Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 273-295. szám)

1939-12-12 / 281. szám

(Trianon 20.) 1939 december 16. NYÍRVIDÉK JZABOLCSI MLR SZ HLRLAP 5. oiéal I Népszövetség, amelyet Olaszország. Németor­szág, Magyarország joggal hagyott ott, mint a külpolitikai bridzsezők és a nyugati óliberalizmust vallók színvak sálában szenvedő egyesü­letét, most újraéled, tesz-vesz, táv­iratozik, úgy viselkedik, mintha hatalma, ereje, súlya, tekintélye volna. De most &e,m jut el tovább, mint távirati figyelmeztetéssel a szovjethez, hogy szüntesse be az ellenségeskedést. így nem menthe­tik meg finn rokonainkat, mint ahogyan a Népszövetség bennün­ket sem mentett ki a trianoni bör­tön borzalmas szenvedéseiből. Nem rokonszenv tüntetés, nem sajnálkozás, nem együttérzés kell a finneknek, hanem tett, azonnali, határozott és áldozatos tett. Ezt mondotta a finnek népszövetségi küldötte is. De hol lesznek a de­mokráciának olvan hősi csapatai, mint a feketeingesek és a német légiók voltak Spanyolországban? NAPIREND December 13. Szerda Róm. kat. Luca. Qör. kat. Eustrát. Prot. Kuca. fzr. Teb. 1. A nap kél 7 óra 23 perckor, nyug­szik 15 óra 53 perckor A hold kél 8 óra 50 perckor nyug­seik 18 óra 44 perckor. Magyar napirend: Nem mondanánk igazat, ha azt állítanánk hogy nagyon nagy részvétet érzünk Románia iránt súlyos helyzetében, Sőt ellenkezőleg, annak az isteni örök igazságnak'az el jövetelét várjuk, amelynek eljövetelé­ről meg vagyunk győződve, amelyet mindennapi imádságunkba foglaltunk. Igaz, hogy még messze vagyunk attól a pillanattól, amikor ennek az isteni igazságnak érvénye lesz a földön, de tudjuk, hogy ennek el kell jönni. Az idő meghozza ezt is. Románia nagy­hatalmi ábrándja lassan, de biztosan szét fog foszlani Szombat estig a következő gyógyszer­tárak tartanak ügyeleti szolgálatot: SZOPKÖ, TÖRÖK és HAISS1NQER December hónapban a kftzgyógyszer­c'iia.as, a tüdöbaieg-szanatórium, gyer­mek nenhely, Stefá na vényein- a G&nda Mihály gyógyszertár (Széchenyi u.) szol­gál tatia ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8-to! este 7 Ariig, az éjjel szolgalatot teijesitc gyógy­i.'.eriara*. este 9 óráig vannak nvitv?., A 260,500/193'!. B. M. rendelet értelmében «8te 9 órától reggel 7 óráig vényKéSíítés­aél 25 százalék, kezieladasnái 50 fillér pótdíj jar. A városi gőz- és kádfürdő Qyitv#. — Az Ev. Nőegylet .szerdán dél­után fél 6-kor gyűlést tart, amelyen beszámol a vásár eredményéről és átveszd a kész gyermekruhákat. O.n­nian együtt megyünk a templomba. Elnökség. RÁDIÓ VILLANY SHHWIHHHHi KERÉKPÁR Horváth ELADÁS, JAVÍT A BE THLEN U. 2. TEL 562 — Halálozás, özv. Csizák József­né szül. Valen-t Zsuzsán,na, rövid szenvedés után, 78 éves korában, hétfőn este 8 órakor elhunyt. Teme­tést december 13-án, szerdán dél­után fái 3-kc.r lesz a Hunyadi-utca 24. sz. gyászházihói az ev. egyház gyászszertartása szerint, ahonnan utolsó útjára a Délirtemetőbe kísé­rik. Vásároljon Hoffmann fűszer és csemege üzletében — Országos vásár. Nyirábrá-nyban a legközelebbi országos vásárt 1939 december 14. napján (csütörtökön) tartják meg. A vásárra vészmentes helyről mindenféle állat felhajt­ható. fi f— Halálozás. A nyíregyházi ügy­védi társadalomnak gyásza van. Egyik szerény, munkás tagja,, dr. bátorkieszu Kiss Pál ügyvéd, életé­nek 53-iik évében, e hó 11-én, dél­után, hosszas szenvedés után el­hunyt. Hűlt tetemeit december ihó 13-án, szerdán délután 2 órakor he­lyezik örök nyugalomra az Erzsé­bet-kórház halottas házából a ref. fegyház gyászszertartása szerint. El­hunytát özvegye, édesanyja, két gyermeke, testvérei és kiterjedt ro­konság gyászol/ja. — Női- és férfikalapok tisc títása, formálása, vasalása 1.50 pengőt® Papp Dénes kalapüzletében, Luther utca 6. 2 — Egy nyíregyházi magántisztvi­selő halálos autószerencsétlenség-. Miskolc közelében halálos autósze­rencsétlenség történt. Egy személy­gépkocsi Hejőcsaba és Görömbőly között nekiszaladt egy útszéli fának és felborult. A kocsiban Bril: Mik­lós budapesti gépkocsivállalkozó és Be.zze^h Zoltán 24 éves nyíregyházi születési magáintisztviselő ült. A kocsi utasait súlyos sérülésekkel szállították be a miskolci kórháziba, ahol Bezteegh sérüléseibe " "belehalt. Brili Miklós állapota súlyos, de nem éltetveszélyes. Saját készitményü kárpitozott bntorok sezlonok, rekamierek elsőrendű kivitelben, szolid árban nagy választékban i Mtemtte 7cÍnKn»ltl|l bútorgyári raktárában, Törvény. LtsIltP¥§l& £.9iy|fiHlfHu szék mellett. — Kossu h tér 7. — Beiratkozás a Tisza István Tu­dományegyetemen. Hütt! Tivadar rektor most bocsátotta ki a debre­ceni Tudományegyetemnek az 1939 —40-ik tanév II. félévére szóló be­iratkozási hirdetményét. A II. fél­évre a beiratkozás 1940 január 7-én kezdődik és bezárólag 22-éig tart. Kesztyű, kötszer, fözö, sportcikk raktáron és mérték után legolcsóbban beszerezhető ifj. í képesített Kesítyüs Kötszerész mes­ternél, Nyíregyháza, Luther ház B) átjáró. — Haskötő — sérvkötő Műláb — lúdtalpbetét kará­repülés — A „Magyar Szárnyak csanyi száma. A magyar ügyének értékes folyóirata, a „Ma gviar Szárnyak" most adta ki gyö­nyörű karácsonyi számát. A ..Ma­gyar Szárnyak" ünnepi számában gyönyörű képek számolnak be a kormányzó úr őfőméltósága kassai útjáról, a Repülő Akadémia felava­tási ünnepségeiről. A szám felöleli a repülés csaknem minden problé­máját és képei, rajzai, cikkei tiiszta képet adnak a repülés legújabb tel­jesítményeiről, a hadigépek és spoTt gépek új típusairól. A magyar re­pülés ügyét aligha Leheftne nívósabb, érdekesebb propagandával szolgálni, mint iez a tudományos, techlnikai és művészeti szempontból egyaránt magas színvonalú folyóirat. A kará­csonyi szám 70 fillérért Nyíregyhá­zán is beszerezhető a könyvesbol­tokiban. — Arany-ezüst beváltás legmaga­sabb áron Sándor Rezső ékszerész­nél. (x) — A vonat elé ugrott. Hajdúbö­szörmény és Zelemér között a vo­nat elé vetette magát Kovács István 21 éves cipész. A vonat az öngyil­kos embert halálra gázolta. A zse­bében talált levélből megállapítot­ták, hogy szerelmi bánatában kö­vette el tettét. — Megverték udvarlás közben. Baloglh István, tiszatardosi legény vasárnap este a község főutcáján egy kiskapuban udvarolt. Az udvar­lást, úgylátszik, rt-em vette jónéven valamelyik vetélytársa és a sötétben rátámadt Baloghra és úgy megverte, hogy keze-lába eltört. Baloghot sú­lyos állapotban kórházba szállítot­ták. Támadója kilétének megállapí­tására megindult a nyomozás. feltűnően szép r/i ,ii ti 1 övek és csattok,ijjínagy választékban SZ0K0UT í finom bőrdíszmű ár« kiszitő üzletében — : Bethlen utca 2. sz. (Rom. Kat. bérpalota) — Verekedés ólmos botokkal. Ur­bay József 34 éves bökönyi földmű­vest a község utcáján a késő esti órákban egy jókedvű fiatalemberek­ből álló társaság megtámadta, ólmos botokkal leütötte. A támadók egyi­ke késsel is megsebesítette Urbayt, akinek a tüdejét is átjárta a kés. A súlyosan sérült embert beszállítot­ták a debreceni kliniíkára. Állapota válságos. A támadók közül négy embert a csendőrség; beszállított a nyíregyházi kir. ügyészségre, ahol őrizetbe vették őket. — Törött aranyat, ezüstöt drága­köveket legmagasabb áron vásárol Mayer István órás és ékszerész, Nyíregyháza. \ legfinomabb őszi és téli szöveiojtoápm megérkeztek. * Öltönyök, átmeneti és téli kabátok a legújabb divatszerint készülnek Kecskés József uri és egyenruha szabó özemében LUTHER UTCA 1. SZÁM. Hatosai és más egyenruhák a legkitűnőbb anyagokból és a legjobb kidolgozásban készülnek — A Katolikus Szemle most meg­jelent decemberi számában Her­ma n«n Egyed XII. Pius pápa első körleveléről, Kása János a magyar nemzeteszméröl ír. Petrich Béla ér­dekes tanulmányban emlékezik meg Racin-eról, akinek harmadik cente­náriumát minap ünnepelte a kultúr­világ. Sok más cikk, bő kritikai ro­vat és változatos szemlék olvasha­tók .még a Szent István Társulat ki­tűnő folyóiratában, amelynek előfi­zetési ára egy évre 10 pengő. — A Népszerű Főiskolai Tanfo­lyam legközelebb december 14-én, csütörtökön délután 5 órai kezdet­tel tartja előadását a tanítóképző intézet dísztermében. Ezúttal is két nagy érdeklődésre számo't tartó elő­adás lesz. Valló Sándor vármegyei tisztiorvos A zöldkeresztes mozga­lomról, dr. Scha-rbert Ármin, a.Kos­suth -giimná.zium tanára a Népműve­lés nemzeti jelentőségéről tart vetí­tettképes .előadást. h $vábhegyi 5zanafóriumban a legyengült, vérszegény, hSeraalkedeses rosszulevő gyermek kivirul, fejlődésnek indul. Pompás hegyi levegő, napfény. — Testfejlesztó torna. — Quarcfény kezelés Mérsékelt utósaison árak. (Igazgató főorvos Dr. Györki Béla.) Összbüntetést szabtak ki Ma­tolcsi Péterre. Matolcsi Péter, a hír­hedt nyíregyházi betörő, aki már számos aika .lc-mm.al volt büntetve, több ügyből kifolyólag most is .a nyíregyházi börtön lakája. Matol­csi t tegnap szuronyos börtönőr állí­totta a büntetőtörvényszék dr. Bó­nis-tanácsa elé, ahol az összbüintetés kiszabását hirdették ki előtte. Ma­tolcsi az ítélet szerint két év és hat­hónapi fegyházbüntetést kapott, mii­nek elszenvedésére a közeli napok­ban elszállítják a váci fegyintézetbe. Ünnepnap és iiétközna,/ mindenki a páratlanul népszerű Csokonai ásványvizet fogyassza. ízletes, ftditö és gyógyhstásu szénsavas ásványvíz.

Next

/
Thumbnails
Contents