Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 224-247. szám)
1939-10-28 / 246. szám
4. oldal SZABokoa .NYÍRVIDÉK ABOLCSI HLE I jmíRíAP (Triano n 20.) 1939 október 27. Az elegáns öltözködés titka WÉHBETH szabó, LUTHER - palota. Télikabátok, ruhák hozott és választott anyagból tökéletes kivitelben — Debrecea—Nyíregyháza 5.72-3.72 Vasárnap a 'Kossuth-gimnázium dísztermében látta vendégül a Nyíregyházi Városi Sakkor Debrecen város Sakkörének csapatát. A verseny végig magas nívójú küzdelmeket hozott. A nyiregyhá'zá sakkozók minden táblán erősen tartották magukat a vidék legerősebb sakkvárosának kitűnő .versenyzőivel szemben és különösképpen az első táblákon értek eJ szép eredményt, amennyiben az első négy táblán 3 pontot szereztek. A verseny lefolyása a következő volt: Dr. Schárbert Ármin elnök megnyitó szaiva iután ültek asztalokhoz a versenyzők a következő párosításban: I. táblán p olt ári Kovács Kornél győz Kónya Kálmán ellen, II. táblán Gerő Sándor győz Fejér György ellen, III. táblán dr. Schárbert Ármin veszít Csócsits Lajos ellen, IV. táblán dr. Kelem László győz Nagy Endre ellen, V. táblán Huba János veszít dr. Tamkó Árpád ellen, VI. táblán dr. Nagy Béla Torma Sámuellel szemben eldöntet-' len, VII. táblán dr. Szilágyi Jenő veszít Kovács Gábor ellen, VIII. táblán Hoffmann Ferenc veszít Halász ellem és a IX. táblán Balázs veszít Hóra ellen. lEz az eredmény meglehetősen hízelgő a nyíregyházi sakkozásra, ha azt vesszük figyelembe, hogy Szigeti Sándort, dr. Bata Jánost, dr. Nagy Barmát, Staub Lászlót és még töbib erős játékost nélkülözni volt kénytelen a csapat. A versenyt a Koronában ebéd követte, amelyem Csócsits Lajos, a debreceni Sakkor főtitkára köszönte meg a vendéglátást és a revánismérkőzésre november hó 5-ére hívta meg a Nyíregyházi Sakkört Debrecenbe. rum,..... —• likőr, .... pálinka legolcsóbb bevásárlási forrása az újonnan megnyílt KERTÉSZANTAL SZESZNAGYKERESKEDÉSE Zrinyi Ilona utca 9. (az udvarban.) — KÖZIGAZGATÁSI, egyházi és iskolai nyomtatványok olcsón és pontosan készülnek OROSZ KAROLY könyvnyomdájában, Bercsényi-utca 3. szám. — Telefon: 577. Nyíregyháza esti élete kihal a város ászaki részéi, ha a Kisvasutak nem állítják be a késő esti villamosjáratot Most már a város hiva,talos beavatkozása várható abba az ügyibe, amely régóta kiált határozott megoldásért. Ez az ügy igen fontos városrprobléma, a város északi részén kifejlődött új telepnek, a Krud'yutcának, az Ó- és Üjszőíőnek, a [limesnek, a Sóstói-útnak és környékének bekapcsolása a villamosforgalomba. Megvan ez a közlekedés, de csalk a nappali órákban. Mi lenne, ha Budapesten egyes külső városi részeken is csak a nappali járatokat tartanák fenn. Pedig ezeknek a külső részeknek ' nincs az éjjeli órákban esetleg csak egy vagy két utasa. De nem maradJiat az éjféli órákban sem magára 'egy városrész sem. Ez olyan fontos elv, amelyhez Nyíregyháza ragaszkodik, mert sehol a világon nincs még egy hely, ahol ezt a fontos elvet ne respektálnák. A villamossági, üzem a gazdag tröszt kezében van s ennek a magyarság szempontjából az a felR földmivelésügyi miniszter különös gondot fordit a Tiszántúl állattenyésztésére adata, hogy a társadalom kívánságait, a magyar élet eminens érdéként is szem előtt tartva, olyan járatot is bekapcsoljon, amely — mivel esti, sőt késő esti órákról van szó — elsősoriban a közönség szempontjából fontos. Nyíregyháza északi részén kihal az élet, nem járhatnak az emberek a városba, a moziba, összejövetelekre, mert este kilenc óra után már nincs villamosjárat. Most a lakosság érdekképviselete beadványt intézett a Kisvasutak igazgatóságához és kérte a 11 órai járatnak bekapcsolását. Ennek a kérelemnek teljesítését az egész város érdeke sürgeti. Neon halhat ki egy városrész a közlekedés hiányossága miatt. A lakosság kéri ennek az ügynek a város képviselőtestülete elé való utalását is, ha a kérelemnek — amit nem várunk — nem lenne meg az eredménye. iA földművelésügyi tárca költségvetésének bizottsági tárgyalásán Teleki Mihály gróf földművelésügyi miniszter a felszólalásokra adott válaszában a Tiszántúlt s így Szabolcs gazdaközönségét is közelről érintő kijelentést tett. A miniszter az állattenyésztési kérdésekkel kapcsolatban elhangzott felszólalásokra megnyugtatóan kijelentette, hogy a tárgyalás alatt áliló költségvetéssel kapcsolatban különös gondot kíván fordítani a Tiszántúl és a visszacsatolt országrészek állattenyésztésére. Erre való tekintettel a kiosztandó tenyészállatok számát a tavalyihoz képest lényegesen emelte. Az állattenyésztés fejlesztése igen fontos követelménye a mezőgazdasági életnek, különösen a mai kisüzemek számának szaporítására irányuló föffidíb irt otkp olit ika k ereté'b e n. Ezt a célt nemcsak az apaállatok létszámának emelésével, hanem tenyészüszők kedvezményes áron való szétosztásával is támogatni óhajtja. Az állattenyésztés érdekeinek előmozdítását célozta a tej árának emelése is. A vaj árát nem lehet emelni, mert az áremelés nehézséget okozna a kivitelben. A tejgazdálkodás érdekében viszont minél több tejigyüjtő központot kell létesíteni, hoöv ezáltal a szállítási és termelési költségek csökkenjenek. IA miniszter igazat adott a felszólalóknak abban, hogy a gazdasági felügyelők hivatása nem az íróasztal mellett ülve, akták gyártása, hanem elsősorban a kisgazdák gazdálkodásának a helyszínen való vezetése és NE FELEDJE EL! Földes Drogéria Az Arany + Kereszthez Városház épület. Legrégibb szaküzlet. — Olcsó szabott árak. — Pontos szakszerű kiszolgállás TELEFON: 148. SZÁM. irányítása. Ezért határozta el a gazdasági felügyelők számának 83 fővel való szaporítását, aminek következtében a helyzet úgy alakult hogy amint a mult éviben 80—100 járás volt gazdasági felügyelő nélkül, most már csak 44—50 járásban lesz meg ez> a hiámy, de ezt is fokozatosan kiküszöböli. A gazdasági felügyelők támogatása érdekében 47 kisegítő munkaerő beállítását irányozta elő a költségvetésben, ezenkívül sok irodai segiédszeméályzet kerül a gazdasági felügyelőség mellé, aminek következtében a gazdasági felügyefő irodai munkája nagy részétől mentesül. Elismerését fejezte ki a vízügyi feladatok megoldására biztosított hitelek felhasználása felett, mert azok révén gyorsabb ütemben fogják a megnövekediett teendőket ellátni. A fél érdeke, hogyí pontosan befizesse az OTi járulékokat (A munkaadók részéről az OTI fizetési meghagyások késedelmes kézbesítése miatt elhangzott panaszok szükségessé teszik az idevonatkozó törvényes rendelkezések ismertetését. A múltban a munkaadók a járulékokat a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 8 napon belül tartoztak megfizetni Az 1933. évtől kezdve az Intézet alapszabálya — belügyminiszteri jóváhagyással — akként rendelkezik, hogy a munkaadók pl. kereskedők, iparosok, hivatalok, szabadíoglalkozáisaiak stb. — a háztartási munkaadók kivételével — a járulékokat a fizetési meghagyás kézbesítésének napjára való tekintet nélkül a tárgyhónapot követő hónap utolsó napjáig kötelesek megfizetni. Ez annyit jelent, hogy pl. az október hónapban foglalkoztatott munkavállalóik után a szeptember 25-től október 29-ig esedékes öt heti járulékszárnf ejtési időszakra járulékot a munkaadó noám w vs Jo-éb üxUieMoi ka/i/uilö-! 'Jcii/r-aJuoti: JÍIJiirSi&rnál, J^Uegyháia, vember 30-ig tartozik befizetni, tekintet nélkül arra, hogy kapott-e fizetési meghagyást vagy sem. A járulékot 4 vagy 5 hétre kell fizetni. A járul ékszámf ejtési időszakok minden év első napjaiban megtudhatók a kerületi pénztárnál. A járudéík kiszámításához szükséges tájékoztató táblázatok a kerületi pénztáraknál kaphatk. A háztartási munkaadók .járuléka egy háztartási alkalmazott után napi 12 fillér és 0.5 fillér baleseti díj. Teljes hónapra, tekintet nélkül arra hogy hány napból áll a hónap, 3.60 pengő és 15 fillér 'baleseti díj, összesen tehát 3.75 pengő. Ezt a járulékot fizetési meghagyásra való tekintet nélkül a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig kell megfizetni a háztartási munkaadónak. — Pl. az október havi járulékot november hó 15-ig. A kerületi pénztártól időszakonként kiküldött fizetési meghagyások kimutatást tartalmaznak arról, hogy a kerületi pénztár kik után ás milyen időre terhelte meg járulékokkal a munkaadót s fizetési felhívást tartalmaznak az esedékes, de még be nem fizetett járulékok megfizetésére. — Tanuljon gyors-, gépírást és helyesírást Nagy Irén gyorsíró 1 iskolájában, Szent István-út 25. szám alatt. (x) k vidéki uriközönség kedvenc hotelje az Esplanade nagyszálloda, Budapest, III. Zsigmond utca 38/40. — Telefonok 151-735. 151-738. 157-299 Szemben a világhírű Lukácsfürdővel és Császár-fürdővel, a Rózsadomb alján. Teljes komfort, folyó melegvíz, központi fűtés. A Nyugat i pályaudvartól 1 kisszakasz távolságra. A szálloda teljesen átalakítva, uj vezeés alatt áll Elsőrangú cafe restaurant polgári árak! —• Olcsó szobák [pensióval, vagy anélkül. Hosszabb tartózkodásnál külön ENGEDMÉNYEK.-