Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 224-247. szám)
1939-10-05 / 227. szám
(Trianon 20.) 1939 október 2 . 1 oW«J Pénteken 10 órakor kezdődik az áll. tanitúképzö, líceum, a gyakorló Iskola A nyiregyházi áll. tanítóképző és a ,vele kaipcsolatos gyakorló elemi iskola október 6-án, délelőtt 10 órakor rendezi meg az aradi vértanúk emlékünnepét. A műsoron ez alkalommal is szépséget sugárzó ének, zeneszámok, szavalatok, jelenetek, előadások szerepelnek. A belépés díjtalan. Az iskola iránt érdeklődő közönséget szeretettel hívja a tanári kar és az ifjúság idei október 6-iki ünnepségére is. Megszúrta anyésáf, a törvényszék hárem hóvapi fogházra ítélte Fekete Ignác, nyírbogát i lakos iigyét tárgyalta tegnap délelőtt a nyiregyházi törvényszék Várady-tanácsa. Fekete azzal volt vádolva, hogy meg akarta ölni az anyósát. Meg is szúrta egy konyhakéssel s az anyósnak C9ak az volt a szerencséje, hogy a konyhakés eltörött és így a szúrás csak könnyebb sérülést okozott. A vádlott a tárgyaláson azzal védekezett, hogy anyósa valósággal üldözte őt. Nem volt szabad, csak az istállóban aludnia. A feleségére meg nagyon féltékeny volt. A vádlott állítása szerint erre a féltékenységre volt ok, viszont a tanúk azt állították, hogy az asszony nagyon rendes életet élt, ellenben a férje állandóan ivott. Részegen már sok ízben botrányt is C9inál>t. Egy ízben a falu főutcáján pisztolyt fogott arra a férfira, aki állítólag a feleségének udvarolt s csak e kisbíró ügyességének volt köszönhető, hogy Fekete Ignác nem ölte meg az ártatlan embert. A tárgyaláson a tanúk egybehangzóan vallották, hogy Fekete iszákos, erőszakos ember s oktalan féltékenysége valósággal eszét vette. A Várady-tanács az enyhítő körülmények figyelembevéte'j után Fekete Ignácot háromhón:pi fogházra ítélte. Megmérgeztek egy gazdát A két gyilkost letartóztatták Az elmúlt héten történt, hogy Nagyszékely községben Lehr János gazdálkodó egy lakodalmi vacsorán vett részt. Alig fogyasztotta el a vacsorát, még az asztalnál hirtelen rosszul lett, lefordult a székről és holttan terült el a földön. A gazdát nagy részvét mellett temették el, akkor még senki sem gyanakodott, hogy Lehr János nem természetes halállal halt meg. A temetés után kővetkező napokban kezdtek suttogni a f duban, hogy az ismert gazdát a lakodalmi vacsorán megmérgezték. A suttogó hirek alapján megin dult a csendőri nyomozás is, amelynek eredményeképpen kétségtelenül megállapítást nyert, hogy a szerencsétlen gazdát valóban megmérgezték. A gyanú Lehr János elvált felvált feleségére és az asszony mostani férjére, Tippel Péterre irányult. A házaspárt előállították a csendőrségre. Kihallgatásuk során beismerték, hogy Lehr Jánost kénsavval mérgezték meg ugy, hogy egy decilitert két ízben, borban és kávéban itattak meg a szerencsétlen emberrel a lakodalmi vacsorán. A csendőrök a gyilkosokét beismerő vallomásuk után letartóztatták. Újból Zsoioay Vilmost választotta elnökévé a szabolcsi Taaári Kör r es zer huratos bántalmainál a Hajdúszoboszlót gyógyvíz biztosan segit. TARTSON IVÓKÚRÁT! Gázálarcok légvédelmi cikkek Rádió eladás szakszerű Javítás Villamossági cikkek, asztalilámpák GRiMftFON és LEMEZÜK KRESKAI GYULA skola utca 6. Telefon 777 Az Országos Középiskolai Tanáregyesület Szabolcsi Köre kedden délután 5 órakor tartotta évi rendes közgyűlését az ev. Kossut'h-gimnázium dísztermében. A közgyűlésen megjelent Bernolák Káimán, az Orsz. Középiskolai Tanáregyesület elnöke, Kiss József, a debreceni tankerület kir. főigazgatója s a kartársi összetartozás kifejezéseképpen a nyiregyházi középfokú és szakiskolák igazgatói: Adorján Ferenené, Dobay Sándorné, Trajtler Anna, Dohanics János, Heinrich Vilmos, Porzsolt István, Tamáska Endre, a tanáregyesület kötelékéhe tartozó iskolák igazgatói is tanárai. A közgyűlést Zsolnai ViLmos elnök nyitotta meg. A fiúnevelés nagyifontosságú problémáiról, az értelmi, erkölcsi és testi növelés munkájáról szólott. Rámutatott arra, hogy a mai időben minden irányú •nevelésnek a katonai nevelés szempontjából kell történnie. Annak a széliemnek, annak az erkölcsi erőnek kell éívényesülnie minden ne- * velő munkánkban, amely a nemzet ' megerősödéséhez vezet. Ez nemcsak | azt jelenti, hogy fegyelmezetté, ön- 1 állóvá, kezdeményezésre és küz- 4 désre képessé válik általa az ifjú, hanem tágabb értelemben jelenti azt is, hogy minden olyan kérdésben a nemzet egyetemes céljait te• kinti, ami a nemzet megerősödéséhez vezet. Ilyen munka a nyelv tisztaságának ápolása is, ilyen a nemzeti öntudat nevelése, a magyar múlt, a magyar hősök ismerete és tisztelete. Ilyen a nép megismerése, a nép dalainak, népművészetének ismerete. Ide tartozik a magyar földnek a megismerése és ide kell tartoznia ezeken keresztül a magyar ifjúságnak a magyar politikai életre való előkészítésének is. Irányt mutató bevezető szavai után a vendégeket köszöntötte s közöttük is elsősorban az országos elnököt és a főigazgatót. ;« kormány rtiridests orvosolja a helyettes éraadó tanárok sérelmeit Az üdvözlésre válaszolva, Bernolák Kálmán, az Orsz. Középiskolai Tanáregyesület elnöke néhány, a tanári rendet érintő kérdésről szólott. Nagyon fontosnak tartja nemcsak nemzeti szempontból, hanem magának a tanári rendnek érdekében is ! az összetartozás érzésének ápolását. ' Szükségesnek tartja, hogy a vidék és a főváros tanárai seregszemlére gyűljenek össze s egymást minél f jobban megismerjék törekvéseikkel együtt. Ami a tanárságnak legsúlyosabb kérdéseit illeti, az anyagiakkal áll összefüggésben. Különösen nagyon súlyos sérelme a tanári rendnek a helyettes óraadó tanárok helyzete. A Tanáregyesület éppen ezért elsősorban e.zt a kérdést kívánta megoldani és kijelentheti a lefolytatott tanácskozások eredményeképpen, ' hogy illetékes helyen a kérés elő| terjesztése a legnagyobb megértésI sel találkozott s rövid időn belül el) tűnik a tanári sérelmek sorából ez az égető kérdés. A maga részéről arra kéri a tanárságot, hogy tartson össze. Ne legyen egy se, aki nem érez a tanári Teleion 11. sz. Uránia Filmszínház Telefon 11. sz. Október 5-6 Budapesttel egyidőben! Cfeütöítök-péntek r • Szivek miizsikaja Előadások: minden nap 5, 7 és 9 órai kezdettel Október 7- 8 9. Budapesttel egyidőben! A MINISZTER BARÁTJA Szombat vasárnap hítfő Páger Antal remek uj magyar filmje rend egyetemével együtt. És ha vezetőt választ, mindaddig, mig nincs oka arra, hogy bizalmától megfoszsza vezetőit, támogassa a vezetőket teljes odaadással. Ifi tanár társadalmi tekintélyét meg kell óvni Kiss József főigazgató a tanárok társadalmi helyzetével foglalkozott. Ennek elérése érdekében szükségesnek tartja a tanári pályára . lépők közötti szelekciót, a tanárok anyagi helyzetének javítását, a tanár társadalmi helyzetének emelését és a tanár továbbképző munkájának biztosítását. — Sajnálattal kell megállapítani, — mondotta a főigazgató — hogyha csak nincs a tanárnak magánvagyona, nem tudja elérni a társadalomban azt a helyet, amelyet egyébként mindenképpen megérdemelne, A tanár ezen a bajon csak úgy segíthet, ha teljes felkészültségével igyekszik résztivenni a társadalom minden munkájában, mérsékelten még a politikai életben is. Sajnálattal látja, hogy a parlamentben a tanárságnak nincs képviselője, holott más országokban a parlamenti életben kivételes szerepet játszanak a tanárok. A tanárok számára nem lehet más parancs, mint az, hogy mindent a tanári rend tekintélye érdekében kell végezni. Szentmlklóssy Péter emlékezető A főigazgatónak nagy tetszéssel fogadott szavai után Weiszer Gyula leánygimn. igazgató tett jelentést a Kör munkásságáról. Bevezető szavaiban kegyelettel emlékezett meg a Kör elhányt titkáráról, néhai Szentmiklóssy Péterről, aki a munka és a szív embere volit nemcsak a tanári katedrán, hanem kartársai körében és a társadalomban is. A közgyűlés tagjai kegyeletük jeléül felállással áldoztak Szentmiklóssy Péter emlékének. Cserkészszellem a nevelésben A titkári jelentés után Koriss Kálmán nagykállói tanár Cserkészszellem a nevelésben címen tartott előadást. A nevelés általános elveinek megállapítása után a 12—il8 éves korú fiú nevelésének akadáHungária Pilmszl*i8%ái Október 5-6. - Buda pesttesttel egyidőben ! Csütörtök-péntek BERRY ŐRMESTER. Egy szerencséskezü fenegyerek izgalmas kalandja. EZ BERRY! Előadások minden nap 5-7 és 9 órai kezdettel Október 7 8 9 Budapesttel egyidőben l Szombat vasárnap-hétfő. PÁGER ANTAL remek uj magyar filmje a miniszter barátja