Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 224-247. szám)
1939-10-11 / 231. szám
2. oldal JSÍYtRyTDÉK „ 5ZAbolcsi híBIAP 'waii Oeladier visszautasította Hitler békejavaslatait Daladier miniszterelnök kedden este 8 órakor rádióbeszédet mondott, amelyet valamennyi francia rádióállomás közvetített. Beszédének bevezetésében visszapillantást vetett a hadműveletekre s megállapította, hogy a szövetségesek katonái egy hónap óta eLlenséges területen harcolnak. Légihaderejük napról napra tanúbizonyságát adja rátermettségének. Franciaország és Nagybritannia feltétlenül uralkodnak a tengereken. A szövetségesek hajói sokezer tonna Németországnak szánt árut foglaltak le és egyben biztosították az anyaországok és a tengerentúli birtokok közötti közlekedést. Az angolok minden erejükkel támogatják a franciákat. Daladier kijelentette, hogy a német propagandának minden olyanirányú törekvése, amely az angolok és franciák elválasztására irányiul, meddő kísérlet. Ezután a kommunista képviselők szerepével foglalkozott. Sem franciaország, sem Anglia nem azért lépett háborúba, hogv ideológiai keresztes hadjáratot indítson, hanem háborúra kényszerült, mert Németország rá akarta kényszeríteni uralmát Európára. Ausztria, Csehszlovákia és Lengyelország csak egyegy állomás volt azon az úton. mely Franciaország és egész Európa szolgaságához vezetett volna. Daladier megállapította, hogy az a béke, amelyről most beszélnek, német béke. Franciaország nem bfzhatik abban az Ígéretben, hogy Németországnak ezenkívül nincs követelése, mert ugyanezt hallotta már Ausztria, a Szóid étavidék és Csehszlovákia elfoglalása után is. Franciaország ma is a népek őszinte együttműködéséért küzd és el van tökélve arra, hogy nem veti magát alá semmiféle erőszakos intézkedésnek. Franciaország mindaddig harcolni akar, amig nincs kellő biztosíték arra, hogy nem •változtatják meg minden hat hónapban a helyzetet. Ha pedig azt mondják, hogy Lengyelország sorsa csak Németországot és Oroszországot érdekli, erre az a felelet, hogy elsősoriban a lengyel népet érdekli. Európa térképét át akarják alakítani anélkül, hogy tekintettel lennének a népek hagyományaira és szükségleteire. 'Ezzel pedig Európát évszázadokon át tartó forradalomba kergetnék. A béke csak a kölcsönös biztosítékok alapján jöhet létre, kizárva minden meglepetést és minden leigázási kísérletet. Ha a tartás békét akarják, akkor meg kell'végre érteniök, hogy elmúlt az az idő, amikor a területi hódítás a jólétet is hozta magával. Franciaország borzad a szolgaságtól és azt akarja, hogy győzelme végleg biztosítsa Európát minden támadás veszélye ellen. Franciaországra rákényszerítették a háborút. A harcot addig fogja folytatni, amig a biztonság végleges garanciáját kapja. A legegyszerűbb katonától a legfőbb katonai vezetőségig minden francia megérti, milyen veszélyt rejteget magaban, ha Franciaország meddő ígéretekben bízva, letenné a fegyvert. Ezzel rövid idő múlva újra támadásnak tenné ki magát. Ha ezt megtenné a francia kormány, akkor egyetlen francia sem bocsátaná meg, •hogy védtelenül hagyta Franciaországot. Ezt a gondolkodásmódot osztja valamennyi francia. A kormány nap-nap után kifejtett munkájával ki akarja érdemelni az ország bizalmát. (MTI.) Október végén országos légvédelmi gyakorlatokat rendeznek A szerda reggeli hivatalos lapban jelent meg az a honvédelmi miniszteri rendelet, amely országos légvédelmi és légoltalmi gyakorlatokat rendel el. Azok időpontját október 24—27-ike közötti időre teszi. A gyakorlatok időtartamát pedig 48 órában szabja meg. Azt, hogy az ország melyik részében mikor kerül sor a kétnapos gyakorlatra, a rádió mondja be a reggeli. 7 órás hírek során. A gyakorlatok a valószerűséget minél jobban meg akarják közelíteni, ezért tart a gyakorlat egyfolytában két napig .vidékenként más és más időben, ezt célozzák a különböző időpontban elrendelt riasztások, végül ez a célja a most első ízben szerepelendő kárjelző szolgálatnak. A gyakorlat részleteit és a véle kapcsolatos tudnivalókat a hivatalos lap közli. Általában ügy keM viselkedni, mint ahogyan az elmúlt évi légvédelmi gyakorlatok idején, illetőleg légvédelmi készültség vagy légvédelmi riadó alatt. A kárjelző szolgálattal kapcsolatban azonban új féladatok várnak a közönség egy részé re. A honvédelmi miniszteri rendelet a gyakorlatokat megelőzően október 22-ére országos légoltalmi napot rendel el a nagyközönség felvilágosítására és a légoltalommal való megkedvelte tése céljából. (MTI.) Kiürítik Helsinkit és Vihorgot A finn belügyminiszter 'kedden este rádión felszólította Helsinki és Viborg lakosságát, hogy a két 'várost szerda és csütörtök fol\ ramán önként ürítse ki. A kormány nem akar kényszerrendszabályokihoz folyamodni. A miniszter hangsúlyozta, hogy a politikai helyzetben nem következett be nyugtalanító roszszaibbodás, mindamellett mégis iebb, ha a rendelkezéseket nyugodt időben hajtják végre. A lakosság 'elszállítására szerdán különvonatokat állítanak be. Aki nem talál vidéki rokonoknál elhelyezkedést, annak a kormány jelöl ki tartózkodási helyet. A gépkocsitulajdonosok, akik benzinhiány miatt eddig nem használhatták kocsijukat, engedélyt kapnak arra, hogy a kiürítés céljára a következő 2 napon üzembe helyezzék kocsijukat. Helsinkiben kedden este tartották meg a.z első elsötétítés) és légvédelmi gyakorlatot. (MTI.) Álmában érte a vonatgázolás Egy nyiregyházi talyigást cíilflít a vásárosnaményi vonat Tegnapelőtt este könnyen végzetessé válható 'baleset történt az újkisteleki szőlő felé vezető vasúti átjárónál. Egy nyíregyházi talyigást elütött a vásárosnaményi vonat s csak a csodálatos szerencsén múlott, hoigy a vonatgázolásnak halálos áldozata nem lett. Csemik Mihály nviregyiházi személyszállító taligás a kérdéses időben egy kicsit beszeszelve, taligájával hazafelé indult az újkisteleki szőlőbeli lakására. Ütközben az esős idő miatt, felhúzta a taliga ernyőjét és ő maga behúzódva a taliga sarkába, elszunnyadt. Hogy Cisernik Mihály jó alvó lehet, bizonyítja az a ténv, hogy csak akkor Szabványfüzet Iskolaszer, iskolatáska, aktatáska olcsón szerezhető be JÓBA E. papír, írószer, üzletében Bethlen utca 1. szam. ébredt fel, amikor bekötözve, a kórházi ágyon feküdt. Az elszunnyadt taligás lovára bízta sorsát, bízva annak tudományába, hogy a megszokott úton hazaviszi őt. A ló ment is az ismert úton, csak éppen ahhoz nem volt érzéke, hogy a vona.t elő! kitérjen. Lehet az is, hogy a ló is szunyókálva botorkált és nem vette észre a vasúti átjárónál, hogv a vásárosnaményi vonat közeleg. így történt a szerencsétlenség. A vonat elütötte a taligát, a benne ülő Csemik Mihály pedig eszméletlenül terült el a sínek mellett. A taliga darabokra tört, a ló az>onban sebesülés nélkül úszta meg a gázolást. Csernik Mihály a kórháziban kihallgatása során azt mondotta, hogv nem emlékszik semmire sem, aludt, amikor a szerencsétlenség történt s csak a kórházban ébredt fel. Azt sem tudja, hogy mi történt a taligával és lóval. A baleset ügyéiben a vizsgálat folyik. MOSz. 8»abványfüzetek, rajaszerek és mindenféle iskolaszerek beszerezhetők JÓBA E. papír-írószerüzletében. J£ (Trianon 20.) 1939 október 11. — Sokezer gyomor-, bél- és májbeteg egybehangzóan dicséri a természetes „Ferenc József" keserűvizet, mert az úgy a hatás biztonsága, mint rendkívül enyhe volta következtében valóban tökéletes hashajtónak bizonyul. Kérdezze meg orvosát! 55 gyermekbésulásos megbetegedés volt szeptemberben Haj,dú vármegye közigazgatási bizottságában a tisztifőorvas részletesen ismertette a Heine-Medin betegség hajdúmegyei elterjedéstét. Eszerint szeptember hónapban öszszesen 55 gyermekbénulásos megbetegedés fordult elő két halálesettel. A gyermekbénulásos megbetegedésekkel kapcsolatban a legszigorúbb óvintézkedéseket tették meg. A betegeket családjuk köréből azonnal kiemelték és beszállították a gyermekklinikára, ahol elkülönítve, a leggondosabb ápolásban részesülnek. A legtöbb megbetegedés Balmazújváros községben fordult elő, ahol összesen 27 megbetegedést észleltek. A betegeknek kormegoszlása a következő: 1 hónapostól két éves korig 35 beteg, 3—-5 éves korosztályból 14, a 16 éven felüli korosztályból pedig 5 beteg. A betegségek lefolyása általában jóindulatúnak mondható, az 55 beteg közül mindössze 2 haláleset fordult elő és a ibénulásos esetek is szépen fejlődnek vissza. A romáDlai iessg enyhítése Bukarestből jelentik: A román földmivelésügyi kormány nyolc és félmillió leu segélyt oszt ki a Besszarábiában és a Pruth mentén nagy ínségben élő lakosság megsegítésére. (MTI) — Átutalják a Németországban dolgozó magyar munkások pénzét. Nemrég érkezett haza Németországból vitéz Lukács Béla földművelésügyi államtitkár, aki a tavasz óta ott dolgozó magyar mezőgazdasági munkások több csoportját látogatta meg. Vitéz Lukács Béla felkereste a magyar konzulátus mellett működő munkásvédő irodát is, ahol tájékozódást nyert a munkások kívánságairól, amit a német kormánynyal folytatott tárgyalások során az illetékesek figyelmébe ajánlott, így megsürgette, hogy a munkások a személyenként engedélyezett 400 márkát hiánytalanul .hazaküldhessék. Kérte ezenkívül, hogy a mubt évről visszamaradt összegeket minél előbb utalják át. Az illetékes német kormánykörök megígérték a munkások kívánságainak teljesítését. A Németországban dolgozó mezőgazdasági, munkások helyzete kielégítő s a hozzátartozóknak semmi oka sincs aggodalomra a külpolitikai események miatt. A LEGDIVATOSABB svájci fehérnemű újdonságaim megérkeztek Női retikülöte óriási választék! Bsztalos László uri és női divatüzlete Vay JL-u. 1.