Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 1-49. szám)
1940-01-22 / 17. szám
A finn gyermekek és a szegény magyar diákok javára szolgál az ev- Kossuth gimnázium estjének bevétele Megírtuk már több alkalommal, hogy a nyíregyházi ev. Kossuth gimnázium tanártestülete és tanuló' ifjúsága február 1 én a Korona nagytermében, a magyar anyák a finn gyermekekért mozgalom és az iskoia diákjóléti intézményeinek javára tánc cal egybekötött műsoros katonaestet rendez, Az est pontosan 8 órakor kezdődik. A belépőjegyek ára: Személyjegy az első három sorba 3 pengő, a IV—VII. sorba 2 pengő, a VIII, sor. tói 1 50 pengő, tancosjegy és állóhely 1 pengő, középiskolai tanuló' jegy 50 filler, nsgypáholy 10 pengő, kispáholy 8 psngő. Feíülíizetéseket a jótékony cé! javára köszönettel fogad az iskola igazgatósága. Jegyek előre válthatók lapunk kiadóhivatalában. Eredményefe és feladatok a birtokpolitikában A telepítési akció 1936-ban indult meg. Az azóta eltelt idő alatt összesen 31,468.000 pengőt fordított a kormány birtokpolitikai célokra. A szociális é.s birtokpolitikái okokból gyakorolt állami elővásárlásokra ebből az összegből 11 millió pengőt, nagyobb ingatlanoknak birtokpolitikái célokra való megszerzésére pedig közel 20 millió pengőt fordítottak. Állami elővásárlások vagy visz- szavásárlások révén összesen 3624 elárverezett család szerezte vissza az állam segítségével 18.223 katasztrálás holdnyi ingatlanát és 1059 házas belsőségét. A megszerzett 55.306 ka- tasztrális hold föld is; tehát összesen 114.335 hold területet sikerült a kormánynak a kis földműves családok kezére juttatni. A (földművelésügyi minisztérium felülvizsgálta a haszonbérleti szerződéseket is. összesen 132.651 hold földhaszonbérleti szerződését vizsgálták felül és ebből a területből 55.306 katasztrális bold fö.det biztosított a kormányzat kish asz on bérlet i. céljaira. 114,235 kát as.z r r ál is * hold mezőgazdasági területből mintegy . 27.000 földművescsalád jutott tulaj - >* dón jogilag, vagy haszonbérleti tori’ mában földhöz. A juttatóttak egy tj része nincstelenekből, nagyobbrésze j azonban olyan törpebirtokosokból í .került ki, akik ingatlanaikat a jutta- : tott területtel kiegészítve, közelebb í jutottak egy lépéssel az önálló exisz- l tencia megteremtéséhez. Az alkalmazott gazdaságii cselédség megélhe- - tésének biztosítása 15 középbirtok létesítését tette szükségessé. Több o csoportos település létesült Vállaj, 1] Mosonszentjános és Polgár község Í. határában., valamint Nagyút on és S2ABOLCit HJJSlAF Magyarboly határában. Három községben kiegészítő építkezések történtek és pedig Ocsán, a szatmárme- gyei Mátészalkán és a Veszprémmé gye i N a gyvá zso n yb a n. A kormány ezévi birtokpolitikái programja a következő: öt új telepes községet létesítenek, sor kerül a •felvidéki állami birtokok ügyeinek rendezésére, végrehajtják a zsidó- törvény birtokpolitikai vonatkozású rendelkezéseit, tervbe vették a na- gyobharányú házhelyrendezést és előkészítik a tárgyalás alatt álló f ö 1 db ir t o kp o.litdk a i törvény végrehajtási utasítását. Mepldéffüli a tanyai Int titka a iglliísfsmtlan anya mk ölte Néhány nappal ezelőtt megírtuk, hogy Szakoly község határában az egyik tanya kútjában egv néhány napos gyermek hullájára akadtak. A csecsemőt a nyíregyházi vizsgálóbíró közben.j ötté vei felboncolták s megállapították, hogy a gyermeket élve dobták a kútba és halálát fulladás okozta. Az erélyes nyomozás eredménnyel járt és a gyermekgyilkos anya, Pásztor Juliánná 34 éves nyírbogát! nő, tegnap csendőrkézre került. Pásztor Júlia beismerte, hogy újszülött gyermeke terhére volt, ezért elhatározta, hogy megöli. Amikor a gyermekágyból felkelt, két órai gyaloglás után, az éjszakai órákban érkezett a kihalt tamásodik bísiBNM gnrankit msi f nyálhoz, ahol sötét tervét végre is 1 hajtotta. Cinikusan mondotta 'el val- í lomá&a során, hogy a gyermek sírt 1 és azért olyan erővel tapasztotta a I tenyerét a szájához, hogy azt hitte, már megfulladt, amikor a kútba dobta. A lelketlen anya további vallatása során beismerte, hogy első | gyermekét másfél évvel ezelőtt élve elásta. Az agnoszkiálást azonban még nem lehetett megtartani, mert azt a helyet, ahol a gyermeket elásta, vastag hótakaró borítja. Műhelyt lehetséges lesz, a csecs e moh ni la felkutatására lefolytatják a vizsgálatot. Pásztor | Juliánná lelketlen cselekedeteiért a s bíróság előtt fog felelni. Nyíregyházán is sok az influenzás megbetegedés S&övődoiényes esetet még nem jelenteitek a tisztiorvosi hivatalnak A tél az influenza hagyományos ideje, volt rá idő, amikor ebben az időszakban már tízezrével fogyott az influenzás krajcáros kinin. Az idei helyzetről érdeklődve, illetékes helyen a következőket mondották nekünk: — A szövődményes, tüdőgyulladással összekapcsolódott influenzát a magánorvosoknak be kel] jelenteniük a tisztiorvosi hivatalnak, eddig egyetlen egy ilyen bejelentés sem történt. Bár most is igen sok a köny- nyebb lefolyású influenza, de komolyabb megbetegedésről akkor lehet majd beszélni, amikor elolvad a ihó és megkezdődik a latyakos idő. Az egyik orvos a következőket m on d o 11 a k é rdésü nk re: — Az influenza a szokott kereteket nem lépi túl. Az idén sincs több influenzás betegem, mint tavaly vo.lt, bár meg kell állapítani, hogy az idei influenzás megbetegedések egy kicsit erősebb lefolyásúak voltak, mint a tavalyiak. Egyes orvosokról úgy értesültünk, hogy a legszegényebb népréteg között bőven akad influenzás beteg, közöttük több, úgynevezett nehéz eset is előfordult. Nagyon jól teszi aki elővigyázatos és az influenza fellépésénél ágyba fekszik. Az iskolákban sok gyermek hiányzik az influenza miatt, de a szokott méreteket a betegség még nem lépte túl. Tőltőtoll állandó öröm. jóbAnAi, nagy vátaszték. — Megállapeiitt a várat Rénay Endre dr-ral a Sésfá bérlete ügyében Megírta a Nyirvidék-Szabolcsi Hírlap, hogy a Sóstó-vendéglő bérletéből kilépett Koronkay Ákos helyébe a várossal történt megállapodás alapján Rónay Endre dr., a Korona- szálló bérlője került. Most újabb megállapodás vált szükségessé, mert Rónay Endre dr. igényt tartott a cukorkaárusító pavilion bérletére is. A város etekintetben is megegyezetit bérlőjével. A bérleti szerződés szerint a pavilion eddigi béreit figyelembe véve, Rónay dr. száz pengő évi bérrel többet, azaz összesen évi 4300 pengő bért fizet a Sóstóért A bér tulajdonképpen a bruttó bevétel tíz százaléka, ami azonban nem lehet kevesebb évi 4300 pengőnél. A városi szakosztályok egyhangú határozattal elfogadták a szerződés megkötésére .vonatkozó polgármesteri javaslatot. Ezzel kapcsolatban a szakosztályok együttes ülésén Török Dezső apátkanonok kérdést intézett Szobor Pál polgármesterhez, hogy a Korona bérlője miként fele! meg kötelezettségeinek. Szohor Pál a kérdésre kijelentette, hogy Rónay Endre dr. mindig a legpontosabban, lelkiismeretesen tett eleget a város iránt tartozó kötelezettségének. Február 1-én Kezdi meg működéséi a mindekl malária kórház A belügvminUzter rendeletet adott ki a malária-elleni védekezésről. A malária-elleni védekezést ezentúl az Országos Közegészségügyi Intézet s annak vidéki malária állomásai látják el. Szabolcs egyetlen malária állomását egyelőre Mándokon állítják fel és február 1 én már megkezdi működését is a felkutató, győgvitó, tanácsadó, véleményező és kísérleti munkák végzésére. Az eddigi malária állomások megszűnnek. Hungária Filmszínház Telelonszám: 503 r&ieloai 11. SZ. — BÁLI MEGHÍVÓK, alkalmi értesítések egy vagy több színben nyomtatva, eredeti tervezés szerint, jutányos árban készülnek OROSZ KÁROLY könyvnyomdájában, Bercsényi-utca 3. sz. — Telefon: 577. Telelőn Uránia Filmszínház 1 [ Január 23-24 Budapesttel egyidőben Kedd-szerda Január 23-24. ii VERDI Budapesttel egyidőben Kedd szerda LESZ VELED ANDY HEARD Y ? A nagy zeneköllő élete és három szerelme. ; h A főszerepekben : ! A Heardy sorozat legújabb pompás szivderitő fii rajé. — A főszerepekben: ______BENjaMíNO GICLI, BIBI MORLIY is iBRU CEBOURY j Mlckty Rbohit, Lewis Slone, Fancy Sóidén, Cecília Pirkír El őadások mindkét napon 5 7 és 9 órai kezdettel Mí, háifőn utolsó nap: AZ ANYÁK ORVOSA Előadások mindkét napon 5 7 és 9 órai kezdettel Ma, liéifőn utolsó mp: AZ A >»YÁK ORVOSA