Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 98-121. szám)

1939-05-25 / 117. szám

136. oldal HtRLAP í OLC 01 I5JE3 1 (Trianon 19.) 1939 május hó 31. BIZTOSÍTSA VETÉSÉT JÉGKÁRRA mert másképpen nem 'tudják a fe­lelősséget vállalni. Könnyelmű és veszedelmes játék! Tehát szeressük egymást az isteni parancs szerint! — Végeredmény-bőn minden, in­tézmény csak addig erős, amíg tiszteli azokat az alapokat, amelyen fel­épült. Ez az általános egyesület is, a fele­kezeti egyesületeken épült fel, sőt a számarányokat tekintve, ma .is azo­kon áll, de ha már 60 évvel ezelőtt is tudták elődeink, őseink, hogy vannak közös érdekeink is, annál inkább kell tudnunk nekünk 60 év után.! És ezt mindenesetre többen tudjuk, mint nem. Ez ősök tisztelete elvezet ben­nünket az őszinteség és önisme­ret útján egy felemelkedettebb, legóhajíottabb és legszüksége­sebb magyar életföltételhez, amit'úgy hívnak, hogy egység! Énei­kül .nincs erő, nincs építés, csak eredménytelen törekvés elérendő céljaimként. Hogy az egység gondolatához jus­saik eJ, voltam kénytelen bizonyos okokból az előbb vázoltaknál talán kicsit hosszabban időzni, bocsánatot kérek ér,te, azonban tetteim ezt .min­denkinek személy szerint kijáró tisztelettel és a téma iránt való ta­pintattal, legalább így akartam. lEgység, milyen egyszerű és rövid szó és ebben az egyszerűségben, mint a legtöbben, milyen nagysze­rűség rejlik, ha őszinteségen éis ön­ismereten alapszik. Egység ebiben a szóban van egy egész nemzetnek is fölemelkedése vagy tragédiája. Tu­ráni átok, magyar betegség az ellen­kezője. Ellenségeinket, de jőbarátai.nkat is esiak az érdekli, hogy egységesek vagyunk-e. Kedves tanító testvéreim, gondol­kozzunk ezeken, amikor érezzük pá­lyánk szépségeit a szívünkben, de akkor is, sőt akkor, amikor érez­zük terheit és gyötrelmeit agyunk­ban! A mély hatást kiváltó szavak után Steiner Gyula a tanítóság sé­relmeit tárta fel, majd üdvözölte a megjelenteket és a gyűlést megnyi­totta. Lelkes taps köszöntötte a megnyitót, amely után. általános fi­gyelem és érdeklődéstől fogadva, Galilay Rezső kir. tanfelügyelő inté­zett megkapó erejű átiratot a taní­tósághoz. A jövőben jutalmat kapnak a kiváló tanítók GaMay Rezső d.r. a magyarság belső erejének fokozása érdekében szükséges új .nevelői feladatokat is­mertette. Katonás szellemű, nemze­ti érzéssel és szociális szellemmel áthatott nevelésre van szükségünk. A leven.teképzést a jövőben is tel­jes erővel kell teljesítenie a taní­tóknak. Lelkesítő erőviel beszélt a kir. tainifelügyelő a népművelési cél­kitűzésekről. .A jövőben a várme­gyei népművelési bizottság jutal­mazni fogja az iskolánkívüli nép­művelésben kitűnt kiváló tanítókat és azokat is, akik a község felvirá­goztatása, szépítése, anyagi és szel­lemi kultúrájának fejlesztése terén tűntek ki. A tanfelügyelőt, akit már eddigi működése során is szívébe zárt a munkáját megbecsülök és értékellők iránt mindig hálás tanítóság, mele­gen ünnepelte a közgyűlés. Hason­lóan lelkes ünneplésben volt része Berkényi Károly és Galla Endre or­szágos elnököknek. Ezután a köz­gyűlés Popovics Ernő főtitkár ala­pos és gondos titkári jelentést írt, majd a Gáibos Kálmán ig. tanító „A magyar tanító a magyar életért" c. emelkedett szellemű és mély kultú­ráltságot sugárzó előadását hallgat­rák meg. Gá'bbs Kálmán lelkesedést keltő szavakban hangoztatta és a szívek­be véste, hogy a munkás és példá9 magyar tanítói éltet súlyt jelentő, hitet és bizalmat ébresztő szavával ébren kell tartanunk a haladásra vár gyó elégedetlenséget, küzdenünk kell a.z eíl'len, hogy kérődző .megelé­gedésben, éljen a nép, de ugyanak­kor meg kell győznünk a népet arról, hogy Magyarországon bármilyen nyomorúságos az élet, nincs okunk reménytelenségre: miénk a jövő, csak ne hulljunk pesszimizmusba és ne dobjuk meddő közönnyel a lo­vak közé a gyeplőt! A Mikes tapssal fogadott előadás után Jákváry Kálmán népművelési titkár szólalt fel és a népi kulitúra fokozásának szükségességét átérez­tető szavakban hívta fel a tanítóság figyelmét a nagy történelmi időkben rájuk váró népművelési teendőkre. Nagy örömmel csatlakoztak a taní­tók ahhoz a szép tervhez, hogy jú­nius 4-.én, vasárnap Uzsokon ren­dezzen a tanítóság népművelési ösz­szejövetelt, amellyel külön filléres vonat viszi Szabolcs tanítóságát. A közgyűlés végül az alapszabály­módosító indítványt tárgyalta, majd különböző anyagi ügyekkel foglal­kozott. Annyira szeretjük önmagunkat, hogy megfeledkezünk az anyákról és a gyermekekről A közgyűlés után a sóstói ter­rasz előtti téren a Benczúr-iskola kitűnő háromkarú kórusa, a gör. kat. iskoila pompás .magyar ruhás tánca gyönyörködtette a közönsé­get, majd a nagyteremben megkez­dődött a népes társas ebéd. A banketten Szohor Pál polgár­mester a kormányzót köszöntötte lelkesítő szavakkal, majd GaJLay Rezső kir. tanfelügyelő szólalt fel. Mély hatást, váltott ki mindany­nyiunlklban a gyermekmajá'lis, ame­lyen a felvonuló vidám gyermekek a virágzó, pompázó ailma,fához vol­tak hasonlóak, amely fának gyümöl­cseiben a magyar jövő érik. De ez a csodálatos hagy-oimátny csak olyan városban fejlődhetett ki, mint Nyír­egyháza, aihol a város polgármestere minden szépet, jót szeretettel támo­gat. A kir. 'tanfelügyelő Szohor Pál polgármestert köszöntötte a tanító­ság lelkes szeretetéivel. Steiner Gyu'la ig. tanító, elnök az egyházak képviselőit, s a vendége­ket köszöntötte m.eileg szavakban, majd Korompay Károly dr.- szólalt fel. — A,z egyén annál értékesebb, — mondotta — miinél többet dolgozik a nemzet javára. Azok között, akik így a.z egyéni célokon kívül a kö­zösségi gondolatért fáradoznak, a 1 tanító jár elől. A társadalomnak rá kell eszmélnie, hoigy sem anyagiak­ban, sem erkölcsi értékelés tekinte­tében ma sem adja meg a tanítónak azt, ami megilletné, önzők vagyunk, jobban szeretjük önmagunkat, sem­hogy törődnének a gyermekekkel, az édesanyákkal. A szabolcsi orvosi jelentés szorinit az elmúlt hónapban 120 gyermekkel kevesebb született Szabolcsiban, mint az előző év ha­sonló hónapjaiban. Ha ez így megy tovább, ha't év muiva már 2400-za! kevesebb gyermek varnul ki a ny,ir­egyíházi majálison. Ez a .nemzet vesztét jelenti. Hajtsuk meg zász­lónkat a legszegényebb anyák élőtt is, mert a nemzet legértékesebb tág­jai, akiket támogatnunk kell. A.z anyákon keresztül köszönti a taní­tóságot. A nagyhatású beszéd után Rőzse István ág. h. ev. lelkész tolmácsolta Turóczy István püspök és Túrme­zey Sándor esperes üdvözletét, majd meghatóan bensőséges szavaikban beszállt a gyermekek álmai felett virrasztó jó tanítókról, akiket sze­retettel, elismeréssel, hálával kö­szöntött. L\ köszöntők után a Wodiáner­díjas Ab'od Imre igazgató hegedült és énekelt szebbnél szebb magyar nótákat. A társas ebéd után magasszín­| vonalú hangverseny volt, amelyen a 1 Kálvineum és az állami tanítóképző kitűnő kórusa szerepelt Vikár Sán­dor és Bolvári Zoltán tanárok diri­gálásával. Tőkey Károly tanító mű­vészi kidolgozásban adta elő Fiák András szép prológj át, amely után lelkes tapssal köszöntötték a kitűnő poétát. Hajnal István tanító ötletes, szel­lemes, vidám konferá'lása, Kiss Ist­ván tanítójelölt gyönyörű hegedű­szólója egészítették ki a .pompás műsort, amelynek keretében a ma­gyar falvak népének Ősi művészi adottságait, bámulatos ritmusérzé­két és graciöz mozdUlátkineseit csil­logtatták meg a dombrádi ref. iskola maígyarruhás leányai Köröskényi Dániel igazgató kitűnő növendékei. (A műsor után kitűnően sikerült táncest volt az ifjúság számára s a szép majális a késő éjszakáig tartott. — Aki egész nap ott görnyed az íróasztal mellett, Igy.ék reggelenként felkeléskor egy kispohár természe­tes „Ferenc József" keserűvizet, mert az a bélműködést szabályozza, a gyoimoremésztést előmozdítja, a vérkeringést élénkíti és a munkaké­pességet fokozza. Kérdezze meg or­vosát. PKW. autók Arai mar str aP abírásban, üzembiztonságban, HIUK ITIDI kisfogyasztásban utolérhetetlenek. mmmUmmmlmm Körzetképviselet: Szilágyi Miklós automobil javító fizem és service, — Nyíregyháza, Vay ádám utca 16. sz. Teleion 620. Óriási érdeklődés előzi meg a Belvárosi Szinház péntek esti vendégszereplését R {egyek árusításéi már megkezdték 'Lapunk tegnapi számában meg­emlékeztünk a nagy művészi ese­ményről, hogy a budapesti Belvárosi Színiház együttese egy napra Nyír­egyházára érkezik és bemutatja Kodotlányi Jánosnak, a fővárosban óriási sikert, aratott darabját, a „Földindulást". A darab főszerepeit a leghíresebb fővárosi színészek játsszák. Itt lesz a színház és mozi­fcözönség dédelgetett kedvence: Páger Antal. Ez az egy néiv is elég volna ahhoz, hogy a nviregyházi színház zsúfolásig megteljten közön­séggel. De vele jönnek még Eszenyi Ollga, Vaszari Piri, Mihályffy Béla, Sziande Mária és Boray Lajos. .Az előadás a fővárosi siker után ítélve, feledhetetlen élményt fog je­lenteni, a nyíregyházi közönségnek. Jegyek már válthatók a színház pénztáránál délelőtt 10 órától. Európai hirii a csodálatos gyógyhatású Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Fedett gyógymedencék. Ivócsarnokek. Inhalatórium, Strandfürdők T T ff, f.. J ! Megnyílt az uj csónakázó tó. rlullamiuroo 1 Uj napozó és pihenő csarnokok. A páratlan eredményes fürdő, ivó és belélegző kúrákra is alkalmas. — A csodálatos hatású gyógyfürdőt Hajdúszoboszló 73 és 78 fokos sós, jódos, brómos, hidrocarbonátos hévvizei táplálják. 3000 liter víz pereenklnt Magyar és német nyelvű ismeretekkel készséggel szolgál a fürdő igazgatósága.

Next

/
Thumbnails
Contents