Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 172-197. szám)

1939-08-22 / 189. szám

4. olAU HIRLAP kitűzött célt. (A tanyai lakosság ezeknél a szavaknál lelkesen éltette a magyar honvédséget.) Megemlí­tette végül ezzel kapcsolatban, hogy a kormány szilárdan kitart a ten­gelyhatalmak barátsága mellett. — Olaszország és Németország nélkül a Felvidék és Kárpátalja nem tért vollna vissza. Nyíregyházi sérelmek is kívánságok Bertalan Kálmán ezután rátért azoknak a kívánságoknak az ismer­tetésére, amelyek helyi jellegűek. Ilyenek: állandó panasznapok tartá­sa a tanyán, a tanyai lakosság ke­rék|párvá.mjának eltörlése, amire megjegyzi, hogy rövidesen meg is történik. Az ebadó szabályozása a tanyai körzetekben. A gazda tej­árusok ellenőrzése, a helypénz elen­gedése, amelyért évtizedek óta küzd népünk. Mindezekben a kérdésekben tel­jes mértékben támogatja a gazdá­kat, de viszont arra kéri őket is, hogy álljanak mellette egy tömeg­ben, mert egymagában nem juttat­hatja kedvező megoldáshoz a gazda­kívánságokat. Tudja, hogy az általános gazdakí­vánságok mellett lehetnek és vannak is egyes embereknek is .sérelmeik, ezekben is legjobb tudásával igyek­szik segítséget nyujítani, ha a pana­szokat tudomására hozzák. Beszá­molója végén bejelentette, hogy a gyűlés után ezeket a panaszokat számbaveszi. A gaztfák Hdvfizlik Bertalan Kálmánt Beszámolója után Szmolár Mi­hály gazda szólalt fel s a tanya né­pét összefogásra hívta fel. Tomasovszky Mihály gazda pedig az általános gazda-panaszokat tárta a képviselő elé, amelyeknek elinté­zéséhez Bertalan Kálmán segítségét igérte. A népgyűlés berekesztése után egyes gazdákkal beszélgetett el még hosszú ideiig Bertialan Kálmán, majd Palicz István Vendéglátó szeretetét élvezte Bertalan Kálmán és kísérete s utána az esti órákban -tért vissza a társaság a városba. , NE KÍSÉRLETEZZEN vásároljon megbízható írógép itt 1 URÁNIA a tartós, gyors, megbízható, üzem­biztos, nagy átütőképességű hor­dozható irógép. Kapható > kizárólagos képviseletnél: papir, írószer és irógép üzletében Nyíregyháza — Bethlen utca 1. Telefon 77 Jéba Szenzációs magyar találmányok bemutatása az Őszi Vásáron Növény hu?, éterhullámhangszer és egyéb találmányok az Öszi Vásáron Az augusztus 31-én kezdődő bu­dapesti öszi Lakberendezési ési Ház­tartási Vásár találmányi csoportja frappáns meglepetéseket tartogat lá­togatói részére. Bemutatja azokat a kiváló magyar találmányokat, ame­lyek világsikerre tarthatnak igényt. Reflektor, mely mellett nappal vetít­hető a fillm. Kézitáskában szállítható Röntgen-készülék. Tökéletes szava­zó-gép. Bilincsautomata, vulkanizáló automata. Üjrendszerű távolbalátó készülék. Éterhullámihangszer. Nö­vényhús és sok-sok, a napi életet Í9 kényelmessé tevő, világhírre számí­tó egyéb találmány. De a többi cso­portok meglepetései is ámulatba ej­tik a .nézőket és rengeteg gyakorlati tanulságot nyújtanak. Augusztus 25-től, péntektől már feláron lehet utazni Budapestre. Utazási igazolványokat máris or­szágszerte minden Menetjegyirodá­ban árusítanak. A Vásár augusztus 31-én kezdődik és szeptember 11-én zárul. Selyemzászlóval jöttek haza a nyíregyházi Luther Márton KIE tagjai Losoncról „Mindnyájan egyek legyenek..-" \ A nyíregyházi Luther Márton, Ke' resztyén Ifjúsági Egyesület tize®öt tagja vett részt a KIE Losoncon tar­tott V. Nemzetközi Konferenciáijáru A magyar ifjúság nagyszabású talál­kozója volt ez, amelyen a csionka­ország ifjúsága 20 év után először öl ellhet te keblére a visszatért terü­letek ifjúságát. Ebbe a széthúzd'), sal­ját erőit gvöngítő világiba kiáltotta bele a KIE Krisztustól tanult jeí'­mondatát: „Mindnyájan egyek le­gyenek' . -." s a hívász óra az ország minden részéből 1400 ifjú gyűlt ;Ösz­sze. Vonaton, kerékpáron, gyalog jöttek az ifjak. Volt, aki 800 km. utat tett meg kerékpáron. A keresz­tyén magyar ifjúság hatalmas foii­zonyságtevése volt ez a Nemzeti Konferencia. A csehek által leszerelt gyárakban és a hatalmas KIE-házban nyert elszállásolást a résztvevő ifjú­ság. Az étkezésnél a losonci leányok szolgálták fel a kitűnő ételeket. Megnyitó áhítat, előadások Dr. Teleki László gróf a KLE Szö­vetség ügyvezető alelnöke üdvözölte és köszöntötte az V. Nemzeti Kon­ferencia résztvevőit. A következő előadások hangzottak el a konferen­cián: Egymás terihét hordozzátok, dr. Pataky Tibor államtitkár, mely után felszólaltak az ifjúság képviselői. Az előadáshoz hozzászólt Sörös Béla ref. püspök is. Király Lajos erdő­mémöik, dr. Merétey Sándor főor­vos: Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, dr. Karácsony Sándor egyetemi magántanár: Jézus Krisz­tus tegnap és ma. Turóczy Zoltán ev. püspök: Jézus Krisztus mind­örökké ugyanaz, dr. Fonyod Dezső ref. lelkész: Üj eget és új földet vá­runk. A megnyitó istentiszteleten Ra­vasz László püspök prédikált. „Mindnyájain egy akarattal együtt valának ..." Ez volt a reggeli csoportos biblia­— A változás éveibe®, amikor ío k ázott mértékben kell arra töreked­nünk, hogy a belekben beállott pan­gásokat megszüntessük, valamint hogy az agy, a tüdő és a szív felé irányuló vértódulásokat- ellensúlyoz­zuk, akkor reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíznek gyakran valóban áldá­sos hatása van. Kérdezze meg or­vosát! tanulmányozás vezérfonala. A kon­ferencia résztvevői hatvan csoport­ban beszélgettek reggelenként erről a kérdésről. * il Gróf Teleki Pál miniszterelnök \ azózata az ifjúsághoz Íí A konferencia egyik hatalmas' és . felemelő élménye volt, amikor az iIfjúság vasárnap este kizarándololt a -teatetőbe és kegyelettel emléke­-zett flaieg Szilassy Aladárról, a ma­gyar KÍE alapító munkásáról. Innen íáklyásmenettel vonult végig 1400 ifjú Losonc utcáin. 1400 fáklya lo­bogó tüze világította meg a hitvalló s, ereg arcát, amely a „Fel barátim, d, -ága Jézus zászlóija alatt" c. ének­ke. 1 az ajkán bizonyságot tett arról, hoo y magyar feltámadás, magyar nem. ^eti egység a Krisztus Evangé­liuma és a szeretet nélkül nem lehet­séges. A fáklyásmenet fegyelmezett egység ,_>e n sorakozott a város íőte­rén, afoi >1 gróf Teleki Pál miniszter­elnök tfl ondotfca el gondolatokba® gazdag, \ hatalmas szózatát, amellyel utat murti'tott a keresztyén magyar if júságna k. Legerőseb fek voltak \ \ a nyiregyh ázi fiúk ^ 1 A KIE ím unka négyes programmá. Ennek egyii a nemes sportver­seny. A Ner, weti Konferencia orszá­gos sportvers enyén a nyíregyházi ev. KIE ötös csap a, ta a következő össze­állításban vett részt: 1. Garay Sán­dor gazdaifjú, l 'ozsrét-tanya, 2. Ho­rányi András ga zdaifjú, Sulyánbo­kor. 3. L. Kocvác s László gazdaifjú, Markó-fbokot. 4. Szmolár Mihály gazdaifjú., Súlyán- bokor. 5. Turóczy J Pál egyetemi haíl| laté. A versenyen a kiváló nyiregyh ízi ifjak két első és két harmadik helyezést értek el. Igv selyem vándorzászlót és két bronzszobrot őriznek a következő Nemzeti Konferenciáig, amely négy év múlva lesz. Különösen a kötél­húzásban és futásban tűntek fel a munkában és sportban edzett nyir egviházi ifjak. „A konferencia Krisztushoz vezetett.. Erről tett bizonyságot egyik ifjú a konferencia utolsó estéjén, amikor az ifjak beszámoltak arról, mit je­lenteit számukra a nagy testvéri ta­lálkozás. Megható bizonyságtevések voltak ezek, amelyekiből kicsendült, hogy a keresztyén magyar ifjúság Krisztus evangéliumával, a szeretet hatalmas erejével, szilárd hittel, acélos szent akarattal dolgozik a magyar jövendőé^. A konferencián Turóczy Zoltán evangélikus püspök mondott befejező áhítatot. A Krisz­tus nevében bocsátotta útjára a nagy feladatra elhivatott ifjakat. * Sok értékes élménnyel a lelkünk­ben tértünk haza Losoncról. Meg­tanultuk, hogy a hit: erő, , az egység: hatalom, s a Krisztus: győzelem! I Kiss János ev. tanító Felakasztotta magát felesége fejfájára Vasárnap délután a nyíracsá< temető látogatói egy fejfára fe akasztva holtan találták meg Ném Imre gazdálkodót. A vizsgálat megállapította, ho öngyilkosság történt. A gazdálko a nemrégibben elhalt felesége feji jára akasztotta fel magát. Néme felesége halála éta búskomor és többszőr hangoztatta, hogy < ktlle nesj látja már értelmét az ( nek. ÖTLETES reklámkártyák, rócéiiulák hatásos rajzok használásával, ízléses kivite és efiőnyös árban készül OF KÁROLY könyvnyomdái Ny5regyháza, Bercs utca' 3. szám. — Telefon Hofherr-Schrantz-ClaytoM-Shntleworth Rt. metőgaidasá gi gépéinek körzet képmeiete. Mlnd«rféle gépe EREDETI GYÁRI ftJUM isfschafter flrmiv vaskeresk edésébe i Nyíregyháza, Vay Ádám «, 3. Tel '

Next

/
Thumbnails
Contents