Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 50-98. szám)

1940-04-22 / 91. szám

(Trianon 20.) 1940 április hó 22. _ «NyIrvidék _ jZAsotc*! HÍRLAP 'f,1 n ■Pit—Willi. Alt' Hú1, U.tt A n't i A jövő taBlfóI szeretettel mentek a tanyai nép kö­zé. Megszólalt a tárogató, a ma­gyar dal, színes szavak hintették a tiszta magvakat a lelkek humu­szába. Azok szóltak a néphez, akik életük minden percében, koporsó zártáig ezért dolgoznak, ezért fá­radnak. És a nép fiai, leányai há­lásak a szépséges műsorért. A ta­nító, nevelő szóért azok ajakéról, akiknek minden álma a nép kultú­rájának emelése, nemcsak vá­gya, álma, hanem mindennapi ke­nyere is. Lelkes, ideálokért hevülő magyar tanítóság megvalósítja a tudással, szeretettel, művészi in­vencióval, tudományos pedagógiai képzettségen alapuló tervszerű­séggel azt, amiről politikusok, új és új faluszakértők, mint nagy cél­ról nyilatkoznak, a falu, tanya, vá­ros közötti híd megépítését. Róm. kát. Béla. Gór. kát. György. Prot. Béla A nap kél 4 óra 42 perckor, lenyugszik 18 óra 44 perckor. A hold kél 20 óra 30 perckor, lenyug­szik 5 óra 32 perckor. Magyar napirend A jugoszláv igazságügyminiszter sza­vait a magyar közvélemény megnyug­vással fogadta s azzal a boldog re­ménykedéssel tekint a jövő elé, hogy valóban nagy egymásratalálás ideje következik be a kát nemzet közűtt s ez az egymásratalálás mindkét nemzet megerősödését fogja szolgálni. Gyógyszertárak: Szombat estig a következő gyógyszer­tárak tartanak ügyeleti szolgálatot; OSGYÁNY JÓSZEF (Besseuyei-tér) és ILLÉS ZSÓFIA (Deák Ferenc utca) Április hónapban a közgyógyszer;1- láiás, a tüdőbeteg-szanatórium, gyer- mekmenhely, Stefánia vényeire azOsgyáni József Bessenyei téri gyógyszertára szol­gáltatja Ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak röggel 8-tól este 7 fiáig, az éjjel szolgálatot teljesítő gyógy­szertárak- este 9 óráig vannak nyitva, A 260,500/1934, B. M. rendelet értelmében aste 9 órától reggel 7 óráig vénykésziíés- <jél 25 százalék, kézieladás ná! 50 fillér ípófdij jár. A .váróéi gő®- ós kádfürdő nyitva. — Bércséplők figyelmébe. A 32.859 —1939. sz. iparügyi és földművelés- ügyi miniszteri rendelet a bércséplő- ápart képesítéshez kötötte, úgyhogy 1940-től kezdve bércséplést csak iparengedély, illetve igazolvány állap­ján leihet végezni. Akiknek eddig bércséplői iparengedélye nincsen, ilyet csak traktorkezelői vagy csép­lő- és vető.magtisztítógépkezeűői tan­folyam elvégzése alapján kaphat. Az érdekeltek igényeinek kielégítésére az iparügyi minisztérium 8 napos csép'lőgépkezelői tanfolyamok ren­dezését engedélyezte. — Halálozás. Kálnay Zolika, a hatvani gróf KleibeJsberg főgimná­zium II. osztályának növendéke éle­tének 12. évében, álprife 20-án, ro­vod szenvedés után elhunyt. Teme­tése ma délután 4 órakor ment vég­be Nyíregyházán, a Vay Ádám-utca 60. sz. gyászházból nagy részvét mellett. — Felhívás. A Kereskedő Ifjak Egylete felhívja azon MABI üdülés­re jogosult tagjait, akik az üdülésre igényt tartanaik, hogy az ívek kitöl­tése végett este fél 7—fél 8-ig az e g yesület ben j elentkez z enek. — Pótvásár Polgáron. Polgár köz­ségben a pótvásár 1940 április hó 25-én tartják meg. ¥ I ' a legújabb női és férfi Tekintse meg nagy választékomat Papp Dénes kalapüzlete, — Luther utca 6, szám — Leesett a fáról — halálrazúzta magát. Papp Mihály 32 éves nyir- igelsei lakos fametszés közben leesett egy magas fáról. Olyan súlyos külső és belső sérüléseket szenvedett, hogy be kellett szállítani a nyíregyházi kórháziba, ahol pár órai szenvedés után meghalt. Halálát koponyaalapi törés okozta. Papp Mihály haláláért senkit sem terhel gondatlanság. — Üjból korlátozták a motalkó­fogyaeztást. A Hivatalos Lap vasár­napi száma közli a kereskedelem­ügyi miniszternek a motalkófogyasz­tás korlátozásáról szóló új rendele­tét, amely lényegében nem érinti az eddigi rendszert, csupán a különbö­ző osztályú gépjáróművek részére k is zol gál tat ha t ó m ólai k óméin n y isé­get csökkentette. Az új rendeletben a gépjáróművek hengerűrtartalma és Önsúlya szerint a következő a meg­állapított alapmennyiség: személyi gépjáróműveknek 30—45—60 liter, motorkerékpároknak 8—15—20 liter, teher gép j ár ómű veknek 80—120—160 és 240 .Liter, taxiknak és héröépko- csiknak 120-180—240 liter. A to­vábbi csökkentésre szükség volt, mert a hazai ásványolaj termelés ki­egészítését alkotó külföldi ásvány- olajtermékek behozatala nehézségeik­be ütközik. így a hazai származású készletekről az eddiginél fokozot­tabb mértékben kell gondoskodni. — Anyakönyvi hírek. Április 20— 31. Születés: Molnár József r. kát., Tomasovszky István ág. h. ev., Csor­nák Zsuzsanna ág. h. ev., Názár Jo­lán gör. kát. Halálozás: Saillai Mi­hály ág. h. ev. 2 hónapos, özv. Varga Pálné ág. h. ev. 76 é,ves, Goldstein Menyhért izr. 60 éves, Papp Mihály reif. 31 éves, Kálnay Zoltán ref. 11 éve9, Medgyessy László ref. 49 éves, Zadubenszky Mihály ág. h. ev. 75 éves. tökéletes szilrä* elséreadü liras siesd £r óriási választékban a KELEMEN Divatcégnél Kesztyűben nagy választék Blumbergnéí — Május 10-től június 5-ig tart az általános halászati tilalom. A föld­művelésügyi miniszter az 1940. évi általános halászati tilalmat a.z ország összes nyílt vizeire május lő-tői jú­nius 5-ig bezárólag állapította meg. — Megdrágulnak a gumitalpú ci­pők. Az árkormánybiztos a gumi­talpú cipők áraihoz felár hoz.zá.szá­mítását engedélyeztie. Eszerint mind­azok a nyári gumicipők, amelyeknek tavalyi gyári árjegyzéki ára páron­ként 3.60 pengőnél nem volt maga­sabb, páronként 25 fillérrel, a 3.61— 5.00 pengő közötti cipők ára 47 fil­lérrel, az 5 pengőnél drágább gyári áru gumi cipők eladási ára 58 fillér felárral emelhetők. ró eladás! Szaíai Dánielné sányői birtokán szőllőkaró eladó. Bővebb felvilágosítás Or. Schön Viktor ügyvédnél, Szent István ut 13. kapható — A kutya leharapta és megette az ócskavaskereskedő ujját. Most végzik a kutyák védőoltását Eger­ben. Az oltásnál Csuhány József ócskavaskereskedő segédkezett dr. Szén János állatorvosnak. Csuhány két kezével lefogta a kutyákat, mi­kor az állatorvos beadta a szérum- injekciót. Egyik kutya (ellenállt és kiugrott, de Csuhány József elkapta, mire a kutya beleharapott a kezébe. Mikor Csuhány a kesztyűjét lehúz­ta, hogy megnézze sérülését, jobb- keze középső ujjának fele a földre esett. A kutya felkapta és megette a földre esett ujjdarabot. Csuhány sérülése súlyos. Az Irgatmasok kór­ba zában vették ápolás alá. M. Kir. Meteorológiai Állomás Nyíregyháza — Tanuljon gyors- és gépírást, helyesírást Nagy Irén gyorsíró- iskolájában, Szent István-út 25. szám alatt. (x) — Az ország nitrogén műtrágya- ellátásában a folyó év tavaszán je­lentkezett átmeneti és legtöbb eset­ben kiküszöböltettek és a Péti Nit­rogén Műtrágyagyár Rt. minden ta­vaszi felhasználásra vonatkozó nit­rogén műtrágyaigényilést a jelenleg is érvényben levő változatlan ár,va­lamint szállítási és fizetési feltételek mellett akadálytalanul kielégíti. Az érdeklődő gazdák tehát tavaszi nit­rogén-műtrágya szükségletüket akár nevezett Rt.-náJ való -megrendelés alapján, akár a helyi bizományosnál köz vétlen ül be s zer ezheti k. 1940. Április 21. reggel 6*83-íó$ Ápriiis 22 6‘33-ig Hőmérséklet: maximum 255. Hőmérséklet: minimum 119. gSJTalaj mentén: 9*5. Szél erőssége, iránya (0—12) 2. Élénk északj áramlás. Felhőzet nagyság (0—10) 4. Álta­lában derült, este felhős. Csapadék milliméterekben reggel 7- től reggel 7-ig 0. Csendes eső. Látás: 5 km. Napfénytartam : 11 óra. Diák. Testvérek Varrógép alkatrészed, javítás, vétel, eladás. írógép Ä,. Nyírvidéki Mészírész Özem Bethlen u. 10. (Dr. Kerekes ház.) C Miért BnNd mit bfizkedveliséfMk a sokénál re» ásványvíz MERT a legkiválóbb orvosprofesszorok megállapították, hogy a viz kiváló gyógyhatással bir gyomorhurutos megbetegedéseknél, gyomorégésnél Nemcsak gyógyvíznek jó a Csokonai Ásványvíz. Szénsavas, üditő és kellemes ás­ványvíz ez, mely bor mellé is kitönií! KAPHATÓ MINDENÜTT! RÁDIÓ HÉTFŐ, ápriiis 22. Budapest I. 16.15: Diákíélóra. 17.15: Tánclemezek. 17.50: Előadás. 18.15: Badics Gyula magyar nótákat énekel, kíséri Oláh Kálmán és ci­gányzenekara. 19.25: Hlaszny Béla fcangóhanmonikán játszik. 19.45: Ma­gyar Jaboraitóni úrnők; b esz élgetés. 20.10: Az operaházi zenekar. 20.45: Előadás. 22.10: Murai Elek és cigány- zenekara muzsikál. 23.25: Filmrész­letek hanglemezekről. Budapest II. 18.15: Ruszin félóra. 18-45: Német nyelvoktatás. 19.25: Előadás. 20.00: Hírek. 20.25: Felolva­sás. 20.55: Wei di nger Ede szalonze­nekara. 21.45: Időjárásjelentés. KEDD, április 23. Budapest I. 16-15: Egészségvédelmi előadás. 17.15: Hochstrass er Ferenc fuvolázik,, zongorakísérettel. 17.35: Előadás. 18.05: A rádió szalonzene- kara. 18-30: ,JA magyar labdarúgás új útjai.“ Előadás. 19.25: Római hangképek. 19.50: Egészségügyi 'elő­adás. 20.00: „Az atyamester.“ Drá­mai miniatűr. 20.30: Horace Heidt zenekarának táncszámai. 20.40: Az Operaház előadásának közvetítése. „Istenek alkonya.“ (II. felv.) Zene­dráma egy előjátékban és 3 felv. 22.10: A Nemes tánczenekar. 23.20: Lakatos Flóris és fia cigányzenekara. Budapest II. 17.15: Francia nyelv­oktatás. 17.45: Mezőgazdasági fél­óra. 18.25: Az Operaház előadásá­nak közvetítése. „Istenek alkonya.“ (I. felv.) Zenedráma egy előjátékban és 3 felv. 20.55: Szórakoztató leme­zek. 21.20: Előadás. 21.45: Időjárás­jelentés. Majd: Az Operaház előadá­sának közvetítése. „Istenek alko­nya.“ (111. felv.) Kassa. 10.00: Bpest I. 11.05: Elő­adás. 11.20: Gperettrészletek. 11.40: Ilinek. 12.00: Bpest I. 15.25: A 21. honv. gy. ezred zenekara. 16-15: Bu­dapest I. 17.15: Bpest II. 18.15: Bu­dapest I. műsora. NE HIGYJE, hogy nyomtatványait mindegy akárhogy készítik d, mert a szép nyomtatvány emeli a* üzleti életben a bizalmat. Ren­delje nyomtatványait OROSZ KÁROLY nyomdaüzemében Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. sz. Telefon : 577.

Next

/
Thumbnails
Contents