoda, percek alatt Százados álmából a magyart felverte a szükség, S századokon vitték át dicső vezetők. Percek alatt a kazán Vigigsflvitett a szabadság, Testvér lett a magyar nemzete ősi jogán, így az egyenlőség felemelte a pórt a nemeshez, Megszületett a hazát egybekötő szeretet. Él bizonyára ma is, noha sok hamu rejti parázsát. Szítsuk lángra megint, hogy kiderüljön az égi Yietórisc József Ma senkisem gazdálkodhat agy, amint kedve tartja, mert hitelezz! o közösség érd »kének figyelembe* vételére, a honvédőiméit a magyar fildre kulié vére Westslk Vilmát taifilyinink záróvizsgáidé hálát tlltanráttal ■ellátták a kivált gazdaptdigágut érdemelt Nyíregyháza agrárkulturáüs életének évről évre kimagasló eseménye a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara és Nyíregyháza város előrelátó gondosságával és áldozatkészségével megalapított és fenntartott homokkísérleti telepen rendszeresített teli gazdasági tanfolyamok záróvizsgája. Westsik Vilmos tanár, akinek neve a legszűkebb gazdakörökben valóságos fogalom s akinek tanítása szem- melláthatólag emelte egész Szabolcs, de kivált Nyíregyháza környékének gazdasági kultúráját, olyan rendkí* : vüli nevelői erővel, szeretettel, lelkesedéssel és olyan kiváló pedagó- ! gus érzékkel foglalkozik a tanfolya- * mokra kerülő gazdaifjakkal és a ta- vaszi hónapokban a homokkísérleti gazdaság gyönyörű eredményeit megszemlél; gazdákkal, hogy több mint tíz esztendei oktató-ne velői ha- jj tása nyomán az okszerű, a körűimé- \ nyékhez, a változó viszonyokhoz al- j kalmazkodó új gazdálkodási szellem ■ kelt életre az egész környéken. A homokkísérleti telepen a téli hónapokban három éves tananyag felosztással most már tizenegyedik éve újulnak meg itt a tanfolyamok. : Egyik évben növénytermesztés, a ( másikban állattenyésztés, a barma- * dákban üzemtan, számvitel az anyag. . Évente a szerdai és szombati piaié- } napokon sokszor 6—10—15 km. tá- { volságról, kerékpáron, gyalog, ko- { csíkon érkeznek a fiatal gazdák, * akik egy egész életre tartó oktatást, nevelést kapnak Westsik Vilmostól. A most bezáródó tanfolyamon állat- < tenyésztésről volt szó. A tanfolyam vizsgája, szombaton délután 3 órakor folyt le nagy érdeklődés mellett, kiváló sikerrel. A földművelésügyi konmány Elekes Károlyt, a mátészalkai téli gazdasági iskola igazgatóját bízta meg a nevezetes tanfolyamon való elnökséggel. A várost Szobor Pál polgármester, Gyurikovics Lajos intéző, Márkus József, a Lászlóban y>ai feles gazdálkodás vezetője, a> Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarát Hank Olivér dr. titkár, a várme- I gyei gazdasági felügyelőséget Maros- sy Imre, a vármegyei népművelési •bizottságot Gallíay Rezső kir. tan- í ügyi tanácsos, vezető kir. tanfel- ■ ügyelő, Erőss Arisztid dr. tanfel- j ügyelő, Jákváry Kálmán népanűvelé- \ ei titkár képviselték. Ott láttuk Dohán ica Jánost, a kir. áll. líceum és < tanítóképző igazgatóját, C&anády I (Béla, Sebeök István gazdasági tanárokat, Gaizler Gyula dr., Balogh 'László dr. orvosokat, akik maguk is szorgalmas hallgatói voltak a tanfolyamoknak, ifj. Papp Lajos földbirtokost feleségével és a gazdatársadalom számos tagját, közöttük a homokkísérleti tanfolyam volt hálás növendékei közül többeket. t Lépten - nyomon fenyeget a meghűlés veszélye. | Már a meghűlés első jeleire £ szedjünk Aspirin - tablettákat, t ezzel elejét vehetjük a komo- r lyabb következményeknek. ASPIRIN® .V..,:.T'A $,%éTT;A;íA;.,:-.wí* Csak a >>löxj4^i«-rk.érés.ztfél valódi A tanfolyami vizsga a Magyar Hiszekegy imájával kezdődött, majd Westsik Vilmos tanár üdvözölte -a város, a kamara kiküldötteit, a megjelent érdeklődőket. Westsik Vilmos ezután rendkívül érdekes előadás keretében .világította meg, hogy a különböző téli gazdasági tanfolyamok, gazdáin tern átusok, iskolák mellett milyen különleges rendeltetése van a homokkísérleti tanfolyamnak, amelyre messze vidékről, hetenként kétszer járnak be a gaz- daifjak és ahol nem a drága, díszes kereten van a hangsúly, hanem a biztos, határozott, életre ható tudás elsajátításán. A finn és a lengyel .népi kultúra szembeállításával bizonyította be, hogy annak a nemzetnek van értékesebb honvédő ereje, amelynek népe aktívabb a kultúra elsajátítása terén. Majd a gazdaszü- iőket kérte, jöjjenek el a tanfolyamokra, biztassák, bátorítsák ők is TflKOREHOSSPGI könyvecskével 42 cégünknél gondtalanul vásárolhat 4 RÉSZLETBEM kényelmesen fizethet. Megállapított hitelkeretét állandóan levásárolhatja. Felvilágosítást nyújt: „Takarékosság“ Áruhitel Iroda, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3. szám. Telefon : 124. i I