Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 122-145. szám)
1939-06-27 / 143. szám
Ara 10 fillér Nyíregyháza, 1939 junius 27. (Trianon 20.) vn. évfolyam 143 (1859.) szám Kedd ^ JÍYÍRVIDÉK ZABOLCSI tm^fö'zmmmmssEKamaKmsKaamMaMmMUKn Pwsrkesztftség és kiadóhivatal: Bethlen-utca 1. Postatakaréki csekkszám: 47.139. Telefón: 77. D'fll 1TÍ M fi I ÁÍ7Í í ÁP 4 Előfizetés: 1 hónapra 2.50, negyedévre 7.50 E. r ULl I SS\MI ^SMrlLMr Köztisztviselőknek 20%-os engedmény, Eredmény és áldszat Rendes költségvetés helyett indemnitás került ezúttal az országgyűlés elé, amelyben felhatalmazást kap a kormány, hogy az államháztartás ügyeit a régi keretek között, de természetesen a megnagyobbodott ország szükségleteihez igazodva, tovább vigye. Az indokok, amiért ezt az intézkedést tenni kellett, közismertek. Az a költségvetési esztendő, amelynek utolsó napjait éljük, előre nem látott, óriási és örömteljes változást hozott a magyar állam területében, lakosságában, természetes tehát, hogy a változás jelentékenyen befolyásolja állami gazdálkodásunkat is. A közvélemény nagy érdeklődései vsárta azt a beszámolót, amit Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter a képviselőházban adott a bekövetkezett eltolódásokról és változásokról és tegyük hozzá rögtön: nagy megnyugvással fogadja a kapott tájékoztatást. Azok a külpolitikai események, mdlyk váratlanul köszöntöttek ránk a amelyek az elszakított területek egvrészének hazatérését eredményezték, természetesen nem mérhetők fel anyagi ellenértékkel. Mi hazavártuk, hazakívántuk és hazahoztuk volna ezt a területet és annak népét, bármilyen áldozatokba került volna is. Amikor a becsület és a szív szava megszólal, amikor erőszakkal elszakított ezeréves kapcsolatok állanak ismét helyre, senkinek sem jut eszébe zsebével törődni. Hiszen még erőinket túl/haladó anyagi áldozat sem ért volna fel azzal a boldogító ellenértékkel, hogy legdrágább kincsünk: testvéreink és földünk a magyar vér hullása nélkül került vissza hozzánk. Zúgolódás nélkül vettük volna tehát vállunkra bármilyen anyagi áldozatot, ha erre szükség lett volna, de annál megnyugtatóbb és örömteljesebb, hogy a Felvidék magyarlakta területének és Kárpátaljának hazatérése pénzügyi szempontból nem vette igénybe erősebben a magyar állam életét. A magyar kormány ugyanis bölcs és előrelátó pénzügyi politikával már előre gondoskodott megfelelő tartalékokról, úgyhogy a területek visszatérésével kapcsolatos rendkívüli kiadások túlnyomó részt ezekből a tartalékokból kaptak fedezetet. Teljesen egyensúlyban maradt a milliárdos beruházási alap is, amelyből eddig 300millió pengőt fordított a honvédség korszerű fejlesztésére és félszerelésére. Az államháztartás helyzete tehát egyetlen pengővel sem ingott meg s ma, a megnagyobbodott országban is ópolyan szilárd és biztos alapokon áll, mint azelőtt. Óriási eredmény ez, aminek horderejét első pillanatban talán felfogni is alig tudjuk. Kell, ihogy bizalommal töltsön el bennünket nemzeti I pápa akciéja a béke érdekében Rómából jelentik: A Szent Atya castellgandelfoi utazásának elhalasztását a nemzetközi helyzet alakulása teszi indokolttá. A pápa július elsejére várja a tokiói és a washingtoni nagykövetek kihallgatáson való megjelenését és azoknak a komoly horderejű tanácskozásoknak megindítását, amelyek a nagyhatalmak közötti béke megteremtését eredményezhetik. A tiencini japán konzul tiltakozik Anglia hirei ellen A tiencini japán főkonzul*írásbeli tiltakozást nyújtott át az angol kormány képviselőjének. A japánok megengedhetetlennek és veszélyes félrevezetésnek tartják azt, hogy az angolok a világot hamis hírekkl izgatják a tiencini angol alattvalók helyzetét illetően. Az angolok magatartása sérti a japán hadsereg és a konzuli rendőrség tekintélyét és jó hírnevét. Anglia összevonja keletázsiai tengeri haderejét Az angol lapok szerint Londonban ma már elejtették a gazdasági megtorlások tervét, mert sokkal hatásosabbnak vélik, hogy Anglia egy nagyobb flottatüntetést rendez Japán ellen. A keletázsiai tengeri haderőt már mozgósították is a nagy flottatüntetés végrehajtására. Uj ajánlat a Szovjetnek Londonba és Párisba kimerítő ká-* beljelentések érkeztek az orosz köj vetelésekről. Párisban és Londonban j most közös alapon adják meg az új utasításokat és nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy a Molotovnál legközelebb kihallgatásra jelentkező megbízottak eredményesen járjanak el. A hazafias svábok nem renegátok A képviselőház mai ülésén folytatták a rendkívüli házadómentességről szóló javaslatot. A felszólalások sorát Müller Antal nyitotta meg, aki örömmel fogadta a szociális szellemtől áthatott fontos javaslatot és azt elfogadta. Többek felszólalása után Klein Antal foglalkozott a Mühl-iféle ügy adataival. Pontokba foglalva megismételte vádjait a Volksbund képviselőjével szemben. Elmondotta, hogy Mühl külföldi pénzt használt fel a választási költségekre. A Volksbund agitátorai között számos büntetett előéletű egyén lázította a német lakosságot. Mühl a magyar hazát megsértette, nemzeti zászlónkat nem tűzte ki. A kivándorlóknak utazási pénzt küldött, hogy hazajöhessenek szavazni. Azt üzente nekik, hogyha nem jönnek segítségére, úgy tekintik őket, mint a német népközösség ellenségét. A társadalom iMühlt bojkotés állami életünk jövője iránt, mert ha ezeket a rendkívüli terheket elbírta az államháztartás, nem lelhetkétséges, hogy a ^normális idők követette alkotó és országépítő munkához is biztflsi.ta.ni tudja az anyagi fedezetet. És a pénzügyminiszter beszámolója a legbeszédesebb bizonysága annak, mennyire megnyugtató, hogy az állaim ügyéinek vitelében nem újszerű kísérletezésekkel, nem kalandos vállalkozásokkal állunk szemben, amelyek ideig-óráig talán tudnak sikereket felmutatni, de azután egyszerre omlanak össze, hanem kipróbált, körültekintő, az adottságokkal és lehetőségekkel számoló kormányzati rendszer és kormányiférfiak vezetik a nemzetet politikai és gazdasági vonatkozásokban egyaránt a jobb jövendő felé. A trianoni Magyarország politikailag és gazdaságilag is, élete legnagyobb erőfeszítésén esett át az elmúlt hónapokban. Most, hogv ennek számvetése minden részletében a közvélemény elé került,' emelt fővel és bizalommal mehetünk tovább, a nemzet töretlen erejében és kormányzatában bízva, az új s talán eddiginél is nagyobb célok felé. tálta, orvostársai kijelentették, hogy konzultáción sem vesznek részt vele. Klein (hangoztatta, hogy a hazafias svábok, akiket 300 évvel ezelőtt telepítettek a Dunántúlra, vagyont, megbecsülést szereztek itt és ha hűek maradtak a magyar hazáihoz, ez nem jelenti azt, hogy renegátok fajtájukkal szemben. Klein felszólalása nagy izgalmat keltett. Utána folytatta a Ház az adóügyi javaslat vitáját. Héman Bálint miniszter nyilatkozata a középiskolai felvéts lek ügyében A középiskolai féltvételek korlátozása ügyében Hóman Bálint dr. kultuszminiszter nyilatkozott és kijelentette, hogy a felvételek, amelyek biztosították a normális keretek betöltését, a zsidó tanulók felvételével az országos arányszámot vették figyelembe és így a törvényes keretek között mozogtak. Kondér miniszter Tallinba utazott Kunder kereskedelem- és iparügyi miniszter ma a budaörsi repülőtérről Tallinba utazott, ahonnan pénteken Helsinkibe repül. Az utazás célja egyrészt az észt és finn államférfiak látogatásának viszonzása, másrészt az északi rokoná'llamokkal való kulurális és gazdasági kapcsolatok kimélyítése. Eredetileg Hóman Bálint kuluszminiszter utazott volna a rokon népek fővárosaiba, de mivel állandó gyógykezeltetése hoszszabb utazást lehetetlenné tesz, most helyette a kereskedelemügyi miniszter keresi fel Tallint és Helsinkit. A felsőház véderőbizottságinak ülése A felsőház véderöbizottsága ma délelőtt ülést tartott, amelyen résztvettek Bartha honvédelmi és Reményi-Sohneller pénzügyminiszter is. A bizottságban a felszólalók hangoztatták, hogy a légvédelmet, a Liga működését jobban meg kell pénzügyileg alapozni, amire vonatkozólag a honvédelmi és a pénzügyminiszterek ígéretet is tettek. Singapnr lesz bábom esetén a közös angol-francia vezérkari fShadiszállás helye A singapuri angol-francia vezérkari tanácskozások most fejeződtek be. A megállapodásokat a legnagyobb titokban tartják. Annyi bizonyos, hogy háború esetén a közös francia és angol vezérkar főihadiszállása Singapurban lesz. Idfiiárás Mérsékelt déli és délnyugati szél, sok helyen eső és záporeső, a hőmérséklet csökken.