Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 248-272. szám)

1939-11-27 / 269. szám

27. okbl üríiesí LC3I SZ (Trianon 20.) 1939 november 17. rulásra másfélmillió pengővel, az ál­lami elme- és ideggyógyintézetek és az állami kórházak fenntartására közel hétmillió pengővel, a fertőző é:s népbetegségek elleni védekezésre pedig közel másfélmillió pengővel nagyobb összeg legyen felhasznál­ható, mint az elmúlt költségvetési évben. De a múltév inéi erősebb anyagi támogatással teszi lehetőivé a költségvetés az orvosok tovább­képzésének, továbbá a bába- és ápolónőiképzésnek ügyét is, vala­mint azt a fontos egészségügyi szol­gálatot, amelyet az Országos Köz­egészségügyi Intézet és vidéki intéz­ményei elsősorban a prevenció irá­nyában .végeznek és amely szolgá­latnak a közegészségügy fejlesztése szempontjából kétségtelenül a leg­nagyobb jelentősége van. De továbbmenve, t. Ház, a szo­ciális gondozás magasabb elvi szem­pontjait szem előtt tartva, ugyan­csak tekintélyes összegű támogatás­ban részesíti a belügyi tárca a gyermekvédelem ügyét is an­nak a 19 millió pengőnek ren­delkezésre bocsátásával, amely erre a célra a költségvetésbe kiadási előirányzatként van -beál­lítva. A gyermekvédelem az egyik legszebb és legvonzóbb állami feladat, amelynek a fajvédelem és a nem­zeti élet védelme szempontjából való fontosságát mlár akkor felis­merte a magyar nemzet, amikor az összes nyugati kultúrnemzeteket megelőzve, elsőnek iktatta törvény­be az elhagyott gyermek jogát az állami ellátására, örömmel kell te­hát most is üdvözölnünk a belügyi kormányzatnak azt az elhatározá­sát, hogy a gyermekvédelem továb­bi fejlesztésére és a védelmi munka intenzívebbé tételére közel 3 millió pengővel kíván nagyobb összeget fordítani, mint amennyit a múlt évi költségvetésben felhasznált, öröm­mel kell üdvözölnünk ezt a belügy­miniszteri elhatározást azért, mert a minél egészségesebb, minél erő­isebb és minél több gyermek a nemzeti élet folyamatasságának és megerősödésének kétségtele­nül egyik legbiztosabb feltétele. Midőn én a gyermekvédelemről be­szélek, önkéntelenül is egy régi, kedves és megkapó utcai jelenet jut eszembe, amelynek körülbelül 12 esztendővel ezelőtt voltam szemtar núja Newyorkban, ahol az Ameri­kában élő magyarok közadakozásá­ból felállított Kossuth-szobor lelep­lezési ünnepélvén voltam szerenesés résztvehetni, mint a magyar zarán­dokcsoport egyik szerény tagja. Ncwyoiiknak, ennek a már abban az időben is 7 millió lakosú nagy metropolisnak legforgalmasabb ut­cáján, a Broadway-n történt, hogy amikor az egyik rendőr észrevette azt, hogy egy pöttömnyi kisgyermek az utca .másik oldalára szeretne át­menni, egy pillanat alatt leállította az óriása utoai forgalmat csak azért, hogy azt a kisgyermeket kezénél fogva az úttest másik oldalára át­vezethesse. Ez a jelenet azonban csak ne­künk, idegeneknek volt feltűnő, az amerikai közönség, mint naponként bizonyára számtalanszor előforduló és immár megszokott esemény fe­lett, közömbösen és érdektelenül tért 1 napirendre. 'Magam is csak azért voltam 'bátor ezt a kis visz szaemlékezést a t. Ház színe elé hozni, mert valahogyan úgy érzem hogy az igazi gyermekvédelemnek nemcsak abból a gondoskodás­ból kellene állania, amely ag> államhaltalom részéről az elha­gyottá nyilvánított gyermekekre kiterjed, vagy pedig amelyben a kisdedóvodában és állami me­nedékházakban részesülnek, ha­nem véleményem szerint benne kellene lenni ennek a gondos­kodásnak az élet minden meg­nyilvánulásában, még legpará­nyibb mozzanataiban is. Hogy azonban egy kissé a részlet­kérdésekre is áttérjek, a költségve­tés ebiben az esztendőben is jelen­tékeny, mintegy 1,700.000 pengő összegű támogatásban részesíti az anya- és csecsemővédekm állami feladatával átruházott hatáskörben megbízott Országos Stefánia Szö­vetség áldásos működését, amelyet az ma már több mint 300 Ifiókszö­vetséggel és védőintézettel, 150 kö­rüli tejkonyhával, 20 anyaotthonnal, 30 bölcsödével, 30 napközi otthon­nal, 25 szülőintézettel, 4 gyermek­kórházzal és 4 üdülőteleppel fejt ki a gyermekvédelem terén. De tekin­télyes összeg, mintegy 13 millió pen­gő jut az állami gyermekmenhelyek fenntartására is, amely intézmé­nyekben — bölcsen tudjuk vala­mennyien — a talált gyermekek és a részben anyagi okokból, részben pe­dig erkölcsi elhagyatottság címen elhagyottá nyilvánított gyermekek találnak az állam részéről megfelelő gondoskodást. Ezzel az ügykörrel kapcsolatban bátor vagyok külön is kiemelni az igen t. belügyminisziter úrnak azt az üdvös intézkedését, hogy az ál­landóan és tömegesen jelentkező panaszokat orvoslandő, a 234.700— 1909. sz. rendeletével a nevelőszülőkhöz kiadott gyer­mekek tartásdíjának mértékét f. évi október hó 1-től felemelte. Ez az emelés különösen számot­tevő a 12—15 éves korú gyermekek­nél, ahol a tartásdíj havi 4 pengőről havi 7 pengőre emeltetett fel. (A gyermekvédelem ügyével kap­csolatosan szeretnék még néhány szóival megemlékezni a kisdedóvási ügykörről is. Mindnyájan tudjuk, hogy ezt az ügykört az 1936. éVi XXlIíII. tc. utalta át a vallás- és köz­oktatásügyi miniszter hatásköréből a belügyminiszter hatáskörébe és pedig abból a célból, hogy az óvod'a­köteles gyermekekről való gondos­kodás necsak az oktatás és nevelés irányában, hanem minden más irányiban is intézményesen meg­szervezhető legyen. A gyermek fej­Vasáruk háztartási és műszaki cikkek legnagyobb választékban, olcsó áron beszerezhetők Wirtschaffter Ármin vaskereskedésében, Nyiregvháza. - Telefon : 90. száiti. Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth mezőgazdasági gépek és S. K. F. golyóscsapágyak képviselete. Mielőtt vásárolna tekintsé meg rli rr • it és Délutáni selyem és szövetruhák. — Kalap modellek divatszinekben. Maibaum Mariska Divatüzletében, Rákóczi u. 4. Takarékossági hitel. Olcsó szabott árak lődése szempontjából ugyanis kívá­natos, hogy a gondozás az általános gyermek- és egészségvédelemmel, toviáb'b'á a kormányzat emberbaráti tevékenységével szorosabb kapcso­latba kerüljön, mert csakis ily módon lehetséges a kisgyermekek fokozottabb egész­ségügyi és szociális védelméről kellőképpen gondoskodni. A költségvetés közel 4 millió pengő fedezetet bocsát a belügyi kor­mányzat rendelkezésére, hogy eze­ket a most említett fontos gyermek­védelmi feladatokat teljesíteni tudja. Továbbfolytatva a belügyi tárca sz ociálpoli t i'kfa i t e véke nysé gének 'vizsgálatát, — a költségvetés alaki beosztásához igazodva, áttérek a tá rsada 1 omb i z t osí tásá intézményre, amelyről még a sóik kritika után is —minősüljenek azok akár jogosak­nak, alkár jogosulatlanoknak — ob­jektíven meg kell állapítanunk, hogy a /belügyi szociális igazgatás egyik legnagyobb jelentőségű szervezete. Lehetnek ennek az intézménynek organikus 'hibái, ezek a hibák azon­ban, amelyek egyébként is kiküszö­bölhetők, eltörpülnek annak a nagy fel­adatnak fontossága mellett, amely feladatot a szociálpolitika terén a társadalombiztosításnak kell betöltenie. Ennek a feladatnak nagy hordereje a legvilágosabban abban jut kifeje­zésre, hogy a biztclsított tagok szá­ma ma már az egymilliót is megha­ladja, úgyhogy a munkavállalók csa­ládtagjait is hozzászámítva, körül­belül hárommillió embert, tehát az összlakosságnak majdnem egyhar­madát teszi ki azoknak a száma, akik a társadalombiztosítáis révén betegségi és baleseti segélyekben' s öregségi ellátásban részesülnek. De nagy jelentősége van a társadalom­biztosításnak az ország közegészség­ügyi ellátásának szempontjából is, hiszen egyedül az OTI egymagában mintegy 13 millió pengőt fizet ki betegápolási díjakban a kórházak­nak, az orvosoknak pedig körülbelül 10 (millió pengőt, végiül .anyasági | biztosítás címén 2,700.000 pengőt fi­zet ki, tehát ennek az intézmény­nek az egészségügyi kiadásai egy­magukban majdnem megközelítik a belügyi tárca költségvetésébe fel­vett ilyen természetű kiadások ösz­szegét. Amidőn továbbá a társadalombiz­tosítási intézménynek a szociálpoli­tikában való részvételéről' beszé­lünk, nem szabad megfeledkeznünk az öregségi biztosítáis szolgáltatásai­ról sem, \ amelyek jelentékenyen csökkentik mind az állam, mind a cözségek terheit, ímert a biztosítás révé'n öregségi vagy rokkantsági já­radékban részesülők, továbbá az el­látott özvegyek és árvák nem szo­rulnak többé isern az állam, sem pe­dig a községek szegényügyi vagy gyermekvédelmi támogatására. j — Epe- és májbetegeknél, első­sorban epehomoknál és epekőkép­ződésnél, krónikus epehólyaghurut­, nál és hurutos sárgaság fellépésénél reggelenként éhgyomorra egy pohár kissé felmelegített természetes „Fe­renc József" keserűvíz az emésztés • útjait alaposan kitisztítja és a hasi ? szerveket élénkebb tevékenységre - serkenti. Kérdezze meg orvosát! Hasbaszurfék a vőlegényt a részeg vőfélyek Néhány hónappal ezelőtt nagy la­kodalom volt az egyik ököritói menyasszonyi háznál. A lakodalomra hivatalosak voltak, mint vőfélyek Veress József és Simái Mihály ottani legények is. Javában állt a tánc és vigalom, amikor nem várt véres ese­mény zavarta meg a lakoealmat. Veress József minden előzmény nél­kül kést rántott és az egyik sarok­ban gyanutlanu' beszélgető vőlegényt Kincs Zsigmondot hasbaszurta. Kin­cset elöntötte a vér és csak annyit tudott kérdezni: — Miért tetted Jósk ? A kérdésre ahelyett, hogy vá­laszt kapott volna, odaugrott Simái Mikály és a tántorgó vőlegényt a nála lévő bottal fejbesujtotta. A két garázda legényt nyomban letartóz­tatták, Kincs Zsigmondott pedig kór­házba szállították, ahol hosszú időn át élet-halál között lebegett. Veress Józsefet és Simái Mihályt szombaton vonta felelősségre a nyir­egyházi büntetőtörvényszék Váradi tanácsa, Bűnösségüket beismerték és egyedüli mentségükül részegsé­güket hozták fel. Annyira részegek voltak, hogy a történtekre nem is emlékeznek. A bíróság mindkettőjü­ket súlyos testisértés bűntettében moi.dotta ki bűnösnek s fejenként egz év és hat hónapi börtönbünte­tésre ítélte. A vádlottak az ítélet súlyossága miatt fellebbezést jelen­tetlek be. •—t:«— — Országos vásár Nyíregyházán. Nyíregyháza megyei város polgár­mestere közhírré teszi, hogy Nyír­egyházán a legközelebbi országos vásárt december 4-én tartják meg. A vásárra vészmentes helyről min­denféle állat felhajtható. (x) üzletmegszüntetés miatt végbiárusitás! Arany ékszerek, zseb és karórák, [faliórák ezüst ólomkristály, a 1 p a c a dísztárgyak alkalmi áron ii VAY ADAM UTCA 8. SZ. (Glück bútoros mellett.) —

Next

/
Thumbnails
Contents