Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 50-98. szám)
1940-04-05 / 77. szám
4 S Zab olcVí"h IrLAP (Trianon 20.) 1940 április hó 5. Telt ház tapsolt a Napraforgó tehetséges előadógárdájának Az újjászervezett kát legényegylet fellépésének nagy társadalmi sikere — Vitéz Pintér József prelátus: Az embert kutassuk, áldott, aki a magyar ifjúság tehetségeit napfényre hozza (Baibay József 'Napraforgó című parasztkomédiáját kedden este telt ■háznak mutatták be az újjászervezett nyíregyházi kát. legényegylet tehetséges szereplői. A színház páholyai, földszinti ülőhelyei, karzatai megteltek. Az előadás előtti napon már nem lehetett jegyet kapni. A keddi előadáson ott láttuk társadalmi életünk számos kiválóságát. Vitéz Jékey Ferencné, Borbély Sán- dorné, vitéz Lázár Ferencné, Szobor Pálné, vitéz Eötvös Sándor tábornok, állomásparancsnok, vitéz Ehrlich ezredes, parancsnok, Melles Géza kanonok, az egyházak, iskolák, egyesületek képviselői, Korompay Károly dr., a katolikus szervezetek elnöke, feleségével, Kriston Ferencné, Jansen Ferenc igazgató családjával., Papp Lajosné zászlóanya, Török Dezső apátkanonok, főesperes- plébános, Páter K riszten Rafael Szent Ferenc-rendi házfőnök a rend képviselőivel, a vármegye, a város számos tisztviselője és társadalmi életünk szinte valamennyi rétegének képviselete megjelent ezen a fényes sikerű színházi estén.Vitéz Pintér József pápai prelátus, kir. kormányfőtanáesos, a kát. Legényegyletek országos elnöke, szürke magyarzsinóros ruhában állt a 'függöny elé és szárnyaló szavakban beszélt a világot ma jellemző kutatásokról. Az arany, a gyémánt felszínre kerülésénél ma szinte fontosabb a vas, az acél, az aluminium, az olaj, a nyersanyagok kutatás. De van ennél fontosabb kutatás is, az, amely az embert keresi, hisz az emberi értelem és érzés csodálatos új értékeket hoz felszínre, drágábbakat, mint a nyersanyag. A legbecsesebb emberi érték pedig az ifjúság és közöttük is a magyar ifjúság, amely olyan istenáldotta tehetségeket mutat fel a világ csodálata közben. A Napraforgó bemutatása is a magyar ifjúság tehetségét hozza a napfényre. Áldottak, akik ezeknek az értékeknek bányászai, akik foglalkoznak az ifjúsággal, a legény- egyletekkel. A Napraforgó jelképesen a magyar sorsra is utal. Oh, be sokszor fordult a magyar lélek napraforgója a szenvedés sötétsége felé és milyen ritkán fürdött az öröm napfényében. De az ifjúságunkba vetett hit arra tanít, hogy lesz olyan idő, amikor a magyarság 'napraforgója a boldog győzelem fénye felé tárulhat. Az illusztris szónok ezután köszöntötte az estén megjelenteket és a szereplő ifjúságot, majd megkezdődött a mindvégig nagy tetszéssel fogadott előadás. Ez az előadás valóban meglepő volt. Mintha nem is műkedvelők,hanem a Babay parasztfiguráit ösztönösen művészi ihlettel alakító igazi művészek mozogtak, beszéltek, kacagtak, sírtak, küzdöttek, ravaszkod- tak és győztek volna a színpadon. Igazi karakteralakításokban gyönyörködtünk. A játék teljes illúziót keltett és egy-egy jelenete magával ragadta a közönséget. Nincs terünk arra, hogy valamennyi szereplőt név szerint megemlítsünk, de ki kell emelnünk Suhan esz Manyit, aki Mi- curánét alakította szuggesztív erővel, a nagy színpadok levegőjét árasztó intuícióval. Blavustyák Magda megnyerőén kedves Katalin volt és pompásan élettel teli ábrázolás volt Kovács Gizella, aki a férjhez menni óhajtó Fíögyös Bükk Linát mutatta be. Bihalos, a nevető paraszt jóízű kacagása élénk visszhangot keltett és Suhanesz Jenő művészi vénáját dicsérte. De a többi szereplő is: Tóth Menyhért, Orsovszky Magda, Balogh Gyula, a „Latyak“ Legényből harcias és kemény, majd megjuhászodóan rokonszenves jó férjjé fejlődő Ferkö, Németh István, Nagy Erzsébet, Kamenyeezky Károly, Sztanykó Boriska, Juhász Pál, Kerényi István, Suhanesz László, Fekete Mária, Koleszár Jolán, Gáspár Ferenc, Marton Gizella, Balkányi László, a kis Zsirko Imre és az aranyos kis leány, Kolestyák Anna. Amit a lendülettel fejlődő kát. legényegylet a színdarab bemutatásával elénk tárt, olyan értékek, melyekkel érdemes tovább is foglalkozni és amelyet kötelessége a társadalomnak támogatni. A szervezés, Vásárlás előtt tekintse meg tavaszi női dívatujdonságaimat! A legszebb kabát modellek, ballonkabátok ruhák, blúzok, kalapok óriási választékban MAffiAUM MARISKA divatüzletében Rákóczi utca 4. Olcsó szabott árak Takarékossági hitel. rendezés munkáját Faragó József elnök végezte az egyesület vezetői segítségével. Méltán írhatja a magyar hivatásrendi fejlődés munkálója, az „Üj Nemesség“ című lap legújabb száma: „Jól megalapozta a nyíregyházi r. kát. Legényegylet életét Faragó Jó- zséf elnök. A fegyver neki egylet ma is biztos alapokon nyugszik, ő alakította azt, a rakamazi legényegylet is magán viseli értékes munkáját. Nyíregyházán ezt a szépmultú vezetést folytatta csak. Nagyszerű segítői Suhanesz Jenő első dékán és Balogh Gyula másod dékán és nagyszerű rendező gárdájuk. A magyar legényegyleti család büszke a nyíregyházi r. kát. egyletre. Büszke lendületes munkájára, nagyszerű eredményeire. Országos figyelmet váltott ki munkájuk, az ország kíséri továbbra is figyelemmel kitartásokat.“ SPORT Vasárnap délután fél 4 érakor NyTVE—Budapesti Vasutas SC. A tavaszi forduló negyedik Nbb- mérkőzése kerül lejátszásra vasárnap a bujtosi sporttelepen. A Ny. TVE és a bpesti VíSC csapata kerül egymásai szembe. A NyTVE eddig lejátszott három mérkőzésének eredménye egy döntetlen, egy győzelem és egy vereség. Vereséget a diósgyőri Mávag. csapa tát ól szenvedett, de ez a mérkőzés nem lehet a további munka, a további jó szereplés akadálya., mert egy olyan csapattól, mint a diósgyőri Mávag1., vereséget szenvedni, még nagyobb arányban is, nem szégyen, mert hiszén ott minden lehetőség megvan adva arra., hogy a játékosok tudásukat felülmúló nagy teljesítményeket produkáljanak, nem is beszélve arról, hogy az egyesület kb. 120 leigazolt kitűnő játékossal rendelkezik.- A Budapesti Vasutasok csapata az Nbb. csoportjának egyik jól megerősített csapata s még a hazai pálya sem jelenthet nagy előnyt s a mérkőzést bármelyik csapat megnyerheti. Mi azonban bízunk abban, hogy a vereség után fellépő nagyobb akarás és játékkedv a NyTVE javára billentve a mérleget, meghozza a honi csapat számára a tavaszi forduló második győzelmét is, már csak azért is, mert a NyTVE a tavaszi forduló során jobb helyezést igyekszik elérni. Nlagy küzdelemre és jó játékra lesz kilátás. Előtte fél 2 órakor az Ungvári MKSC csapata a NyTVE H-ivel mérkőzik. (x) Április közepéig megtörténik a rézgálic utalványok szétküldése 30 kg. rézgálícot adnak holdanként, de indokolt esetben ezt a mennyiséget felemelhetik A hivatalos lap vasárnapi számában jelent meg a földművelésügyi miniszter rendeleté a szőlősgazdasági célra szolgáló rézgálicutalványok- nak szétosztása, valamint a mező- gazdasági célra forgalombahozott xézgálic elszámolása tárgyában. A rendelet egyik legfontosabb rendelkezése az, mely szerint a szőlősgazdák részére holdanként kiszolgálGazdaságok figyelmébe! A mezőgazdaságok ügyvitelével kapcsolatos összes nyomtatványok és számviteli könyvek a legpraktikusabb összeállításban beszerezhetők Napszámkönyv, Bérlevél könyv, Napi jelentés, Munka napló, Bérlevél, Cselédkönyvecske, Dohánykertész könyv, aratási szerződés, stb. papír, Írószer és nplalÉyralÉa Nyíregyháza, Bethlen utca 1. szám, — Telefonszára: 77. || tatható rézgálicmennyiiseget 30 kg- ban állapítja meg. Módot ad a rendelet arra, hogy a rendkívül kedvezőtlen időjárás, úgyszintén különös termelési viszonyokra tekintettel egyes vidékekre nézve kérelmezni lehessen a fenti rézgálicmennyiség felemelését. Ezt a kérelmet a községi elöljáróságoknak az illetékes szőlészeti és borászati felügyelőség útján keli a földművelésügyi miniszterhez előterjeszteni. A rendelet megjelenésével egyidejűleg a földművelésügyi miniszter megkezdte a rézgálicutalványok szétküldését. Az utalványok szétküldése előreláthatólag április közepéig megtörténik, úgyhogy a szőlős- ga.zdak özöns égn ek módjában lesz gálíicszükségletét idejében és kielégítő mértékben beszerezni, MEGHÍVÓKAT a legegyszerűbbtől a legkényesebb igényekig készít OROSZ KÁROLY könyvnyomda-üzeme, Nyíregyháza, Bercsényi-u. 3. Telefon 577 — A vese-, hályog-, prostata- és végbélbajok kezelésében, reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvíz kiadós, híg székürülést és kielégítő anyagcserét eredményez, aminek következménye azután gyakran igen jóleső megkönnyebbülés szokott lenni. Kérdezze meg orvosát! Újból engedélyezik a fizetéses . szabadság kedvezményét A fizetéses szabadság kedvező ki* haszsátását nagymértékben előmozdította tavaly az a rendelkezés, amely szerint a szabadságot élvezők utazási kedvezményt kaptak. Tavaly azonban tulkésőn történt a rendelet kiadása. A tapasztalatokra való tekintettel az idén már most döntés is történt. A határozat értelmében a fizetéses szabadságra utazóknak egyéni utazásoknál is biztosítanak 1940. évben 50 százalékos utazási kedvezményt. A tavalyi rendszerrel szemben azonban némi változás történt. 1939-ben ugyanis évi §000 pengős fizetési határig kapták az utazási kedvezményt a tisztviselők, az idén viszont a fizetési határt 3600 pengőben állapítják meg. Az erre vonatkozó rendelkezéseket rövidesen kiadják. Erősen emelkedik autóbehozatalunk A vámleszállitás következtében az elmúlt évben erősen emelkedett autóbehozatalunk. Mig 1933-ban összesen 3500 személykocsit hoztunk be, 1939. év folyamán közel 7500 autót importáltunk. A teherautóknál is jelentős fejlődés mutatkozik, amennyiben az 1938. évi kb. 400 darabbal szemben 1939- ben 1000 darab fölé emelkedett a behozatal. Az autóbehozatal növekedése személy és teherautó viszonylatban egyaránt főleg a német szállításoknál jelentkezik. A többi hozzánk szállító ország: Olaszország, Anglia, Franciaország. Amerika alig növelte szállítását. Jellemző azonban, hogy mig Belgiumből 1938 ban mindössze egy darab személyau ót hoztunk be, az elmúlt évben 14 belga kocsit importáltunk. Tavaszi takari Fáshoz festék, lakk, tisztítószerek gyümölcsfa permelezöszerek olcsón beszerezheiők in. Bcruzs és Erdős *estékszaküzletében, Luther utca 6. sz. Telefon 175. — (volt Izsai festéküzlet)