Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 224-247. szám)
1939-10-24 / 242. szám
4. oldal 0^JNEyíH¥mM _ OZABOLCSI HtRLAP *m (Trianon 20. ) 1939 október 24. megismerése és v. Elekes Gábor van. h. elnök felvilágosító szavai után egyhangúlag arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hadigondozás rendezése elsőrendű és elkerülhetetlenül szükséges honvédelmi érdek és már pedig a jelen folyó állami költségvetés tárgyalása alkalmából. Evégből szervezeti úton a pártvezérhez, Teleki Pál őnagyméltőságához fordíult ezt célzó sürgős, soronkivütii kérelmével, egyben rámutat abban ama egyedül lehetséges fedezet beállítására és arra a készségre, melylyel ezt a mgayar nép minden egyes tagja viselni fogja honvédelmünk érdekében addig is, az esetleges néhány költségvetési 1 évig, amikorra en-nek szüksége, éppen a honvédelmünk teljessége és zavartalansága folytán úgyis megszűnik és ez a gondoskodás nem fog külön terhet jelenteni népünkre. Nagy sikere volt a légoltalmi kiállításnak a városháza nagytermében Vasárnap, amint lapunk azt előzetesen jelentette, a Légoltalmi Liga kiállítást rendezeti a városházán, amelyen giratfikonok, képek, modellek mutatták be a légoltalommal kapcsolatos adatokat. Egész délelőtt százak és százak érdeklődtek a kiállítás iránt. A legnagyobb elismerés illeti meg a Ligát és a várost a kiállítás megtervezéséért és ötletes kidolgozásáért. A felvonulók szakszerű 'magyarázatot kaptak, amit nagy érdeklődéssel hallgattak meg. Most tűnt 1 ki, hogy Nyíregyházán a közönség rendkívüli módon érdeklődik a légoltalom nagy kérdései iránt. Ezt a közönséget csak vezetni kell és az okos, találékony irányítás meg hozza, a gyümölcsét. Többízben, olyan sokan voltak a látogatók, hogy többen be sem jutottak a terembe. Ez alkalcmlmal elsőízben láttak Nviregyházán modern kiképzésű légoltalmi búvóhelyet, amely tökéletesen zárt, teljesen védett, a gázok ellen is és jól fel van szerelve mindennel, úgyhogy a benne való tartózkodás hosszú időn át lehetséges anélkül, hogy az óvóhelyein levők el volnának zárva teljesen a külvilágtól. Az óvóhely megtekintése és a felvilágosítások meghallgatása után most már van fogalma a közönségnek a légoltalmi óvóhelyről. Általános volt a megijelehttk között a kívánság, hogy rendeljék el az építkezéseknél a kisebb házaknál is a megfelelő óvóhely építésének kötelező voltát. A kiállítást, nagyon helyesen, megtekintették a nyíregyházi iskolák is. Hétfőn délelőtt egyébként az iskolákban légoltalmi előadások voltak Nyáregyházán is. Sok helyen meghallgatták délelőtt 11 órakor a rádió helyszíni közvetítését, amiből ugyancsak sokat tanultak az érdeklődők. A mától kezdve várható légi készültség és riadó ideijére a vasárnapi kiállítás kellően előkészítette a közönséget. Mindenhol már hétfőn délelőtt felszerelték a sötétítéshez szükséges kék vagy fekete papírborításokat. Ebiben a tekintetben jó szolgálatot tett nemes / | • rr • Mi előtt vá sároln a te kintse meg ít ÉS Délutáni selyem és szövetruhák. — Kalap modellek divatszinekben. Maibaiim Mariska — Divatüzletében, Rákóczi u. 4. Takarékossági hitel. Olcsó szabott árak vitéz Fábry Dániel tábornok, országos légvédelmi parancsnok vasárnap délutáni rádióelőadása, amelyben rámutatott, hogy Varsó milyen készületlen volt, aimlkoir a légi támadásokkal komolyan kellett számolnia. Még a sötétítéshez szükséges papirost sem lehetett kapni megfelelő mennyiségben a .nagy városban. Mi tanulunk a varsói példából és teljes odaadással teljesítjük már a próbák idején is a szükséges rendelkezéseket. Háromheti fogházra ítélték az írvos tánadéját N yi r vidék- Sza b o le s i Nyíregyházán a Steegy asszony. Megírta a Hírlap, hogy fáma egyik orvosát Kiró Mihályné megtámadta és kosarával fejbesujtotta, úgyhogy az orvos száján eleredt a vér. Bilró Miháiyné ellen hatósági közeg elleni erőszak miatt indult meg az eljárás és az ügyet most tárgyalta a nyíregyházi kir. törvényszéken dr. Rácz egyesbíró. Bíró Mihályné nagyon idegesen viselkedett a tárgyaláson és azt hangoztatta, hogy idegességének mellőzése az oka, mert negyedik ,gyermeke nem kapott kellő mennyiségű tej- és cukorsegélVt. ö ebiben kivételezést lát'ott, mert szerinte más gyermeknek jutott a tejből és cukorból több is. A tárgyaláson megismételte gyanúsításait és igazságtalansággal vádolta mind az orvost mind a védőnőket. A felhevült és gyenge idegzetű asszony szavai nem találtak bizonyításra, mert kitűnlt, hogy a Stefánia, mint minden esetben, most is a legteljesebb tárgyilagossággal és megértő szeretetVasáruk háztartási és műszaki cikkek legnagyobb választékban, olcsó áron beszerezhetők Wirtschafter Ármin vaskereskedésében, Nyíregyháza. - Telefon: 90. szán?. Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth mezőgazdasági gépek és S. K. F. golyóscsapágyak képviselete. tel járt el. A bíróság el is ítélte három heti foglházra Biró Mihálynét, aki a törvényszéken is fenyegetően viselkedett és azt .hangoztatta, hogy elintézi még ő ezt az ügyet másként is. Ez az eset nagy megdöbbenést kelt azok körében, akik ismerik a Stefánia emberfeletti .munkáját, áldásos működését!, amellyel a szegény néprétegeken hathatósan segített a múltban és segít ma is. Az a munka, amelyet a védőnők és az orvosok a szegény gyermekek és beteg asszonyok gondozásával kifejtenek, csak elismerést érdemel és nam igazságtalan bírálatot, ha nines mindenben úgy, amiként a felek szeretnék, akik sokszor nem számítanak és többet követelnek, mint amennyit a .mindenkinek kérését kielégíteni akaró jótékony intézmény megtehet. A Stefánia működése leszorította a gyermekhalandóság magas szintjét és sok száz és száz gyermeket és szülő asszonyt védett meg. A bíróság ítélete mindenesetre figyelmezteti a magukról megfeledkezőket, hogy a hatósági emberekkel nem lehet erőszakoskodni s hálát nem ismerve, nem lehet megbántani azokat, akik a mi érdekünkért fáradoznak napestig. — KÖZIGAZGATÁSI, egyházi ée iskolai nyomtatványok olcsón és pontosan készülnek OROSZ KÁROLY könyvnyomdájában, Berceényi-utca 3. szám. — Telefon: 577. Egészségügyi haskötök fűzők és bőrkesztyűk legolcsóbb beszerzése a készítőnél — Ideges emberek gyomor- és bélpanaszainál reggelizés előtt legalább egy órával egy félpohár természetes „Ferenc József" keserűvíz, esetleg kissé felmelegítve, gyakran igen hatásos házisz.er, mert a székletétet elrendezi, az emésztést előmozdítja és az egész anyagcserét jótékonyan befolyásolja. Kérdezze meg orvosát! Harcféri napló Október 24. 1914. A volt nyitrai 14. honvéd gyalogezred e napon az Ivangotod környéki Gora-Pulavszka-nál vivott ütközetben súlyos veszteséget szenvedett. Az ezred parancsnok is hősi halált halt és az ezred pillanatnyilag vezetés nélkül maradt. Ebben a válságos helyzetben Ujjady Béla főhadnagy, ezredsegédtiszt átvette a parancsnokságot, férfias eréllyel a közelében már-már cstiggetegül megingó rajvonalat ujabb ellenállásra ösztönözte, majd a helyzet helyes megítélése alapján öntevékenyen és a felelősséget merészen .vállalva intézkedett a visszavonulásra és a zászlóaljak gyülekezésére. Eljárásának helyességét a következmények teljes mértékben igazolták. Ujjady főhadnagyot a 3. osztályú katonai érdemkereszttel tüntették ki. — Egy volt cseh állampolgár nemzetgyalázási pere. A debreceni büntető tör vény szék két hónapi fogházbüntetésre ítélte Kariska József kereskedőt, aki nemrégen -még csehszlovák állampolgár volt. Kariska a kihaUgatott tanúvallomások szerint a következő kijelentéseket tette: Amióta a magyarok idejöttek, .nem lehet tőlük élni. Pedig ez szlovák főid, mert a magyarok Ázsiából jöttek s jobb volna, ha .visszamennének oda. üzletmegszüntetés miatt fal órák beszerzési áron alul. Ólomkristály, ezüsttel kombinált tárgyak rendkívül olcsón VRBBECZ UNDOR órás és ékszerés. — Uj cim VAY ÁOÖM UTCa 8. sz. (Qlück buloros mellett.) — kesztyűs főzős és kőtszerésznél. Bethlen utca 4. sz.