Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 146-171. szám)
1939-07-06 / 150. szám
amikor egy szocialista küldöttség előtt a titkos .választójog parlamenti napirendre való tűzését hozta szóba. Tisza rögtön reagált a kormány ezen szándékaira és aug. 1-én Fejérváryhoiz, akiihez évtizedes barátság fűzte, levelet intézett, melyben azt írja, hogy a „titkos választójog jelszavával máris irreparábiiis baj oikoztatott. Egy ilyen jelszó felelős helyről kidobva, végzetes erővel hozza mozgásba a lavinát, pedig ennek ellent kell állani, mert ez egyszerűen a magyar alkotmányos élet végpusztiulása". Érdekes, hogy a „koalíció" vezérlőlbdzottsága, mely mellék-kormánynak képzele magát a „darabont" kormány mellett, aug. 11-én kimondotta, hogy bár a 4$-as párt az általános és titkos választójog alapján áll, cserébe ezért nem áldozza ifel a nemzeti követeléseket. Ezért kárhoztatja a kormány ezen akcióját, mellyel szembehelyezi a választójog kérdését a nemzeti törekvésekkel és azt csak taktikai eszközül használja fel az alkotmányvédő küzdelem és t nemzeti törekvések megbontására. Amily mértékben visszautasította t koalíció a választójog jelszavának a magyar vezényszó jelszavával való szembettaelyezését, abban a mértékben nyert támogatást Kristótffy a nemzetközi szociáldemokraták és a mezőgazdasági proletariátus részéről. Sőt a földmunkások szövetsége kitrünő paraszt-agitátorokat is bocsátott rendelkezésére, akik terjesztve a nép között a koalíció elleni röpiratokat, ezzel is hasznos szolgálatot tettek a kormánynak. A felvidéki tótok és a délvidéki németek is az általános titkos választójog zászlaja alá által. Fejérváryék telhát valóban az „ördöggel" is szövetkeztek választójogi tenviik kierőszakolására, ehhez azonban nem tudták megnyerni a király végleges beleegyezését. Gautsdh osztrák miniszterelnöknek súlyos aggályai voltak a magyar kormány kibontakozási tervei ellen, mivel szerinte a Magyarországon behozott választójog az osztrák politikai helyzetre is erős visszahatással lenne. Érdekes megemlíteni itt, mint pikantériát, hogy Gautschnak a magyar belügyekbe ilyetén való beavatkozását a koalíció hozsánnával fogadta, a soviniszta sajtó pedig, mely eddig minden osztrák beavatkozásra ideggörcsöket kapott, most a nemzeti ellenállás első győzelmének nevezte Gautscih közbelépését. És ugyanez a Gautsoh, aki annyira ellenezte a magyar választójog reformját a császár határozott- kívánságára magáévá tette az általános titkos választójogon alapuló parlamenti reform tervét Ausztriában, mely azután ott a császár ismételt személyes beavatkozásával 1907-ben alaptörvényileg lett biztosítva. Szeptember 15-re a Szocialista Párt az Országiház előtt a választójog azonnali megszavazása érdekében tüntetést akar rendezni. A főkapitány elutasító végzését Kristóffy azzal változtatja meg, hogv „nem látja akadályát a kérelem teljesítésének". mezőgazdasági gépek é* eszközök LERAKATA Kfibie Biczák MŰSZ ERESZ Bethlen ufea 27. Telefon 330. sz. "3SB ? Szabolcsi HÍRLÁP A Fejértváry-kormány október hó 6-án nyilatkozatot tett közzé, mely szerint a választótörvény reformja, mint egy esetleges megoldási módszer került szóiba, de nem mint konkrét kormányzati program. Ez a nyit.wewwi fgSKMHB i latkozat azért volt szükséges, mert a kormányt támogató szabadelvű párt állást foglalt az osztrák miniszterelnöknek a magyar belpolitikába történt illetéktelen beavatkozása ellen. Péchy Sándor. Gál Károly tábort lelkészt püspöki tanácsossá nevezték ki A magyar honvédséj, az egyházi és polgári társadalom nagy örömmel vett tudomást arró! a kitüntető kinevezésről, amely Gál Károly tá bori lelkészt pütpöki tanácsosi tisztségre emelte. Gál Károlynak a kitüntetést Munkácson vitéz Béldy Alajos ezredes, dandárparancsnok adta át a tisztikar lelkes örömének éljenétől kisérve. Gál Karoly a honvéd lélek nagy értékeinek füzes ébresztője, a magyar haderényekre nevelés szuggesztív erejíl mestere. Katonái rajongva szeretik nemes magyar egyéniségét, szerető jó szivét. Minden szavában a kapisztráni lélek lángja lobog. Szónoki erejében a meggyőződés, a hatalmas, színes kifejező erő, a lélek villamos feszültségének sugárzása élteti a honvéd magyarságot. Kivételes tehetsége mellett szeretetreméltó bajtársi sziv, igaz, magyar testvéri s;:ivélyesség jellemzi. Szelíd mégértés, magával ragadó tanítói lelkület embere a honvéderő nagyszerű fokozdja, aki előtt a hi vatás utján még igen szép, ígéretes jövő áll. Kitüntetése Nyíregyházán is igáz örömet keit a magyarság nagy érdekeit szivén viselők táborá ban. * Gy ümölcsterinelők figyelmébe A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank érdekeltségében levő Magyar Élelmiszer szállító és Árukereskedelrci Rt. Budapesten (Hűtőház) IX. Tóth Kálmán-u. 8 10 , telefon Bp. 1-333 40, levélcím Budapest 4. fiókbérlő 203, távirati cim Budapest Hűtőház, tele fon este 6 után, valamint vasárnap és ünnepnapon Bp. 1-333 48. gyümö csértékesitési osztályt álii'ott fel. Ennek keretében termelési hiteleket is nyújt, termelési anyagokra és mnnkabérekrt. Felszerelési tárgyakat ad kölcsön, továbbá cso magoló anyagokat is hitelez. A mostani gyllrt ő'csértékesitési idényben különösképpen előtérbe léphet bel- és kfliföldi összeköttetéseinél fogva a gyümölcstermést biztosan és a lehelő legjobb árakon való értékesítési, illetve vásárlási te* vékenysége. Felhívjuk tehát a gyümölcstermelők figyelmét arra, hogy nagyobb mennyiségű termésük megvételérn idejében kérjék a cég ajánlatát, esetleg több egymás közelében lévő kisebb termelő együtt, egyszerre érő és egyforma minőségű gyümölcseikre nézve. Nyíregyháza város Sésti fürdője 900 holdas tölgyerdőben 70 holdas park közepén kádfürdővel, fedrtt uszodával, hatalmas szikes vizű taván strandfürdővei várja a pihenni is szórakozni vágyó közönséget. JEGYÁRAK: Strandjegy felnőtteknek .. --46 P Strandjegy 1 m-nél .magasabb gyermekeknek — 1'20 P Strandjegy 1 m-nél alcsonyabb gyermekeknek díjtalan Strandjegy diákoknak .. .. —'36 P Strand sportjegy — 2S P Strandfürdővel kombinált kisvasúti menettérti jegy a Bessenyei tértől —80 P Strandfürdővel kombinált kisvasúti menettérti jegy az átrakodó állomástól —'90 Bérletjegy felnőtteknek 1 hóra 4'— Bérletjegy felnőtteknek fél hór* 2 50 Bérletjegy diákoknak 1 hóra 3 — A kiszolgálás dija a jegyek árában benne van. Bérletjegy diákoknak fél hórá Bérletjegy gyermekeknek 1 hóra Bérletjegy gyermekeknek fél hóra Kabinjegy hétköznapra .. Kabinjegy ünnepnapra .. Kabin bérlet egész idényre Látogatójegy hétköznap .. Látogatójegy ünnepnap .. Nyugágyjegy Fonottszék jegy .. Strandkosár jegy .. .. Táboriszékjegy Értékborítékjegy .. 180 P *» P P P 1 40 P —•40 P — 90 16 — -•10 P —•30 P — 20 P —•30 P -•30 P -•10 P -•10 P I. osztályú kádjegy —'80 P I. osztályú kád pótjegy .. —'40 P I. osztályú kádjegy köztisztv, —'60 P II. osztályú kádjegy —'70 P II. osztályú kád pótjegy .. — 35 P II. osztályú kádjegy köztisztv. —-54 P Fedett uszodajegy —-40 P Fedett uszodajegy köztisztv. —'30 P Fedett uszoda bérletjegy 1 h5ra 4 — p Fedett uszoda bérletjegy fél hóra 2 50 P Füzetjegy (10 drb I. o. kádjegy) 6-— P Minden hétfőn — ünnepnap kivételével — filléres jegyárak, Kádfürdő 40 fillér, fedett uszoda 20 fillér — Filléres napokon egyébb kedvezmények érvénytelenek. Csónakjegy közönséges csónakra -—'30 P Csóna!<jegy közönséges csónakra köztisztviselőnek —'24 P Csónakjegy közönséges görgőülésesre, vitorlásra -—'50 P Csónakjegy görgőülesesre vitorlásra köztisztviselőiek —'30 P Csónakberlet 1 hónapra 4— P A csónakdijak hétköznap 1 órai, ünnepnap 40 perces használatra érvényesek. (Trianon 20.) 1939 július hó 6. Ajánlatkéréskor szükséges a gyümölcs féleség, minőség, mennyiség megjelölése. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a szállítandó gyümölcsök nem lehetnek teljesei érettek, tehát a kellő üzleti tárgyalás és lebonyolithatás végett a teljes érés előtt legalább 8 10 nappal forduljanak a Céghez, de lehet 2 héttel előbb is. — A ré^ elhanyagolt székrekedések kezelésében gyakran már kis mennyiségű természetes „Ferenc József" keserűvíz naponkénti használata is igen hatásosnak bizonyul, úgyhogy a gyomoremésztés is megjavul, az epekiválasztás fokozódik, az anyagcsere megélénkül és a vér felfrissül. Kérdezze meg orvosát! Strand kabátok és nagy választékban anyagok iiarftosnál Vay Ádám utca 2. - T«l. 798. 5:0-ra verte a NylISE a KILE-t A szezon utolsó mérkőzése a Ny KISE fölényes és biztos győzelmét hozta, amely igy revanchot is hozott a Nykise-nek őszi vereségéért. Az első félidőben is nagy a Nykise nyomás, de a szél segítségével jól védekezik a KKLE. Teremy a kisvárdai kapus egymásután védi a nehezebbnél-nehezebb labdákat, egy-két esetbei pedig a kapufa menti Szünet után jön a Nykise henger. Elíibb Csémi fejel gólt, majd kis szünet után Nógrády két gólt lő egvmás után, később Balogh és IIcsik góljai 5:0- ra alakítják ki a Nykise győzelmét. A Nykise jobb volt és még ilyen gólaránnyal is megérdemelten nyert. Sőt még több gólt is lőhetett volna a Nykise, amely különösen szünet után javult fel nagyon. Legjobbja Csénsi, de igen jó volt Kabai, Ilcsik, Kubicska és szünet után Nódrádi is. A KKLE és a mezőny legjobbja Teremi kapus, aki nagy formában védett. Me>lette Kozma és varga volt még jó. Egressy biró jól vezette a mérkőzést. A sómét sajtó a Volksbund soproBí gyűléséről A németországi sajtó részletesen ismerteti a magyarországi német népcsoport soproni és Sopron-környéki gyűléseit. A lapok kiemelik hogy a Volksbund gyűlésein mindenütt a leghatározottabban kifejezésre jut a magyar haza iránt való rendíthetetlen hűsért'. Eljegyeési értesítések, esküvői meghívók a legszebb kivitelben é« előnyöe áron készülnek OROSZ KAROLY nyomdaüzemében Nyíregyháza, Berctónyí-u. 3. Telefon: 477.