Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 224-247. szám)
1939-10-08 / 228. szám
14. oldal C^JVYÍRVIDÉK „ JZABOJLCQ I HÍRLAP (Trianon 20.) 1939 október 2. ORIASI SIKER Elisabeth Bergner világíilmje j SZERELEM TOLVAJA A P° L f L 0 Hétfőtől Forradalmasítja a kerékpársportot a dorozsmai ember szenzációs találmánya Ságihy Ferenc kiskundorozsmai lakos érdekes találmánnyal lép a világ színe elé, mely forradalmasítani fogja a közéletben oly népszerű kerékpár eddigi hasznosítását. Ennek az új találmányú kerékpárnak az lesz az előnye, hogy az eddigi hajtási erővel a gyorsaságot háromszorosára emeli fel tajpadó rendszerével, amely iránt — mint a Bendien s. World Service világszervezet budapesti érdekeltsége, a Magyar Közgazdaság írja — nagy az érdeklődés és kéri a feltaláló Ságihy Ferencet, hogy értékes találmányát Anglia, Belgium, Hollandia és Svájc részére adja el a gyártás jogát. Mint hírlik, az eladási folyamat már meg is kezdődött a feltaláló és a világszervezet között. 17 millió "meni füstbe" egy év alatt Mennyi szivart és cigarettát fogyasztott az ország lakossága A magyar királyi dohányegyedáruság az 1937—38. költségvetési évről most adta ki érdekes statisztikáját, amelynek adatai felölelik a magyar dohánytermelés, dohánybaváltás, dohányfeldolgozás és dőhányelárusítás érdekes számait. Ebben az évben 63,506.327 darab szivart füstöltek el nyilván kizáróíag a férfiak, viszont a nőkkel együtt a magyar fogyaszfcóközöasé2 2225 millió 930.029 darab cigarettát, vagy aJiogy a Dohányjövedék mondja, szivarkát szívott el. Ez a különféle dolhánynöműekkel együtt 117,030.136 pengő 29 fillérbe került kereken. Sokféleképpen osztályozzák a dohányleveleket, amelyek között szerepel a finom, középfinom és közönséges kerti dőhány, a szentandrási muskotály hatféle változata a világostól a barnáig, a közönséges miuskotály, a debreceni, tiszai, szegedi, szolnoki és végül a kapadohány. A dohánybeváltó hivatalok az egész ország területéről fölveszik a dohánytermést, amely aztán nyers dohányokban Észak Amerikából, Görögországból, Bulgáriából, TörökIntézeti felszerelések fehérnemiiek női és férfi divatcikkek NAGY VÁLASZTÉKBAN Mayer Ágoston divatüzletében, Nyíregyház* ZRÍNYI ILONA UTCA Takarékossági hitel. Telefon 5-37 G-yengeelinéjü fiatalember halálos szerencsétlensége Konyáron Szerdán az esti órákban tragikus szerencsétlenség történt a konyári állomás közvetlen közelében, ahol a vasúti átjáró van. Tornyi Sándor 20 éves konyári fiatalember, aki gyangeeltnéjű volt, az állomásra befutó vonat elé került. Még integetett is a mozdonyvezetőnek két méterre a robogó vonattól. Természetes, hogy a vezető már ekkor nem tudta megállítani a vonatot s a mozdony kerekei a szerencsétlen fiút darabokra szaggatták. A ihalálos gázolással kapcsolatban a csendőrség nyomban bevezette a nyomozást és ennek során minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a halálos gázolás egyedül a gyengeelméjü Tornyi Sándor gondatlanságának volt az eredménye. Jelentést tettek az ügyész-ségnek is, amely megadta a temetési engedélyt, minthogy bűncselekNyíregyháza bensőséges ábitattal idézte fel az aradi vértanuk emlékét Nyíregyháza utcáin gyászlobogók hirdették pénteken, hogy a város polgárságának, öntudatos, a mult nagy hagyományait becsülő magyarságának ünnepe van. A lelkekben Arad vértanúínak emléke borongott s a mártírhalált halt hősök erkölcsi tanúságtétele megerősítette a lelkeket a jövővárás, a jövőért, a boldogabb, szebb magyar jövőért való küzdelem napjaiban. A reggeli és a délelőtti órákban valamennyi templomban gyászistentisztelet volt. Az istentiszteleteken résztvettek az iskolák, a hivatalok, hatóságok, intézmények, egyesületek. Az iskolákban az istentiszteletek után bensőséges ünnepség volt nagy közönség jelenlétében. Rz állami tanítóképző október 61 ünnepe Az állami líceum, tanítóképző, gyakorló elemi iskola ünnepsége délelőtt fél 10 órakor kezdődött az intézet dísztermében, amelyet ez alkalommal is megtöltött az érdeklődő közönség. A Hiszekegy imája után, amelyet az ifjúsági énekkar Bolvári Zoltán tanár vezetésével választékos kidolgozásban adott elő, Csertő Endre V. é. n. lelkesítő erővel szavalta Vályi Nagy Géza Október 6. című erővel teljes költeményét. Utána az énekkar Bácsfalvy Móra: Tőlünk szálló felhő c. dalát mutatta be árnyalatos, megkapó szépségű feldolgozásban. Az ünnepi beszédet Suller Béla V. é. n. mondotta, aki a szabadság-eszme diamezőgazdaság gépek éi eszközök LERAKATA Kühne E3 iczák MUSZERESZ Bethlen utca 27. Telefon 330 sz. dalmas előtörését és a.z érette vívott hősi harcok példát adó erkölcsi szépségét lendülettel állította az ünneplő közönség elé és poétikus szavakban tárta fel a mai magyar ifjúság tettrekész lelkiségét. Hatásos szám volt ezután az énekkari kilences, amely Bolvári Zoltán tanár művészi zongorakísérete mellett Kapy Gyula: Magyar harangok, majd Péczely A. gyűjtéséből az Erdő, erdő c. honvéd katonadalt adta elő. Ezután a gyakorlósok ünnepe következett, amely a tanítóképző ünnepének keretébe stílusosan illeszkedett. A III—IV. o. szavalókórusa Lampérth Géza Október 6-án c. versiét adta elő hangulatosan, majd Reöthy Ferenc IV. é. nevelőhatású beszédet intézett a gyakorlósokhoz. Utána mély szépséget sugárzó páros szavalat következett. Tóth Kálmán: Kik voltak a honvédek c. költeményét mutatták be dramatizáltai! Dohanics Sanyi és Szögyén Bertalan. A gyakorlósok szép műsorát Bácsifalvy—Móra: Magyar hősök c. kétszólamú karának bemutatása zárta be. A hatásos énekszámot a III—V. o. mutatta be. A gyakorlósok szereplése után újra a képzősök sorakoztak fel. Virágh Rezső 111. o. Ragyogó fényességek c. novelláját olvasta fel. Az aradi nap tragikus hangulatából merítette értékes mondanivalóját Virágh és jellemfestése, miliő-éreztetése, festői nyelve a komoly írói tehetség erejét, művészi kvalitásait csillantotta meg. Az eredeti és komoly szépségeket árasztó szám után Suller Béla V. é. ifjúsági elnök Chopin gyászindulóját játszotta zongorán elmélyedéssel, stílusos előadásban. Szőlősi János IV. :é. növ. szavalata Kurucz Tamás Magyar fohászának bensőséges átéreztetésével keltett nagy hatást. Az emelkedett szellej mű, figyelmet és elismerést keltően színvonalas műsort a Himnusz erővel teljes, gondos előadása fejezte be. v Jotír tixiekkőoikaphdif "Jcrfaoiat: * Nemzeti Bainoki mérkőzés Nyíregyházán Vasárnap délután 3 órai kezdettel a NYTVE bujtosi sporttelepén kerül lejátszásra a Kassai Sport Club és a NYTVE közötti Nemzeti BB. mérkőzés. A KSC a Felvidék egyik legrégibb magyar csapata. A két csapatot egymáshoz szívélyes és régi kapcsolatok fűzik. A Felvidék elnyomatásaideje alatt is tobbízben találkozott egymással két csapat. A NyTVE új összeállítással szerepel ezen a mérkőzésen. A mérkőzésnek érdekességet ad az, hogy a NYTVE a KSC legyőzésével akarja kiköszörülni azt a csorbát, amelyet legutóbb az SBTC és a DiMávag-tol elszenvedett vereségek okoztak. Bár ezek a vereségek nem szégyenteljesek, mert mindkét csapat tudása országosan elismert s olyan rutinnal rendelkeznek, hogy a Felvidéki Csoport bármelyik egyesületé'* könnyen legyőzik. 2—3 gólos NyTVE győzelmet tippelünk. Ezt megelőzőleg a Nyíregyházi Vasutas SC együttese a NyTVE II. csapatával játszik amatőr bajnoki mérkőzést, délután 1 órai kezdettél. h lei)is|3Dl) divata férfi ingek selyem nyakkendő különlegességek divapulloverek nagy választékban ELEIN Dl Takarékpalota. „BIZALOM" hitel. — BÁLI MEGHÍVÓK, alkalmi értesítések egy vagy több színben nyomtatva, eredeti tervezés szerint, jutányos árban készülnek OROSZ KÁROLY könyvnyomdájában, Bercsényi-utca 3. sz. — Telefon: 577. országból s Olaszországból behozott mintegy egymillió kilogramm és 9 millió pengő értékű külföldi • dohánnyal keverődik össze és cigaretta, valamint szivar formájában 1 kerüi forgalomba.