Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 172-197. szám)
1939-08-02 / 173. szám
(Trianon 20.) 1939 augusztus 2. ^J&tRVMÉK m0 szabolcsi hírlap 3. oldal Víszatér az életkedve, fiatalos ereje, ha Hajduvizet 7b iszik, reggel, délben és este. — Tutkovics Ferenc, ifj. Htogyan Miihály, a harmadik vállalkozó debreceni, Kozma Lajos, míg a negyedik munkarészt négy polgári kisiparos ös&zeállása vállalta, akik a kisemberekre ilyenkor ránehezedő, szinte legyőzhetetlen hitelneihézségeket a földművelésügyi kormány szociális segítségével oldották meg. A -vállalkozók községhegyedenként felosztották az építőmunkát, amely nyiregyházi, debreceni, kisvárdai, felvidéki és az ország több más, sokszor a legtávolabbi tájairól idesereglo kézművesek munkábaállásával nyári •nap perzselő hevében, esőben, szélben, az amerikai ős telepe ken dolgozó farmerek szívósságával, kitartásával folyik június óta és máris szép eredményeket mutat. Kizségbáza, templom, egészség ház, tanítói, lelkészi lak, Hangyabolt éplll a csínos házak kizitt Szombat délután, amikor már pihenőre harsant a trombita a telepen, sétára indulunk, hogy megismerjük az új szabolcsi községet, amelynek házai közül nem egy .már szép piros cseréipiFedelével hívegatólag int felénk. Kossányi mérnök és a telepítési és tomp I om é p í t é 9i munkavállalásnak egyik legagüisabb és legáldozatosabb mestere, Tutkovics Ferenc .vállalkozó, térképen magyarázzák az új telepesközség tervét. Nyílegyenes, szép, széles utcákat látunk. A főtéren van a templom, a paplak, itt Női és férfi fürdőruhák Fürdősapkák, női és férfi divatcikkek vásznak, kelengyék nagy választékban Mayer Ágoston divatüzletében, Nyíregyháza ZRÍNYI ILONA UTCA Takarékossági hitel. Telefon 5-37 van közelében az iskola, három tanítói lakás, a községháza, pnvosi lakás, egészségház, Hangya-bolt. Külön, házsora van a vitézeknek a község legszebb helyén. A tervrajz alapján Kosányi mérnökkel és Tutkovics építésszel bejárjuk a telepet. Szép rendjében sorakoznak a házak. A legtöbb egy 9zobás, de vannak két szobás, tágas otthonok is. Egy-egy ház igen szép belsőséget, 600 négyszögöl területet kap. II Tikos telepes község házai A házak alapja terméskő, szigetelővel, a falak vályogból készültek, de mindenütt ott piroslik a téglaboltívezés, a falakat vasbetónkoszorú fogja körül. Az erős gerendázat anyaga impregnált, kitűnő fa. Lépjünk be egy telepes házba. (Kényelmes, tágas konyha, nagy éléskaimra, szép nagy ablakos, a konyhából fűthető búboskemencés szoba, kitűnő kőalapra épített és erősen falazott istálló, fedett kocsiszín. A ház előtt öt méter széles előkert, ízléses kerítés, minden telken ásott kút, betón-káváva'l, a toKik Jesznek a telepes község lakói T A földművelésügyi minisztérium jogtanácsosa hónapokkal ezelőtt meghirdette a település lelhet őségét. 120 ház .várja a telepes 'lakókat, a házihoz 8—.10—15 kat. hold birtoik jár, kinek-kinek igénye szerint és a környékbeli sok-sok népes otthonnélküli, vagy az öregek otthonából kirajzani kívánó család már kezdetben túljegyezte a telepeket. Elsősorban a Tikots-itanya cselédsége kapott házat és földet. A tanyán ma még odatűz a .nap a bronz-színű búz a asz tag okra, ott legelnek a káptalani birtok juhai, de a juhász már elmélázva nézi a földből kinövő házakat, amelyeknek egyikében majd Harminc évi lijiratu a báz és birtok árának megiizetése A telepesek közül azok, akiknek némi pénzecskéjük van, előre kifizették az igényeit 8—10 .vagy 15 hold föld árának egyharmadát, a többit és a ház árát harminc évi lejáratú kényelmes, olcsó kölcsön módjára törlesztgetik majd a termésből. Akiknek semmijük sincs, azok mindaddig, mig az egyharmadDobrovlts László intézfi lesz a telep felügyeltje A Tikos-tanya épületeit lebontják, csak a róm. kat. iskola és az intézői lak maradnak fenn és részei lesznek az új községnek, amely önálló közigazgatási szervezet lesz, úgyhogy közigazgatásilag Gyulaháza is hozzátartozik. Az uradalom kitűnő intézője, Dobmvits László, igen fontos szerepet kap az új községben. Ö lesz a telep felügyelője, a kisbirtokos lakosság gazdálkodásáKétmilliá vályog, négyszázezer cserép, hatszáz vagon kö A telepes község épülése hatalmas munkahullámzást indít meg és pezsdülő gazdasági vérkeringés lüktet a munkálatok nyomán. Harminc vályogvető család, mintegy háromszáz lélek sereglett ide a vármegye minden részéből, sőt a távolabbi helyeikről, Leleszről és más vidékekről. Kétmillió vályogot vetnek ki, jól keresnek, az ellátásuk, ruházatuk biztosításán kívül egy kis pénzmaHungária Filmszínház Augusztus 5-6. MEGNYITÓ ELŐADÁS! Szombat-vasárnap Piros bugyelláris Irta: CSEPREGHY FERESC. - Rendezte: PÁSZTOR BÉLA Előadások hétköznap 5, 7 és 9 - Vasárnap 3-5 7 és 9 órakor vábbi megoldást, hogy kerekes legyen-e vagy gémes, a gazda ízlése fogja eldönteni. A házat csapott fe délzettel építik, erŐ9, piros cserép borítja mindegviket. Az istállók között vannak két, négy, hat és nyolc állatra tervezettek, a házakat majd sorshúzás útján osztják szét a telepesek között s ekkor a két, négy, hat vagy nyolc állatos istállót igénylők a saját csoportjukon belül húznak sorsot. A főutca az állomástól indulva, egyenesen, szélesen szeli át a telepet, amelynek nagyjában rombusz-alakja lesz. \ ő is szegre akasztja széles darutolks bojitárkakpját, hogy mint önálló telepes-gazda, ő is meg fogja az : eke szarvát... De az uradalom cselédségén kívül jutott ház itt a polgári, a gyulaiházi, ; szentmihályi jelentkezőknek is. Va- ! sár-naponként a boldog telepes-családok színes karavánja indul az épülő községbe és ott találgatják, vájjon melyik ház lesz az övék. Egyik a felvégen, a másik az alvégen szeretne inkább lakni, de jól tudják, hogy majd a sorshúzás dönti el, ki hol kapja meg a vágyva-vágyott szép otthonát. rész lefizetésére összegyűjtik a pénzecskét, olcsó bérletként kapják a j háziat és a földet. így a legszegényebb jelentkező is otthonhoz és földhöz juthat a szép telepes községben. Boldogan várja mindegyikök a beköltözést, az életkezdést a csinos házacskákba, a jól termő földekre. nak ellenőre, irányítója, felvilágosító tanácsadója. A telepesek közül azok, akiknek semmiféle felszerelésük nints, megkapják az instrukciót is a házzal együtt, sőt, ha a maguk erejéből nem tudják a szükséges állatállományt sem beszerezni, ebiben is segítségükre siet a földművelésügyi minisztérium s hosszúlejáratú köles önképpen a kezdéshez szükséges állatokat is megkapják. got is visznek magukkal. Esténként fellobban a pésztortűz a vályogvetők vonalán és messzehangzik a dal a puszta mélyéből... A telepes házakhoz hatszáz vágón terméskövet dolgoznak fel s a kőbányák megfeszített munkaerővel biztosítják a hatalmas szükségletet. Karcag cserépgyárai is lázas munkában vannak, hiszen néhány hónap alatt négyszázezer cserepet kell Tikos teJbéé üxUíMenkafAútó-! JUterl®6mcáí, Jfiuvflfaia. lepes községre szállítaniok. De felszökik a munka hulláma Kárpátaljára is, hiszen a 120 hájhoz szükséges hatalmas faanyag mind a felszabadult erdőségekből és fatelepekről érkezik Szabolcsba. A vállalkozóknak eléig súlyos gondot okoz az érkező anyag kiváltása, mert Tikos-tanya még csak feltételes megálló és Polgárra kell bemenni, hogy a teherárut kiváltsák. Száz é9 száz munkáskezet foglalkoztat és táplál a telepépítés. Kőműveseik, ácsok, asztalosok, bádogosok, lakatosok, cserépfedők dolgoznak, a környék szegény lakossága szépen keres a fuvarozásból. Munka és k,enyértermő valósággá vált itt a telepítési akció szép álma. Áldják is érte a hosszú munkanélküliségben senyvedő szegények az intézők kezét és szívét. A telepépüü munkások közölt Tutkovics Ferenc építőmester 'bemutatja a vállalkozókat, a debrecenieket, polgáriakat, beszélünk napbarnította munkásokkal, mind életkedvvel, a munkaalkalom tudatának derűjével beszél a .városi építési Légvédelmi -0GÁZ 4l,, e'"' védelmi elkkik MOVE" „MINIMAX" és „PIR0FU6A" tűzoltó készülékek -0TBzoltó felszerelések -0Légoltalmí és Felszerelési KFT. megbízottja. Kreskaí Gyula rádiótechnikus laboratóriuma és szaküzlete Iskola utca 6. szám. TE L77 E7 FO N Országzászló mögött VeJedcn ti- sz. Uránia Filmszínház INTERMEZZO Augusztus 2 3 Szerda-csütörtök A főszerepben: L1L DAGOVER Előadások : Hétköznap 5, 7, 9, — Vasárnap 3-5 7 és 9 érak or Ma, kedden utolsó nap: HÁROM KIS ANGYAL