Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 1-49. szám)
1940-02-22 / 43. szám
4. oldal ^ J1I lUJbA. ^ SZabou:«! mitlAP (Trianon 20.) 1940 február hó 22. A Szociális Misszió Társulat Nyíregyházi Szervezettnél impozáns laritaiiv munkássága Hétfőn délután 5 órakor tartotta a Katolikus Otthonban a Szociális Misszió Társulat Nyíregyházi Szervezete évi rendes kögyűlésíét, amelyen Török Dezső kanonok, egyházi tanácsadó, Kriston Ferencné elnöknő, vitéz Lázár Ferencné ügyvezető elnöknő foglaltak helyet az elnöki asztalnál. Megjelent a közgyűlésen Hammel Ladisla, a Mis,z- szió Társulat központi titkára is. Török Dezső kanonok megnyitójában utalt arra, hogy a Missziótársulat karácsonyi vására alkalmával hangoztatta, miként a tengerek mélyén az aknák halálos .veszélyt jelentenek a hajókra, a nyomor, az is ép ilyen veszedelmeket rejteget a társadalom békéje, egyensúlya, fennmaradása szempontjából. A veszedelmet szociális munkával háríthatjuk el. A Misszió Társulat ebből a munkából kivette a részét. Karácsonyi vásárának csaknem 3000 pengő jövedelme volt, amelyet a szegények istápolására fordítottak, s a napközi otthonban hatvan szegényt részesítenek ebéde 11 áfásban és gondozásban. De mindez bármennyire impozáns eredmény is, nem elégíti ki, ma az Ínség fokozódása, a kegyetlen tartós tél okozta szenvedések arra ösztönöznek, hogy a szociális munkában fokozottabb mértékben vegye ki a részét mindenki, a szervezet is. A szociális feladatok teljesítésében a nőknek az első vonalban kell jj ' .felsorakozndok továbra- is. Csodálat- jj tál határos a finn testvérek önfelál- jj doző küzdelme, hősies helytállása < három hónap óta a rájuk törő bor- | .zalmas támadások feltartóztatásé- | ban. Ha ezt a nagyszerű küzdelmet megfigyeljük, azt látjuk, hogy míg a finn férfiak keze fegyvert szorongat, a női kezek is dolgoznak a honvédő munka terén. Most nálunk is megjelent a nők kötelező honvédelmi szolgálatáról szóló rendelet, amelynek szellemében itt is munkába kell államok a szociális felelősségei áthatott nőknek, a Misszió Társulat tagjainak is. Erre a munkára lelkileg is fel kell készülnünk. Akkumulátoroknak kell lennünk, amelyek fényt és meleget tárolnak és bocsátanak ki. A szeretet fényére és melegére van szükség. Ezért a lelki gyakorlatok adta erőkre irányítja a tagok figyelmét. A kegyelem erőt ad a küzdelmekben, a szociális segítésben, amelynek nemcsak az anyagiakban való támogatásra, hanem a lelkek erősítésére is gondolnia kell. Gyakorolnunk kell az irgalmasság1 cselekedeDílelOlt ZÓNÁRA Délben EDÉDBE Este YiCSORÍRt minden ut az újonnan átalakított iria ínén mmtammmHBanmnmKKmMmmBWUimm#* A vidékiek kedvenc találkozó kelye. Kitűnő konyha. Állandó friss 'sár. Bor különlegességek* TULAJDONOS Mike Sándor Sörház tel E604. Étterem tel. 533. teit Krisztus tanítása szerint az ö segítésével. A nagyhatású elnöki megnyitó után .vitéz Lázár Ferencné ügyvezető elnök utalt a karácsonyi vásárt elősegítő hölgyek csodálatos munkásságára, és meleg hangon mondott köszönetét mindazoknak, akik eben a sok-sok áldozatot kívánó munkásságban resztvettek és lehetővé tették azt az eredményt, amelyre a múltban nem volt példa, Dr. Kerekes Pál né a tea délutánok jövedelméről számolt be és hangoztatta, hogy minden asszonynak és leánynak részt kell vennie a körében megoldható szociális feladatok teljesítésében, magyar fajunk érdekében, magyar testvéreink felemelésében. Szinegh Erzsébet a napközi otthon évi számadatait ismertette. — Impozáns számok sorakoztak fel arról, hogy hány mázsa kenyeret, húst és más élelmiszert fogyasztottak el a Misszió konyháján és kiemelte a jelentés az adakozók nevét is, akik élén különösen Lipthay Je- nőné érdemeit méltatták a közgyűlésen, de hasonlóan hálával fogadták a jelentésnek egyéb adatait is. Rittinié Faragó Gabriella a Leány- klub munkásságának megható eredményéről számolt be, majd Kriston Ferencné elnöknő tett javaslatokat, amelyek közül különösen a hús vét után rendezendő nagy tea terve találkozott tetszéssel. (Bakó László pénztáros jelentéséből kitűnt, hogy a Misszió heteken 10.000 pengős ügykezelést bonyoií^ tott l>e és számos szegényen segítettek a nagyszabású adományok és a karitász különböző akciói. Aközgyűlés Hammel Ladisla központi titkár szuggesztív erejű előadásával bevégződött, aki kifejtette a nagy Proihászka püspök, XII. Pius pálpa, a Szociális Misszió elnökének szavait idézve, hogy nemcsak a tüzes szeretet, hanem a bizalom, az akarat hérosza ereje szükséges. Sokszor fárad a világ, de eljön egy-egy aípostoli lélek, aki felemeli a csiig- gedőket. Szívében szeretet lángol, hite sziklaszilárd. A szociális lélek hisz abban, hogy segíteni tud. A viharban a hajók parancsnoka mindenkit a fedélzetre rendel. Mi is veszélyek előtt állhatunk ma. Siessünk, vállaljuk a munkát, a szociális apostolkodást, siessünk Isten elé, mielőtt talán büntetésre sújtana le keze. • A nagyhatású előadás megihlette a szociális lelkeket arra, hogy vállalják a mentés, segítés, a felemelés munkáját, ki-ki abban: a körben, amelybe az élet állította. A gyűlés az elnök záró szavaival végződött, aki köszönetét mondott a lelkesítő erejű előadásért és buzgó imával zárta be a közgyűlést. A nyíregyházi rendőrkapitányság a kir. ügyészséggel karöltve szigorú ár ellenőrzést rendelt el az összes ipari és kereskedelmi cikkek árainak felülvizsgálása céljából, hogy megakadályozzanak minden nyílt vagy burkolt formájú árdrágítást. A törvény errevonatkozó rendelkezései értelmében a rendőrség ellenőrző razziákat tart, hogy meggyőződjön arról, hogy a helybeli iparosok és kereskedők nem lépték-e túl az elmúlt év augusztusi vagy az árkormány- biztosság által megállapított árakat? A hatóságok intézkedései minden körülmények között megakadályozzák az árdrágítást. Egyetlen fillérrel történő áremelés • is árdrágítást jé lent és azt a legszigorúbban büntetik. Textilcikkek, bőráruk, élelmiszerek, ipari cikkek, szén- és faáruk árait ellenőrzik a legszigorúbb formában. Az ár ellenőrzések mellett természetesen azt is vizsgálat tárgyává teszik, hogy nem történt-e áruelr'ej- tés? A hatóság azt is áruelrejtésnek veszi, iha valaki a meglevő áruraktárából nem akarja a vevőt kiszolgálni. Az árdrágítást vagy áruelrej- tést a legszigorúbban büntetik. Gubányi András IV. 10. Az erdélyi székelyek éneke. Előadja a cserkészcsapat. Belépődíj nincs. Az intézet minden barátját és Széchenyi eszméinek minden nyíregyházi hívét szívesen látják és szeretettel meghívják erre az ünnepélyre. \Magyar tűzharcissk A tűzharcos törvény gyakorlati életbe lépésével a belügyminiszter úr a honvédelmi miniszter úrral egyetértőiig 112.523—1939. sz. alatt jóváhagyta Szövetségünk alapszabályait, melynek keretében elrendelte Szövetségünk átszervezését. iAz átszervezéssel kapcsolatos tudnivalók -ösmertefcóse-ícéljájbób főcsoportunk f. évi március hó 2-án, délután fél 6 órai kezdettel intéző bizottsági gyűlést tart a frontharcos Otthonban, ezt követőleg 8 órakor pedig vacsorával egybekötött bajtársi táborozást rendez. Az elnökség felkéri minden egyes bajtársat, hogy ezen értekezleten megjelenjen, és azok a baj társak, akik a .vacsorán is részt óhajtanak venni, ezen szándékukat legkésőbb folyó évi március hó lén déli 12 óráig a Magyar Tűzharcos főcsoport Vay Ádám-utca 15. sz. alatti iroda- helyiségében jelentsék be. (x) Elnökség FINOM Széchenyi szellemének herdés káposztát áldo.z február 24-én, szombaton délután 5 órakor a városi felsőkereskedelmi iskola ifjúsága. A Hitel megjelenésének 110 éves évfordulóján az intézet tornacsarnokában rendezendő emlékünnep műsora a következő: 1. Az ünnepélyt megnyitja Mar- gócsv Emil c. kir. főigazgató, az intézet igazgatója. 2. Széchenyi. Balázs Győző verse. Szavalja Juhász Mária ntf. 3. A cserkészcsapat magyar népdalokat énekel. 4. A leghűségesebb magyar — ifjúságunk életeszménye. Dr. Mérei Ferenc tanár előadása. 5. Ki volt nagyobb? — Jelenet a diákszobában. Irta M. Juhász Margit. Előadják: Juhász Sándor IV., Oroszvári Ferenc IV., Pajtás László IV. és Séldyei József III. o. t. 4 6. Széchenyi. Vályi Nagy Géza verse. Szavalja Poor István IV. 7. Erdélyi népdalokat énekel a ntf. énekkara. 8. Széchenyi Hitelének közgazdasági eszméi. Karafa Ferenc IV. o. t. előadása. 9. Részlet Herczeg Ferenc „A híd“ c„ színjátékéból. Főszereplők: Széchenyi — Nagymáté Péter III., Cres- cencia — Szabó Éva- ntf., Kossuth - Oláh János III. és Wesselényi Olcsón és jól mséről Mayer Agostoo ttvatlbleléliM női és férfi divatcikek, kötött áruk, fehéremük, divatieiy* illek, szövetek. vásároljon vitéz Torna* István fűszer éicreneg* üzletiben Zrínyi Ilona idea 9. Telrfoa 128. Gyűjtse a fogpéptubusoiai! Minden elhasznált üres LYSOFORM FOQPÉPTUBUSÉRT pénzt kaphat. Nagy tabuiért 20 fillért Kis tubusért 10 fillért Beváltja: zen Városházp^lota, Te’tfon 275 szám, Árellenőrző razziák Nyíregyházán Felülvizsgálják az ipari és kereskedelmi cikkek árait Egy filléres emelés is árdrágítást jelent