Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 50-98. szám)
1940-04-27 / 96. szám
(Trianon 20.) 1040 április hó 27.-ntirttrtMnm^ltrtiKiMni JHyírvtoék: Szabolcsi HÍRLAP Ezüst rókák, szőrmeóvás Simkovies szűcsnél TAKARÉKOSSÁGI HITEL oly egyénieknél, kik a védekező szereket egyáltalában kifizetni sohasem tudják, a védekező szerek árai az alispán úr által kiutalt összegből ki- egyenlíténdők. Eddig ugyanis anyagi fedezet hiányában nagy problémát okozott annak keresztülvitele, hogy a teljesen szegény ember a maga. elesett- sége következtében miként védekezzék a kártevők s így a pajzstetű ellen is. Ma már ez a feladat ilyen qiódon a megoldás stádiumába jutott. Ugyanezen rendelet a legkatego- rikusabban kimondja, hogy azok az egyének, akik a védekezést keresztülvinni tudnák, de hanyagságból nem teszik, a védekezés határidőn belül való foganatosítására felhivandók s amennyiben ezt elmulasztják, gyümölcsfáikat ki kell irtani. !A gyümölcsértékesítés nagy problémája, mint az előbb mondottam, megint előtérbe nyomul, azonban a Gyoe központi szervezete a kormán yhat ósággal együtt vállvetve máris megkezdte azt a munkát, amelynek irányítása és meghatározásában minden egyes tagegyesület saját érdekében is kellő szót fog emelni. Delejessége a legnagyobb, tartóssága felülmalhatatlan. Ezzel készül a szép külsejű, amellett esőben, sárban, nagy és kis sebesség mellett is változatlanul fényerős, megbízható. BOSCH DiNHMÚ Tekintse meg a könnyű kivitelű és mégis 6 Volt 3 Watt teljesítményű WMA típusokat kerékpárbcreskedftjénél A termelők kellő időben értesítve lesznek azokról az intézkedésekről, ■ amelyek az értékesítés idején e té- j ■ren szükségessé válnak. Az egyesület szakkép viselője, \ Nagy Sándor intéző úr kötelesség* 1 * * * 5 * *- < szerűen és megfelelő kitartással, és í szorgalommal végezte közérdekű j munkáját, amely különösen a gazda- > közönség felvilágosításában külön- | böző előadások tartásában és útba- j igazításokban nyilvánul meg. A \ Gyoe. intézője köteles szerdán és j szombaton délelőtt az egyesület he- j lyiségében a jelentkezőknek az alapszabályoknak 12. §-a értelmében díjmentesen felvilágosítást adni, amit készséggel megad ez időn kívül is, abban az esetben, ha a tanácsot kérők a válaszbélyeget beküldik. Minthogy egyes tagok megismétlődő tanácskéréseikkel a bélyegköltség vég- ős szegét magasabbra emelik, mint amennyi az évi tagsági díjuk, eme, az egyesületre méltánytalan állapot megszüntetése céljából méltóztassa- nak határozattá emelni abbeli indít- j ványomat, hogy írásbeli tanácsadást ? csakis az a tag vájhat, aki tagdíj- \ fizetési kötelezettségének eleget tett s s emellett a mindenkori válaszbé- ; ’veget előzetesen beküldi. iSarvay Elek dr. ezután hejelen- * tette, hogy az egyesülethez igen jelentős leirat érkezett a földművelésügyi minisztertől. A leirat .szerint a m. kir. földművelésügyi miniszter úr e.gy a gyümölcstermelő egyesület által tervbevett gyümölcstároló és csomagoló létesítéséhez 60.000 pengő államkölcsönt és 20.000 pengő államsegélyt helyezett kilátásba. Ezt a tárolót és csomaigolót a megalakítandó szövetkezet kapta, így tehát a további feladat a szövetkezet megalakítása, amelyben természetszerűleg azok a tagok vehetnek részt, akik megfelelő üzletrészek jegyzésének alávetik magukat. A modern értelemben vett gyü- mölcstároló és csomagoló a kölcsön, illetve segély címen adott összegből fel nem építhető s így I a mutatkozó különbözet előteremtéséhez üzletrészek jegyzésére van szükség. Ha rövid a kardod megtoldhatod egy lépéssel. Ha azonban a pénzed kevés, ezen csak takarékos és célszerű beosztás segít. A szakszerűen és tűzbiztosán elkészített villanyberendezés nem drágább a kontármunkánál, üzeme pedig sokkal olcsóbb, mert áramban takarékosabb. Az uj ,,Biztonsági Szabályzat“ szerint ilyet készit Braver Sándor „FULGUR“ Villamossági Vállalata, Jókai u. 4. Telefon 415 Szerelés. Javítás. Csillárok. Villamos készülékek. — BIZALOM HITEL — Teieíöw 11. Urania Filmszínház leleten 11. sz. AUDI HORCH Wanderer személygépkocsik TfitiipÓ gysrsfetiergépkoesik Tiszántúli vezérképviselete Gombosi Zoltán Debrecen Iroda és bemutatóterem: Piac n. 81 Telefon 12-90 A szövet keletnek miként .való megalakítása és a szövetkezet további céljainak és feladatainak a meghatározása szorosan nem tartozik most a. tárgysorozat keretébe, azonban már most hangsúlyozni kívánom, hogy a szövetkezet megalakításába, termé sze t szer üteg a tagegyesület valamennyi tagját bevenni óhajtanám és szeretném s már itt fölkérem a jelenlevőket és fel fogom kérni a távollevőket hírlapi közlemény útján arra, hogy a szövetkezet munkájában engem, illetve a tagegyesületet támogatni kegyeskedjenek. Az az előny, amely ebben a miniszteri leiratban foglaltatik, kétségtelenül nagy jelentőségű s így mél- t áztassanak nekem megengedni, hogy indítványozzam, hogy mindazokat elismerés illesse, akik a csomagoló és 'tároló felállítását célzó munkámban engem és így közvetve a gyümölcstermelő gazdákat támogatni szívesek voltak. Köszönettel fordulok e célból elsősorban vitéz dr. Jékey Ferenc főispán úr Öméltósága, továbbá Lipthay László és dr. Erdőhegyi Lajos felsőházi tagok, gyümölcstermelők felé, akik a tervek keresztülvitelében en1 liter finom édes EZERJÓ BOR 96 fillér fflfeforeay István ■ illlliWiriilliBŰBllliWHŰ'limti'flIIIIII'IWilMWIiai I fűszer és csemege üzletében Zrínyi Ilona utca 9. Telefon 126, I gám mindig előzéken yien támogattak. 'Indítványozom továbbá, hogy a tag-egyesület hállatelt szívvel üdvözölje a íöldmű velésügy i miniszter I ni' orráig yméil tósáig át és Bárányos Károly miniszteri tanácsos urat, kik a szabolcsi gyümölcstermelés terén | megértő magatartást mutattak az ! előbb felolvasott rend elet intézkedéseivel kifejezésre juttatták. Jelentem továbbá, hogy a Gyü- ' mölcs term élők Országos" Egyesülete a kormányba tőségtől nyert felihatal.mazás és ugyancsak a k ormán yhatói ságtól juttatott anyagi erő felhaszí n áfásával Nyiregyháza m. város és [ Mezőladány község részére \ egy szilvaaszaló felállítását engedélyezte, j úgyhogy e két helyiség egy fillérrel ^ sem járul hozzá a tulajdonául ka- i pott és felállítandó aszaló felép ítélj séhez. 'Nem szükséges hangoztatni \ ennek nagy nemzetgazdasági jelen- j tőségét, amely különösen abban \ domborodik ki, hogy 5 a szilvatermelő gazda nem lesz ) kénytelen alacsony áron termés| kor gyümölcsét elkótyavetyélni, \ hanem ehelyett aszalva, magais áron í értékesítheti. Ha hozzávesszük még, ' hogy a minden tekintetben modern íj aszaló minden más gyümölcs és ösz- i sz es zöldségfélék aszalására is alkal- , más, ezeknek felállítása ma még kiHungária Filmszínház TeTafoDszáiBf: 5C3 Április 27-28 29. Budapesttel egyidöben! Szombat-vasárnap-hélfő Gül baba Marton- Huszka örökszép operettje filmen. Előadások: Hétköznap 8A3, */«5, */*7 és *A9 órakor, Vasárnap 3-5-7 és 9 órakor. Vasárnap d. e. fél 11 órakor matiné kedvezményes helyárakkal A délután 3 órai előadások kedvezményes helyáiakkal. Április 27 28 29. Budapesttel egyidöben! Szombat vasárnap-hétfő Gül baba Marton-Huszka örökszép operettje filmen. A főszerepekben: SZELECZKY ZITA, JÁVOR PÁL Előadások: Hétköznap V44, ‘Aó, V18 és VilO órakor. Vasárnap 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. — A délutáni első előadások kedvezményesek —