Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 146-171. szám)

1939-07-18 / 160. szám

i <&a] S 2 LAP BS. (Trianon 20.) 1939 julius hó 18. Mielőtt szabadságra megy, biztosítsa lakását betörés i kár ellen! csalk 1838-ban szabadult fel a város. Ettől az időtől gyorsabb tempóit vett fel a város fejlődése, mely egé­szen a világháború kitöréséig tartott. Ez a világégés visszazökkentette a várost fejlődésével, mert mindjárt a háború elején .bekerült a hadtápvo­iialba és a nagy népvándorlás foly­tán ekomliottak utcái, terei. Amikor a front eltolódott kelet felé, a nagy forgalom fokozatosan visszazökken­tette a normális mederbe s így ma­radt a világháború befejezéséig. A harmadik fázis a forradalom utón kezdődik a cseh megszállással. Ekko-r már 20.000 a lakosok száma s Ungvárnak fővárossá való előlépé­sével kezdődik a rohamos fejlődés. 1938-ban a lakosok száma túlhaladja már a 30.000-ret is. Az egykori 1275-ös összeírási szám a 3200 kö­rül mozog. A költségvetés félmillió pengőről felszökött 3 millióra. ,'Igy 'talált bennünket a bécsi dön­tés, amely Ungvárt magyar város­nak nyilvánította ki. Éppen most jelent meg a hivatalos lapban, hogy Ungvár meövei város­ból a törvényhatósági városok sorá­ba lépett és méltán mondhatjuk, hogy e naptól lép Ungvár fejlődésé­nek negyedik fázisába. 'Most, hogy Kánpáta.lja .visszatért s az ömkormányzati szervek köz­ponti irodái is itt nyernek elhelye­zést, minden remény megvan arra, hogy a legközelebbi találkozónkkor még szebb és modernebb Ungvár falad között töltsük el az időt. Ebben a reményben Isten hozott! Szeptemberben, ahol csak lehet, meg kell nyitni az elemi iskolák hetedik osztályát A vallás- és közoktatásügyi m, kir. miniszter előbb meg akarja va­lósítani a nyolcosztályos elemi nép­iskola tervét. Ezért rendeletet inté­zett a kir, tanfelügyelőségekhez, hogy minél több helyen, ahol csak a tan­erők és a tanítási termek száma le­hetővé teszi, már a következő isko­lai évben, szeptemberben tegyék meg a lépést a nyolcosztályos nép­iskoln megnyitása felé és rendeljék el a hetedik osztály megnyitását. A miniszter rendelete rámutat arra is, bogy a nyolevsztályos népiskolák megszervezése nemcsak abból a szempontból jelent előnyt, hogy a tanuloknak az uj iskolatípus maga­sabbrendü oktatást nyújt, hanem elő­nyös azért is, hogy a tankötelezett­ség ezzel megrövidül, mert a nyolc­osztályos iskolát végzett növendékek a továbbképző népiskolák látogatása alól felmentést nyernek. A szeptem­berben kezdődő uj tanévben lép életbe az a módosítás is, amelyet a miniszter a népiskolai tanterven és óraterven eszközölt. Ez a módosítás a III. és IV. osztályban a természet rajzot, a gazdaságtant és a háztar­Strand kakátok és nagy választékban anyagok Harfosnál Vay Adám utca 2. — TeL 798. | tástant, mint külön tárgyakat meg­szünteti és e tárgyak anyagát beol­vasztja a beszéd és értelemgyakori a­tvk anyagába. Az uj rendelkezések A cséplőgép dobja leszakította a fejét és karját egy 14 éves kislánynak Megdöbbentő szerencsétlenség ál­dozata lett Lakatos Róza tiszaka­nyári 14 éves leányka. Lakatos Róza Háda Károly hadirokkant udvarán Kovács István bércséplőgépjénél az etetőnek a kévéket adogatta. Közben megcsúszott és beleesett a cséplő­gép dobjába. Kétségbeesett visitását elnyelte a zakatoló gép és pillana­tok alatt pirosra festette a gabonát a kifröccsenő vér. Mire a gépet megállapították, elvégezte borzalmas pusztítását. A kis Lakatos Róza fejét és karját leszakította a gép és nyomban megölte. A vizsgálat megáliapitotta, hogy a kisleány nem volt beszerződve a csépiési munkálatokhoz, a gépész azonban megengedte, hogy a kévé­ket feladoga3sa. A gondatlan gépész ellen megindult a bűnvádi eljárás. Eladé birtok. Tisza felső mentén Szatmár vármegyében. Vételhez 25.000 P készpénz szflkéges. Többire kedvező fizetési feltételek. Sík terület. — Jóminőségü búzatermő 180 magyar hold szép gyümölcsössel Fővonalnál vasúttól negyedórányira. Kö­vesut tanyán keresztül. Tanya minden melléképülettel. Tiszától 2 kilóméter tá­volságra. — Azonnal vagy gazdasági év elején átvehető. Megbízott: ny. banktisztviselő ingatlanforgalmi irodája Nyíregyháza, Nyirvizpalota. Széchenyi ut 1. Halálra vagyunk ítélve... \ Schmiedt Béla dr. tisstitóerejü könyve a szebb, boldogabb élet feltételeiről asszonyokhoz 9zól, a női élet titkos válságait fedi fel, de tisztító ibaitása vtíamos energiát ad a családok és a. társadalom, a nemzet erősebb, iz­mosabb, mert léikben fehérebb éle­téhez is. „Ékünket sokszc.r elhibázzuk. — Több komolyságát. Megtéréssel bün­tetem magam" — mondja az egyik fejezet címének sora. A másikban a sátánnal szemben elhangzó ellent­mondás kemény szavára hangolódik leányaink, asszonyaink lelke. Ott viharzik előttünk a szerelem rózsás ifjúságának májusa és itt is megfé­nyesedik a szebb érzések emberé­nek krisztusibb arca, a Boldog Asz­szony fehér kezének intése. A családról, a legszebb életszere.p­ről, a családi éleit boldogságának tit­kairól, a hallgatás művészetéről, a jó olvasmányok frissen áramló forrá­sairól, a bálákról és strandokról, a divatról hallunk igaz meglátásból eredő bírálatot, amely szelíden hang­zik, nem sért s amelyet hallva, érez­zük, hogy eddigi életünkön okvetlen változtatnunk kell és Schmiedt dr. könyvéből, mint égi receptből a módját is megtudjuk, hát hogyan khetine jobbam, szebbem, igazán tisz­tult abban felfogni, elintézni a mo­dern élet dekadenciájának hinárjai­bia kavargó problémáinkat. Hallunk az okos szüzekről, a fejkendős asz­szonyok Veronikás életéről és ha végig olvastuk a könyvet, hálásan gondolunk az új életet adó modern Kemipis Tamásra, az íróra, aki a | Via, Véritas et Vita útjához vezető | merész, de a boldogság szempontjá­, böl egyetlen lehetőség útjára sodor • Isten kezével, amely tollát vezeti, j Schmiedt Béla dr.-nak 9ok új elhatá­rozásokat érlelő könyve van már, de j korunk materialisztiikus gőgjének ^ idején, amikor a lelkek szinte fuldo­, koliva sikoltanak a megváltó új élet­, beállítás után, ez a könyv „A tükör ^ előtt" a legmélyebben szánt a giz­. gazzal csúfított életbe. A szép köny­, vet, amelyet Marton Lajos szimboli­, kus szép grafikája díszít és amely a , Korda rt. kiadásában jelent meg, — ajánljuk a szép könyvre, a segítő, a kegyelem erejének friss forrásához 4 vezető apostolkodás után sóvárgó nők, a szép könyvek ajándékozá­sára vágyó szülők és pedagógusok fi­gyelmébe. „Halálra vagyunk ítélve" — hangzik a síri hang a könyv so­raiból, de Schmidit Béla dr. írásának patakzó folyamán át befut hajónk az örök élet vizére. (A. B.) az önismeretre nagy szükségünk van, merít ismereteink hibáiból csak t t kárunk, hibáink ismeretéből viszont > csak hasznunk lehet." ' 'Már ez a néhány sor is tiszta pre- i lüdiumot zsolozsmáz arról, amit ez ' a gyakorlati etikát adó Schmiedt- I írás olyan kimerítő lelkiismeretesség- ! gel, olyan művészi szuggesztívitással, i olyan természetesség-lehekttel be- 1 szél. Röviden: A tükör előtt c. • könyv üdítő olvasmány, mert az ' élet mocsaras ingoványaiból a lige- « tes, virágos, ózonos lélekismeret út- t jára visz, amelyen könnyen eljutha- ' tünk az igaz önismret/bez, a szüksé- 1 ges penitenciához és a boldogsághoz. > .Schmiedt dr. nem elmélkedik hosz- » szasan és fárasztóan, hanem az élet- • bői vett példázatokon egyszerűen, okosan, szemléletes stílusban emel fel a ti&ztultabb, jobb, szebb, etiku- ­sabb világba. A könyv leányokhoz, f Tótlh Tihamér, korunk Faludi Fe­rence, a lelki élet örök tavaszba tar­tásának apostola meghalt, de lelke, alkotó zsenije ma is él és a válasz­tottak lendületével ragadja meg az élet sokszor el.maszkírozOtt, elken­dőzött, de lényegében mégis legna­gyobb, legfőbb, a muiatások önfeledt pillanatában is döntő erővel moti­váló problémáit. A tisztu'ltabb élet­eszmélésre inspiráló írók között ma az élen halad Scbmidt Béla dr. pusz­tadobosi lelkész, aki a viharos erejű, transcendentális szavaknak ép oly kiválasztott művésze, mint az írás­nak, amelynek útján Tóth Tihamér rendeltetését teljesíti. Itt van előt­tünk új könyve, a „Tükör előtt" cí­mű, amelyet minden magyar .nőnek el kellene olvasnia, hogy a ma kísér­téseinek szennyéből fel tudja küzdeni magát a csillagos, eszmei szépségek és tisztaságok útjára. — „Mit mutat a hiúságok tükre, amely­nek fényes mezejében földi szépsé­geink jogiiit követeljük? A belülről való élet gyarlóságait. A lélek mér­hetetlen határozatlanságát. A napi élet vasaliatlaniságait. A gondolatok, vágyak fésületknségeit... Ez a tü­kör — írja könyvéről a szerző — olyan tényeket tükröz vissza, amik­ről a velencei tükör hallgat... Erre Mezőgazdasági cikkek, kerítés fonatok nagy raktára Wirtschafer Ármin Hoflierr­Schrantz­Clayton­Shuttlewort RT. léle mezőgazda­eági gépek hör­zetképviselete — vas kereskedésé ben, Nyíregyháza, Vay Á. u. 3. Tel. 90. Olcsó árakl lényegasen emelik a magyar nyelv tanításának óraszámát is, Az újítások a gyakorlatibb és életrevalóbb neve­lés céjait szolgálják.

Next

/
Thumbnails
Contents