Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 146-171. szám)

1939-07-29 / 170. szám

(Trianon 20.) 1939 július hó 21 . Egy Táros, amely példát adott, hogy kell támogatni a testvér­községet Cegléd városa testvérközségéül fegadta Uzsok kárpátaljai községet. A város képviselőtestülete nem elé­gedett meg azzal, hogy tudomásul vette a testvérközséggé vállalásra vonatkozó polgármesteri bejelentést, hanem élénken érdeklődött, mit le­hetne a polgárság áldozatkészségé­vel biztosítani a testvérközség sze­gény lakosságának hathatós felsegi­tésére. Elsősorban is tizennégy vá rosi bizottsági tag vállalkozott arra, hogv együttesen Uzsokra utaznak a városi tisztikarral. De ide sem men­tek üres kézzel. A város lakossága a vezetőség lelkes felhívására egy vagon élelmiszert adot öscze és ezt a tetemes mennyiségű élelmiszert magukkal vitték és ki is osztották az uzsoki magyar-oroszoknak. A ceglédiektől nem egy város pél­dát vehetne, miként kell a testvéri­séget felfogni. IratéffiRnep a nagykállói m. kir. Mezőgazdasági Szakiskolában A nagykállói m. kir. Mezőgazda­sági Szakiskola ifjúsága július 23-áin tartotta meg évi ünnepélyét, az ara­tóbákt. Az ünnepségen igen szép számban megjelentek vidéki gazdák és az érdeklődő más közönség. Az egybegyűlt közönség a leglelkesebb hangulatban egészen a.z éjféli órákig együtt maradt. Az aratóünnep fényét nagy mér­tékben emelte a tanulóifjúságnak t ezidei munkateljesítménye. Három nap alatt az összes terményt learat­ták és az ezt követő 3 napon pedig elcsépelték, úgyhogy az időjárás miatt az iskolát egy szem veszteség sem érhette. Hajnali 3 órátAl este fél 10 óráig megszakítás nélkül folyt ez a nehéz, de nagyon szép munka. A tanulóifjúság 1 olyan odaadó lelke­sedéssel és páratlan szorgalommal teljesítette kötelességét, amilyenre az iskola életében még példa nem volt. Ugyancsak példaadóan és a ma­gyar gazdára mindig fényt vető ma­gatartást tanúsított az aratóbálon is, amennyiben azon a legkisebb kellemetlenségnek még csak árnyé­ka sem merült fel. Példakép kell ezt az esetet odaállítani a .magyar közönség elé, mert csak ilyen együtt akarással lehet boldogabb jövőt el­érni. SZ M1RLAF 5 . üi d*s „Szerencse" finom vászon tömb levélpapír JC • inden színárnyalatban 50-50 levélpapír és boríték KIVÉTELES olcsó áron 1 PENGŰ 75 FILLÉR )BA E. papír. egyháza írószer üzletében, Nyír­Bethlen utca 1. szám. 11 törvényszék ifj. Koronka Akis sóstói vendéglős kilakoltatását rendelte el I bérleményt 8 napon belől át kell adni Tegnap délelőtt tárgyalta a tör­vényszék azt a kikkoltatási pert, melyet Nyíregyháza városa indított ifj. Koronka Akos, a sóstói vendéglő bérlője ellen. Félévi bérhátralék cí­men. kérte a város bérlőjének kila­koltatását, amely kérelemnek a bí­róság helyt is adott. Dfj. Koronka Ákos vendéglős az elmúlt év tavaszán kezdte meg sós­tói működését. A tavalyi nyári sze­zon kitűnőnek bizonyult, ennek elle­nére azonban az idei fürdőszezón élején már zavarok kezdtek mutat­kozni. Ezt bizonyítja az a tény is, hegy néhány héttel ezelőtt egy na­gyobb összegű tartozás miatt meg­indított peres eljárás következmé­nyeképpen a bíróság zárgondnokot rendelt ki a sóstói vendéglő-üaem ellen­őrzésére. Ezt követte most Nyíregyháza vá­rosának kilakoltatási pere, melynek törvényszéki tárgyalása, tegnap dél­előtt ziaijlott le. A nyiregyházi kir. törvényszék elrendelte ifj. Koronka Ákos vendéglősnek, mint a város bér­lőjének a bérleményből való ki­lakoltatását, a fellebbezésre való tekintet nélkül, mert félévi bér­tartozását, 2200 pengőt nem fi­zetett meg. Ezek szerint Koronka Ákos vendég­lősnek 8 napon belül el kell hagynia a Sóstó-vendéglőt, a bérletet .vissza kell adni a városnak, ellenkező eset­ben a városnak jogában áll őt a bér­leményből hatóságilag eltávolítani. Ugyancsak tegnap kézbesítették Koronka Ákos vendéglősnek a pénzügyigazgatóság 7472-2. IV. 1939. számú határozatát is, melyben meg­tiltják Tótik Károly további műkö­dését. Tótik Károly eddig mint társ működött, azonban a társas vi­szonyt a pénziügyigazgatóság .nem ismerte el s fellebbezés folytán is el­utasították Koronkáék ezirányú ké­rését. Mindenesetre elszomorító jelensé­gek. A Sóstó nekünk, .nyiregyhá­ziaknak szívügyünk s nem közöm­bös, hogy mi történik a Sóstó-ven­déglő bérlete körül. Súlyosbítja az esetet, hogy még a nyár közepén vagyunk s így a közönség érdekében a városnak gyors és erélyes intézke­désére van szükség, hogy a Sóstó­vendéglő ügyét sürgősen és közmeg­elégedésre megoldják. Szívesen engedjük be az nj világ levegőáramlását iskolánkba, de elébe tartjuk az IrikéletQ eszmék szlröjét - B kir. kat. gimnézliH Évkönyve A nyiregyházi kir. kat. gimnázium Évkönyve, amelyet Szabó Kálmán igazgató tett közzé, két gyászkere­tes emlékezéssel kezdődik. ,Az is­kola tanári testületének két ellhúnyít, kiváló tagját, Szentmiklóssy Pétert és Bogdány Ferencet parentálja el egy-egy jól jellemző cikk. Az Év­könyvben a nevelésről szóló rész­ben, majd a tanítási módszert tár­gyaló sorokban a nagy nyilvánossá­got is érdeklő gond akt okkal talál­kozunk — Iskolánk egész tevékenysége, tehát a tanítás is — mondja az Év­könyv — elsősorban a nevelés szol­gálatában áll. Célunk az evangéliu­mok erkölcsi talajában gyökerező, modern, cselekvő magyar ifjú kiala­kítása, kinek lelki-testi idegzete egyaránt acélos, munkát bíró és só­várgó. Szívesen engedjük be az új vi­lág levegőáramlását iskolánkba, de elébe tartjuk az örökértékü eszmék szűrőjét. Nevelőmunkánk főelemei: a vallásos és hazafias meggyőződés, a tekin­télytisztelleten s az erkölcsi egyén önkéntes fegyelmén egyformán ala­puló biztos rend, a korszellemmel való józan haladás, a felelősség­érzetből táplálkozó kötelességtudás s a családiassággal telített, megértő, de egyben fegyelmező szeretet. Gyengédlelkü, szociálisain érző és cselekvő férfiakat akarunk nevelni, akik azonban nem finnyáskodók és érzelgősek, hanem munkás, edzett, katonás egyének s nem a lelki tunyaságot leplező kesergésben, panaszkodásban, vagy üres fölényeskedésben élik ki magukat, hanem a harcos, de nem csüggedő munkában, aikik az eseitileg elszenvedett méltány­talanságokra, megpróbáltatásokra nem szavakkal, hanem tettekkel fe­lelnek. Ezt a távolabbi célokra irá­nyuló nevelőmunkát csak az ítélheti meg helyesen, aki ennek folyamait és részeit bizonyos távolból és ösz­szdfüggő kapcsolatban nézi. Az egészből kiragadott részletek olykor talán torz képet fognak mutatni. Kár a mamáknak könnyes, álmatlan éjszakákat tölteni, ha egyszer-egy­szer elszontyolodva, kedvezőtlen hírrel tér haza a tanuló. Érdeklődjenek ilyenkor az isko­lában, de ne keseredjenek el és ne veszítsék el bizalmukat az is­kola iránt. Átmenetileg kellemetlen esetek szük­ségképpen előfordulnak minden :ta­Ki bor mellett hever gyomrával is fizet, ha nem kever hozzá finom HAJDÚ VIZET niuló életében. Ezek azonban leg­többször nem bírnak jelentőséggel a tanuló végleges megítélésének szempontjából, de igenis jelentős szerepet játszanak azoknak a céltu­datos lelki hatásoknak sorában, me­lyekkel a hivatásos tanár növendé­keinek fejledező 'lelkét tudatosan íérfijellemmé kalapálja. Aki 4, vagy 8 évre iskolánkba adja gyermekét, ne akarjon egész képet, egész ered' ményt látni pár hónap, sőt egy-két 1 év után sem, hanem szorgos együtt­működésben velünk, jó reménység­gel, knkadatlan kitartással fáradoz­zék azon, hogy esetleg átmeneti si­kertelenségeken keresztül a negyedik, vagy a nyolcadik év végén lássa a harmonikus egé­szet: jó és művelt gyermekének felemelő jellemképét. Mi mindenesetre ilyen távlatba il­lesztjük bele nevelőmunkánk rész­letmozzanatait s a jó orvos módjára nétha-nélba fájdalom árán is végzünk lelki operációkat. Itt is felkérjük a szülőket, hogy valahányszor ezekkel a nevelési elvekkel látszólag ellen­tétes híreket kapnak az iskolából, forduljanak azonnal felvilágosí­tásért a testülethez és az igaz­gatóhoz. De kérjük azt is, legyenek bizalom­mal hozzánk akkor is, ha távolabbi cél érdekében a szeretet és hivatás jogán gyermekeikkel szemben a szükséges szigort alkalmazzuk. Megtudjuk az Évkönyvből, hogy a növendékek évente több alkalom­mal végeznek szentgyónást és áldo­zást. A nevelői ráhatásoknak erős eszközei az ifjúsági körök, amilyen a múlt évben alakított Liszt Ferenc Zenekör is. A tanárok a szükséghez képest otthonukban is meglátogat­ják növendékeiket és társadalmi, utcai magatartásukat is igyekeznek megfigyelni és irányítani. A tanulók általában jó fiúk. A nyegle, tiszte­letlen magatartást maguk is elítélik, komolyabb erkölcsi botlást egész :é,v. folyamán senki sem követett el. A szülők is fokozottabban kívánják Uránia Filmszínház Julius 29 20. Uj megjelenésben! Szombat-vasárnap. Pajkos hercegnő Jeanette l&e Donald is Nelsoa Eddy pompás filmje Előadások : Hétköznap 5, 7, 9, Vasárnap 3-5 7 és 9 órakor. — Ma, pénteken utolsó nap : I meg nem értett téri

Next

/
Thumbnails
Contents