Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 1-49. szám)

1940-01-27 / 22. szám

2. oldal P„ «Nyírvidék jZABOLCöí HIS mmtmssammmm wirlAP (Trianon 20.) 1940 január hó 27. Imádkozzunk! Erre kér a pásztorlevelében egy magasrangú főpásztor, imádkoz­zunk, a mai viszontagságos idők­ben imádkozzunk egymásért a bé­kéért, szeretett hazánkért, hogy a Mindenható adjon békességet a világnak és ezzel rövidítse meg a mai válságos időket és hazánkat kímélje meg minden megpróbálta­tástól. Ez a felhívás mindenkihez szól. Ebbel a szózatból nemcsak az Isten mindenhatóságában való bizodalomban erősödhetünk, nem­csak az emberi lelkeket éltető bé­kevágy megváltó jóságában izmo­sodhatunk, nemcsak a béke meg­mentésére irányuló minden törek­vés tiszteletreméltóságában edződ­hetünk, hanem emelkedett szelle­méből, meggyőző erejéből megta­nulhatjuk belőle azt is, hogy em­berek, nemzetek, országok és vilá­gok sorsa a Mindenható örök Is­ten kezében van, akinek jóságához az imádsággal való folyamodás, az egyik legfőbb eszköz ahhoz, hogy kedvező sorsfordulást remélhes­sünk. Imádkozzunk, ismételjük mi is mindenkihez címezve. Imádkoz­zunk a magyar életsors jobbrafor- dulásáért, egymás megéríhetésé- ért és a haza felvirágzásáért. És ne lássuk szerénytelenségnek, amikor a főpásztori szózatot még meg is toldjuk valamivel. Ez az a citá­tum, amely így szól: Imádkozza­tok és dolgozzatok. Ima és munka legyen az a kettős fegyver, mely- lyel soha ne szűnjünk meg az Eget ostromolni s soha ne szűnjünk meg a földi javainkat munkálni. Imádság és munka juttassa kifeje­zésre lelkünk emelkedettségét. Is­ten hitünket, jobb sorsban való re­ménykedésünket. Ez az Istennek tetsző cselekvés, amellyel a világ Teremtőjét dicsérjük ugyanakkor, amikor leggyönyörűbb parancsola­tát teljesítjük, amely így szól: ar­cod verejtékével eszed kenyeredet, mig vissza nem térsz a földbe, mert porból vagy és porrá leszel. Ne­künk ez a por az édes anyaföldet jelenti, amelynek rögsi alatt csak akkor nyugodhatunk meg, ha erőnket neki szenteljük. Csináltassa gyAgycipfijét lachtenberg Leó luxus cipbsz&lonlában Bethlen utca és Bercsényi utca sarok. — (Postával szemben.) A Református Nőegylet látha­tatlan hálja iBái, amelyik nem a test gyönyö­reit szolgálja, hanem a lélek gyümöl­cseit érleli meg; amelyet nem han­goskodó muzsika, hanem csendes szavú imádság készít 'elő: ez a Re­formátus Nőegylet láthatatlan bálja. Ezen a héten újra szétmentek a megértő emberek százaihoz ennek a nemes célú bálnak a meghívói. El nem mondott és mégis hangos szó­val .zörgetnek a szívek kapuján: ad­jatok abból, amit Isten adott. Adja­tok, hogy az anyagi eszközök nagy erejével el mehessünk azokra a he­lyekre, ahol diadalt ül a Sátán, mert a szegénység nyomorúsága a Sátán egyik legerősebb fegyvere. Adjatok, hogy megteljenek a kezeink és az­tán ezek a kezek sebet kötözzenek, könnyeket töröljenek, az éhség pa­naszával telt szájba puha kenyeret dughassanak és meleg ruhákat rak­hassanak azokra, akiket a rongyos­kodás lemeztelenített. Adjatok, mert manapság kiváltképpen megsokaso­dott az embervilágban a nyomorú­ság, több az éhező és fázó, mint más­kor volt és erőteljesebb a parancs­szó is, amelyik az elesettekhez küld bennünket. Adjatok, hogy Krisztus kedve szerint cselekedhessünk, mert ha valaki jót tesz, csak eggyel is, az Ö kicsinyei közül, Övele cseie'kszi azt. Adjatok, hogv az irgalmas Isten dicsőségét szolgálhassuk, mert a nyomorult felé segítséggel nyúló a szeretet erejével az Ő dicsőségét szolgálja. Meg van győződve a Nőegylet, hogy a felfokozott nyomorúsággal szemben az emberek segítő szeretete is 'felfokozódott. Ezért néz ma is nagy bizakodással a szétküldött ■meghívók eredménye elé. Hiszi, hogy a kérő szó előtt megnyílnak a szívek és mindenki erején felül siet segítségére hoöv áldozatos önzetlen­ségével maga is előbbrevigye ezt a nemes munkájú Egyesületet rendel­tetése betöltése felé. És mivel az imádságnak csodaszülő ereje vau, meg nem fogyatkozott hittel imád­kozik, mert: „Kérjetek és adatik nektek; keressetek és találtok; zör­gessetek és megnyílt tátik nektek.“ (Máté 7. r., 7. v.) I Legszebb ajándék egy modern szép zsurkészlet, teaaszialka, zsúrkocsi, virágállvány, stb. olcsón beszerezhető Snhanesz bfvtorcsariiobábOB, Yay ídám ulta 4. szám. WASSERMANN SAMUEL üveg és porcellán kereskedő cég mindhárom kirakatát a január 22-től 30-íg tartó LELTÁRI VÁSÁR szolgálatába állította A Belföldi Burgonyakereskedők f Egyesülésétől nyert értesülés szerint Ij a m. kir. Ar ellen őrzés Ors zá gos Kor- < mánybiztosátói nyert felhatalmazás ! alapján e hó 27-étőI kezdve, buda- 1 pesti paritásban a következő burgo- I nyaárakat léptették életbe: ? Nyári rózsa, mázsánként 9.30 P Güibaba, „ 8.80 P Őszi rózsa „ 8.10 P Ella „ 7.60 P Krüger „ 6.40 P Weltmann „ 6.40 P ffigy nyíregyháziíőorvos lakásából 300 1? értékű ezüst tárgyat loptak — ÍZLÉSES NYOMTATVÁNYT egyszerűt és művészit, pontosan é* olcsón az OROSZ-nyomda készít. Bercsényi-utca 3. — Telefon; 577. ! Vakmerő lopás ügyéiben indított nyomozást a nyíregyházi kapitány­ság bűnügyi osztálya. Egy nyíregy­házi főorvos lakásában történt a tolvajlás. Ismeretlen tettes a lakás­ból 300 pengő értékű ezüst tárgyat vitt el. EJckerdt Lajos dr. főorvos Báthory utcai lakásán történt a lopás. A rendőri nyomozás eddig nem tudta tisztázni, hogyan történt a lopás? Minden valószínűség szerint besur­ranó tolvaj követte el a lopást, fel­használva a .háziak elfoglaltságát, behatolt a lakásba és az értékesebb ezüst tárgyakat összeszedve, kisur­rant a lakásból, anélkül, hogy észre­vették voina. A rendőri nyomozás feltevése szerint a tolvajnak feltét­len ismernie kellett a viszonyokat és a lakást is ahhoz, hogy feltűnés nélkül, 300 -pengő értékű ezüst tár­gyat össze tudjon szedni rövid idő alatt, mert hosszabb idő semmieset­re sem állhatott a tolvaj rendelke­zésére. A vakmerő tolvajlás ügyében nagy eréllyel folyik a nyomozás és remény van rá, hogy a tetteseket ha­marosan kézre is keríti a rendőrség. — Töltőtoll, vacumaiié szerkezet­tel, az összes márkák, nagy (válasz­tékban, olcsó árak: Jóba papíriizle- tében, Bethlen-u. 1. Ma lesi a tanítóképző nagy érdek­lődései várt táncos-estje Ma este nyolc órai kezdettel ren­dezi meg a nyíregyházi állami tanr tókép.ző intézet idei táncos teaest­jét, amely zártkörű intézeti ünnep­ség lesz, mint akármelyik kultür- délután. A hírneves Körmendy tánc­zenekar szolgáltatja a muzsikát, az intézet házi elrendezésben gondos­kodik vendégei ellátásáról. Az ifjú­ság kitűnő táncos alkalma lesz a ta­nítóképző mai összejövetele, ame­lyen a tanári testület gyakorolja a felügyeletet, mint vendéglátó házi­gazda. A tanítóképző táncos teaest- k jéről mindig elismeréssel .nyilatko­zik a pedagógus társadalom és mint ■fontos nevelői alkalmat az idén. is felkeresik a tanügyi világ emberei a tanítóképző kedves, hangulatos csa­ládi összejövetelét, a táncos tea­estet. Szép pulloverek, sálak meleg kötött kesztyűk, harisnyák a legfinomabb minőségben Kelemennél Emlékünnepély a magyar biblia jsbileomára A nyiregyházi ev. egyházközség Károlyi Gáspár bibliafordításának 350. évfordulója alkalmából január 28-án, vasárnap délután 5 órakor « központi elemi iskola dísztermébe» vallásos ünnepélyt rendez. Az ünnepélyen a 350 esztendős magyar bibliáról Sziklay László dr. ev. Kosuth-.gimnáziumi tanár tart előadást. Belépődíj nincs, önkéntes ado­mányt a szegény gyermekeknek bibliával való ellátására köszönettd fogad az egyházközség. üli kiárusítása If AT irt olcsóbban • Estélyi fűzők és kesztyűk ktsüiyös, flitös és köíszrá2iiél. Bsttilea u. 4. nagy választékban! i iiii napiét iii inirgdnifa árak ' ; ** varnak

Next

/
Thumbnails
Contents