Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 198-223. szám)
1939-09-03 / 200. szám
8. oldal —K „ MH&AP waKriWfttMWMW | Kárpátalja gyöngye Őrangyalára harangoztak, amikor megérkeztünk Rahóra. A vonatnál egy mosolygós arcú kisdiák vállalkozott a kísérő szerepére. Lágyan szállt az érc szava a csillogóan tiszta levegőben, 'el a szelid hajlású hegyekig, melyek üde, zöld fenyőpompájukban olyan szelíden és várakozva álltak, mint az édesanya, amikor meglátja messziről jött gyermekét. A hegyek minket is így fogadtak. Szótlan szeretettel. Mi pedig csodálkozva néztük őket, az aliföldi ember nagy távolsághoz szokott szemével. A Tisza csobogott. Vagy tatán nem is csobogás volt, hanem Rahó szíve dobogott felénk, azé a Rahóé, mely olyan gyönyörűségesen szép, mintha Kárpátalja gyöngye lenne, erős zöld bársonyra ejtve. A begyeken pirostetejü villák. Kitárt kapujük, mint két erős kar, ölelt bennünket magához. Kicsi patak csörgedezett, melynek partján magyar katonák fogyasztották jó étvággyal az ebédet. Hátuk mögött őrt álltak a hegyek és büszke méltósággal figyeltek a fenyők. Végre újra a miénk!... mondogattam magamban. Majd kitágult szemmel figyeltem valami csodára. Nem a Tisza csobogott! Nem a katonák daloltak! Hanem Liszt-zenét hallottam. Mert azokhoz a gyönyörű, üde, zöld hegyekhez, ahhoz a csillogó gyöngyszemhez, az a hatalmas, mindent elsöprő erejű Liszt•eene illett, mely lágyan zümmögő dallamként indul meg és felfokozódva dübörög a legtobzódöbfo örömig. Erről az örömről daloltak a hegyek, Liszt erejével és ezt vitte tovább a harang szava az én szívemen keresztül minden magyar testvér szivéhez. — Az a nagy ház már a tanfelügyelőség, — szólalt meg mellettem « kis diák. Mosolyogva néztem rá, aki talán nem is sejtette, hogy milyen hosszú utat tett meg a lelkem, amíg szótlanul haladtam mellette. Vagy talán sojteút .valamit, mert minden beveretés nélkül ezt mondta: — A legelső mondat, amire az édesanyám megtanított... ... ? — Magyar vagyok! Megszorítottam a kezét, de ez a kézszorítás az ismeretlen édesanyának szólt. — ... én azután a bezárt ablakú szobában elmondtam egymásután sokszor: Magyar "vagyok! Magyar vagyok!... Mint ahogy a Miatyánkot is elmondja az ember többször egymásután... és úgy-e, én elég jól beszélek magyarul? A kérdésre nem tudtam mindjárt felelni. A hídon álltunk éppen és én néztem a vizet és csak akkor szólaltam meg, amikor már ura voltam a kangomnak. — Nagyon jól! — ... van egy jó biciklim, — folytatta tovább — azon elmegyek most Pestre. Már alig várom! Azt mondják, hogy csodaszép Pest. Igaz? — Tündérváros! — Kérem, meséljen róla ... — és én meséltem és a kis diák szeme, mint valami drága briliáns ragyogott ... — Jaj, de boldog vagyok, hogy elmehetek. Mert ügye, — és itt a hangja egészen halk lett — az anyaországban nagyon szeretnek minket? — Nagyon! — Igazán mondja? — Igazán! — És azt is tudják, hogy nemcsak az öregek, de mi fiatalok is jó magyarok voltunk? Lehetett erre felelni? Ezen csak sírni lőhetett a boldog büszkeségtől. ök, a fiatalok is jó magyarok voltak, akiik a bezárt ablakú szobákban mondogatták, ihogy: Magyar vagyok! Ott tanulták! Áldja meg őket a magyarok Istene mind a két kezével! Krompachi Holló Lenke A csütörtökön megnyílt Őszi Lakberendezési Vásárnak egyik óriási attrakciója a modern technika nagy csodája: a képtáviratozás. A közönség állandóan ott szorong a leadóállomás körül és fényképeket, rajzokat, kéziratokat ad át, hogy azokat képtáviratozás útján juttassák el a megadott címekre. A posta a közönség szemeláttára adja le a képtávira tokát és gondoskodik arról, hogy a címzett a távirat gyorsaságával kapja meg a kedves figyelIsmét olcsón kaphatók a viláiliirú Szolyiai, Poliaai és Margit viztk. Gyomorsavasoknak különösképpen a Margit gyógy viz hörg hurut, asthma és a légzőszervek legb2váitabb gyógyszere, még vérzés eseteiben is. — Kapható mindenütt — FÖLERAKAT Altér Bernát cégnél A kormány rendeletet adott ki, mely szerint a közszükségleti cikkek legfontosabb csoportjai tekintetében az 1939. évi aug. hó 26. napján ! fennállott piaci középárat egyúttal az illető cikk legmagasabb megengedett árának kell tekinteni. Ezek közé a cikkek közé tartozik minden olyan ipari, bányászati .vagy mezőgazdasági (szén, fa stb.) cikk, amelyről az árellenőrzés országos kormányibiztosa megállapítja, hogy az közszükségleti cikk, vagyis a szegény néprétegek létfenntartására elsőrendűen fontos. A mezőgazdasági termények és termékek közül azok e9nek a rendelet hatálya alá, amelyeket a rendelét kilféjezetten felsorol. Ezeknek a cikkeknek az árát tehát a körülmény változása esetében is csak akkor szabad emelni, ha az árellenőrzés országos kormánybiztosa vagy az ár megállapítására jogosult más Vasáruk háztartási és műszaki cikkek legnagyobb választékban, olcsó áron beszerezhetők Wirtschafter ár min vaskereskedésébea, Nyíregyháza. - Telefon: 90. szás. Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttlewortli mezőgazdasági gépek és S. K. F. golyóscsapágyak képviselete. Hatalmas sikerrel mutatják be az Őszi Vásáron a képtáviratozást met. Egy rendes fénykép táviratozása 3 pengőbe, a nagvobbé 4 pengőbe kerül. A Vásár egyébként programszerűen és a várt nagy sikerrel folyik. A féláru utazási igazolványokat az utolsó percig árusítják a menetjegyirodák. A látogatónak legkésőbb szeptember 11-ének déli 12 órájáig kell Budapestre érkeznie. Visszautazásra a kedvezmény szeptember 17-iig érvényes. A Vásár szeptember 11-én este zárul. Tilos az árdrágítás KernlnYresdeleltel meitlltettik a kfizszükstgletl cikkek Aránek felemlfteéi hatóság erre a körülmén yméltánylása alaipján kifejezetten engedélyt ad. Mindenki, aki az ekként meghatározott árnál magasabbat követel, köt ki, vagy fogad el, ártúllépést követ el és árdrágítási visszaélés vétsége súlyosabb esetekben árdrágítása viszaélés bűntette miatt ítéltetik el. Nyilvánvaló közérdek, hogy mind azok, akik a rendeletben meghatározott cikkeket, akár mint termelő, akár mint kereskedő forgalomba hoznak, ne tévesszék szem elől, hogy a mai nehéz időben a fogyasztóközönség jogos érdeke, hogy a legszükségesebb cikkekkel kellő mennyiségben és méltányos árakon láthassa el magát. Aki ez ellen vét, azt a törvény teljes szigora fogja érni. A kormány elvárja a termelőktől (Trianon 20.) 1939 szeptember 3. és kereskedőktől, hogy árut ne tartsanak vissza, sem azért a megengedettnél magasahb árat ne követeljenek, a fogyasztóktól pedig, hogy árut szükségtelenül fel ne halmozzanak, ezen utóbbi eset is az árdrágítási visszaélésekről szóló, illetőleg aí honvédelmi törvény szigoirú büntető rendelkezései alá esik. Joúb üxíeMítn kopíiaté! Csak |egy ellenében lehet métáikét kapni A hivatalos lap pénteki száma közli a mo.talkónak a polgári forgalomban vialó szabályozása tárgyában kiadott rendeleteket. Eszerint 1939 szeptember 3. napjától kezdődőleg motalkót a polgári forgalomban való fogyasztás céljára .vásárolni, illetőleg eladni csak jegy vagy utalvány ellenében szabad. Szesszel nem kevert tiszta benzint közúti gépjárművek részére felhasználni vagy eladni tilos. Olyan személygépkocsiművek résvzére, amelyek motorjának hengerűrtartalma 3.5 litert meghalad, motalkót még jegy ellenében sem szabad eladni, kivéve a kivételes elbírálás alá eső személyek, vagy .vállalatok gépjárműveit, melyeket a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter rendeletében megjelölt. Az igazolványokat ugyanazok az adóhatóságok állítják ki, melyek a motalkójegyet, iEefeve utalványokat kiadják. A motalkójegy ellenében csak kizárólag benzinkútnál lehet motalkót kiszolgáltatni. Uj szabványfúzetik, iskolai eikkek, tanszerek árkormánybiztos által megállapitott'„o!csó„árakon Tanügyi Könyvesboltban Nyíregyháza, Nyirvizpalota. A KLEIN JENŐ-FÉLE láíia éttermet és át i£sa és azt szeptember 1-től teljesen uj alapokra fektetve vezetem tovább. Olcsó menürendszer. Zónák. Állandóan friss sör. Fővárosi szakács, — Ssives pártfogást kér: Mike Sándor vendéglős.