Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 198-223. szám)

1939-09-16 / 210. szám

10. oldal sz hirlap (Trianon 20.) 1939 szeptember 82. Hurutot gyógyít gyomorégést szűntet a debreceni I Kérje mindenütt ! Csokonai ftsványviz Csáky István klilagyminiszter expozéja fi külfliyminiszter nyilatkozati a romén kormánynak ifnyultutt kisebbiégi javaslattervezetről, Jugoszláviához és Bulgáriához fizidfi viszonyunkról — Soha el neC mulé bálival genduluuk Mussolinira — A maivar kormány folytatja húszesztendős beváil politikáját újból kimutatta, hogy a maga részé- j ratifikáció céljából a törvényhozás rőil nem mulaszt el semmit a két ál- 1 elé terjeszti a Gozsdu-alapra meg­lam közti légkör javítására és ezért I kötött magyar-román egyezményt. (A Magyar Távirati Iroda jelenti.) Csáky István gróf külügyminiszter tegnap délelőtt a képviselőház kül­ügyi bizottságában, délután 5 óra­kor pedig a felsőház külügyi bizott­ságában expozét mondott. Beszédé­ben részletesen ismertette a magyar kormánynak a mai helyzetben kö­vetett külpolitikáját. Beszéde során töhbek között a következőket mon­dotta: — A magyar kormány őszintén, fájilaija, — mondotta — hogy né­hai gróf Apporiyi Albert jóslata, amelyet a magyar vbékeküldöttség élén 1920-ban Párisban mondott, hogy a versaitlesi és az annak min­tájára készült többi, úgynevezett békeszerződés végzetesen fogja ma­gát megbosszulni, beteljesedett. — Éveken át békés megoldásban, a jó­zan ész felülkerekedésében remény­kedtünk. Az egész világ kiáliítlhatja rólunk, magyarokról a bizonyít­ványt, hogy sok mindent eltűrtünk, hogy sokat szenvedtünk csak azért, hogv a fegyverek ' dörgése ne hívja mégegyszer porondra erős .megpró­báltatásokon átment generációnkat. — Jugoszláviával szemben köny­nyebb a helyzetünk s így annak kor­mányára bízzuk, hogy akar-e velünk kisebbségi szerződést kötni és fira igen, a tervezet elkészítését is, me­lyet mindig azzal a jóindulattal fo­gunk tanulmányozni, amely a két állam közti viszonyt leginkább jel­lemzi. — A Balkán-államokról szólva, mély tisztelettel emlékezem meg azokról a meleg szalvakról, melyék­kel -Boris bolgár király Magyar­országról új követünk fogadása al­kalmából megemlékezett s amelyek az egész magyar közvéleményben őszinte, igaz baráti visszhangra ta­láltak. Felesleges a semlegességi nyilatkezel — Magyarországot a határain viaskodó felek részéről semmi ve­szély sem fenyegeti, így a kormány feleslegesnek tartotta semlegességi nyilatkozatot tenni. Ez csak komp­likálná nemzeti életünket egy talán hosszúra nyúló háború folyamán. Hála, együttérzés, rokonszenv ,lz •SOlirdilt fegyverek ravaszét 1919 1920 isfCbuzták fül' •— Az 1939 őszén eldördült fegy­vereknek a ravaszát 1919—20-ban húzták fel. Mit tehetett a magyar kormány az ország határain felcsa­pó háborús viszályban? — Következetes maradt elődjei­nek 20 éves politikájához, megőrizte hagyományos hűségét barátaival szemben, tudatában lévén amaz alapelv horderejének, hogy egv or­szág becsülete és hitele nagyobb ér­téket jelent a népek közösségében, miinlt minden fegyveres hatalom. — Minden nép kezéből valamilyen mó­don ki lehet csavarni a fegyvert, de az törhetetlen erővel megmarad és újból feltámad, ha meg tudja őrizni saját magába vetett hitét és bizalmát a jövőben. — Ezzel nem akarom azt monda­ni, hogy csak az erkölcsi erőkre bíz­tuk sorsunkat. A morális erő és az állam vezetőinek törhetetlen, el­szánt akarata mögött példás fegye­lemmel és mindenre készen ál! a fegyverekben is napról napra izmo­sodó magyar hadisereg, mely készen van arra, hogy a dolgos magyar nép házatáját s a kis és nagy házak la­kóinak nyugalmát a végsőkig fenn­tartsa, illetve megvédelmezze. — Soha el nem múló hálával gon­dolunk e helyről e ndbéz órában Mussolinira, arra a nagy olasz állam férfiúra, aki először kezdte meg egy •nagyhatalommal 1 a háta mögött a végzetes békeszerződések eleinte sziklának látszó falait döngetni, nemcsak fegyveres kézzel, hanem mély bölcsességgel• és tervszerűség­gel. Hogy az egész világ nem áll lán­gokban, hogy az égést sikerült éve­kig elkerülni, az főleg neki és a békepolitikának köszönhető, melyet Mussolini és Hitler egész Európa érdekében folytatott. — És itt megindulással s együtt-, érzéssel kell gondolnom Hitler kan- •• cel'lárra, akinek a .hitvallása volt, hogy a német birodalomnak vér nélkül lehet és kell jogait érvénye­sítenie. — A -magyar kormány eltökélt szándéka, hogy a húsz éven át kö­vetett és bevált politikáját folytatni fogja hidegvérre': és nyugalcimmal minden viharok közepette, mind­addig, amíg az Lehetséges és a ma­gyar nemzet életérdekei mást nem. követelnek. Sohasem fogunk a ha­mis hero.izimus nemzetellenes bűné­be esni, de nemzeti életérdekeink megvédcimezésóért és hazánk fejlő­désének biztosítására, ha kell, az utolsó emberig síkraszállunk. Végül néhány bizottsági tag fel­1 szólaiásával kapcsolatban kijelen­tette a külügyminiszter, hogy a ma­gyarság természetesen változatlan rokonszenvvel kíséri a lengyeleket nehéz, az ellenfél által is méltányolt hősies küzdelmükben. — Híven eddigi népifenntartó po­litikánkhoz, kisebbségi javaslatter­vezetet nyújtottam át a román kor­mánynak. A tervezet olyan, ho»v annak keretein belül minden kisebb­ségi sorsba jutott romániai magyar konkrét sérelmei is orvoslást nyer­hetnek. A válasz még késik, nehe­zen fogom pedig egyhamar megis­mételni a májusban már megtett és most konkrét formába öntött javas­latot. A magyar kormány a kisebb­ségvédelmi javaslatot ugyanis tény­leg komolyan veszi. A román kor­mány nagyon is jól tudja, hogy Ma­gyarországnak nincsenek támadó szándékai. Ügy saját magának, mint barátainak érdeke, hogy a kon­fliktus minél szűkebb területre kor­Iátoztassék. Azt is tudja tehát a ro­mán kormány, hogy a .megnem­támadási szerződést nem létező tá­madási veszéllyel szemben kínál­gatta, sokak nézete szerint kizáró­lag taktikából. Először a légkört kéül gyorsabb Ütemben megjavítani. Ennek előfeltétele egy rugalmas ki­sebbségi szerződés. Azután látni kell, vájjon e szerződés tényleg vég­re is lesz-e hajtva. A szerződés jó működése teszi majd lehetővé, hogy kapcsolatainknak politikai formá­ban is külső kifejezést adjunk. A magyar kormány kézzelfoghatólag A lembergi helyőrség visszaverte a német páncélosok támadását Halvacsora lesz pénteken a Hungária Étteremben Oxsó me*!lreadizer. — Zónák. — Friss csapolásu sörök Szíves támogatást kér: ÜKE SÍNDQR vtBdéfliős. A lengyel hadseregifőparancsnok­ságnaík az éjszaka folyamán közzé­tett jelentése, amelvét a varsói rá­dió is közölt, hírül adja, hogy a len­gyelek a Visztula-környéki makacs harcokban egy német páncélos osiz­lopot és egy gyalogezredet megsem­misítettek. Délen Tamoseeig törtek elő a német páncélos oszlopok. A Lemberg felé törő német páncélo­sokat a lembergi helyőrség csapatai visszaverték. A Varsó körüli harcok során a lengyelek birtokukba vet­tek egy .német hareikocsit, egy ágvút. Az ütközetekben sok német sebesült és halott maradt hátra. Ki­emeli a jelentés, hogy a polgári la­kosság is hősiesen kivette részét a harcokból. A lengyel. légelihárítók több né­met gépet lelőttek. A szeptember 13-iki számítást alapul véve, a len­gyelek azt jelentik, hogy eddig 13.000 német foglyot ejtettek, 48 ágyút, 215 gépfegyvert, 170 harci­kocsit, 1000 gépkocsit zsákmányol­tak és a németek 280 repülőgépet vesztettek. (MTI.) Hamis riadójelzés volt Londonbsa Londonban tegnap húszperees riialdókészültség volt, mely után a tájékoztató minisztérium közölte, hogy a légiveszély nem volt komoly, a riadójelzés hamis volt. (MTI.) Bőraktatáska háti iskolatáska, hátizsák, olcsó áron kapható peplr és Irásm üzletében Nyír­egyháza, Bethlen u. 1. Tel. 77. Jóba E. I rónia feirsaiav ugrón te lói faiüa ... Jugoszláviával kSnnvebb a bolyzetUofc

Next

/
Thumbnails
Contents