Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 98-121. szám)
1939-05-25 / 117. szám
134. oldal NYÍRUIDÉK ^ ABCLCSI HtRLAi 7 Szabi Pál ny. Ig. tanító Ünnepi szint öltött a Középszabolcsi Ref. Tanítóegyesület folyó hó 17-én Nyíregyházán tartott népes közgyűlése; Szabó Pál ny. ig. tanítót ünnepelte abból az alkalomból, hogy öt a vallás- és közoktatásügyi miniszter ar négy évtizedes szolgálata alatt a népoktatás és nemzetnevelés terén kifejtett buzgó és eredményes működéséért legfelsőbb elismerését fejezte ki. Felemelő ünneplés volt. Értékét emelte az a körülmény, hogy László Zoltán egyesületi elnök lendületes, meleg szavakkal üdvözölhette Porzsolt István esperest, dr. Gallay Rezső tanügyi tanácsost és dr. Bartók Jenő ref. lelkészt, Mélyen szántó elnöki megnyitó után dr. Gallay Rezső tanügyi tanácsos, kir. tanfelügyelő emelkedik szólásra. Avatott siónokokat jellemző stílussal nyújt megértő baráti jobbot a tanítóság felé; ismeri nehéz, nemzetépítő munkásságukat. Kéri továbbra is azt a lankadatlan nevelői lelkesedést, ami a multát annyira áthatotta és — úgymond — érzékelhető eredményeket is hozott. — Majd az ünnepelt Szabó Pál ig. tanítóhoz fordulva, meleg szavak kíséretében nyújtja át a méltán megérdemelt magas elismerést. Közgyü lés melegen ünnepelte körében elsőízben megjelent kir. tanfelügyelőt s a vezérnek járó szeretet és tisztelet megnyilvánulásait demonstrálja. Ezután Porzsolt István esperes szól a szeretet jegyében. Szeretné, ha működésében kisugározna a tanítóság iránti szeretet. Szabó Pált, mint régi barátját is üdvözli ugy a maga, mint az egyházmegye nevében. Dr. Bartók Jenő üdvözlésében feleleveníti az együtt eltöltött áldásos évtizedeket. — Ünnepeltet, mint a tanítói kivatás szerelmesét emeli ki. Ünntpelt meghatódott lélekkel mond köszönetet az ünneplésért és ismét vallomást tesz törhetetlen hite mellett. Eddig szól a közgyűlésen felvett riport. — Nézzük csak meg Szabó Pál munkás életének egyes határköveit. Ismerjük meg példaadó mun kás évtizedeinek küzdelmeit, melyet az eredmények felsorakoztatásával bizonyíthatja. Ha végignézünk ezeken, kibontakozik előttünk egy ideális célokért küzdő lanitói lélek. Szabó Pál már harmadik esztendeje, hogy nyugdíjba vonult. A 40 szolgálati évből 33 évet a nyíregyházi ref. iskolában töltött Ide Tiszaszentmártonból mint tanitó törvényhatósági bizottság jött be; ezenfelül vidéki állomáshelyén — egészen fiataloi — mint iskolalátogató is szerepelt. 1903-ban választatott meg nyíregyházi tanítónak s 1904 óta ennek az iskolának 32 éven át igazgató tanítója volt. A háború sok szép tervét eltemette. A harc mezején nem teljesített ugyan szolgálatot, mert felmentetett, de igyekezett nagy fáradtsággal pótolni a távollevőket. 1907 ben iparostanonciskolai tanítónak választatott meg; ebben az iskolában 1931 ig munkálkodott felles megelégedésre. Nagyon sok volna működésének különböző ágát leírni. E lapok terjedelmét túlhaladná. Régebben, különösen a „Nyirvidek" c. lap hasábjain hallatta szavát a magyar társadalomhoz a kultura fejlődése érdekében. 1921-ben a megalakult Ref. Vegyes Énekkarnak volt űgyvezeiő elnöke. Ebben az időben nagy szükség volt a felkorbácsolt lelkek megnyugtatására. Ez az egyesölet annakidején szép, karitatív munkát végzett. A Középszabolcsi Ref. Tanítóegyesület 1921-ben elnökévé választotta, 1922 tői pedig a Szabolcsvármegyei Ált. Tanítótestület elnöke volt 1934 ig. 1928-ban a Tanítótestületek Országos Szövetséee, az Eötvös Alap, a Ref. Tanítók Országos Egyesilete tisztetbeli tagjának, hasonlóképpen a Középszabolcsi Ref. Egyhízmegyei Tanítóegyesület, melynek 10 éven át volt elnöke 1931-ben, az Országos Ref. Tanítóegyesület 1932-ben tiszteletbeli elnökévé, a Szabolesvármepyei Ált. Tanítóegyesület, melynek 12 évig volt elnöke, 1935-ben örökös diszelnökévé választotta. Az 1925, évbeit kiadott tanterv helye; megvalósítása szempontjából rendezett pedagógiai szemináriumoknak egyik lelkes apostola volt. 1933-ban a Magyar Tndományos Akadémia a Wbdianer-díjjal tűntette ki. 1936 év. okt. 23 án a nyíregyházi ref. egyház presbiteri gyűlésen megható formák között búcsúztak el tőle nyugaiombavonulása alkalmával. Ezek azok a kieme'kectö határkövek, melyek Szabó Pál munkás életét kétségtelenül igazolják. Adja a Mindenható, hogy nagyon sok Siabó Pálok' kerüljenek ki a tanítóság köréből, mert hiszen akkor joggal hihetjük a trianoni romok végleges eltakarítását. L. Pl J\ Myiregyháza és Vidéke Hitelszövetkezet i közgyűlésén elismeréssel adóztak 6rigás$v Károly igazgatónak ! A napokban tartotta meg a Nyáregyháza és Vidéke Hitetózö vetkezet rendes évi közgyűlését az ipartestületi székház nagyterm'ében a tagok •élénk érdeklődése mellett. A közgyűlést Grigássy Károly elnök nyitotta meg, aki lelkesedéstől áthatott hangon emlékezett meg az elmük idők történelmi eseményeiről, a Felvidék és a Kárpátalja visszatéréséről. Szavaiban nemcsak a hódolat és a hála szavai csendültek ki a diadalmas magyar hadsereg iránt, hanem a megtért gyermek hálája is, mert Grigássy Károly szülőfaluja is visszatért, ahol egy emberöltőn át állott a magyar népnevelés szoigálatában. Az előterjesztett igazgatósági jelentésből jólesően állapították meg a szövetkezeti tagok, hoigy az elmúlt év mérleg- és eredményszámIája eredményes volt és a gazdasági depresszió és háborús hangulat e.,lenére is a szövetkezet minden üzletágában emelkedés mutatkozott', amely a szövetkezet iránt megnyilvánul ó bizalomnak a jele. Ugyancsak emelkedett a betétállomány is. Grigássy Károly igazgató jelentése az eredményekben gazdag üz'letévről többek között a következőiket mondja: — Az ismertetett számadatok örvendetes emelkedést mutatnak szövetkezetünk minden ágazatában, melyek le nem kicsinyelhet ők. Ez reményt ad nekünk arra, hogy szövet- í keze tünk a Központ áítal i®ár el- 1 gondolt erős, nagy intézetté fog ki- J fejlődni. — Ha ezeket a számokat szembe- j állítjuk egymással, rá, kell jönni,. | hogy a tőkeerősödés nincs arány- j ban a forgalommal és a kihelyezések emelkedésével, s ha ifyen lassú. lesz. továbbra is a tőke gyarapodása, előbb-utóbb megáll a. gépezet és a továbbfejlődés: megakad. Szövetkezetünk a megkívánt anyagi erősödés nélkül képtelen lesa a megnyílva- j nutó kívánalmaknak eleget tenni, j mer.t csak egy erőteljes, anyagiak- I bam. mindinkább eHŐsÖdij. szovetke- I zet tud csaik. a tagjai anyagi segítse- j géné sietni. Itt kei'l rámutatnom a soha eléggé g nem ismételhető azon tényre, hogy csak úgy tud szövetkezetünk mindenben kellő segítséget nyújtani tagjainak, ha azsök üzletrész gyarapításukká az üzletrész-állományt mindjobban megerősítik, hogv az így szaporodott tökeá'lk.má'a;. un>khoz képest a Központ részéről mi is nagyobb és nagyobb összeget kaphassunk az igények kielégítésére. Az évi jelentés után többen szólaltak fel, többek között Hogv art Mihail y és Kobn Ignác szövetkezeti f tagok, akik Grigássy igazgató és a tisztviselő-kar eredményes munkásságáért mondottak köszönetet. flz ev. Kossuth gimnázium matinéja Miskolcon A nyíregyházi ág. h. ev. Kossuth Lajos-gimnázium .zenekara a miskolci röf. Lévay József-gimnázium meghívására Miskolcon együttes matinét rendezett a Zenepalota hangverse, nytermében. A nyíregyházi diákok zenekarát Zsolnai Vilmos igazgató, Kiss János karnagy és a tanári kar több tagja kísérte el miskolci útjára. A matiné előkelő, nagyszámú közönség előtt folyt le. Az előkelőségek élén ott láttuk Farkas István ref. püspököt, Támedly Mihály tanker. kir. főigazgatót, a miskolci zeneiskola igazgatóját, az iskolák tanárait s Miskolc társadalmi életének számos kiválóságát. A matinét az ev. Kossuth-gimnázium zenekara Kéler: Vígjáték-nyitányával vezette be. Az első szám után felcsattanó taps mutatta, hogy a zenekar játéka nagy meglepetést keltett a hallgatóság sorában. A .megnyitó zeneszám után a miskolci ref. gimnázium igazgatója üdvözölte a nyíregyháziakat s a két iskola találkozójának emlékéül szalagot kötött a nyíregyházi gimnázium zászlajára. A nyíregyháziak nevében Zsolnai Vilmos igazgató válaszolt, utalva arra az egymás megismerésében' és összefogásban (Trianon ig .) 1939 május Jió _ 2 8- _ Perzsaszőnyegek legszebb kivitelben, eredeti keleti minták után készülnek. Torontáli, perzsa, sziiniaszőnyeBsk szakszerű javítása. Szőnyegszövő műhely Bencs László tér 13. szám (Rendőrség mellett.) rejlő erőre, amely az iskolák kölcsönös látogatásában nyilatkozik meg. A szíves, meleg fogadtatásért köszönetet: mondva, annak a reményének adott kiifej.&zést, hogy a miskolci gimnázium viszonozza a látogatást a üfyírség székhelyén S-: általa még szorosabbá, válik a két. iskola közötti kapcsolat, hasonlóképpen szalaggá;! ékesítette fái a miskolci gimnázium zászlóját. Az vidvözlések utáa a miskolci és a nyíregyházi énekkar és zenekar folytatta hangversenyét egyre fokozódó sikerrel. A miskolciak közül Antal Ferenc Vili. b. o. tanuló virtuóz •iegedűjáiíóka és Dapsy Árpád VII. b. o. tanuló szólóéneke váltott ki ősíinte elismerési. A. nyíregyházi fiúk .zenekari játéka, egyre fokozódóbb' tetszést váltott ki s zenei szakkörökben is. nagy elismeréssel szóltak a: fegyelmezett, gondosan kidolgozott zenekari játékról. A hangverseny soráír és végén meleg ünneplésben részesítették a miskolciak karnagyát, Szűcs Gergely zenetanárt és a nyíregyháziak kaanagyát. Kiss János nyugalmazott hoírvéd karnagyot. Délben a két iskola tanári kara közös ebéden *ett részt, délután pétiig a nyíregyháziak Fapoliea Jfürdőre látogattak el. Mit ír a miskolci Magyar Jivfi a nyiregylázi diákok szerep léséről A matinéról igen meleg hangon emlékezik meg a miskolci Magyar Jövő' c. napilap is. A cikknek a nyiregyháziakra vonatkozó része a következő: ... Arait a nyíregyházi. Kossutlhgimnázium 30 ta-gu zenekara nyújtott a kiváló Kiss János ny. honvéd karnagy egyenesen tökéletesnek, mondható finom vezénylése mellett,, az messze felül áll azon a fokon,, amit középiskolás zenekartól csak várni is merünk. Abszolút fegyelem, pazar színgazdagság, bámulatosan, gazdaságos, ihletetten művészi fölhasználással kezelt erő, fanatikusan bízó üde szép lélek, káprázatosan iskolázott, itechnikailag ifejlett ügyesség, tiszta hang és ritmusérzések nagyjából azok a jellemző vonások, amelvek mindjárt első hallásra lenyűgöztek és felemeltek, majd tapsorkán kitörésére vezettek. Figyelem ! Megbízhatóan konyha és kombinált bútorokat Ftiszula László kárpitos és lakberendezőnél vásárolhat. Rekamterek, fotelek, sezlonok matracok, vaságyak és gyermek kocsik nagy választékban, olcsón. Kárpitozott bútorok átdolgozását olcsón vállalom I Üslet: Széchenyi ut 1. sz. Nyirmzpalola.