Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 146-171. szám)
1939-07-04 / 148. szám
1 oldal J^lRÍriDÉK _ SZAbolcs! WÍRLAP manem üWHawatMumawiwaiiii m> j» n < qaMtwnata BHí|i| (Trianon 20-^l^^j úlius hó 4, mindiö készenlétben áll a betegkamra is. A betegkamra segítségével a sűrített levegőben megbetegedett munkásokat a munkatérben uralkodó nyomásnak megfelelő nyomás alá lehet helyezni és gyógykezelni. — Munka után pedig acélosodásukra váró, szőkefejü búzatáblák, tüzes pipacsmezők, égkék búzavirágok, suttogó erdők csendjében találhatnak pihentető megnyugvást a hídépítés szervezetileg legjobban igény be vett munkásai. Halálos mterkerékpárszerencsétlenség Kisvárda határában Halálos kimenetelű motorkerékparszerencsétlenség áldozata lett szombaton a késő délutáni órákban Tóth László 27 éves komorói gazdálkodó. Tóth motorkerékpárjával Kisvárdára készült, hogy a cséplőgéphez szükséges alkatrészt beszerezze. Amikor a kisvárdai határhoz ért a motorkerékpárjával, nekiszaladt egy villanyoszlopnak, a gépe felborult és olyan szerencsétlenül zuhant ki a nyeregből, ghogy vérbeborulva eszméletlenül terült el. A szerencsétlenségről az országút járókeílői értesítették a mentőket, akik Tóthot beszállították a kórházba. Alig, hogy leemalték a hordágyról, Tóth László kiszenvedett. Halálát koponyaalapi törés okozta. A szerencsétlenség kötülményeinek tisztázására megindult a vizsgálat. ••••••• Búcsú előadások! Nyolc évi, sikerekben gazdag nyíregyházi működés után három napon keresztül búcsúzik Nyíregyháza város közönségétől az országoshírű Sebestyénszíntársulat. Ma, hétfőn este a Legyen úgy, mint régen volt operett kerül színre. — Ketten egy jeggyel. A budapesti diplomácia kar Qgyik közismert tagja Kisvár dán Kedden délután 4 órakor miniden idők legmulatságosabb zenés bohózata, a tíubus kerül színre, filléres helyárakkal. Az operettegyüttes búcsúja kedden este. Sebestyén Mihály népszerű operéfctegyüttese kedden este a diadalmas sücert aratott Erzsébet operetben búcsúzik. Az Erzsébet ketten egy jeggyel kerül színre. Minden idők legnagyobb sikere a Francia szobalány, szerdán délután 4 órakor kerül színre. — Ketten egy jeggyel. Sebestyén Mihály társulatának utolsó előadása szerdán este. A közönség általános kívánságára a színtársulat egy napra meghosszabbította a nyíregyházi szezont és szerdán este — ketten egy jggyel — eljátsza Csathó Kálmán Fűszer és csemege című nagysikerű vígjátékát. Ez lesz a prózai társulat búcsúelőadása és Sebestyén Milhály .színtársulatának utolsó előadása Nyíregyházán. A búcsúelőadás iránt .városszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. Az uj rendelet érteimében a számlabélyeget keletbélyegzővel ellátóit cégbélyegzővel kell átnyomni. Keletbélyegzővel e'látott cégbélyegző legolcsóbban megrendelhető lóba E. papir és Írószer üzletében, Bethlen u. 1. Tel. 77 Bármilyen nyomtatványra van szüksége, előnyös áron készíti azt el OROSZ KAROLY nyomdaüzeme Nyíregyháza, Bercsényi-u. 3. Telefon szám: 577. I Hatalmas amerikai túrakocsi állt j meg péntek délután Kisvárdán, a | Nagyszálló előtt. A kocsi elején DT i betűik a Diplomáciai Testület jelzéI se, valamint a csilléi nemzeti zászl lóeska arra engedett következtetni, ' hogy a kocsi vendégei a diplomáciai karhoz tartoznak. 'Kevéssel az előkeiő vendég megérkezése után .munkatársunknak alkalma volt megismerkedni a diplomáciai koesi két utasával, Don Arturo Irarraza-val, a budapesti csilléi követség 'főtanácsosával, valamint kísérőjével, Rost Endre Károlv hdrlaptudósítóval, aki a csilléi diplomatát vidéki és felvidéki körútján elkíséri. Ez a kedves, közvetlen csilléi úr, — aki különben a budapesti előkelő társaságoknak kedvelt diplomatája — munkatársunk kérdéseire előadta, hogy régóta kedvelője a szép Magyarországnak. 1909-ben járt először hazánkban és akkor hazánkat annyira megkedvelte, hogy örömmel .vette akrediitálását a budapesti csilei követségre. Most pedig régi tervét váltja valóra, amikor megindult kocsijával Rost szerkesztő társaságában, hogy a felszabadult Felvidéket és Kárpátalját végigutazza és gyönyörködjön annak szépségeiben. Kedves és bensőséges elragadtatással beszél ez a külföldi diplomata a délibábos magyar rónáról, a lengő kalászos Alföldről, Tokajról, Nyíregyházáról és mindazokról a vidékekről és helyekről, ahol keresztül utazott. Különös elragadtatással beszél a mezőkövesdi színpompás népviseletről, a világhírű tokaji borról, mellyel már többízben találkozott a világ különböző tájain. Pár órás nyíregyházi tartózkodás után — amikor érdeklődéssel szemlélte és fényképezte a város szépségeit — tovább robogtak a túra egyik állomása, Kisvárda felé, ahol egy bensőséges barátság szálai fűzik dr. Lövői Andor földbirtokoshoz, akinek igaz, magyaros vendégszeretetét elragadtatással élvezte a délamerikai diplomata. A kisvárdai program során nagy érdeklődéssel szemlélte a vendéglátó földbirtokos Hofherr-Schrantz-Clayton-Shutleworth Rt. mezőgazdasági gépeinek körzet képviselete. Mindenféle gépek EREDETI GYŰRI ÚRON irtschafter Ármin vaskereskedésében Nyíregyháza, Vay Ádám u, 3, Tel 90. gazdaságát és mivel ő maga is vérbeli gazda, akinek Dél-Amerikában többezer hold földje és óriási szarvasmaiihaállománya van, szakértelemmel és hozzáértéssel gyönyörködött a szabolcsi mezőgazdaságban. A rövid kén,api kisvárdai tartózkodás alatt Irarrazaval sok igaz barátot szerzett, közvetlensége és hazánk iránt érzett és többízben spontánul megnyilatkozó szeretete jóleső érzéssel kell, hogy eltöltsön bennünket. Munkatársunknak alkalma volt együtt lenni Don Asturo Irarrazaval és meggyőződni ennek az 50 év körüli úrnak a frissességéről és agilitásáról, mellyel minden legcsekélyebb magyar ügy iránt érdeklődik. Mint érdekességet jegyezte még fel munkatársunk az interjú során, hogy Irarrazaval több évig volt fővárosában, Santiagóiban a tőzsde elnöke Két felejthetetlenül kellemes — ahogy Don Arturo Irarrazavar mondotta — kisvárdai nap után szívélyes búcsút vett a kisvárdai földbirtokostól, családjától és újonnan szerzett barátaitól, akiknek igaz magyaros vendéglátását és közvetlenségét legszebb magyarországi emlékei közé sorolva vitte magával — további útján a lengyel-magyar határ felé, ahová nagy érdeklődéssel igyekezett, hogy ő is szemtanúja legyen a felszabadult ezeréves magyar határnak, melynek elrablását ő is a legnagyobb igazságtalanságnak tartott mindig és tart ma is. dr. RL. — Az ötvenes években levő ^yeneknél reggelenként felkeléskor egy félpohár természetes „Ferenc József' 4 keserűvíz könnyű bélürülést, kielégítő gyomoremésztést, jó étvágyat és nyugodt alvást biztosít, az agysejtek működését pedig gyakran meglepő módon fokozza. Kérdezze meg orvosát! w&MmmmmmtmmmtmmBmmm — A Jótékony Nőegylet nőipariskolájába a beiratások már megkezdődtek. Július hó 5-ig veszünk fel növendékeket délelőtt 9—12 óráig. Kérjük azokat, akik leányaikat az iskolánkba óhajtják járatni, jelentkezzenek most, mert pótbeirat ásnál csak abba az osztályba lesz felvétel, ahol a létszám nem telt be. Rendes növendék csak az lehet, aki legalább a polgári leányiskola IV. osztályát sikerrel elvégezte. Az I. osztályba iratkozók szüleik v. gyámjuk kíséretében tartoznak megjelenni. A beiratáshoz az iskolai bizonyítványon kívül szükséges anyakönyvi kivonat és orvosi bizonyítvány. Mindennemű felvilágosítással készségesen szolgálunk az érdeklődőknek. — Az igazgatóság. 2x Nyíregyháza város Sósté fürdője 900 holdas tölgyerdőben 70 holdas park közepén kádfürdővel, fedítt uszodával, hatalmas szikes vizű taván strandfürdővel várja a pihenni éí; szórakozni vágyó közönséget. JEGYÁRAK: . —-46 P Strandjegy felnőtteknek Strandjegy 1 m-nél .magasabb gyermekeknek .. —*20 P Strandjegy 1 m-nél alcsonyabb gyermekeknek díjtalan Strand|egy diákoknak .. .. —'36 P Strand sportjegy .. —-26 P Strandfürdővel kombinált kisvasúti menettérti jegy a Bessenyei tértől —-80 P Strandfürdővel kombinált kisvasúti menettérti jegy az átrakodó állomástól --90 P Bérletjegy felnőtteknek 1 hóra 4-— P Bérletjegy felnőtteknek fél hóra 2-50 P Bérletjegy diakoknak 1 hóra 3 — P Bérletjegy diákoknak fél hóra Bérletjegy gyermekeknek 1 hóra Bérletjegy gyermekeknek fél hóra Kabinjegy hétköznapra .. Kabinjegy ünnepnapra .. Kabinbérlet egész idényre Látogatójegy hétköznap .. Látogatójegy ünnepnap .. Nyugágyjegy Fonottszék jegy .. Strandkosár jegy .. Tábori székj egy Értékboritékjegy .. .. 180 P 2 50 P 1-40 P -•40 P -60 P 16— P —•10 P —•20 P -•20 P -•20 P -•30 P -•10 P T--10 P A kiszolgálás dija a jegyek árában benne van. I. osztályú kádjegy 1. osztályú kád pótjegy I. osztályú kádjegy köztisztv. II. osztályú kádjegy 11. osztályú kád pótjegy 11. osztályú kádjegy köztisztv. —•80 P -•40 P -•60 P —•70 P - 35 P -•54 P Fedett uszodajegy —'40 P Fed ;tt uszodajegy köztiszt*. —-30 P Fedett uszoda bérletjegy 1 h5ra 4'— p Fedett uszoda bérletjegy fél hóra 2 50 P Füzetjegy (10 drb I. o. kádjegy) 6-- P Minden hétfőn — ünnepnap kivitelével — filléres jegyárak. Kádfürdő 40 fillér, fedett uszoda 20 fillér — Filléres napokon egyébb kedvezmények érvénytelenek. Csónakjegy közönséges csónakra — 30 P Csónakjegy közönséges csónakra köztisztviselőnek —-24 P Csónakjegy közönséges görgőülésesre, vitorlásra —'50 P Csónakjegsr görgőülesesre vitorlásra köztisztviselőiek —'38 P Csónakbárlet 1 hónapra 4 — P A csónakdijak hétköznap 1 órai, ünnepnap 40 perces használatra érvényesek.